Folyton válogatok... Mi maradt örökül?
Látom, ahogyan toporgok apám körül...
Fát vágott az erdőn, csak este jött haza.
Látszott, hogy fáradt, de sosem volt panasza.
Aprócska voltam, ki csüngött a nyakában,
ajándéka lapult a táska aljában.
Nem vásárfia, csak egyszerű valami,
de mesélt róla, s én szerettem hallani.
Egyszer elaludtam, nem győztem kivárni.
Reggel az első volt, meg kell azt találni...
Semmi. Meglepődtem. Ilyen nincs, nem lehet!
Megcsipkedtem, s kértem a történetemet.
- Hoztam! El nem felejteném!
- De nincsen benne más, csak egy darab kenyér!
- Kenyér. De milyen kenyér? Ez madárlátta!
- Mitől más ez ? - nevettem apámra.
- Majd megmutatom.- mondta, s ment a dolgára.
- Ezt csak azért vitte,
hogy a madár lássa?-
Az íze füstre, hagymára,
szalonnára emlékeztetett...
s én vártam, vártam a történetet.
Talán két év telt el, mikor vele mentem.
Figyeltem, hogy tesz-vesz, néha segíthettem.
Hallgattam madárdalt, gallyakat égettünk.
Majd hívott apám. - Most már ebédeljünk!
Anyám csomagolt. Külön neki és nekem.
Talán úgy gondolta, hogy azt meg nem eszem,
amit apám. Bicskával szalonna, hagyma.
Ó dehogynem! Ízlett a munkám jutalma!
Akkor, ott eszembe jutott az a kenyér!
Az a furcsa, madárlátta. Ez a színtér,
az elmaradt történet... íze a számban.
Látod, nem felejtem? Ma is rátaláltam!
Zagyi G.Ilona
(Apám emlékére)
