Tudom, hogy az erdőnek lelke van...

Tudom, hogy az erdőnek lelke van...
szinte hallom csendes lélegzetét,
a változás örök lüktetését,
fényben, színekben, harmóniában.

Lelke van... Érzem. Türelemre int.
Csak csendben.... Még tart a téli álom.
Madár piheg a még csupasz ágon,
ébredő nap felhőkön átkacsint.

Lelke van... Történet kéreg alatt,
mit őriz háncs, elhalt sejtek,
mit a vén idő a törzsbe rejtett.
Évgyűrűk. A mű, életrajzolat.

Lelke van... Őriz titkot, sebeket.
Göcsörtös kín rejti mi bántja.
A szél tanúja, világgá kiáltja
a viharokat, néma könnyeket.

Lelke van... Mélyre nyúlnak gyökerek,
kapaszkodik, küzd az elemekkel.
Oly büszke, mégis meghajlik ha kell.
Oxigént sóhajt, másnak életet.

Lelke van... Óvna szelídet s vadat,
bújtatnak az ágak s lombkorona.
Susog levelek elfedőzaja,
őriz halál hörgést, sikolyokat.

Lelke van... Az őszi lombhullásban,
nyári szomjúságban, rideg télben.
Magoncot nevel az ébredésben,
s boldog a tavaszi virágzásban.

Lelke van... Meg érint, amit érzek.
Nincs hamis, csak az őszinte vonzás.
Tiszta, mint az itt fakadó forrás.
Nincs varázslat, csak maga az élet.

Tudom, hogy az erdőnek lelke van...
szinte hallom csendes lélegzetét,
a változás örök lüktetését,
fényben, színekben, harmóniában.

Alkony / Zagyi Gáborné /
Icus Zagyi Gáborné

Az erdő hangja

Nem hallok mást, csak a lélegzetem.
békéje csábít, vagy csak lépre csal?
Hisz rejtélyekkel átszőtt e világ,
sürgető, burjánzó létet takar.
Próbálok mögé látni, érteni
a fák, avar változó sóhaját,
gyönge és erős itt is létezik,
érezni a túlélés ritmusát.
Hangok, zörejek töltik be a teret,
mi halkabb tán, mint szívem lüktetése...
Láz a csend mögött ösztön sűrűjében,
az egyszerűség figyelmeztetése...

Alkony
Zagyi Gáborné

Keserű szösszenet

Keserű szösszenet

Keserű szösszenet

Elégedetlen

Figyelmet, időt, sorszámot kérsz.
Ablaktól-ablakig sántikálsz.
Csuklik a józan paraszti ész.
Modern kor... Fél lábbal sírban állsz,
mire a sor végére érsz.

Alkony
Zagyi Gáborné

Gyűrött nézőpont

A valóság rúdon,
most ütemre táncol,
rajta vékony vászon,
valamit palástol.

Népszerű a szakma,
utókor megőrzi,
cirkuszi démona,
majdhogynem művészi.

Vagány, merész stílus
a jó láb nem lóé.
Terjed, mint a vírus,
trükkel mosott LÓVÉ.

Kövezett út privát,
a jegy, pró és kontra.
Él lesz majd vasalva
gyűrött nézőpontra.

Változó álláspont,
számít, hogy épp, hol állsz.
Hús, vagy lerágott csont,
hallgatsz, vagy prédikálsz.

Alkony
Zagyi Gáborné

Jelzőfény

Arra indultam, s őszintén hittem,
ha szívem vezet, figyel rám Isten.
Tán rossz helyen jártam, senki földjén,
hol sok a vihar, s húz a sors-örvény.
Senki nem űzött, önjelölt irány,
de hittel lobban jelzőfény tisztán,
mint fel-fel villanó viharlámpa,
s megmozdul a lélek tépett szárnya,
szelídülnek önpusztító szavak,
békére lel, bennem élő harag .

