Régimódi

Anyám adta, tanítgatta...
betűk, szavak... csak igazak,
"őszinte légy" mondogatta,
"Hazugságtól széthullanak"
...és még most is hiszek benne...

Szerelemben van egyetlen,
barátságból eredeti.
A jóság az őrületet
emberséggel enyhítheti,
és még most is hiszek benne...

Keveredik régi és új,
jó és rossz, hamis és igaz,
hallod, a szél ugyanúgy fúj,
s a szív ritmusa ugyanaz,
mert még most is hiszek benne...

Mosolyogsz, mert régimódi...
por lepi a hű leckéket.
Örökítem a valódi
vihar után szelíd kéket,
mert még most is hiszek benne...

Ilona Zagyi Gáborné

Az új könyvem :)

Örömmel mutatom be a következő verseskötetemet:
Mesék Kérdések kora címmel.
Ez a könyvem különösen közel áll a szívemhez, mert gyerekeknek szól. A képek egyszerűk, de színezhetők :)

http://undergroundbolt.hu/kicsi-kincsem-versek

Ki válaszol, utat mutat

Időzített kérdés robban,
sok a talány: miért, honnan.
Formák, képek és szabályok,
csupa-csupa jó tanácsok.

A színekben is titok van,
fűben, fában, és virágban.
Minden, ami él és mozog,
kúszik, mászik vagy csak forog.

Vízen vagy a levegőben,
úton halad, s hány keréken.
Miből készült, honnan ered.
A felnőttek türelmesek?

Kell mindenhez magyarázat,
kíváncsiság sosem fárad.
Kicsi gyerek tanul, kutat,
ki válaszol, utat mutat.

Maradékból egész...

Kerestem a helyem a sorban...
lehajtott fejjel, türelmesen.
Gőgtelen vágy lágy fonatokban
elhalni kész, ha szükségtelen...
Az a kéreg a méreg,
hol a felhorzsolt lélek
már feladni kénytelen,
s csak pusztul törékenyen.

Most itt vagyok... pedig jártam ott...
lehunyt szemmel a mélypontokban.
Átértékelt az ami ártott...
nem mást, csak magamat vádoltam.
Mert bűnöm a tétlenség...
s nem adják úgy, hogy: - Tessék!
Ha fájt, csak megsirattam,
s vártam a holtomiglant...

Az a bizonyos jel bent fakad
a szétrobbanó elemekkel.
Az újra rakott énkép szabad...
s nem baj, hogy tele van sebekkel.
Ízek, színek. Más világ!
Tovább, még, még! Bátorság!
Büszke vágy lobban, ég...
Egész, ez a maradék.

Ilona Zagyi Gáborné

Bezárt vágyak

Sosem súgott szavak,
el nem csókolt csókok,
tétlenné vált gondolat,
ki nem mondott bókok.

Látszattal békülő,
a kép virtuális,
pislákoló csendélet,
jéggé fagyott frázis.

Álmokban csillanó
holnap igézete,
illúzió marad,
nem kelti életre.

Hallja, hogy dörömböl,
követeli jussát,
de a hajó szél nélkül,
úgysem bont vitorlát...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2015.03

Paletta...

Gyermekkorom rózsaszínje,
hamar váltott rőt vörösre,
nyomot hagyott sorsom csínyje,
felhőt festett színterére.

Vihar tombolt, barna, szürke,
reszkettem a bűvkörébe,
megszánt a szél, messze vitte,
bebugyolált napszínűbe.

Mosolygott a hold ezüstje,
meghívott egy csókcserére,
csábítgatott csillag lénye,
fényévnyire, szerelemre...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2015.04

Ennyivel beérem...

Adj nekem a szivárványból
csak egy aprócska darabot,
majd a felhők kötényéből
életre keltő harmatot.

Ébredő nap sugarából
csábításnyi gondolatot.
Messze csengő madárdalból,
hűen kitartó dallamot.

A szél küzdő erejéből,
magabiztos céltudatot,
a lángoló alkonyatból,
szívben izzó pillanatot.

Apró titkot hold fényéből,
édes-bújós varázslatot.
A csillagok igéjéből,
gondviselésnyi jóslatot.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2015.05