Jó úton...

Nem félek... ma erősebb vagyok így, gyengén.
Halvány a pengeélen táncoló árnyam,
ott felejtettem abban a szürkeségben...
hol sokáig járt a lelkem feketében.
Ma színeket bontok remény sugarában.

Elég ennyi! Nem kell az egész világ.
Szívemmel fogom, és csak annyit ölelek,
amennyit átérek, s meg is érzek vele.
Nem érdekel gőg, sem számszerű tételek.
Ennyi kell! A szabad lélegzetvétele.

2017
Zagyi G.Ilona

Oka van jelnek

A szivárványban nincsen fekete.
Tán direkt festett Isten ecsete
csak hét színt eső után az égre,
jelképként a megkönnyebbülésre,
mint valami derűs üzenetet.

Oka van jelnek s minden titkának,
mint vihar után a szivárványnak.
Megtörik a fény tiszta könnyeken,
szelídet játszik a könyörtelen,
hisz fölötte nem ítélkezhetünk.

Sötét, világos. Születés és gyász...
közötte lüktet az egész világ
tarkán, zavarosan, összevisszán.
Túlsúlyos lét... túlterhelt körhintán
szakadoznak elérő láncszemek.

Figyelmeztetnek rá sorscsapások.
Mérhető, mégis szabad hatásfok,
mely eggyé válik vagy elkülönül.
Óva int, határok vesznek körül,
a halandóságok határai.

A miénk lenne? Látunk és érzünk,
de túl sok, amit észre sem veszünk.
Hozzá jelentéktelenek vagyunk...
megtűr, de ha magunktól nem adunk,
rémületté válnak jóságai.

Velünk vagy nélkülünk. Ki dönti el?
Ki bír a természetfelettivel?
Kifosztható, nem vádol jajszava,
de ölni tud egyszerű sóhaja...
ha sikollyá válik, mind elveszünk.

Zagyi G.Ilona

Valahol...

A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!

Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle lim-lom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.

Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.

Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán meg van már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.

Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.

Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.

Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.

Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyen félét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.

Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.

Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.

Zagyi Ilona
Kép: Vincent van Gogh :Szegény öreg ember

Megfagyott imák

Még mosolyogsz... félig élt élettel
utolsó perceid megbecsülöd.
Látlak elveszni... elnyel az a köd,
ahol küzd egy gyengülő életjel.

Igazodnék az érzékeny csendhez,
hogy tőled elköszönjek, nincs erőm.
Hulló könnyem nem segít szenvedőn,
sem dermedő "Miért?"-em Istenhez.

Lelkem ír, imát. Sírnak a betűk,
fohászok csengése ajkamon fagy.
Csak szívem üti, hangom cserben hagy,
mert kimondva ijesztőn keserűk.

Zagyi G.Ilona
/Egy szenvedő, reménytelenért/

Gyermekmosoly mindig nyár

Keringőjét falevélnek
kíséri a napsugár.
Nevetésre elcseréllek,
gyermekmosoly mindig nyár!

Elkapni a táncolókat,
csókot is kap egynéhány.
Simul a szél pírt cirógat,
megpihen a szemhéján.

Nevet a nap, mint a gyerek,
vidám lesz az egész táj,
kacagnak a tarka színek,
ősz van itt, és mégis nyár.

Zagyi G.Ilona

Őszi vendégség

Kopasz ágon őszapó ül,
zajonganak cinegék.
Tudják, az ősz menni készül,
búcsúztatják zöldikék.

Mátyásszajkó rikoltozik,
ül az ágon, mint egy csősz.
Kopasz ágon tollászkodik,
figyeli egy szelíd őz.

Van lakoma a fa alatt,
lehullott a sok dió,
ami széttört, kettéhasadt,
madár vendég fogadó.

Zagyi G.Ilona
/Gyermekvers/

Őszvégi

Lassan lehull szirom, levél.
Meleg színe minden jussa.
Itt vagyok, ha felejtenél!
Mint mosoly jut minden zugba.

Arany, rozsda, tarka szőnyeg
imitt-amott fagyos, deres.
Mezőknek az őszülőknek,
dunyhát ígérnek fellegek.

Süvít a szél. Őszidő van?
Dideregnek vénasszonyok.
Szépültek a hervadásban,
majd egyenként mind elcsoszog.

