Lélek szabadnap...

Minden csoda három napig
olyan mint egy kalandtúra,
lélegeztetett cenzúra
alkalomhoz átöltözik.

Rámosolyog ,visszanevet,
működik a fantázia,
egy művészi intarzia
szédületes, büszke lehet.

Rivaldafény lekacsolva,
léleknek kell a szabadnap,
s mit szívével ragasztgat,
minden búját megcáfolja...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szívvel látni

A szememnek kéne hinnem,
kirakatban tökéletes...
feldíszített szavak ingyen,
mézes-mázas, rokonszenves.

Fárad a szem, homályos kép,
ám élessé válnak titkok,
kérdésessé válik a szép,
bűnök árnyékolják, itt-ott.

A saját tengelyén fordul
lélekbe égő tapasztalat,
eltorzult éleken virul...
a szívvel látott rosszindulat.

Alkony
Zagyi Gáborné

Eső után köpönyeg

Sok apróbetűs rész,
fontos mellőzött tartalom.
Súly a véletlenen,
van kivételes alkalom.
Értelmezett szöveg.
Minden sorra nem jut idő.
Elveszhet a lényeg,
ami csak későn feltűnő.
Nyitott gondolatok,
számolgatott mérföldkövek,
csak tanulságnak jó
az eső után köpönyeg.
Fontolt epilógus
a falvédőn sablon szöveg,
de mégsem tartják meg
a semmibe bevert szögek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Szarvasbőgés...

Éjszakában szarvasbőgés,
nőstényőrzés, kergetőzés.
Hegygerincen Agancs csata,
tőlük hangos az éjszaka.

Dobban, koppan szarvaspata,
hímek kemény viadala.
Érvényesül erő, feszül.
Elül harci zaj, csendesül.

Virrad. Mátyás szajkó röppen.
világgá rikoltja közben.
Mintha eredményt hirdetne
bíró szarvas szívügyekbe...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szabálytalan szabályok

Bármilyen ritmus,
elhangzó sóhaj,
nincs szabott stílus,
előírt szófaj.

Könnyek, mosolyok,
érzésből díszek,
dúdolt dallamok,
kín, bölcsességek.

Átok és áldás
nem húzott lutri,
mikor lesz váltás,
nem lehet tudni.

Óv ürességtől,
unszol a lélek.
küzdés erőből,
naponta éled.

Igaz és hamis,
pöröl és vegyül,
rózsán a tövis
meg nem szégyenül.

Csak idő kimért
szigorú keret,
haszonbér testért
végül fizetett...

Alkony
Zagyi Gáborné

Még egy flört

Kacérkodik a nyár,
flörtöl is az ősszel,
bájoló suttogás
- Küzdjünk az idővel...

Válassz engem - súgja
simul is a szentem...
- Nézd! Alszik még a tél,
ölelj engem csendben.-

Bódult egy kapcsolat,
érlel, nevet, kacag.
Gyümölcsözőn édes,
felejtett végszavak...

Elodázott búcsú,
verőfényes bókok,
szeszélyes kalandor
követel még csókot.

Összebújnak kicsit...
Érzik mind a ketten,
a változás dráma...
frigyük lehetetlen.

Alkony
Zagyi Gáborné

A láng, ami kell...

Eltúlzott mélység, magasság,
életstílus, elfújt gyertyák...
A járt út jeltelen, fénytelen,
sötétben suttogott : Istenem....

Későn érő tisztánlátás.
Tiltás, itt nincs visszajátszás.
Boldogságűzés magas fokon
a láng égni próbál szabadon.

Levegőt kap, visszaszökött.
Rettenet keretek között
csendben bámul. Alkalmat keres.
A fény erős, már-már delejes.

Bevilágít múltat, jelent,
enged látni, reményt teremt,
s míg a vágy lángja élő tapasz,
nem számít az olvadó viasz...

Alkony
Zagyi Gáborné