Ír...

Gyűrött álmok papírkosárban.
Rajtuk vádlón átüt a tinta.
Érzés a zsibbadó ujjakban, 
béna ritmus. Hinta-palinta...

Gyermekkorba röpít és vissza.
Múlt lassan összegömbölyödött.
Bekötött szemmel nem ártana,
de az érben besűrűsödött.

A behúzott függönyök mögött
túlsúlyos fájdalomtól piheg,
lélekben hiszi erősödött,
s a papírt élettel tölti meg...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Tudom, milyen lehetne...

Néha jó lenne egy életszűrő,
szigorúan ellenőrzött rosta,
fennakadna minden, ami gyötrő,
csak jó szándék folyhatna át rajta.

Mégis hiszek emberi jóságban,
akkor is, ha megtéveszt ,megvezet,
sok a tövis koldus igazságban,
nincsen szűrő, sem varázsfőzetek.

Ismerem a valódi világot,
de azt is tudom milyen lehetne,
ám a közöttük húzódó árok
csak mélyül, sose lesz betemetve.

A lelkembe égett tapasztalat
sokszor sikolt, kioktat, intene,
láttat tanulságból épült hidat,
figyelmeztet, tudom megmentene...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Nyakon csípett alkalom

Hogy kértem, hívtam vissza...
Elszalasztott alkalom.
Ajkamon lassan elhalt
a sóhaj, sirathatom.

Vázlatom elmosódva.
Nincs ígéret: Megkapom.
A könnyeső elmosta,
mégis újra rajzolom.

Hibákból tanulságot
keverek, új színeket.
A múltba kapaszkodás
elrontja a terveket.

Édes szóval csalogatom,
majd elkapom, nyakon csípem,
ajánlatát elfogadom.
Soraimba beleszőttem.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Hinni benne...

Pillanatkép

Dobol az eső a kopott esernyőjén,
a mellén két kutya békésen szendereg.
Szökött cseppek futnak a szigorú arcán,
itt-ott eret rajzolva cserepes ajkán.
Sóhajt, a szempillája néha megremeg.

Letörölhetné, de nem mozdul a karja,
a melengetett szívverés most fontosabb.
Az itt maradt álma az összetartozás
ne vesszen semmibe, mint annyi minden más,
mert egyedül az élet százszor rongyosabb.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

képhez írt

Befejezetlen sorok

A sors tengelyén körök,
telve életerővel.
Mint búgócsiga pörög... 
lassul... s tudom, idővel
megáll... Majd újra indul?
Mit tudsz róla? Kérdezed.
Létezünk súlytalanul?

Azt, hogy meddig és hányszor,
nem tudom. Elmondanám,
de homályos a képsor
időm látósugarán.
A megvilágított tér
mindig keretek között,
de tán szakadt gyöngyfüzér...

...tudsz-e látni, ahogy én,
az okát megérted -e?
Nézz rám, de ne állj fölém,
kicsit ülj mellém ide.
Ne félj, a kő nem hideg,
szélesmosolyú a nyár...
s a történet sem rideg.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

"Ámen" a margón

Betűk és szavak, csak az igazért,
ha sértő, csak tanulságként dobban.
A múltból hozott vastag szövegkönyv
titka a meggyűrt, szakadt lapokban.

Szótagok, szigorú, szabott keret,
hol margón az Ámen még gyöngyözött.
Ifjú szív sóhaja dicséretes,
helyét kereste szabályok között.

Sablont használt. Talán örökölte?
Későn érő gén? Hittel élt lényeg...
Nem kímélte, zúzta, őrölte,
átszakadó átka tévedésnek.

Egyszer minden a helyére kerül.
Meg nem semmisül hozott áldozat.
Alkonyat színezte új fejezet.
Értékre lelt késői éntudat.

Sebezhető, mert még mindig szelíd.
Eltorzult betű, gyönge, reszkető,
de ott a sorok végén az, a szó,
"Ámen" még most is felismerhető.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

A mű végtelen...