Néha...

Néha lázasan csapongó,
elbódítja a szenvedély,
hol vágy édesen suttogó,
inti pironkodó erély.

Néha merengő, álmodozó,
a képzelettel kacér szeszély.
Esőben, felhőkkel táncoló,
könnyekkel átitatott kedély.

Néha bolondos átutazó,
kit csábít kaland, kusza rejtély.
Szédülni, látványra szomjazó,
vakmerő, kit nem űz a veszély.

Néha szenvedő, sóhajtozó,
kényszerűn félbemaradt esély,
sorsa fonta láncát tagadó,
akit időnként elnyel a mély...

Alkony
Zagyi Gáborné

Mit ér..

.
Mint egy feltépett boríték,
melyben ott a várt üzenet,
mit ér sértetlen büszkeség,
ha önmagad sosem lehetsz...

Mit ér önkínzó fájdalom,
azt soha senki nem érzi,
mit ér könnyed a tegnapon
ki nem éli, meg nem érti.

Mit ér a holnap, ha a jelen üres,
ha frázis, messze jár, látod itt hagyott,
jeltelen, lélektelen... Becsületes...
Mégis gazdagabb, ki egyszer jóllakott...

Alkony
Zagyi Gáborné

Édes emlékeim...

Nem állok meg, s bár sokszor elesem,
s míg a dühét éli rajtam átkom,
csak távolodik, vágyott világom,
nem heverek a porban, keresem...

Keresem, kutatom, s ha megtalálom
a pillanat rejtette harmóniát,
megbecsülöm minden apró dózisát.
Mohó derűvel élem. Csomagolom...

Csomagolom a megszerzett jussom,
mint gyermek az édes vásárfiát.
Őrzöm színét, ízét az illatát,
s újra érzem, amikor kibontom...

Alkony
Zagyi Gáborné

Hányatott mese...

Kié a hamuba sült pogácsa?
Tarisznyába a sors miket rakott?
Toporgás a pokol kapujában,
Hádész kutyája miért mosolyog?

Koncért kuncsorog, vesztegethető,
előkelő páholy mit meg nem ér.
Lovagi tornán sok a jegyszedő.
Nyeremény királylány miért pucér?

Ki ül terülj-terülj asztalkához?
Szamár aranya vajon hova lett?
Csak a bot, mi megmaradt a tánchoz.
Buli van. Rózsaszín szemüveges.

Széttáncolt cipők, erkölcs szerteszét,
eszét vesztve piheg a tanulság.
Másnaposság mámoros öröklét,
Adózott -e a Három kívánság.

Kitudja hány karátos aranyhal,
nagy üstben fő az utolsó kérés.
Süllyed a kincses sziget, nagy a baj,
egy lyukas csónakban ül a révész.

Alkony
Zagyi Gáborné

Az V.-dik könyvem :)

Icus Zagyi Gáborné

Underground Kiado

16 órája · 

Vers, vers, vers!
Zagyi Gáborné legújabb kötete, az Alkony V. is felkerült webshopunkra.
http://undergroundbolt.hu/alkony-v

"Kívánságkosár...
Fonok egy kosarat kívánságaimból,
szavakból, gondolattal lélekerőből.
Szívből készítem, sokat látott vesszőkből,
tanulságokból, édes pillanatokból.
Hatalmas lesz, mégis légiesen könnyű,
szivárványszínű, elbírod, mert súlytalan,
anyagtalan, pedig benne minden vágyam,
csak válogatott élet és ösztönszerű.
Bevallom, elkapkodtam... Mindig sietek...
Törődik alul türelmesen igazság,
szűkös helyen lapul béke és szabadság.
Folyton pakolok, újat veszek és teszek.
Teletömtem jó szándékkal, szeretettel,
lázas igyekezettel, boldogulással,
buzdítással, örömkönnyel,mosolygással,
aggódó sóhajokkal, őszinte hittel.
Nincs más dolgod, ha tőlem elfogadod,
válogass benne szíved, s kedved szerint,
de ne csak a tetejét nézd, a felszínt.
Jó, ha a tartalmát át-átforgatod...

