Adó alá esnek tán bájt-ok és bit-ek,
szememnek és fülemnek bizony alig hiszek.
Huszonkilencezerötszáz-ból élek,
de versekkel szárnyal bennem a lélek.
Félek jön majd adó, ami véget vet ennek,
sarc alá kerülnek a szótagok..., rímek.
Akkor is írok majd, legfeljebb spórolok,
négy szótag helyett, kettővel boldogulok.
Csak tudd, ha rímeim össze nem csengenek,
nem bomlott az elme, csak elfogyott a keret. :)
Alkony
Ha szeretnéd ezeket az írásokat könyv formájában Itt vásárolható: l. rész: http://undergroundbolt.hu/alkony ll. rész: http://undergroundbolt.hu/alkony-ii lll. rész : http://undergroundbolt.hu/alkony-iii lV rész: http://undergroundbolt.hu/alkony-iv V.rész: http://undergroundbolt.hu/alkony-v Gyökér-falvi történetek című verses-mese az alábbi linken érhető el. http://undergroundbolt.hu/gyoker-falvi-tortenetek Életjel szabadon... című könyvem: http://undergroundbolt.hu/eletjel-szabadon
Translate
2014. október 24., péntek
Viharos este
Ma nincsenek csillagok az égen
elvesztek a sötétlő örvényben.
Viharos szél zsémbel, békétlen,
ágakat tördel féktelen dühében...
felbőszülten lapoz útlevelében,
mint ,aki irányt vesztett a
végtelen térképen.
Alkony
Írni kell
Kutatsz az emlékek között,
vajon hol is rontottad el...
aztán rájössz értelmetlen,
a jelen közben vesztegel...
Kezét nyújtja a holnapod,
rajta, csak bátran fogadd el.
Ott lapul benne a kezdet.
Üres lapok, amikre írni kell...
Alkony
vajon hol is rontottad el...
aztán rájössz értelmetlen,
a jelen közben vesztegel...
Kezét nyújtja a holnapod,
rajta, csak bátran fogadd el.
Ott lapul benne a kezdet.
Üres lapok, amikre írni kell...
Alkony
A két véglet
A jómód büszke, arra amit elért, bár
vagyona papíron nem is tulajdona.
Ismer minden kiskaput, ajtót, ablakot,
így mindig van hol, mit nyitogatnia.
Autója van nagy és még nagyobb...
több is kell mert nagy a család ,
az unokára is írat majd egyet,
kell mert nagy , hatalmas a garázs,
Okos is, de nagyon!Tud adni tanácsot,
hogyan lehet beosztani az aprópénzt,
mit borravalóként hagy az asztalon,
még sok is másnak, bérnek is mesés...
A szegény házában pislákoló fény
mostanában csöndesek az esték,
csak a gyertya fénye lobban árván
az áramvezetékről épp lekötötték
A kérges kezében a tulajdonlap,
virít rajta végrehajtó pecsétje.
Szomorúan nézi, nem érti ,hogy kerül
a gonosz szmájli az értesítő levélre.
Hiszen fizetne, de bére amit kap
csak a nevetség siránkozó tárgya,
hogy holnap mi lesz..., a jó ég tudja,
de fáj, ha szeretteit nélkülözni látja
Alkony (Csak úgy a nagy világból)
vagyona papíron nem is tulajdona.
Ismer minden kiskaput, ajtót, ablakot,
így mindig van hol, mit nyitogatnia.
Autója van nagy és még nagyobb...
több is kell mert nagy a család ,
az unokára is írat majd egyet,
kell mert nagy , hatalmas a garázs,
Okos is, de nagyon!Tud adni tanácsot,
hogyan lehet beosztani az aprópénzt,
mit borravalóként hagy az asztalon,
még sok is másnak, bérnek is mesés...
