Születésnapomra...

Ma csókkal ébredtem, s mert ad is, aki kap,
a szívem hízelgőn hozzád gömbölyödött.
Azzal kezdtem volna: ma nekem süt a nap...
de csak leskelődik szürkés fátyol mögött.
Ma nem érdekel felhők könnye, csak mosolyt,
vidámat szeretnék magam körül látni.
A párnám alá rejtett kíváncsi téboly
túlsúlyos kételyeit pihék közé zárni.
Negyvenkilenc... ízlelgetem... ki is mondom,
s bár kicsit sok... a nagymamakor mégis szép.
Az ajándékom egy kerek évig bontom,
számolatlan karátnyi gyermekölelést.
Van-e szebb ajándék, mint ami körülvesz,
amit naponta magaménak mondhatok?
Az, hogy vagytok nekem, őszinte békémhez
a legszebb napsütés, amitől BOLDOG VAGYOK...

Ilona Zagyi Gáborné

Újra és újra...

Lecke

Annyi csoda vesz körül,
amit észre sem veszünk,
tálcán kínálja az élet, 
mellette mégis elmegyünk.

Védekezel: Nincs időnk,
az élet egy őrület.
Versengő hétköznapok,
vihar mindig fenyeget.

Rohanó nappalok,
kimerült mély álmok,
számítanak rád...
nem lehet megállnod.

Védekezel: Nincs pénz,
a szegénység egy átok,
kútba dobált gondolat,
s csak mélyülnek az árkok...

... ha gazdagabb nem leszel?
Mindig ilyen maradsz?
Keserű és szomorú,
vérző tapasztalat?

Megéltem én is...
nem vagyok kivétel,
sodródtam az árral
a napok őrületével...

Ma már sajnálom az időt,
amit elvesztegettem,
hogy a mondatok végén
a pontokat kerestem.

Szomorú tény, hogy
az ember elfelejt élni,
s el kell hozzá esnie,
hogy észhez tudjon térni.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2014.08

Láttam

Láttam születést
édes mosolyokat,
könnyes arcokat,
lázas reszketést...

Láttam épülő sorsot,
cseperedő jövőt,
megfáradt erőt,
elakadt mozdulatot.

Láttam kínzó bánatot,
keserű ítélkezést,
gyógyító érintést,
őszinte barátságot.

Láttam szerelmet,
meghitt ölelést,
fájó befejezést,
ismételt lendületet

Láttam hiszékenységet,
buzgó önámítást,
józan gondolkodást,
áramló őrületet.

Láttam jó szándékot,
segítő kezeket,
megértő lelkeket,
eldobott bűntudatot.

Láttam félelmeket,
riadt szemeket,
bizakodó hitet,
örökös reményeket.

Láttam értékeket,
szétfoszló tegnapot,
elveszett vagyont,
szívekben kincseket.

Láttam szegénységet,
egyszerűt élhetőt,
nyomort, szenvedőt,
gazdag bölcsességet.

Láttam alkotásokat,
igazi mesterműveket,
életnyi becsületet,
hamis utánzatokat.

Láttam viharokat,
tomboló erőt,
áztató esőt ,
sarjadó virágokat.

Láttam létező színeket,
eltűnő szivárványt,
bűvös festőállványt,
kontárkodó természetet.

Láttam változó évszakokat,
zord telet, kikeletet,
nyarat, kínzó meleget,
festett, lehulló lombokat.

Láttam rohanó éveket,
gyermeket kacagót,
öreget, elmúlót...
lobbanó gyertyafényeket...

2014.11
Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Áramlás

Megállít a vádló felismerés,
némán mélybe hulló téveszme,
hazugságok sikoltó közönye,
segélykéréssé vált elmélkedés.

Járatlan úton veszett remény,
rosszul kitűzött paraméterek
test börtönében dacoló lélek,
illúziót tép, pusztító örvény...

Visszaköszönő árnyék harcok,
felhőket idéző-űző gondolatok.
Tisztuló képek, konzekvenciák.

Ébreszt kíméletlen valódiság.
Bomló félhomály, békés léghullám,
vihar előtti csend lapul némán...

2014.11
Alkony Ilona Zagyi Gáborné

Nem mindig...

Nem mindig vagyok túl jól nevelt,
hogy ki rontott el, s mit, nem tudom...
néha durcás vagyok, mint egy kisgyerek,
s körömcipőben az utcán a követ rúgom...

Nem mindig értem az életet,
pedig ifjúságom már messze integet,
szinte naponta eret vágnak zavaros,
se füle, se farka, furcsa képletek...

Nem mindig hiszem, amit látok,
mert díszlet takarja a tényeket,
de ki szereti mindig a sivár valót,
szívesen nézegetek színes képeket...

Nem mindig fogadom el a szót,
pedig szeretem a csengését,
van, hogy belém mar a fullánkja,
nem tűröm szótlanul mérgezését...

Nem tudok megalkuvó lenni,
épp ezért sokra nem is viszem,
s még, ha romlik is a látásom,
a dac ott lapul bennem és figyel...

...ám általában szelídségem szárnyaló,
megirigyelhetnék az angyalok...
a szívem telve van jósággal,
de csak ennyim, amit adhatok...

Alkony Ilona Zagyi Gáborné

2014.12

Vigasz

Lázban égő,
gyötrő terhek,
titokká vált,
hulló könnyek...

Szavak helyett
csönded leszek,
békém csitít,
átölellek...

Szelíd ütem,
édes vétkek,
csak éreznek,
nem ítélnek...

2015.01
Alkony
Ilona Zagyi Gáborné