Zagyi G.Ilona
/Gyermekvers/

A pokol vihara

Fuldoklók otthona... elröpül a madár,
messzire űzi a fegyverek zaja.
A pokol vihara hol nincs látóhatár,
ahol égig ér az élők sikolya.

Mennyit ér az élet? Csak úgy eltapossák.
Halált-osztó Istent játszik az ember,
aki elfordul, hol holtak testét mossák
vérrel kevert könnyek, s fájdalom tenger.

Csonkolt sorsok gyásza térdeplő imákban.
Égő hús szaga... Bűnös volt, ártatlan?
Nincsen irgalom e kegyetlen világban?
Örök ez a seb, örök beforratlan?

Sajnálod a madarat, sérült a szárnya,
örülsz, hogy megpihen, hol kékül az ég.
Örülsz, ha rátalál egy békésebb tájra.
Talán egyszer hallod, énekelni még...

Zagyi G.Ilona

Angyalok lámpása

Megfakul a gyász színe, lassan halványul,
szívem átszínez holtat elevennel.
Bezárt fájdalom mely naponta kitárul,
mássá szelídül... békül a jelennel.

Belülről érzem, mégis messzire innen.
Lelkem vigyázza emlékek százait,
mint foszló kendőm, hogy egyben megőrizzem,
hiányba fűzöm felfeslő szálait.

Árván és mégsem, mert bennem van az otthon,
nyíló kapuját csak a szívem látja.
Míg kialvó kanóc búsul gyertyacsonkon,
élő szeretet angyalok lámpása.

Zagyi G.Ilona

Csak ölelj át...

Mikor gyönge vagyok,
ha elveszni látszom.
Mikor szívembe mar,
s az erőset játszom,
csak ölelj át.

Ha bent marad a szó,
csönd a vállamra ül.
Ha túl nehéz a súly,
s nem bírom egyedül,
csak ölelj át...

Ha fohászom dermed
rideg valóságon.
Ha nem vonz a holnap,
s a jelentől fázom,
csak ölelj át...

Ha túl sötét az éj,
s nincs jótékony álom.
Kell ez az érintés,
te űzd el magányom!
Csak ölelj át...

2014
Zagyi G.Ilona

Nem gyerekjáték

A véletlen hozott, játéknak látszik,
lépések zaja a legelső táncig.
Siettet valami, mert űz, kapkodok,
valódi művet magamból alkotok.             
Sérülök, sebződöm, sebeket ejtek,
nyerésre állok, majd mindent elvesztek.
Kiszárad, elhal? Kell még, mert hiányzik,
ha kell, hát ültetek, nekem virágzik.

Nem nézem hány pöttyös
az elkapott labda,
a pillanat enyém
a kezemben tartva.
     
Adok és elfogadok,
megbízok hiszékenyen.
Belátom, ha zuhanok,
becsap az értéktelen.

Elmosódnak színek? Élénket festek.
A kudarc nem a vég, csak újabb kezdet.
Szél-szórta szó. Nem számít, ki, mit hisz el.
A véletlen hozott, a biztos visz el.

Zagyi G.Ilona

Menedéked

Árnyak, járatlan utakon járok,
pokolban otthagyok átkot,
sodor a végtelen.
Hol vagy? Kereslek a messzeségben,
kereslek földön és égen,
nélküled nem létezem.

Szólít a sóhajom,
dobbannak hangjegyek.
Tudd, hogy ott vagyok
hol a nap ragyog,
hulló könny vagyok.
Hű szívem
a menedéked.

Szél zúg, elnyeli hívó szavad.
Gyönge lélek-szárny szakad,
figyeld a hangomat.
Érj el, érj el, ha távolodom,
áthozlak a viharokon
sebzetten sérült madár.

Szólít a sóhajom,
dobbannak hangjegyek.
Tudd, hogy ott vagyok,
hol a nap ragyog,
hulló könny vagyok.
Hű szívem
a menedéked.

Várlak, éjjel és nappal,
jöhetsz az alkonyattal.
Itt leszek, soha ne félj!

Zagyi G.Ilona

Képlékeny képregény

Szürke lét-regényem hol tarka az álom,
kerete átkom fehéren-feketén.
Oszlón mállott fel a könnyes éjszakákon,
majd fagyott rám újra... csak úgy könnyedén.

