Nem kell a fájdalmad, ne kínáld,
mosolyodból csak másnak jutott,
s adtad volna mikor elbukott
hűségem, s menedékre talált.
A kínnak száz színét ismerem,
minden fortélyát éltem, kaptam,
mit szelídíteni akartam,
tomboló titkát csendesgettem.
Akkor azt hittem erős vagyok,
de gyönge, szánalomra méltó,
kinek hite birtokolható.
Felemésztett felvállalt átok.
Lehet -e örökre feledni,
múltat lezárni mondd lehet -e?
Saját sikolyom cseng fülemben,
álmot lehet -e túlüvölteni...
Békíti haragom, már nem fáj
rémálmaim szerte foszlanak,
jelen percei gyógyítanak,
a szeretet ölel, körbezár...
Alkony
Zagyi Gáborné
