Szárnyak a fiókban...

Egysíkú valóság,
egy sablonban élve.
Ingerszegény óhaj
kínzó szürkesége.

Egyhangú körforgás
örökölt szisztéma,
fojtott lendületben,
a vágyódás néma.

Foltozott cipőt húz
az álmodott szándék,
szárnyak a fiókban,
csak gondolat játék.

A szem simogatja,
már-már fel is ölti,
a monoton szigorú
uralkodón költi.

Elveszett pillanat,
a jelen vágytolvaj,
szárnyak a fiókban,
zugba rejtett sóhaj...

Alkony
Zagyi Gáborné

Könnyek az esőben...

Marasztalt pillanat...

Felcímkézett tettek,
sarokban hevernek,
súlyos és súlytalan
szendergetett tények.

Ártatlan bűnjelek
színesek, ízesek.
hol vágy kimondatlan,
káprázatban éled.

Felgyorsult szívügyek
szépek és hevesek,
marasztalt pillanat,
számolatlan percek.

Értett lélegzetek,
szemek beszédesek.
egymásranyílt titok,
kényeztetett lélek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Emberi jobb...

Dráma függöny mögött. Nincs érték,
az erőfeszítés túlbecsült, 
riasztóvá szürkülő kékség, 
a jel segélykéréssé gyöngül.

Egyedül maradt a pillanat,
dermedt kéreg, szinte bénító,
alatta még lüktet a tudat,
egyszerűen, sírni volna jó.

Hangosan csapódik az ajtó,
el sem köszön utolsó esély.
Menekül? Nem birtokolható.
Valamit elejt. Mozdul, remény...

Egy ottfelejtett szinte semmi.
Megtörik csend. Kopogás, nyüzsgés,
vendégeket nem vár itt senki.
Megértést hozott, együttérzést...

Alkony
Zagyi Gáborné

Időt veszek, ha nagy leszek...

Talán taníthatnálak beszélni,
vagy inkább, te engem cicanyelven,
akkor tudnánk egymásnak mesélni.
Te vajon hiszel a tündérekben?

Olyan kedves ez a dorombolás,
nem vagyok buta, tudom mit jelent.
Szeretsz engem és ez barátkozás,
érzem is a szívemben idebent.

Senki sem szeret egyedül lenni,
olyan jó, ha együtt van a család,
csak tudnám időt hol lehet venni,
hogy többet lássam apát és anyát.

Még nem tudom merre van az a bolt,
amit mindenki annyira keres,
hol naponta végig állják a sort,
titok, de én hallom a "nincs"- eket.

Ha megnövök olyan gazdag leszek,
a "még egy percből" tengernyit veszek,
számolatlanul, mint eső cseppet,
adok majd belőle mindenkinek.

Nem lesz olyan messze," mindjárt jövök",
mese előtt nem alszik el gyerek,
hiányon minden rést betömködök
"várj egy kicsit"-re lakatot teszek.

Anyának van a legszebb mosolya,
a legszebben mondja, hogy "ígérem"
a legcsodásabb meséket tudja,
ha lesz időm mindet elmesélem.

Azért beszélni megtanulhatnál,
bár fáraszthat az egérvadászat,
mert olyan csuda gyorsan elalszol,
ha simogatom puha bundádat.

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Csak egy hétköznapi reggel...

Nyugalom, kávéillat,
elcserélt gondolatok,
különös vibráció,
ahol nincsenek titkok.

Míg kezem melengeted
a jelenhez simulok,
igazodik az idő,
ahogy a szívünk dobog.

Aztán ránk un, elköszön.
Űzik sürgető zajok,
settenkedő virradat,
küszöbön hétköznapok.

A pillanat velem marad,
amíg éleket vasalok,
miközben ránctalanítom
a folyton gyűrődő gondot...

Alkony
Zagyi Gáborné

Mögötted...

Nagy lánggal égő ártalom
azt sem tudod miért lobog.
Méreg az..., tort ül bánaton,
s a tűz egyre terjed, ropog...

Túlszárnyal dobbanásokon,
s te csak bénultan hallgatod,
nem fojtja könny, sem fájdalom.
csendben tűröd, nem olthatod...

Tűzben tartott valóságod
nem veszhet el, csak nyugalom...
Mindig létezett, megszokod,
s lassan átlátsz zűrzavaron.

Alkony
Zagyi Gáborné

Kívánságkosár...

Fonok egy kosarat kívánságaimból,
szavakból, gondolattal lélekerőből.
Szívből készítem, sokat látott vesszőkből,
tanulságokból, édes pillanatokból.

Hatalmas lesz, mégis légiesen könnyű,
szivárványszínű , elbírod, mert súlytalan,
anyagtalan, pedig benne minden vágyam,
csak válogatott élet és ösztönszerű.

Bevallom elkapkodtam... Mindig sietek...
Törődik alul türelmesen igazság,
szűkös helyen lapul béke és szabadság.
Folyton pakolok, újat veszek és teszek.

Teletömtem jó szándékkal, szeretettel,
lázas igyekezettel, boldogulással,
buzdítással, öröm könnyel,mosolygással,
aggódó sóhajokkal, őszinte hittel.

Nincs más dolgod, ha tőlem elfogadod,
válogass benne szíved, s kedved szerint,
de ne csak a tetejét nézd, a felszínt.
Jó, ha a tartalmát át-átforgatod...

Alkony
Zagyi Gáborné

Líra, epika, dráma az élet...

Formázott énkép, mélység értelmezett.
Javított vétség, kétség megengedett.
Érett, értékelt líra, belső világ,
a szívvel látott lélek és valóság.

Látott külvilág, epikus monológ.
Világított közvetítés, életfiók.
Igazi és ábrázolt világ között,
idéz glóriát, s értékel üldözött.

Eljátszott, sűrített lét, komédia.
Fűzött gondolat, tettek, tragédia.
Sorsfordulatok, összeütközések
kiélezett drámák, maga az élet...

Alkony
Zagyi Gáborné

Az én kis falum...

Ide születtem én, itt voltam kisgyerek,
ide húz a szívem, de máshol ébredek.
Negyven év. Szívembe rajzolt vázlat...
Tud -e festő festeni ettől szebb tájat?

A csöndje méltósággal pihen a völgyben,
hol szeszélyes kis patak csobog békésen.
Körös-körül büszke hegyek, mint őrszemek
őrzik múltam, harangszó hív, emlékezek...

Ismerem tereit, szinte minden házat...
óvodából ballagtak aprócska lábak,
pici lány egy dallamot dúdolt bámulva
az Erzsike úti égig érő fákat...

Ma is érzem a különös varázslatot,
megérint a múlt, ami egykor áthatott...
Eszményi iskola, történelmi vonzás,
gondozott park, virágzó, illatos rózsák.

A kastélykert, visszhangzó termek, zöld padok,
örök emlék annak, ki ide járhatott...
Idézett képek az évek utóíze,
s tudom, hogy édes a lehulló berkenye...

Szeretett tanáraim, kudarc, sikerek.
Arcok, akikre szívesen emlékezek.
Változik a kép, mint minden a világon,
lelkemben eredő, létező gyökerek.

Ide születtem én, itt voltam kisgyerek,
ide húz a szívem, de máshol ébredek.
A látképe szívemmel rajzolt vázlat...
Tud -e festő festeni ettől szebb tájat.

Alkony
Zagyi Gáborné