Szűken mért idő, hűen tapadó napok,
fáradtan piheg a köztük ragadt én,
hol virágaim a világra nyíltatok,
komor hátterét hiába színezném.

Képlékeny regény, ha csak mával számolok.
Egy lapra feltett... mintha most kezdeném.
Pergő képeken még sorsommal táncolok,
vágy színe töri fel makacs feketém.

Tarka képregényem, hol az álom szürke,
elkopik lassan a belé zárt átok.
Nyitott a szív... látok, ha netán átütne.
Igék festenek csupa-szín világot.

Zagyi G.Ilona

Ami bennem van...

Elmondhatom, merre, milyen úton járok,
de nem ugyanaz, ha a te lábad fárad.
Elmondhatom, milyen színű a szivárvány.
Szépséges lehet -e, ha magad nem láttad?

Elmondhatom, hogy mit érzek belül,
de ütemét az én szívem veri.
Elmondhatom, milyen a keresztem...
súlyát csak az én vállam ismeri.

Zagyi.G.Ilona

 

Talány

Nem tudom, hová, meddig és mennyi.
Tanultam sírni, tudok szeretni.
Féltem, de voltam vakmerőn bátor.
Nem vagyok más, csak egyszerű vándor.

Nem tudom, hová, meddig és mennyi.
Lelkem útját hányszor kell megtenni.
Most még itt vagyok, még visz a lábam.
Kiszabott út. Fohász a zsoltárban.

Szeretnék látni, kérdés ezernyi.
Libben a kendő, csak egy leheletnyi.
Nem tudom, hová, meddig és mennyi,
fény leszek-e vagy csak oszló semmi.

2016.

Zagyi G.Ilona

Térj be hozzánk

Zsákfaluk és híres falvak,
palóc-íze van a dalnak.
Nyílik ablak, kaput nyitunk,
nógrádiak marasztalunk.

Őrizgetett régen és ma.
Tartson össze szívünk szava.
Ne felejtsük, nekünk adták,
kik elmentek, reánk hagyták.

Hímzett öltés színvarázsa,
juhászfokos faragása.
Cseng az üllő, kovács üti,
Kenyér illat, szülénk süti.

Ref: Térj be hozzánk! Vándor, nézz szét!
Érezd, földem szívverését.
Lásd a békém, éld a hitem!
Isten hozzon! Áldás vigyen!

Tárcsapajzson, hősiesség,
zöld udvaron, hol az ég kék,
magyar vitéz ezüst vértben,
címer és kard a kezében.

Óriás fák, hegyek fölött,
várak ködben felhők között,
ösvény mentén bazalt-csoda.
Állj meg itt egy pillanatra!

Égig érnek romos falak,
mohás kövek visszhangzanak.
Hőseikről a szél regél,
múltról suttog, neked mesél.

Ref: Térj be hozzánk! Vándor, nézz szét!
Érezd, földem szívverését.
Lásd a békém, éld a hitem!
Isten hozzon! Áldás vigyen!

Kálváriák, magyar ima,
a Szentkúti bazilika,
forrás és kút hit-világban,
megsegít a gyógyulásban.

Remetelak sziklák között,
nincs titok a kőfal mögött.
Nincsen ajtó sem zár rajta,
talán érzed, hogy ki lakta.

Öreg tölgyest, fenyveseket,
a nógrádi szép hegyeket,
"Olümposzát" palóc földnek,
óvjátok meg magyar szentek!

Ref: Térj be hozzánk! Vándor, nézz szét!
Érezd, földem szívverését.
Lásd a békém, éld a hitem!
Isten hozzon! Áldás vigyen!

/Nógrád megye/

Zagyi G.Ilona

Jó úton...

Nem félek... ma erősebb vagyok így, gyengén.
Halvány a pengeélen táncoló árnyam,
ott felejtettem abban a szürkeségben...
hol sokáig járt a lelkem feketében.
Ma színeket bontok remény sugarában.

Elég ennyi! Nem kell az egész világ.
Szívemmel fogom, és csak annyit ölelek,
amennyit átérek, s meg is érzek vele.
Nem érdekel gőg, sem számszerű tételek.
Ennyi kell! A szabad lélegzetvétele.