A szegény házában pislákoló fény
mostanában csöndesek az esték,
csak a gyertya fénye lobban árván
az áramvezetékről épp lekötötték
A kérges kezében a tulajdonlap,
virít rajta végrehajtó pecsétje.
Szomorúan nézi, nem érti ,hogy kerül
a gonosz szmájli az értesítő levélre.
Hiszen fizetne, de bére amit kap
csak a nevetség siránkozó tárgya,
hogy holnap mi lesz..., a jó ég tudja,
de fáj, ha szeretteit nélkülözni látja
Alkony (Csak úgy a nagy világból)
A szerető szíved
Arcomat simítja kezed,
űzi a didergő reggelt,
szétfoszlat nehéz álmokat,
s a szívem élettel megtelt.
Az érintés kedves, nézlek
kócosan, álmos szemekkel...
Suttogod:Te vagy a legszebb...
édes, kegyes bók átölel.
Olyan meghitt a pillanat,
hideg kezem melengeted,
ébredéskor mindig fázom
Jóleső a forró tenyered.
De, ami vérem felhevíti,
nem az oltalmazó kezek,
nem is a kandalló szunnyadó
parazsa... Szerető szíved.
Alkony
űzi a didergő reggelt,
szétfoszlat nehéz álmokat,
s a szívem élettel megtelt.
Az érintés kedves, nézlek
kócosan, álmos szemekkel...
Suttogod:Te vagy a legszebb...
édes, kegyes bók átölel.
Olyan meghitt a pillanat,
hideg kezem melengeted,
ébredéskor mindig fázom
Jóleső a forró tenyered.
De, ami vérem felhevíti,
nem az oltalmazó kezek,
nem is a kandalló szunnyadó
parazsa... Szerető szíved.
Alkony
2014. október 23., csütörtök
Csere-bere
Ajánlok egy cserét,
remélem élsz vele.
Mosolygok most rád,
küldj te is cserébe.
Egyszerű gesztus
nem kerül pénzbe,
felbecsülhetetlen,
mégis az értéke.
Kelendő árucikk,
s nem az ára miatt,
kit mosolyogni látsz,
cserémre ráakadt.
Nem is bonyolult,
ez a kereskedelem.
Az adok-kapok boltot,
nagyon szeretem.
A sok mosolytól
nő az önbizalom,
ezért a boltomat,
bővítem, továbbadom...
Alkony
remélem élsz vele.
Mosolygok most rád,
küldj te is cserébe.
Egyszerű gesztus
nem kerül pénzbe,
felbecsülhetetlen,
mégis az értéke.
Kelendő árucikk,
s nem az ára miatt,
kit mosolyogni látsz,
cserémre ráakadt.
Nem is bonyolult,
ez a kereskedelem.
Az adok-kapok boltot,
nagyon szeretem.
A sok mosolytól
nő az önbizalom,
ezért a boltomat,
bővítem, továbbadom...
Alkony
Szeretet
Szeretet? Egyfajta napfény,
ami szíved mélyére lát.
Ami sosem ítélkezik,
előtte nincsenek hibák.
Ami néha jobban kell,
mint egy falatnyi kenyér,
Lehetsz te vagyontalan,
ha tiéd, kincseket ér.
Veled tart a pokolba,
s az édent is ismeri,
nem mindig lát tisztán,
de jó szándék vezeti.
Nem tanítják sehol sem
szeretni hogyan, miért.
Benned..., veled születik,
akarnod kell és a tiéd.
Rabságban nem tarthatod
nem tűri a bilincseket.
A szeretet szabadságát
sem el, se meg nem veheted.
Ott van gondolatban,
szavakban, tettekben,
de ott van a csöndben,
beszédes szemekben.
Nem kér, adni szeret,
mégis, ha kap hálás.
Ha a szívedbe fogadod,
rád találhat az áldás...
Alkony
ami szíved mélyére lát.
Ami sosem ítélkezik,
előtte nincsenek hibák.