Alkony
Zagyi Gáborné

Rólunk szól

Rólunk szól...
Életre kelnek megfakult álmok,
édes érzés, mi átölel, átfog.
Rólunk szól...
A szívem ritmusából egy dallam,
kimondott igen, lüktet szokatlan.
Rólunk szól...
Hogy "SZERETLEK TÉGED" hallani jó,
egy újra tanult, elfelejtett szó.
Rólunk szól...
Nem kell más, oly mohón suttog a vágy,
vad szenvedély, de végtelenül lágy.
Rólunk szól...
Megélt magasság, kívánt gyöngeség,
velünk forog az óriáskerék.

Alkony
Zagyi Gáborné

Csak akkor...

Papírsárkányom

Lassan engedem,
keblére fektetem,
míg magához öleli.

Táncolva lebeg,
mosolyog, integet,
s a szél magával viszi.

Micsoda látvány!
Büszke papírsárkány.
Futok vele, itt hagyna.

Lágyan emeli,
a kedvét keresi,
s felhőknek bemutatja.

Feszül a zsineg
Bejárják az eget,
s, ha ráun, visszahozza.

Kicsi Kincsem / Zagyi Gáborné /

Példakép

Fóbiák...

Elesek folyton a cél előtt...
Kísértő, visszatérő álom
súlya húz... a félelem felnőtt,
de útját mégis újra járom.

Gyerekcipőt kinövő iszony,
megszégyenült mélység, repülök,
csábító látvány, lassan szokom
feljebb sosem török, szédülök.

Még lebegek kicsit a semmi közepén,
riasztanak velem született fóbiák,
hiányossá válik a kapott gyűjtemény,
megszelídített csakazértis trófeák.

Naponta fürdetem lelkemet,
húz kiszámíthatatlan örvény,
mégis egyre merészebb leszek,
táplál egy túlélőtörvény.

Alkony
Zagyi Gáborné

Minden hiába...

Te vagy az ékezet.
Hangsúly a szavakon.
A kezdet és a vég,
írásjel mondaton.

Te vagy a lendület,
híd a szakadékon.
A láz, a lemondás,
s a szakadó izom.

Egy beforratlan seb,
mit ápol szánalom.
Egy vértelen sóhaj
elkékült ajkakon.

Alkony
Zagyi Gáborné

Volt-nincs kincs

Didergő emlék
téli merengő.
Ez a harc másé?
Ismeretlen arc.
Mesél szemtanú,
gőgjét élte szél.
Hideg és kimért,
csonttá fagy, rideg.
Alkot művészit,
szűz-jégvirágot.
Látod? Megéri?
Olvadó szirmok.
Nincs ki letépi,
érintetlen kincs.
Még büszkén őrzi,
elcsenné napfény,
s a volt-nincs titok,
csak egy nedves folt.

Alkony / Zagyi Gáborné /

Kerestem-találtam

Kerestem:
Célokat, elérhetőt
tétovázó kezek,vívódás,
gyöngülő pillérek,
irányt vesztett útmutatás...

Kerestem
szelídséget, megértést.
Színtelen délibábok,
kegyetlenül rád lépő,
kétszínű hazugságok...

Kerestem
jóságot, együttérzést.
Csukott ajtók szívekben,
pöffeszkedő irigység,
ijesztő mélységben...

Kerestem
szavakat, érthetőt.
Ígéretek kecsegtetők,
áttetsző hamis képek
kínálnak nem létezőt...

Kerestem
értékeket, kincseket.
Talmi utánzott csodák...
igéző álmok színfalak mögött,
elkobzott relikviák...

Kerestem:
igazságot, őszintét.
Ez nem az a világ...,
aki mögé akar látni,
megégetheti magát...

Kerestem
hidat szakadék fölött.
Korhadó, hiányzó részek.
Félelemmel vegyült indulat,
magam fölött hozott ítélet...