Zagyi G.Ilona

Cserepekben

Bűnösnek látszom, vagy áldozatnak?
Amit rám adnak néha, furcsa gönc,
s hogy mivé avatnak, jón, ridegen,
megfizettem, de mégsem viselem.
A sajátom kell, nem baj, ha különc.

Csak ez jó rám, hiszem Isten adta...
Barázdált lét. Öröm, s könnyáztatta.

Hány arc a látszat? Az nem a tükör.
Egy részem sok-sok apró darabban.
Csorbult cserepek: hogy volt, hogy nem volt.
Semmiért "bocsánat", túl makacs folt.
Szennyeződések elszórt szavakban.

Részem a düh, de szelídült harag,
részem a fény, szeretetsugarak...

...s van ez a szív, mely igaz vágyat költ.
Rím-el-rejtve, de mégsem titokban.
Érted -e kínját a torzulásnak,
a sóhaját hervadó rózsámnak?
Látsz -e a könnyemben, mosolyomban...

...s ha szomjaznék napszítta sorsomban,
adsz innom elefántcsonttornyodban?

Vakok és látók. Jók és ítészek.
Zsúfolt a tér lélekárverésen.
Vajh' mennyit érek... a kérdés koppan...
külcsín elkelt, maradok burokban,
s forgok még az óriáskeréken.

Zagyi G.Ilona
2017

Kuksoló

Már aludnom kéne... ez a saját ágyam,
kukucskálok még, hogy apát, anyát lássam.
Kicsit leskelődöm, figyelek a fényre,
zajokra, mozgásra. Talán ennem kéne?
A pocakom tele, inni sem akarok,
nem nyafogok mégsem, csak csendben maradok.

Zagyi G.Ilona

Régimódi

Anyám adta, tanítgatta...
betűk, szavak... csak igazak.
"Őszinte légy", mondogatta,
"Hazugságtól széthullanak"
...én még most is hiszek benne.

Szerelemben van egyetlen,
barátságból eredeti.
A jóság az őrületet
emberséggel enyhítheti
...és még most is hiszek benne.

"Szeretlek", százszor kimondom,
s ha elhalkul, újra kezdem.
A legszebb szó. Szívben hordom.
De minek is őrizgessem
...én még most is hiszek benne.

Keveredik régi és új,
jó és rossz, hamis és igaz.
Enyhíteném, túl sok a súly.
Otthon, család legyen vigasz
...én még most is hiszek benne.

Mosolyogsz, mert régimódi...
por lepi a hű leckéket.
Örökítem a valódi,
vihar után szelídséget
...így jó, amíg hiszek benne.

Zagyi G.Ilona
2016

Összetartania

Mint egy absztrakt lepke
a rajzolt térképen.
Színeiben büszke,
békés, de békétlen
káosz dúl testében.

Nincs lánc rajta... szabad.
Elbírja a terhét?
Tarka szárnya szakad,
s míg óvná a gyöngét,
önmagát tépi szét.

Óvd meg Isten, óvd meg!
Ősrégi az Ima.
Veszni hagyni vétek!
Segítsd, magyar fia,
összetartania!

Zagyi G.Ilona

Érzés a négyzeten

Egy kisgyermek szuszog alig hallhatóan,
a pillanat róla szól, csak kicsit rólam.
Mosolyogva ébred, tágra nyitott szemmel,
s én elveszek benne szívemmel, lelkemmel.
A kezemben tartom, magamhoz ölelem.
Lehet -e rá szó, hogy mennyire szeretem?
Űzött boldogság? Egy érzés a négyzeten.
Apró, de a legtöbb... itt ül a térdemen.

Zagyi G.Ilona
2019.07.30

Csécsei út

(Áldás )

Szelíd lankák, kéklő hegyek,
mint egy alvó kisgyermeket
kis falumat úgy őrzitek,
Szuha-menti, szép völgyemet.

Ezüst galamb kék mezőben,
ekevason pihenőben.
Korona a feje fölött,
zöld levél a rubin között.

Csécsei út... fák, virágok,
magyar e föld, ahol járok.
Súgom szélnek a rózsáknak,
itt, még mindig hazavárnak.

