Húsvéti mosoly...

Vidám Húsvéti ünnepet kívánok smile hangulatjel

Lustán bámészkodott a telihold,
furcsa dolog, amit észrevett:
Tojást őriz fészkében a nyúl,
talán valami tévedés lehet...

Micsoda madárfüttyös ébredés...
Kíváncsin kacsint felkelő napfény,
mi visszacsillant harmatcseppeken,
édes, tavaszillatot hordott a szél.

Lappangó titok a levegőben,
a kakas már elkukorékolta.
A gazdasszony ma is korán kelt,
bari bégetett az akolba`.

A tyúkot kiscsibék kísérték,
hívta őket hangosan kotyogva,
a békés, kapirgáló társaságot,
pajkos szellő végig cirógatta.

A kút káváján gerlepár pihent,
a sürgő mozgolódást figyelve,
ma bizony nem kell a vízre várni,
valaki a vödröket telemerte.

Ünnepi terítő az asztalon,
a vázában frissen szedett barka,
szorgalmas kezek gyűjtögették,
rendezték e díszes csokorba.

Hívogató, csábító teríték,
rajta illatos kalács és sonka,
mellette a kancsóban vöröslő,
garatingerlő, jóféle borocska.

Takaros, fonott kosárkában
kézzel festett, hímes tojások,
szívből, vendégeknek készültek,
ajándéknak szánták a jányok.

A lócán üldögélt a két cserfes,
egyik még a másik haját fonta,
miközben jókedvűn nevetgélt a
két virágszál, Juliska, Mariska.

Lopakodó árnyak közeledtek,
óvatos lépések a kert alatt,
riadtan röppentek el a gerlék,
nyomukban csak egy-két pihe maradt.

A víz loccsan... sikolt a jány,
riadtan pördül a rokolya,
kalap mellett díszes szalag,
széles a legények mosolya...

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Vendégváró

Édesanyám, felébredtem,
tavaszízű a pitymallat,
mintha madárdal csalogatná
a napkeltét az ég alatt.

Édesanyám, szép napunk lesz,
bár a szél felhőket kerget,
mégis, mintha azt suttogná:
- Ma mindent életre keltek... -

Édesanyám, készülődöm,
az ajtóm fölött aranyág,
ablakomban reám kacsint
a játszadozó napsugár.

Édesanyám, megetetek,
a tojást is összeszedem,
friss vizet is viszek nekik,
az udvart is összeseprem.

Édesanyám, ragyog a ház,
oly tiszta, mint a patyolat,
fölvettem a legszebb ruhám,
még megfésülöm hajamat.

Édesanyám, megterítek,
most ünnepi az alkalom,
hímes tojás, édes kalács,
díszítettem is gazdagon.

Édesanyám, kopognak már,
nyitok ajtót a vendégnek,
verendánkon sorakoznak
a víg kedélyű legények.

Édesanyám, jöjjön kend is,
magának kell választ adni,
tudja, éppen azt kérdezik,
hogy: - Szabad-e locsolkodni?

Kicsi Kincsem / Ilona Zagyi Gáborné /

Féltelek...

Féltelek... Mondom, s jutsz eszembe százszor,
s ahányszor, mindig útjára engedem.
Tudom, hogy érzed. Bontom virradatkor.

Féltelek. Lükteti, üti csendesen.
Dédelgetem, küldöm míg elsóhajtom...
veled született szó... óvna eleven.

Féltelek, fiam. Imákba foglalom.
Nem távolodom, legyek bármily messze.
Napnyugtakor ringatom, eldúdolom...

Ilona Zagyi Gáborné

Húsvéti titok...

Szamárháton érkezett dicső békéje.
őszintén igaz, diadalmas alázat.
Mit akkor még Hozsanna köszöntött,
kétséggel keveredett hit, pálmaágak.

Az Úr nevében tanítani próbált,
ragaszkodó hitben rejlő, bizalom,
mert szívekben rejlik a valódi áldozat,
az igaz szeretet gyógyító hatalom.

Mély nyomot hagy az utolsó vacsora,
három kehely, áldás, búcsút rejtő jóslatok...
már tudta szenvedés és halál várja,
kit egy sötét órában mindenki elhagyott...

Megalázott, keresztre feszített élet,
mely emberért, bűnökért halt váltságul,
az áruló nem találja "megbánás helyét"
a "Vérmező" kínját temeti bizonyságul.

Szent sírt rejt a szikla ürege,
melyet körbeleng a Húsvéti titok,
mint egy sötétben lobbanó gyertyaláng,
legyőzve a bűnt, halált, mennybe jutott.

Újra megszólal Isten dicső igéje,
megtartó ereje, magasztos üzenete,
a természeti törvények fölött álló,
szívekben, hitben rejlő igézete...

