Lépegető...

Aprócska láb tipeg-topog.
Nyughatatlan, izeg-mozog.
Sorban állni, lári-fári.
Lehetetlen ülni-várni.

Örökmozgó, fireg-forog.
Nyomot követ, dibeg-dobog.
Sok itt az út, illa-berek,
hegyek, völgyek, jönnek-mennek.

Válasz, kérdés, kutat-keres.
Körforgásban lábak-kezek.
Tavasz és nyár, hideg-meleg.
Tél és az ősz, szeles-jeges.

Gyarapítgat, okít-tanít.
Csomókat bont, lazít-javít.
Nő és elhal, ered-fakad.
Ébred-virrad, vet és arat.

Kíváncsiság, apró-cseprő,
irányt mutat jövő-menő.
- Nagyi súgd meg - titkok itt-ott.
így a csomó oldott-bontott.

Csúfolódik, tiktak-tiktak.
Csisszen-csosszan, billeg-ballag.
Csetlik-botlik, botja tartja.
Hátra pillant, vissza-vissza.

Ilona Zagyi Gáborné

Palóc világ...

Szelíd patak, dombok, hegyek.
Visz a szívem... haza megyek.
Fatornácos kicsi házak.
Valami hív... vissza várnak.
Itt bent ütik a vérerek.

Hozom-viszem a jó hírét.
Figyeld a szót! Érezd ízét!
Halld a dalát jó palócnak.
Mulatónak, gyászolónak.
Minden strófa egy üzenet.

Hagyatékok, ősi jussok.
Melegszívű, babonások
unokája, lánya, fia,
kincseket rejt ládafia,
mit őriz hittel tisztelet.

Vasalt szoknya, díszes kendő.
Színes gyöngysor és fékető.
Ünnepi. Az alkalomra,
s hogy leányra vagy asszonyra,
csak figyeld meg a jeleket.

Ha számolod a ráncokat,
mindent elmond, hány darab.
Hímzés, minta, csupa titok,
nézd a formát, hossz és rojtok.
Honnan jött és gazdag lehet?

Kötény forma, ingváll, pruszlik,
pántlikája vállra hullik.
Minden csupa kézimunka.
Nem módi, de büszkén hordja.
Róla mesél a viselet.

Az asztalon szegett kenyér,
s nem szégyen a kérges tenyér,
körüllengi apánk szava:
Érzed? Illat a föld szaga,
és amit rejt, érték lehet.

Jól lakik az, aki éhes.
Ízes, meleg vargabéles,
kerek kalács, malomostya,
van itt tócsni és pampuska.
Korgó gyomor nem fenyeget.

Mint egy tábor, néhány jurta,
látszik rajta, míves munka.
Megmutatom, ülj le ide,
szívvel rakta, készítette.
Nemez alatt a szeretet.

Hímzett párna, pár száll virág,
ne keresd, mert nem lelsz hibát.
Tarisznya és régi kucsma,
vajh, hogyan élt, aki hordta.
A múltba visz a képzelet.

Nem kell neki a jó tanács,
ha tojást patkol a kovács.
Fazekas és fafaragó,
s mindenféle kirakodó,
látsz tükrös, mézes szíveket.

Hanem aztán pattanj lóra!
Lőj az íjjal vezényszóra,
tiszteleg az íjász mester,
célba találsz nem is egyszer.
Ostor csattan. Filmjelenet.

Készüljünk a mulatságra,
velünk együtt perdülj táncra.
Lesz ma itten lakodalom,
ezért van e sokadalom.
Csattan rigmus, indul menet.

Ott a helyed, le ne maradj,
fogd a kezem, el ne szakadj.
Mutatóban a mátkatál,
ördöglagzi és  macskabál.
Kóstolhatsz varázsfőzetet.

Elfáradsz, ha jő az este,
bút, bánatot elfeledve
tüzet rakunk, egy jó nagyot,
irigyeljék a csillagok,
s kik nem felednek, köszönet...


Ilona Zagyi Gáborné


Palóc világtalálkozóra, ahol 
ismét együtt leszünk :)

Megfestett romantika...

Most egy ördögöt festek a falra,
s mellé egy angyalt a tűzvonalba,
hogy legyen, aki oltsa a lángot.
Föléjük lebegő csatabárdot.
Érezhető a kész hadviselés.

Ablakot csukok és ajtót zárok.
Villámot szórnak a pillantások.
Vihar lesz tán... kő, kövön nem marad.
Tűz és vízözön... az ég leszakad.
Hinnéd e, nincs párbaj... összetűzés.

Átírják a drámát? Alkut kötnek.
Áldomást isznak... csak ücsörögnek.
Én alkottam ezt a furcsaságot?
Angyalomra ad viharkabátot
az ördögöm... és micsoda zenész!

Gitárt penget a démoni művem,
kacag az angyal hozzá derűsen.
Most jövök rá, hát ezek barátok...
nekem festenek... reményvirágot...
s hajnalra mindkettőnek nyoma vész...

Ilona Zagyi Gáborné

Álomba zárt képek...

A pengéje hideg a torkomon,
nincs éle... a félelem, ami öl.
A gyűlölet nyomot hagy... változom.
A rettegés átír és kitöröl
mindent. Elvesz és semmivé őröl.

Túlbecsült ideg szakadni kész húr.
A sok "miért" pattanásig feszül...
Elmosódik az eleven kontúr.
Hűséges társ kísér... az egyedül,
s a térben ott vagyok játékszerül.

Távolodom... szétfoszlik a harag.
Szigorúan álomba zárt képek.
Ébredés, színek és körvonalak.
Napkeltével újra rajzolt élet...
Most visszhangja van a szívverésnek.

Ilona Zagyi Gáborné

Paletta...

Gyermekkorom rózsaszínje
hamar váltott rőt vörösre,
nyomot hagyott sorsom csínyje,
felhőt festett színterére.

Vihar tombolt, barna, szürke,
reszkettem a bűvkörébe,
megszánt a szél, messze vitte,
bebugyolált napszínűbe.

Mosolygott a hold ezüstje,
meghívott egy csókcserére,
csábítgatott csillaglénye,
fényévnyire, szerelemre...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2015.3

Lélekvándor...

Hogy van -e természetfeletti erő,
s hozzá van-e térerő megfelelő?
Mi lesz, ha lemerül a lét-elemem,
újratöltődik az időkeretem?
Vajon -e lélek hány testet birtokolt,
szövöm mesém, hol-volt, hol-nem volt.
Szerencsehordozó rejtély, hókusz-pókusz.
Nirvánáig hányszor virágzik a lótusz.
A földön körbe magamat kergetem?
Glóbuszt láttam a befőttesüvegen.
Álomfejtés dunsztolt rébuszokban...
kipontozott rész sok a titokban.
Félrefókuszált, vaku hamar villan.
Itt-ott folt leszek a lélekalbumban...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné