Szól egy szaxofon...

/Adventi villanások/

Csillagokat rejt a hófelhő az égen,
táncolnak szökött pihék a lámpa fényben.
Üres a tér, már szinte kihaltnak látszik,
valahol egy zugban utcazenész játszik.
Szomorkás dallam, valami sanzon-féle...
édes-bús hang... s a kalapban néhány érme.
xxx
Egymásba fonódva állnak a peronon.
Mi is ez a dal...? Varázsol a szaxofon.
Most még azt sem bánják, hogy késik a vonat.
Az arcukra hó hull, meghitt a hangulat,
mert forró a csók, a kitudja hányadik...
a fejük felett fagyöngy, s észre sem veszik.
xxx
Isteni vacsora volt, jól főz az asszony.
jól játszik az a "csóró" az utcasarkon.
Rossz a szigetelés? A falon áthallom.
Jól játszik... kár érte... mert nem ócska sablon.
Talán kellett volna adni pár forintot,
mikor elment mellette s felé bólintott.
xxx
A parkolóban megáll, messze még a cél,
a csupasz fák között néha fel-feleszmél
a szél, s egy apró, fénylő holmit hintáztat.
Egyszerre érez jót és kínzó honvágyat,
olyan szép ez a dal... szinte figyelmeztet.
Valaki az ágra angyalkát függesztett.
xxx
Enyhe az idő, most nem fázik a padon,
jó vastag a kabát, s tetszik a dal nagyon.
Olyan kellemes... kezében forró leves,
ételt osztott egy hölgy és a tiszteletes.
Kalácsot is kapott. Mondták, holnap is lesz,
s kedvet hoz egy üveg bor az ünnepekhez.
xxx
A sírra egy aprócska műfenyőt hozott,
mécsest gyújt s közben időnként fel-felzokog.
Elmond egy imát, majd felfigyel a dalra.
- Hallod milyen szép! - a semmibe suttogja.
Még egy kicsit tesz-vesz, aztán haza indul.
Nehéz a szíve... meg-megáll, visszafordul.
xxxx
Idős pár ballag csodálva a fényeket,
vigyázva egymásra, csúszik az út, jeges.
A téren megállnak, mert csábító a dal.
Szép emléket idéz... a zenész fiatal.
Hallgatják egy kicsit, egymást átölelve,
s tesznek néhány százast a kalap-perselybe.
xxx
Szobája mélyén ül, olvasna... elakad.
Beszűrődő zaj... majd hirtelen megszakad.
Az ablakhoz lép a könyvvel a kezében,
volt valami szépség ebben a zenében.
Pakol a fiú... Papucsban fut a térre...
Ne menj! Játssz még...! Talán elég lesz lakbérre.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Várni decemberben

Oly sok ember elfér ezen a kis helyen.
Kap, aki helyet kér. Ünnep így a jelen
szívemben bármikor. 
Nincs kulcs, sem zárt ajtó, sem jelzés utakon.
Szabadon járható, s mert várlak, így hagyom,
nem csak karácsonykor.

Láz ez... így szeretem. Lelkem, kincsét költi
büszkén és hevesen... s hagyom. Kedvét tölti
csapongó december.
Gyűjtemény sóhajok. Gyúlnak gyertyák, fények.
Adventi angyalok várva-várt vendégek,
immár ötvenedszer.

Könnyes emlékezés figyel kacagásra.
Díszítés, tervezés, harag csitulása
békíti a vágyat.
Nőjön és terjedjen, érjen fel az égig,
ne ott bent dermedjen, gyógyuljon mi vérzik.
Kell még a varázslat.

Ilona Zagyi Gáborné