Ide senki nem hívott...

Ide senki nem hívott,
csak úgy magamtól jöttem.
Kedélyből költöttem,
szórtam és felvidított.
Hitt bennem? Megszólított.
Gúnytól csak erősödtem.
Ide senki nem hívott.

A tér kivilágított,
helyet kértem a körben.
Sár fröccsent. Letöröltem.
A helyén virág nyílott.
Ide senki nem hívott...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Mindennap nyit valami új...

Úgy tervezem, hogy maradok,
csak fáradt vagyok kicsit.
Hallok sürgetést, dallamot, 
a madarak szárnyait.
Mindennap nyit valami új...
ami mozdulni késztet.
Ösztönből szorgalom. Hangsúly
a változó természet.
Minden részlet pulzál, lüktet.
Fű, fa, virág, csupa élet.
Nem kérkedik, de büszke,
Nézd! Bennem is van tüske...

Úgy tervezem, hogy maradok,
Vihar utáni a csend...
Letisztult színárnyalatok,
"ki, mit érdemel" sorrend.,
Mentett forrás, cseppből tenger,
amihez nem kell térkép,
s maga a lét az ellenszer.
Rakd újra, hogyha széttép...
Hallod a tavaszi zsongást...?
A légzést, keringést, mozgást?
Parányitól tanulok.
Aprókból hatalmasok..

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Anyákért...

Otthon..,

Ennyivel beérem...

Adj nekem a szivárványból
csak egy aprócska darabot,
majd a felhők kötényéből
életre keltő harmatot.

Ébredő nap sugarából
csábításnyi gondolatot.
Messze csengő madárdalból,
hűen kitartó dallamot.

A szél küzdő erejéből,
magabiztos céltudatot,
a lángoló alkonyatból,
szívben izzó pillanatot.

Apró titkot hold fényéből,
édes-bújós varázslatot.
A csillagok igéjéből,
gondviselésnyi jóslatot.

Alkony / Zagyi Gáborné /
Ilona Zagyi Gáborné

Átok

Mint árnyék követ. Hűséggel.
Átkos bűvölet. Rossz ómen.
Érzem, kísér szenvedéllyel.

Vajh, hány felé hasadt tükör?
Sok apró cserép láthatod...
Gyönge kéz még mindig söpör.

Ürült méregpohár? Ó, nem...
A műve rám fagy. Lassan öl.
Drámát ír. Múzsája lettem.

Ilona Zagyi Gáborné

Egy kis pihenő

Fáraszt a világ zaja,
türelmed is fogytán?
Némaságba zárkózol,
s még zakatol tompán,
elsorvadni készül vágyad.
Elég már a zűrzavarból.
Megkeseredsz lassan
a kétszínű szavaktól.

Nehéz önmagad lenni
az életed színpadán,
szemedben fázósan
didereg a magány.
Válaszolatlan kérdések,
belül marnak, tépnek.
Ne tedd!Ne emészd magad!
Abból csak vereség lesz.

Nincsenek csak, igaz barátok,
a szerelem sem mindig örök,
s ahogy az ember sem hibátlan
minden úton vannak rögök.
A jellem nem mindig erős,
nem minden tettük eszményi,
de el kell elfogadnunk egymást,
jobb, mint magányban élni...

Mindig miértet kutatni,
vágyni a tökéletességet.
Míg a makulátlant keresed,
elrohan melletted az élet.
Sosem késő megragadni,
ha meg is pihentél kicsit,
bár a pillanat volt-nincs,
nyakon csípheted kincseit.

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /
2014.VI.

Villanások...

Anyám keze... könnye, mosolya...
Karjában elringatott álom. 
Betakar. JÓ ÍGY... most nem fázom.
Mesél, s palota a kis szoba.
¤
Miért? Mennyi? Hányszor és merre?
Világot rengetne képzelet.
Elemzek rímet, sorvégeket.
ÍGÉRET a felmondott lecke.
¤
Hol a vázlat? Letörölt tábla.
Tövisek tépnek, szúrós ágak...
s illata sincs vörös rózsának.
Kísér egy KÖD különös árnya
¤
Szemembe néz. Miért HAZUDIK?
Fölöttem áll... Értenem kéne.
Nem vagyok jó a hízelgésre.
A plakátot folyton átfestik.
¤
Aprócska keze az enyémben,
érzem, ahogy vele születek.
Most és MINDÖRÖKKÉ FÉLTELEK,
súgom a nap minden percében.
¤
Pihenni kéne... csak egy kicsit.
ÉREZNI végre a nyár ízét, 
csak egy kis nyugalmat és békét.
Ki írta a sors szabályait?
¤
Lüktető ér... Van TŰRÉS határ?
Mennyit bírnak a vékony falak?
Meddig visszhangzanak végszavak?
Nincs, nem létezik a kék madár.
¤
Hat a méreg, üres a pohár.
BÚCSÚ íze kékült ajkakon.
Nincs helyem még a túloldalon.
Az én tavaszom, nekem ez JÁR...
¤
Elmondanám, de nincsen rá szó.
Mikor azt érzed hazaértél...
Eggyé válik ÚJRA a két fél...
Nem emlékszem, de tudom, hogy jó...
¤
Ez a CSEND völgye. E világi,
mégis olyan más... SZELÍD vadon.
Sorvad itt a letett bánatom.
VELED ÉLNI tanulok. LÁTNI.
¤
Mondaná még, de már nem értem... 
drága, jó apám még megölel...
Itt tartanálak... Nem érlek el.  
Megfagyott az utolsó mosoly.
¤
Anyám keze... gyönge, törékeny.
"Kinek kell fiam már az ÖREG."
Sírkőn nincs dátum. Félkész szöveg.
Meséljek? Könny csillan szemében..
¤
Itt vagyok. "Anya!" Valaki hív.
SZERETETEM végtelen tenger....
s tudom, majd elmosódok egyszer,
mint az, a homokba rajzolt szív.

Ilona Zagyi Gáborné