Ha alkonyodik...

Elmúlt idő, halványodó képek...
szépek, csúfak, jótettek és vétkek.
Érzések, igék, rémült szívverés...
Múlt. Beborítja az emlékezés.
Kendő, átütő színárnyalatok,
alatta gyűlnek boldog (s) talanok.
Gyűröttek és ránctalanul simák.
Gyermeki hittel megőrzött imák.
Mélyről fakadt, örökifjú ízek,
kell még a vágy, s nem ünnepi dísznek.
Változás... látható és érthető...
alkonyodik, szinte érinthető.
Most van idő megcsodálni...
nem siratni, elherdálni.
Ver ez a szív ütemesen,
szeretni jó, s ez a jelen...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Jelen van...

Tegnap megérintett a jóság...
oly kicsiny volt, mégis óriás
nyomot hagyott a leárnyékolt
szürkeségen az aprócska folt.
Duzzadt, nőtt... a lelkemre rajzolt.
A túlhajszolt szívemre
egy nyíló kis virágot.
A megfáradt hitemre
egy elfelejtett lángot.
Él! Talán még el nem tékozolt...

Ilona Zagyi Gáborné