Nevess reám, könnyet ne ejts,
búdat űzi Kéknefelejcs.
Kor nem számít, dalolj velünk,
érjen össze szívünk, kezünk.

Őseinkről dalolt anyám,
úgy ringatott el hajdanán.
"Hagyaték ez!" mondta apám,
"Ez az otthon, ez a hazám!"

Kastélykerti büszke tölgyek,
vén tanúi nemes földnek.
Mesélnek a nagy világnak
vihar tépte, törött ágak.

Csécsei út... fák, virágok,
magyar e föld, ahol járok.
Súgom szélnek a rózsáknak,
itt, még mindig hazavárnak.

Nevess reám, könnyet ne ejts,
búdat űzi Kéknefelejcs.
Kor nem számít, dalolj velünk,
érjen össze szívünk, kezünk.

Kicsiny házon gólyafészek,
kik elmennek visszatérnek.
Legyen áldás e szép tájon,
családon és minden házon.

Harang kondul...imára hív.
Istenhez szól a magyar szív.
Tiszta fohász, fehér oltár,
őszintén zengjen a zsoltár.

Csécsei út... fák, virágok,
magyar e föld, ahol járok.
Súgom szélnek a rózsáknak,
itt, még mindig hazavárnak.

Nevess reám könnyet ne ejts,
búdat űzi Kéknefelejcs.
Kor nem számít, dalolj velünk.
érjen össze szívünk, kezünk.

Zagyi G.Ilona
2019.08. 09

Nem hull darabokra

Ne sírj velem, ha könnyezem.
Mosolyod kell... kölcsönveszem,
ha megszokom. Lábujjhegyen
se járj, nem mindig jó a csend.
Kell a zaj, mit a sors elcsent.
Mozdulni hívj, s ne várj igent.
Akkor is, ha már nincs táncrend,
lépek veled, mert akarod.
Észre sem veszem, s dúdolok,
eszembe jut egy régi dal,
ami mindig megvigasztal.
Édes kotta... visszaszámol,
ereimben fel-fellángol
maradéka a reménynek.
Nem hull darabokra végleg.

Zagyi G.Ilona (2016)

Kép: 2019. 08 Idősebb fiammal

Idill

Nem teljes a csend, még néhány madár dalol.
Öreg, kerti hinta ring, halkan nyikorog.
Kisgyermek szendereg, álmában mocorog,
a nyíló rózsa illata hozzáhajol.

Zagyi G.Ilona
2019. 07

Nem mindig...

Nem mindig vagyok túl jólnevelt,
hogy ki rontott el, s mit, nem tudom...
néha durcás vagyok, mint egy kisgyerek,
s körömcipőben az utcán a követ rúgom...

Nem mindig értem az életet,
pedig ifjúságom már messze integet,
szinte naponta eret vágnak zavaros,
se füle, se farka, furcsa képletek...

Nem mindig hiszem, amit látok,
mert díszlet takarja a tényeket,
de ki szereti mindig a sivár valót,
szívesen nézegetek színes képeket...

Nem mindig fogadom el a szót,
pedig szeretem a csengését,
van, hogy belém mar a fullánkja,
nem tűröm szótlanul mérgezését...

Nem tudok megalkuvó lenni,
épp ezért sokra nem is viszem,
s még, ha romlik is a látásom,
a dac ott lapul bennem és figyel...

...ám általában szelídségem szárnyaló,
megirigyelhetnék az angyalok...
a szívem telve van jósággal,
de csak ennyim, amit adhatok.

Zagyi G.Ilona

Jelen a múltban...

Harmónia, végtelen nyugalom…
álmodom, hogy élek, az ég is kék.
Távolból hangos zene. Telefon.
Szétfoszlik szépem, kérném vissza még.

Bilincset tennék időm lábára,
láncára kötnék egy távkapcsolót,
mikor mászom épp fel egy sziklára,
még lássam a kitűzött lobogót.

Figyelmeztet újra! Nincs türelem.
Önfegyelem, indulómat fújja.
Tűzrőlpattant sürgető lét-elem.
Szerepem játszom újra és újra.

Mint ismételt felvétel, rohanás.
Örömforrás. Reggeli asztalon.
Dúdolt dallamom, ÖSSZETARTOZÁS.
Gyerekbánat múlik. Vigasztalom.