Zagyi Gáborné"

Ahol megtörik a karácsonyi varázs...

Volt egy önző kívánságom,
titkon belátom tévedtem.
Nem volt még ilyen Karácsony,
a csöndem fájón békétlen.

Kértem Istent időt adjon,
a Karácsony más nélküled.
Fájdalmas kín megtört arcon,
enyhíteném, de nem lehet...

Tán átok ragaszkodásom,
gyógyulásban látott hitem?
Mit ér itt vigasztalásom?
Szenved látom, varázs nincsen...

Rabként gyötrődik a testben
sebzetten törékeny fény.
Segíts! Segíts édes Isten...
Szívem szakad, de elengedném...

Alkony
Zagyi Gáborné

Gyermekmosoly

Varázslat ez! Élő varázs!
Tűzrőlpattant, forró parázs.
Megolvadnak a jéghegyek,
suttogják a szívcsermelyek.

Lelked vacog? Melegíti.
Fájdalmadat gömbölyíti.
Gyógyít. Nem ördögpirula,
rajta nincsen árcédula.

Rád adja a csön-csön gyűrűt.
Keserűből eperízűk,
a kedvenc ízedé válik,
mert ez, az, aminek látszik.

Napsütés a borús égen,
fény hívogat vaksötétben.
Színeket fest pajkosakat,
virág nyílik, mélyről fakad.

Bűbáj, mitől világ kerek,
rád mosolyog kicsi gyerek.
Tűzrőlpattant, forró parázs.
Varázslat ez, élő varázs!

Alkony
Zagyi Gáborné

Adventi angyalok

Négy gyertya... zöldellő, díszes koszorún,
hívogatón várják az advent angyalait,
négy vasárnap sorban gyúlnak bizakodón,
nem múló, örökölt hitet őriznek lángjaik.

Első vasárnap:
Első gyertya ég... kék köpenybe öltözve
száll alá az első angyala,
lobban az első gyertyaláng,
az úr ígéretének reménysugara.

Második vasárnap:
Két gyertya ég... piros palástba
öltözött angyal jő a mennyből...
Kezében törékeny, finom szövésű serleg,
szeretetet gyűjt érző szívekből...

Mikor telvén az óriási serleg,
az ott élő angyalok munkálkodnak,
az összegyűlt tengernyi szeretetből,
fény készül, ünnepi. Csillagoknak...

Harmadik vasárnap:
Három gyertya ég... fehér lepelben
jő közénk, kezében fénylő fénysugár,
az angyal keresvén a tisztát a jót,
megérintve, kiben szeretetet talál...

Fény gyúl a szemekben, lehet bármily
elesett, szegény, szerencsétlen...
Megszállja a béke, a boldogság,
őszinte szeretet mélyen a szívekben...

Negyedik vasárnap:
Négy gyertya ég... lila lepelben,
lanttal kezében érkezik az angyal,
zenéje, dallama bejárja a földet.
Figyeld! A békéről, életről szól a dal...

Ha tiszta a szíved, meghallod,
a szunnyadó mag is hallja a földben,
ettől sarjad majd tavasszal a vetés,
mint a hited, éltető örömöd szívedben...

Már mind a négy gyertya ég...
Érzed szívedben az angyalok nyomát,
a lelked békesség, tiszta szeretet,
a karácsony szelleme járja át...

Alkony
Zagyi Gáborné
2014 December
/A vers az interneten fellelt történet alapján íródott/

Égő jelek...

Bár nem fogom szeretni,
aki nekem csak ártott,
galamb lelkébe mártott
haragom veszélytelen.

Tudom nem jó ez így. Béna.
Néma bennem a bosszú vágy,
s elbukok, ha a szívem lágy,
apámtól örökölt véna...

Nem küzdök az arénában,
de néha bemerészkedek,
ismerek minden részletet,
a tervrajz a birtokomban.

Tapsolok a dicsőséghez,
akkor, ha jól megérdemelt,
ha csak hízelgőn kiszemelt,
attól mindig ledermedek.

Áldást hímzek a szavakba,
csak, amit látsz, annyit érnek,
betűim izzanak, égnek.
Tüzet rakok alkonyatba...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szókötögető...