Ami néha jobban kell,
mint egy falatnyi kenyér,
Lehetsz te vagyontalan,
ha tiéd, kincseket ér.
Veled tart a pokolba,
s az édent is ismeri,
nem mindig lát tisztán,
de jó szándék vezeti.
Nem tanítják sehol sem
szeretni hogyan, miért.
Benned..., veled születik,
akarnod kell és a tiéd.
Rabságban nem tarthatod
nem tűri a bilincseket.
A szeretet szabadságát
sem el, se meg nem veheted.
Ott van gondolatban,
szavakban, tettekben,
de ott van a csöndben,
beszédes szemekben.
Nem kér, adni szeret,
mégis, ha kap hálás.
Ha a szívedbe fogadod,
rád találhat az áldás...
Alkony
2014. október 22., szerda
Valahol...
Valahol...
Most ugyanúgy nézel rám, mint akkor,
már nem emlékszem hol és mikor,
talán valaha egy másik időben,
valahol egy másik idősíkon...
Ugyanez a fürkésző, aggódó
végtelen szeretet...
Alkony
Most ugyanúgy nézel rám, mint akkor,
már nem emlékszem hol és mikor,
talán valaha egy másik időben,
valahol egy másik idősíkon...
Ugyanez a fürkésző, aggódó
végtelen szeretet...
Alkony
Értük
Szélcsendet vártam, élhetőt
de a vihar közepén ülök.
Diffúz, kavargó fellegek...,
áramlásuktól egyre gyöngülök.
Olyan szépen sütött a nap,
már csak emlékét melengetem,
míg ők gyermekért aggódtak értem,
most én, őértük ugyanezt teszem.
Köszöntem a kegyet apámért,
gondolatom kicsit megpihent,
de csak röpke volt pillanatnyi,
a sors álszent, újra káoszt teremt.
Anyámat kérte, vitte cserébe
hogy érte, újfent könyörögjek.
Játszik velem, tán gúnyolódik,
erőtlen érzéseim törékenyek.
Fáj így látnom őket, mélyre hatol,
emészt, de felébreszt a valóság.
A súlya nehéz teher, gyötör,
hogy erős légy, sehol nem tanítják.
Tudom az ima, a számtalan fohász,
az esdeklés, értelme oda lesz....
Mert minden kikönyörgött pillanat
már csak alamizsna, ha elagg a test...
Hiába ismerem a teóriát,
a lelkem nem fogadja be, tagad,
még koldulja az isten kegyét,
időt kér, gyógyítót ,irgalmasat...
Alkony
de a vihar közepén ülök.
Diffúz, kavargó fellegek...,
áramlásuktól egyre gyöngülök.
Olyan szépen sütött a nap,
már csak emlékét melengetem,
míg ők gyermekért aggódtak értem,
most én, őértük ugyanezt teszem.
Köszöntem a kegyet apámért,
gondolatom kicsit megpihent,
de csak röpke volt pillanatnyi,
a sors álszent, újra káoszt teremt.
Anyámat kérte, vitte cserébe
hogy érte, újfent könyörögjek.
Játszik velem, tán gúnyolódik,
erőtlen érzéseim törékenyek.
Fáj így látnom őket, mélyre hatol,
emészt, de felébreszt a valóság.
A súlya nehéz teher, gyötör,
hogy erős légy, sehol nem tanítják.
Tudom az ima, a számtalan fohász,
az esdeklés, értelme oda lesz....
Mert minden kikönyörgött pillanat
már csak alamizsna, ha elagg a test...
Hiába ismerem a teóriát,
a lelkem nem fogadja be, tagad,
még koldulja az isten kegyét,
időt kér, gyógyítót ,irgalmasat...
Alkony
2014. október 20., hétfő
Imába foglalt ölelés
Hívogató, lobbanó fények,
csendes léptek a sírok között,
édes-búsan sír az őszi szél,
a temető fájón túlöltözött.