Találtam
hamisítatlan értékeket,
szívemben rajzolódó erekben,
aprópénzre nem váltható
őszinte szeretetben.

Találtam
értelmet, rám ragyogó
aggódó csillogó szemekben.
Ösztönző reményeket,
szeretteim hitében...

Találtam
tapasztalt évtizedeket,
őszülő valóságban tényeket,
ha a fa törzse vastag,
az ágaknak esélye lehet...

Alkony
Zagyi Gáborné

Csak játék...

Szakíts, ha bírsz, bár a kör bezárva.
Türelmet írsz egy új szisztémára.
Vajon kinek kedvez az osztott lap?
Dupla, vagy semmi. Csak geg, színdarab.
A díj, krumpliorr és keménykalap,
jár bóvliért egy érem-jégdarab.
Tudhatnád már, múlik nyomtalanul,
de marad haszna. A vesztes tanul.

Alkony / Zagyi Gáborné /

Fő az egészség...

Jól megfizetett hősök,
bűnök a tisztítóban.
Öblítővíze csöpög,
átka a lefolyóban.

Tisztított, szűrt jelenség,
egységes, palackozott.
Rákkeltő? Visszavennék...
Síron virág. Locsolgatott...

Zöldség külföldről hozott.
Volt kertje, ma csupa gaz.
lehúz három műszakot,
gyógyír kell, s gerinctapasz.

Tőke visszaforgatott,
jó tanács a reklámban.
Vegye-vigye pirula.
Egészség pénztárcákban.

Alkony
Zagyi Gáborné

Nem én emelem a tétet...

Nem én emelem a tétet,
szemedben vonzó ígéret
csábít, mint mézes csalétek,
elragad, felemel, élek.

Nem enged zuhannom, nézlek,
felszínen tart, amit érzek,
kapaszkodom, már nem félek,
társát öleli a lélek.

Hallod a szívverésemet?
Dobbanó, kapott lendület
a megfakult évek felett,
átírt, lélegző történet.

Mi dermedt álmából ébredt,
a télből tavaszban lépett,
hol nem számít mennyit érek,
nem én emelem a tétet...

Alkony
Zagyi Gáborné

Kell...

Megszelídült ...

Nem tudok gyűlölni,
pedig megpróbáltam,
égtem bosszúvágyban,
akartam bántani.

Szilánkkal játszani,
amit tőle kaptam,
fájdalmára vágytam
sóhaját hallani.

Csak részt visszaadni,
csak ennyit kívántam,
könnyek árnyékában,
múltat megtagadni.

De nem tudok ártani,
jámbor az indulat,
ha szándék simogat,
nem tud másnak látszani.

Alkony
Zagyi Gáborné

Néha...

Néha lázasan csapongó,
elbódítja a szenvedély,
hol vágy édesen suttogó,
inti pironkodó erély.

Néha merengő, álmodozó,
a képzelettel kacér szeszély.
Esőben, felhőkkel táncoló,
könnyekkel átitatott kedély.

Néha bolondos átutazó,
kit csábít kaland, kusza rejtély.
Szédülni, látványra szomjazó,
vakmerő, kit nem űz a veszély.

Néha szenvedő, sóhajtozó,
kényszerűn félbemaradt esély,
sorsa fonta láncát tagadó,
akit időnként elnyel a mély...

Alkony
Zagyi Gáborné

Mit ér..

.
Mint egy feltépett boríték,
melyben ott a várt üzenet,
mit ér sértetlen büszkeség,
ha önmagad sosem lehetsz...

Mit ér önkínzó fájdalom,
azt soha senki nem érzi,
mit ér könnyed a tegnapon
ki nem éli, meg nem érti.

Mit ér a holnap, ha a jelen üres,
ha frázis, messze jár, látod itt hagyott,
jeltelen, lélektelen... Becsületes...
Mégis gazdagabb, ki egyszer jóllakott...

Alkony
Zagyi Gáborné