Szókötögető...

Válogatom az egymásba gömbölyödő szavakat,
simák és fordítottak, kötögetem, formálgatom,
hogy ártana nem gondolom, közé fonom titkomat,
s mint egy meleg sálat a vállamra igazgatom.
Vagyonom ez, bár értéktelen, foltja bőven akad,
becsap a szemem, s néhány szem leszalad. Javítgatom,
átgondolom, bontom és szedegetem. Nyoma marad,
értékcsökkent darab, de tovább kötöm, s igazgatom...

Alkony
Zagyi Gáborné

Korrektúra...

Széttépett és összerakott,
kibogozott érzészavar,
kavargó ködön túljutott,
s lassan elvonul a vihar.

Fagyott, megértett tegnapok.
Hozott félelem szétfoszlik,
rövidülnek az árnyékok,
mert virrad, újrakezdődik....

Megnyílnak utak, zárt ajtók,
kulcsok a szövegértésben.
Jelszóval védett járhatók,
kódok a megtett lépésben.

Alkony
Zagyi Gáborné

Fagyott cseppek...

Tegnap fehér kötényét ráadta,
ma áztatta könnyel. Siratta tán?
Hiába lehelte, simogatta.
Hűlt szerelem, s most jégcsap lóg a fán.

Alkony
Zagyi Gáborné

Lássatok...

Varjak serege szánakozón károg,
szárnycsapások, mint vészjósló fellegek...
Versengenek tán, mint gyászos itészek...
a balsors az, mi ágakon kuporog?

Lássatok... s mint, aki üzenetet hoz,
holdtól a naphoz, mint apró égi jel.
Értsd a békém! Létezem, ne felejts el!
Egy hófehér galamb repül. Lássatok...

Csúnyában szépet, a rosszban jóságot,
valóságot vágyban, töröttben épet,
gyúló fényt, fekete között fehéret,
hálát a gyűlölet fölött, lássatok...

Hol édes álom angyalcsókot kapott,
hallják -e koppanni a koldus botját?
Nyílik -e szem, ott, ahol jobb a vakság,
imára kulcsolt kéz kér... ? Bűnbocsánatot.

Megtalálni a lélek egyensúlyát,
a háborút békévé csöndesgetni,
csitítani haragot, elengedni,
s szeretni, mint galamb a tiszta búzát.

Lássatok..., s mint, aki üzenetet hoz,
holdtól a naphoz, mint apró égi jel.
Értsd a békém! Létezem, ne felejts el!
Egy hófehér galamb repül. Lássatok...


Alkony
Zagyi Gáborné

A verset ihlette:Daniel Gerhartz csodás festménye

Ahol a büszkeség megtörik...

A helyzet fölötti uralom
edzené a testet.
Súlyok a kimondott szavakon.
Eleget cipelek.
Bűnök? Talán lenne mit gyónnom.
Feloldozást kérjek?
Fizetek. Magam nem siratom,
bár fájón pihegek.
Perelek sorssal. Nem alkuszom,
még szemébe nézek...
csak, amíg érted imádkozom,
addig térdepelek...

Alkony
Zagyi Gáborné

63 embert ért el.

Hazajár

Útjára engedem,
erős, nem védtelen,
kíséri tekintetem.

Gyönyörködöm benne,
érzem visszajönne,
tudja mennyire féltem...

Már nem mért távolság,
kitárul a világ,
s fáj, hogy gyöngül a szemem.

Fény gyúl a sötétben,
megszólít a csendben,
égig érnek a szavak.

El nem felejt, üzen,
s míg érinti szívem,
oly gyengéden simogat.

Tél, tavasz, ősz és nyár...
Nem felejt. Hazajár,
ami véremből fakad.

Alkony
Zagyi Gáborné

Kontár

 smile hangulatjel

Napot festek neked 
gyászos szürke égre,
ha lenne elég festék,
átszínezném kékre.

Ám csak ennyi maradt,
egy mosolynyi sárga, smile hangulatjel
azt hiszem elég lesz,
egy kis vidámságra.

Tán szerencse, hogy nincs több,
mert mindent megkutyulnék.
Őszi kavalkádra
kikeletet kennék.