Óvoda, iskola, számolt lépés,
kérdés néha megválaszolatlan,
s talán sok a kimondatlan érzés,
kuszálódnak szálak elvadultan.

Tudásszomj elhal futószalagon,
életrajzomban sorozatgyártás.
Változás, szeszélyes kép égbolton.
Maraton, felvett póz. Műszakváltás.

Mos, főz, takarít, beprogramozva.
Megsokszorozva ütemterv. IDŐT!
Teremtőt kérő, kolduló szavak,
de simulnak hálásak, köszönők.

Túlfűtött gondokra megoldások,
kell a varázs, ha elfogy a festék.
Benéz a hold, altatóm dúdolom.
Miért nincs erőm? TÖBBET szeretnék.

utóirat:

Olyan sokszor csendült a szó: ANYA!!
Tudod, lesz majd, hogy hiányozni fog,
s szeretnéd, ha újra visszhangzana,
ha a sarkadban már nem toporog.

Mennyi “megérte” édes pillanat.
Megsimogat. Tovább menni késztet.
Az egyszer végigálmodó vágyak
sem vesznek el, ha egy kicsit késnek.

Zagyi G.Ilona
2015

Néha elég

Néha elég egy perc,
egyetlen pillanat.
Láncra verhet egy szó,
de fel is oldozhat.

A változás benned él,
vagy halódik árván.
A türelme végtelen
a múló idő sodrásán.

Zagyi G.Ilona
2014
Kép: Nyilas Márta: Csend

Óperenciás

"Kapj el nagyi!" int és szalad,
utolérni nagy feladat.
Biceg, sántít, kínos jelek.
Kellenek a titok-cselek.

Ölbe veszem, babusgatom,
ünnep így a hétköznapom.
Lebontjuk a kérdéshegyet.
Szeretetem hány emelet?

Mindent látó, toronymagas,
hol a kék ég napsugaras.
Felhőn ülünk, lóg a lábunk,
mese-lifttel fel-le járunk.

Hemperegni csuda móka,
elvarázsol a ciróka!
Apró vagyok, és óriás.
Szerinte: Óperenciás.

Zagyi G.Ilona

Szabadnapok

Hiába számolgatom...
nevenincs napokból több van.
Ami jön-megy... csak elillan,
s nem azért, mert súlytalan.
Tudom, hogy nehéz.
Cipeltem szótlan,
hol az ízrobbanás szegényes.
Mint mikor az étel sótlan,
de ígérik, egészséges.
Korhatárig beosztják.
Nem, nem éhezem... megélek!
Kellőképp ízesítek néha
magamnak ítélt napokon,
bár foszló, vékony szálakon
egyensúlyozom,
hol oxigénnel telik a szféra.
Szabad ez a lábnyom.

Zagyi G.Ilona

Ringató

Ölelésem puha keret,
ringó fészek mely testmeleg.
Jólesően szuszog, piheg,
bújik benne apró gyerek.
Ujja mozdul, egy-két-három,
mosoly ül a pici szájon.
Meg-megriad, összerezzen.
Vigyázok rád kicsi szentem!
Megpihen az édes álom
lecsukódó szempillákon.
Békés ütem dobban, lüktet,
kis szív dúdol megírt verset.

Zagyi G.Ilona

Amíg lehet...(2014)

Ne kifogásokat találj!
Az időt ne vesztegesd!
Menj! Még megölelheted,
még életében szeresd!

Míg vár a dobogó szíve,
menj, amíg megteheted!
Boldoggá teszed ha láthat...
Tudod...! Hisz van gyermeked.

Szakíts rá egy kis időt,
ha még megölelheted...
mert a jó szavát már a
fejfánál hiába keresed...