A gyász, az emlékezés napja,
mit a szeretet könnyel ötvözött.
milliónyi virágszirommal,
melyet fájó harmattal öntözött...
A gyászruhát öltő gondolatok,
a szívekben hozott mély érzés,
a hant fölött emlékezés zokog,
száll az imába foglalt ölelés.
Hiszen, sosem felejt, aki szeret,
ezért lobban a gyertya lángja.
A múltért, a jelenért, jövőért,
bűneik, s a mi bűnünk bocsánatára.
Alkony
csendes léptek a sírok között,
édes-búsan sír az őszi szél,
a temető fájón túlöltözött.
A gyász, az emlékezés napja,
mit a szeretet könnyel ötvözött.
milliónyi virágszirommal,
melyet fájó harmattal öntözött...
A gyászruhát öltő gondolatok,
a szívekben hozott mély érzés,
a hant fölött emlékezés zokog,
száll az imába foglalt ölelés.
Hiszen, sosem felejt, aki szeret,
ezért lobban a gyertya lángja.
A múltért, a jelenért, jövőért,
bűneik, s a mi bűnünk bocsánatára.
Alkony
Míg néztem
Néztem, kis pihegő szentem,
még karomban édesgettem,
őriztem az álmát csendben,
lélegzete része lettem.
Néztem, átöleltek szelíden,
puha gyermekkarok engem,
láttam magam szeme tükrében,
míg álomba nem szendergettem.
Néztem, szorongatta a kezem,
mesém hallgatta elégedetten,
haját simogattam, emlékszem,
majd álomba merült mellettem.
Néztem, fáradtan elpihent,
betakartam,- énekelj nekem...-
kérte, kedvesen s hallgatta
az altatóm figyelmesen.
Néztem, az én lázadó kincsem,
ahogy elaludt kimerülten,
felnőttes dolgok a fejedben,
már az élet mesélt helyettem.
Néznélek, de már nem vagy velem,
már te is álmot őrzöl szívedben.
Ez így van jól, az élet rendje,
áldásomat küldöm, éjjelente.
Alkony
még karomban édesgettem,
őriztem az álmát csendben,
lélegzete része lettem.
Néztem, átöleltek szelíden,
puha gyermekkarok engem,
láttam magam szeme tükrében,
míg álomba nem szendergettem.
Néztem, szorongatta a kezem,
mesém hallgatta elégedetten,
haját simogattam, emlékszem,
majd álomba merült mellettem.
Néztem, fáradtan elpihent,
betakartam,- énekelj nekem...-
kérte, kedvesen s hallgatta
az altatóm figyelmesen.
Néztem, az én lázadó kincsem,
ahogy elaludt kimerülten,
felnőttes dolgok a fejedben,
már az élet mesélt helyettem.
Néznélek, de már nem vagy velem,
már te is álmot őrzöl szívedben.
Ez így van jól, az élet rendje,
áldásomat küldöm, éjjelente.
Alkony
Így kellesz...
- Nekem így kellesz - mondtad,
s nem kell szebb vallomás.
Magához ölelt a létezés,
most minden annyira más.
Mikor éreztem ez nem játék,
s nem vagyok többé egyedül.
Értékesebb lett az élet,
mert van, ki szeret és becsül.
Alkony
s nem kell szebb vallomás.
Magához ölelt a létezés,
most minden annyira más.
Mikor éreztem ez nem játék,
s nem vagyok többé egyedül.
Értékesebb lett az élet,
mert van, ki szeret és becsül.
Alkony
2014. október 19., vasárnap
Kis virág a síron
Két kezével ültette,
szeretettel nevelte,
majd halottak napján,
a sírra ültette...
Gúnyolódtak rajta.
Szegénysége vétek?
Könnyeivel öntözte
a szerény szépséget.
Imája messze szállt,
föl a magas égbe,
a Jóisten föntről
szeretettel nézte.
