Cseppenként...

Májusi fagyban...

Húsába mart lelketlen,
kívánta zsenge zöldjét,
csókolta a védtelent,
hogy elszívja erejét.

Mit kínált végzetes nász,
s már érezte köpenyét,
még épphogy élni próbált,
fájó, rideg ölelés.

Derengő lehelettől,
a fagy szerelme kihűl,
napszínű bűvölettől,
menekülni kényszerül.

Csekély sóhaj, mi maradt,
nem adja fel, lelkesül,
felsebzett bőre alatt,
félelme átszelídül...

Alkony
Zagyi Gáborné

Minden nap megér egy imát...

Kőbe vésett tendenciák,
kopírozott, másolt világ,
monoton, örökölt hibák,
de minden nap megér egy imát...

Tűrsz, éled a hisztériát,
bár nem kapsz érte glóriát,
neved sem zengik krónikák,
de minden nap megér egy imát...

Megírják a históriák,
nem becsülik emberfiát,
szabad csak a fantáziád,
de minden nap megér egy imát...

Illanó eufóriák,
kitartó kakofóniák,
gyűlölet és empátiák,
de minden nap megér egy imát...

Eszmék, ideológiák,
gyermekek, apák és anyák,
bizarr sztereotípiák,
de minden nap megér egy imát...

Érezned kell a ritmusát,
a folyton pörgő logikát,
a nap keltét és alkonyát,
mert minden nap megér egy imát...

Alkony
Zagyi Gáborné

Rekedt tenor :)

Háztetőnkön él egy tenor,
rekedt hangján folyton dalol.
Szerenád szól reggel, este,
csak ne lenne berekedve.

Már hajnal óta kuruttyol,
egy békalánynak udvarol.
Mindennap csak azt fújja,
tisztességes a szándéka.

Eresz alatt van egy dézsa,
abban látom úszni néha,
majd megpihen cserép alatt,
jön a gólya, csöndbe marad.

Este újra dalra fakad,
nem hiába, társra akad.
Lesz család, békacsemete,
messze száll a béka bre-ke-ke...

Alkony
Zagyi Gáborné

Varratok...

Rám simul a valóság.Változok.
Szinte megáll az idő, mosolyog...
Perceket, ütemet nem számolok,
őriz ritmikus, felsebzett burok,
lábadozó jelenben varratok,
összefogják, boldog pillanatok...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szilánkok...

Élesen rajzolódott válaszok,
giccses okosságok..
A nagybetűs tanulság halmozott...
bölcs érvek, bukások...
Fénytelenül fakó, elmosódott,
hit-tanok, tanácsok...,
bennük gyermek álmodta vázlatok,
egyszerűk, boldogok,
mik vágyták érinteni a napot.
Falak és határok.
Sors komponálta, morbid dallamok,
eltévedt szilánkok...

Alkony
Zagyi Gáborné

Rossz álom...

Koppannak lépteim
az álmaim kövén.
Nem látok túl, sűrű
könnyeim ködén.
Érzem, hogy fáj,
tép ott legbelül,
valami elszakadt
befejezetlenül...,

könnyebben lélegzem,
mégis kín a sóhaj,
túl nagy a csend,
hiányzik a zsivaj...
Hová? Merre menjek,
nem látom az utat,
kéne egy jel, intés,
ami irányt mutat...,

figyelem a lépést,
most nem hibázhatok,
a kopott követ nézem,
merre járhatok...,
ismerősnek tűnik,
sokat jártam rajta,
tisztára mosta a könny.
Ez a meg nem értés útja...

Most visszafordulok..,
nem kell erre mennem,
ijedten nézek szét...,
talán eltévedtem,
Végig simítja arcom,
egy mozdulat szelíden:
Ébredj fel drága,
ébredj kedvesem...

Alkony
Zagyi Gáborné

Relé

Edződés..

Együtt érzőn feléd árad,
ízes-színes mézzé olvad...,
míg minden cseppje rád ragad,
ha a fény fordul, megtagad.

Csak máz marad, mi megkövül,
feszül, s nézed értetlenül...,
felpattogzik lelketlenül,
majd tanulsággá csendesül.

Alkony
Zagyi Gáborné

Csak ennyit...

Megszán újra és újra,
megölel szánakozón,
- Még tiéd... - írja a kékre,
majd mellém ül várakozón...

Üres tenyerem nézem.
ami lüktet, csak ennyi...
csak, amit sodor a vérem.
Sürget, sorolja: Szeretni...
Szeretni...

Alkony
Zagyi Gáborné

Miért...

Tombol rajtam a gőgje,
s nem értem miért,
ígért, csak hogy megszegje.
Milyen bűnökért?

Oly csábító cseréje
mindent visszakér...
Szűkre szabott meséje,
jussom vétkemért.

A tévedés leckéje,
sosem kért kenyér,
de telve kemencéje
s kínál, hogy :egyél...

Fuldoklom, nincs semmije,
hogy áldjam, kimér...
Cseppekben kínált béke,
egy imát megér...

Talán nincs több igéje,
fohász ennyit ér...
riaszt az útvesztője,
integet, kacér...

Hív. Indulok feléje,
még táncot ígér....
Szánalmas keringője,
utolsó... Felkér...

Alkony
Zagyi Gáborné

Ennyivel beérem...

Adj nekem a szivárványból
csak egy aprócska darabot,
majd a felhők kötényéből
életre keltő harmatot.

Ébredő nap sugarából
csábításnyi gondolatot.
Messze csengő madárdalból,
hűen kitartó dallamot.

A szél küzdő erejéből,
magabiztos céltudatot,
a lángoló alkonyatból,
szívben izzó pillanatot.

Apró titkot hold fényéből,
édes-bújós varázslatot.
A csillagok igéjéből,
gondviselésnyi jóslatot.

Alkony
Zagyi Gáborné

Lobbanó...

Fél életnyi
villanásban,
megtört fények
világában...

Csillagomat
néha láttam,
vakon óvtam,
félhomályban.

Álom űzött,
vitt a lábam,
sarkos óhaj
lelki társam.

Hitszegő, a
csend átkában,
renegát, a
sors árkában.

Megfürdöttem
izzó lázban,
s a kihűlő
szivárványban.

Sóhajnyi tűz,
egy szikrában.
A lemondás
hamujában.

Lobbanó fény
válaszokban,
lángra gyúló
alkonyatban...

Alkony
Zagyi Gáborné

Életízű...