Zagyi G.Ilona

Gyerekvagyonom(2014)

Nem volt túl vidám gyermekkorom,
csak egy baba volt a gyerekvagyonom.
Egyszerűen éltünk, mégis optimistán,
hétkrajcárt játszottunk néha napján.
A divat? Az szóba se jöhetett,
jóanyám szivesen varrt, öltögetett...
Ruhát, cipőt ára szerint választottak,
szomorúságomra sokáig tartottak.
Méretre is mindig nagyot vettek,
nem nőttem gyorsan, tönkre sose mentek.
Egy barna cipőre nagyon emlékszem,
otromba volt, de elnyűhetetlen...
Az iskola táskám? Fekete volt béna,
még ma is megvan otthon a komódban.
Ami szép volt becsültem mint kincset,
de hamar tönkre ment, nem irt történelmet.
Nem kaptam meg mindent, amire vágytam,
de szeretetben éltem... családban.
Ma már mosolyogva emlékezem ezekre...
arra a komoly, bánatos, kicsi gyerekre... :)

Zagyi G.Ilona

Tudnia kell...(2014)

"Szeretlek! Köszönöm, hogy vagy!"
Nincs, ki ne szeretné hallani.
Mennyi energia és lendület,
amit nem szabad visszatartani.

Ha számodra fontos és kedves,
ne őrizgesd, súgd a fülébe...
vagy kiáltsd világgá, mindegy...
Ki kapja boldog lesz tőle.

Ahogy szétárad az emberben,
lábujjától a feje búbjáig...
Vidámabb lesz, szép és fontos,
s erősebb... hiszi, sosem hibázik.

Pár kedves szó, de tudnia kell!!
Mondd el neki... most megteheted.
Nincsen egyedül... számíthat rád!
Jó hogy van, s mennyire szereted.

Zagyi G.Ilona

Így hiszem...

Az én lelkem nem bűntelen.
Nem fehér, nem is fekete,
csak valami köztes szín,
s úgy csillog a zúzott felszín,
mint az élet tisztelete.

Én mindig könnyelműn adok,
s nem nézem, van-e cserébe.
Ott leszek. Tudom, mikor hív,
szinkront ver ez a buta szív,
nem téved... van tükörképe.

Nem félek, mert kiálthatok,
hiszek szavam erejében.
Féltés... megkóstolt ez az íz.
Gyújt és olt, mint tűz és a víz,
s látni tanít a sötétben.

Bennem s benne van az érték.
Nincs vád. Nem is ítélkezem.
Vár rám, ha aprókat lépek,
s ha véget ér a történet,
ott lesz majd, s fogja a kezem.

Zagyi G.Ilona

Tudom, apu...

Még emlékszik az érintés...
ujjam, bőre melegére,
megszűnt az a hű keringés,
földi léte por... nincs, vége!
A tudat zárja a fohászt,
mint ahogy urna a hamut,
de hiszem a lélektavaszt,
nem csukok be minden kaput.

Tudom, nap már nem melenget,
nem kap el a nyári zápor.
Nem látod a rózsakertet,
nem lesz szüret, nem lesz új bor.
Nem járod többé az erdőt,
nem mutatsz nyíló ibolyát.
Nem hozod az első epret,
föld nem őrzi lábad nyomát.

Duzzog az ég, esik eső...
így ha sírok senki sem lát,
nem adja már vissza senki
ezt a drága édesapát.
Békét őriz a temető,
tán mosolyog rám odaát.
Huszonegy gramm. Árnyékfelhő.
Akarom hinni az Imát...

Zagyi G.Ilona 

Bennünk lélegzik...

Ha félnék, vagy félnél ezen az úton,
te vigyázz rám, s én a kezemet nyújtom.
Fényhez és sötéthez alkalmazkodom
itt, ahol talán próbaidőm töltöm
ebben az állandó ismétlődésben.
Megküzdésem e kócolt élet ösztön,
költöm, bogozom tiltakozásképpen,
s ha félnék, vagy félnél ezen az úton,
te vigyázz rám, s én a kezemet nyújtom.

Fonódó sorsunk mint életfa ágak
törnek, de mégis egymásra vigyáznak.
Láthatatlanul, mégis láthatóan,
vihar és szélcsend szól rólad és rólam.

Ha lennék, vagy lennél elégedetlen,
én majd megmentelek, s te ments meg engem.
Ifjún, éretten, lelkesen, csüggedten,
hogy visszanyerjem, időnként elveszik
az élénk szín a szürke sziluettben.
Érezz, hogy érezzem, bennünk lélegzik
a jó, amiért születtél, születtem...
s ha lennék, vagy lennél elégedetlen,
én majd megmentelek, s te ments meg engem.

Zagyi G. Ilona
Kép/Homola Gábor: Ölelés