A lélek boldog volt,
akinek szánta,
tudta mennyi érzés
van a kis virágba.
Fuvallat simította
a reszkető kezet,
békében nyugszik a lélek,
üdvössége a féltő szeretet...
Alkony
szeretettel nevelte,
majd halottak napján,
a sírra ültette...
Gúnyolódtak rajta.
Szegénysége vétek?
Könnyeivel öntözte
a szerény szépséget.
Imája messze szállt,
föl a magas égbe,
a Jóisten föntről
szeretettel nézte.
A lélek boldog volt,
akinek szánta,
tudta mennyi érzés
van a kis virágba.
Fuvallat simította
a reszkető kezet,
békében nyugszik a lélek,
üdvössége a féltő szeretet...
Alkony
A lélek ajándéka
Olvadó viasz, krizantém,
fény és búsuló illat,
körbelengi a temetőt,
merengő, könnyező bánat.
Szívekben hozott,
elsuttogott imák,
a megannyi gyertya
lobbanó lélekláng...
... de virágnak, fénynek
míg mulandó a léte,
a szeretet és a béke
a lélek örök üdvössége.
Alkony
fény és búsuló illat,
körbelengi a temetőt,
merengő, könnyező bánat.
Szívekben hozott,
elsuttogott imák,
a megannyi gyertya
lobbanó lélekláng...
... de virágnak, fénynek
míg mulandó a léte,
a szeretet és a béke
a lélek örök üdvössége.
Alkony
Vendégek
Jólesőn nyújtózik a reggel ébredőn,
az ablakhoz csal csábító színekkel.
Mosolyt csal arcomra az őszi varázs,
a csillanó nap fénye megtelik élettel.
Reccsenő hangok az öreg diófán,
surranó bolyhos, vörös foltok ,
az ágak hegyén maradt diót gyűjtik,
szorgalmasan, édes kicsi mókusok...
Lenyűgöz a látvány, csak ámulok,
visszatartott lélegzettel állok.
Figyelem a vékony, leheletnyi ágon
egyensúlyozó, fürge társaságot.
Eszembe jut a fényképezőgép,
nyúlok is érte, abban a pillanatban,
de az akku vészesen villog, lemerült
régen volt már használatban...
Észrevettek..., nem mozdulnak,
én őket..., ők engem néznek,
csak a farkuk egyensúlyoz
miközben, kíváncsin fürkésznek.
Végül a kutyus riasztotta meg
a már így is riadt társaságot,
hangos ricsajjal jelezte,
ő velük nem köt barátságot...
Mintha ott sem lettek volna,
egy szempillantás alatt eltűntek.
Nem maradt egyéb se utánuk, csak
a ringó ág, s rezzenő falevelek...
Alkony
az ablakhoz csal csábító színekkel.
Mosolyt csal arcomra az őszi varázs,
a csillanó nap fénye megtelik élettel.
Reccsenő hangok az öreg diófán,
surranó bolyhos, vörös foltok ,
az ágak hegyén maradt diót gyűjtik,
szorgalmasan, édes kicsi mókusok...
Lenyűgöz a látvány, csak ámulok,
visszatartott lélegzettel állok.
Figyelem a vékony, leheletnyi ágon
egyensúlyozó, fürge társaságot.
Eszembe jut a fényképezőgép,
nyúlok is érte, abban a pillanatban,
de az akku vészesen villog, lemerült
régen volt már használatban...
Észrevettek..., nem mozdulnak,
én őket..., ők engem néznek,
csak a farkuk egyensúlyoz
miközben, kíváncsin fürkésznek.
Végül a kutyus riasztotta meg
a már így is riadt társaságot,
hangos ricsajjal jelezte,
ő velük nem köt barátságot...
Mintha ott sem lettek volna,
egy szempillantás alatt eltűntek.
Nem maradt egyéb se utánuk, csak
a ringó ág, s rezzenő falevelek...
Alkony
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)