Hipnózis

Csókot leheltél a tenyerembe,
egy aprócska lángot vágyaidból,
ujjam zárták édes börtönébe,
s ölelték féltve az elmúlástól.

Vigyáztam melegét álmomban is,
merészebben űztem az árnyaim,
oltalmazott a furcsa hipnózis,
lebegtem gyógyító áramlatain.

Már rám köszön a hajnal derengve,
bizseregnek zsibbadó ujjaim,
még mindig őrzöm szenderegve,
sodródva ébredés hullámain...

Alkony

Mélypont

Mélypont

Ismerem a mélypontot,
merültem tengerébe,
ismerem a titkait,
már néztem a szemébe.

Érzéketlen zuhanás,
mikor nem számít semmi,
mikor egyetlen vágyad,
csak végre megpihenni...

Egy elgyöngült süllyedés
hol érzés már nem éget...,
majd dermedten megtorpan,
hol csonttá fagyna lélek.

Egy utolsó dobbanás,
felráz, életre hevít,
majd élesen beléd mar
durván megszégyenít.

Sikolt a felismerés,
fel miért nem adhatod...
Hátat fordítanál annak,
ki szívébe fogadott.

Mindig lesz veszteség,
ne koldulj ítéletet...
Életre ráz a végzet
Ember, éld az életed!!!

Alkony

Ízes élet

Csodás ízek,
csupa élet,
fűszerezett
bölcsességek...

Édes-kedves
megélt képek,
életvidám
nevetések.

Sózott könnyek,
remegések,
örömittas,
harmatcseppek.

Fanyar ízű
vereségek,
egzotikus
őrültségek.

Különleges
büszkeségek,
furcsán ínyenc,
keserűségek.

Égőn csípős,
veszteségek
kínzón maró
éberségek

Oly savanyú
tévedések,
ítélkező,
mérgezések.

Mosolygások,
édességek,
ízfokozó
gyöngédségek.

Kissé pikáns,
töprengések,
ízlelgetett,
reménységek.

Alkony

Gyökérfalva Vll. rész Tavaszi kaland

Túl az üveghegyen
varázserdő mélyén,
aprónép éldegélt,
nyugalomban, békén.

Gyönyörű reggel volt,
fényesen ragyogott,
föléledt az erdő,
kikelet mosolyog.

Felriadt manócska,
hómanót nem látja,
a fények játéka
ajtóhoz csábítja.

Nehezen, de nyílik,
ki is oson rajta,
gondolta elindul
felfedező útra.

Fénylőn kéklő égbolt,
jóleső napsütés,
rügy pattan ágon,
tavaszi ébredés.

Csivitelő madarak,
kezdődött a koncert,
most a varázstisztás
kéklő virágoskert.

Mindenütt ibolya,
csodálatos illat,
itt-ott gyöngyvirág
vidáman kacsingat.

Méhecskék röpködtek,
kezdődik a munka,
ráfér már a mozgás
dermedt szárnyaikra.

Aprócska manócska
még sosem látott ilyet,
ez az első tavasza,
az első kikelet.

Ballagott az úton,
merre lába vitte,
hogy kicsit eltévedt
bizony nem figyelte.

Ezalatt hómanó,
hogy eltűnt észrevette,
segítséget hívott,
hogy manót megkeresse,

Bodobács a tűzoltó,
Jánoska a rendőre,
így indultak hárman
az erdő mélyébe.

Elbújt a napocska
zord felhők mögött,
a szél is feltámadt
játszott a fák között.

Eleredt az eső,
manócska megijedt,
Most aztán mi lesz?
Hová keveredett?

Talált egy elhagyott
üres csigaházat,
legalább nem ázott
a ruhája is száradt.

- Hahó manócska, hahó!-
az erdő visszhangzott,
egy üres csigaházból
sírás hallatszott...

- Hüppögő csigaház? -
Micsoda furcsaság...
- Van itt valaki? -
nézett be Bodobács.

- Meg van Manócska!-
derültek az arcok,
a könny is felszáradt
kicsi manó boldog.

Előbújt a nap is,
már újra mosolygott,
jó utat kívánt,
vidám, szép napot!

Alkony
Zagyi Gáborné

Anyákért

Az örökké szó büszke bűvölet,
szívekben dagad mint vagyon...,
édes homály csábítón színezett,
utazás szeszélyes hullámokon.

Szabályok, szerepek változnak.
Áldásból fakadó kötődések.
Első dobbanástól formálódnak,
anyává érik a test, a lélek.

Aggódás, vészjelző gondolat,
lázas ösztön kísér lélegzetet.
Ismer mosolyt, álmot, titkokat,
figyel sóhajtásokat, könnyeket.

Erős, de könnyű kifosztani,
mert nem szűnik meg nőnek lenni,
szerelmét, szépségét felejteni
könnyebb, mint lényét megérteni...

Alkony

Még ma...

Magad elől menekülsz ,
lelkedben zárt ablakok.
Indulat és félelem,
egymást váltva kavarog.

Túl sok a nehezéked,
a gerinc már túlfeszül,
a menet erőltetett,
ne rohanj bűntelenül.

Próbálod megérteni,
végül mégis feladod,
életfolyód parttalan,
már régóta így látod.

Lemondani a könnyebb,
felejteni vágyakat,
erőtlenné kiáltani,
eldobni az álmokat.

Hol ebben az értelem,
mártírt játszani minek?
Az áldozat szerepe
csak könnyekben fizetett.

Légy önző, csak egy kicsit...
ne hajts folyton fejet !
Hallod a szíved szavát,
sürget ösztönző üzenet...

A keringés még akar.
Ez a test. Most, és itt...
Nem majd, holnap. Még ma,
követeli az esélyeit.

Alkony

Jégbe zárt szirmok

Hóbortját éli a tél,
szeszély, amit birtokol,
néha csábítón szelíd,
mit gőgje megtorol... 

Rügyet, bimbókat csalogat
csalárdul, becstelenül,
majd fagyhalálra ítéli,
gyönge létük lelketlenül.

Kápráztatna cseréje,
ablakokra virágot tűz,
s vigasza a könnyekből,
dermedő gyöngyöket fűz.

Alkony