A vakítóan rideg,
téli fehérséget,
össze-vissza kenném:
a sárgát, zöldet, kéket...

Kapna meleg színeket ,
mint nyakába egy sálat,
sok tarka virágot,
gyümölcsöző fákat.

A tavaszt nem bántanám,
mert azt így szeretem,
a színek ébredése fölül
múlja, minden képzeletem.

Mázlid van, hogy jobb
kezekben van az ecset...,
s nem én, érző ember,
alkotok, pecsmegelek...

Mert a valódi mester
műve nem buta őrület,
a természet igazi festő...,
tudja mit, miért festeget...

Alkony
Zagyi Gáborné

Képre írt

Tudod -e milyen az...

A túlélő...

Szél tépi a fákról az utolsó
még ragaszkodó leveleket...,
közelgő tél lehelete fest
a tájra rideg, szürke színeket.

A földön dermedt szárnyú méh,
küzd, erőtlenül próbálkozik,
merészsége a veszte tán,
de nem adja föl, viaskodik.

Szánakozik küzdelmén a nap,
bár most ő maga is gyönge,
s mert csókot lehel az aprócska
szárnyakra, életre kel még röpte...

Hazatalál. A kas élő melege,
hőszigetelő rezgése várja,
léte része, egy túlélésének...,
egy hőtakarónak, ami a családja...

Alkony
Zagyi Gáborné

Mondd el...

Szeretlek! Köszönöm, hogy vagy!
Nincs, ki ne szeretné hallani.
Mennyi energia és lendület,
amit nem szabad visszatartani.

Ha számodra fontos és kedves,
ne őrizgesd, súgd a fülébe...,
vagy kiáltsd világgá, mindegy...
Ki kapja, boldog lesz tőle.

Ahogy szétárad az emberbe,
lábújától a feje búbjáig...
Vidámabb lesz, szép és fontos...
s erősebb..., hiszi sose hibázik...

Pár kedves szó, de tudnia kell!!
Mondd el neki... ,most megteheted...
Nincsen egyedül..., számíthat rád,
jó hogy van..., s mennyire szereted ...

Alkony
Zagyi Gáborné

Tiéd...

Sétálsz a múltban,
fölébreszt az élet.
Ami itt és most van
még nem veszteséges.

A történet íródik,
akár lépsz, akár nem,
a pillanat a tiéd,
s a jelen még bűntelen.

Esélyek zömét kapod,
csak nyúlnod kell érte,
hogy a következő sétán
azt mondhasd, megérte...

Alkony
Zagyi Gáborné

Mesélő szarkalábak

Lassan felmorzsolódnak tetteim,
szavaimat komótosan őrli a kor.
Sugárzó frissesség, üde fiatalság,
csak lelkemben csapong virradatkor.

A tükörből visszaköszön az ezüst,
bár tündöklése már-már erőszakos,
a ragaszkodó, még apró szarkalábak
térképén, napról napra újabb vázlatok.

A mester dolgozik, kíváncsian nézem,
szólnék, de csöndre int alkotóereje.
Minden apró vonása jól tervezett,
s remélem hosszú még a munkaideje.

Eltüntetni. Ugyan minek? Fölösleges,
hisz mindegyiknek külön története van.
Olyan mint fejezetek a könyvemben,
csak titkosan lapulnak, kódoltan.

Időnként olvasok közöttük, a múlt
köszön vissza általuk, emlékezem.
Van árka, melyből rég elapadt könnyem
feltör, s fájón belesajdul a szívem.

Van ám kacagó vonás is, számtalan.
Ölelő gyermek kezek történetei.
Részeit újra és újra olvasom,
mert ők életem legszebb emlékei.

Van helye a szerelemnek, még alkot,
a szelíd alkony csodája elbűvöl.
Békés nyugalommal még oltalmazón,
mosolygó szemem tükrében tündököl.

Hagyom dolgozni, hisz időm van még,
s tennivalóm is akad számtalan,
s boldog vagyok, ahogy rám nézel:
TE, aki olvasni tudsz vonásaimban.

Alkony
Zagyi Gáborné