Ige, mely Krisztus győzelmét hirdeti,
mely nem fér el, túljut a templomfalakon,
benned, bennem kell, hogy továbbéljen a hit,
a szeretet, ragaszkodás, hűség, bizalom...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Húsvéti babonás...

Összeadták egy batyuba,

csupa színes, fényes darab,

hozzá vidám, tarka kalap.

Szalmatestet rejt a ruha.

Gúnya alatt ott a rontás,

bajforrása minden rossznak.

Messze viszik és dalolnak,

kisze, kisze, kiszehajtás.

Kacagva fut a sok fruska.

Lesz is jussa, aki adott,

aki irigy átkot kapott.

Tépik sorba, ez a sorsa.

Parton hever minden dísze.

Kisze-bábú széjjelszakadt,

"banya"csomót visz a patak.

Mit jósol a sodró vize?

Talán bizony férjhez menne,

boldog lesz -e, egészséges?

Lesz szerelem, szenvedélyes?

A kínt, örvény húzza, vigye.

Hol nincsen víz, tűzre kerül,

s amíg hevül, elég a baj,

dal és kacaj, nagy a zsivaj.

A füst elszáll, az ég derül.

Fűzfaágra színes szalag,

néhány kifújt, hímes tojás.

Villő kincse. Mosoly-varázs.

Titka van a  szóvirágnak.

Barkaágak egy csokorban.

Mágikus a bolyhos virág?

Körülvesz az ősi világ.

Gyógyul, éled, mert tavasz van...

Ilona Zagyi Gáborné

Hintába ültetett...

Ígéretből már több, mint elég
jutott, képlékeny életvonal,
volt mézesmadzag, selyemfonal,
darócból készült őszinteség.

Szabott hosszú, életszál föl-le...
Hintába ültetett. Jótékony?
Idősík, véna hajszálvékony,
átszúrt falak. Jóslat képlete?

Bizonyított, kényszerű játék
a végkifejlet átdolgozott,
kitudja sors hányadszor dobott,
tán vaktét, de lélekkel lát még.

Engesztel, valamit jóvátesz,
hízelgőn irigylésre méltó
idill, mi naponta virradó
kódfejtés, átélt torz képekhez...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Pörgés...

Futás fel a hegyre,
nem csak egy mászóka,
a próba erőből,
egy életnyi móka.

Ismétlődő ciklus,
test fárad, kimerül,
derű csak a csúcson,
nem ülhet tétlenül.

Gondolkodik, lát, fest,
betűvel, színekkel.
Hullámzó szenvedély
ismert tünetekkel.

Áradó elmélet,
mint bővizű forrás,
érzék és valóság,
szeszélyes a sodrás.

Négy évszaknyi pörgés,
start újra és újra.
Pókhálós tükör. Kép:
ferde toronyóra.

Mérsékelt éghajlat
felhők jönnek-mennek,
napra forgó mérték.
Lépték : többet, többet, többet...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Lélek szabadnap...

Minden csoda három napig
olyan mint egy kalandtúra,
lélegeztetett cenzúra
alkalomhoz átöltözik.

Rámosolyog ,visszanevet,
működik a fantázia,
egy művészi intarzia
szédületes, büszke lehet.

Rivaldafény lekacsolva,
léleknek kell a szabadnap,
s mit szívével ragasztgat,
minden búját megcáfolja...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Szedett-vedett csokor

Megélt és jelen pillanatokból
készítek egy különleges csokrot.
Mondod: Érdekes, furcsán idegen.
Elemeznéd, részeire bontod.

Hiszen ez a rózsa gyönyörű!
Nem illik mellé a vadvirág.
Tüske és bogáncs minek bele?
A színe rontja az összhatást.

Vizsgálod egyenként a szirmokat.
Szárat, minden ágat és levelet.
Nézlek... mosolygok a buzgóságon.
Csokrom megérteni így nem lehet.

Tudom, hogy ez így,  nem tökéletes,
s az alkotott egész nem eszményi.
Stílusosabb a szép is csúf nélkül,
ahogy kín nélkül, boldogan élni.

Nem érted, hogy miért teszem bele,
hisz a szemet nem gyönyörködteti.
Tudod: Benne minden szál én vagyok!
a szeretetem látod, átköti.

Alkony
Zagyi G.Ilona
/Siska Gyula festménye/

Szabálytalan szabályok

Bármilyen ritmus,
elhangzó sóhaj,
nincs szabott stílus,
előírt szófaj.

Könnyek, mosolyok,
érzésből díszek,
dúdolt dallamok,
kín, bölcsességek.

Átok és áldás
nem húzott lutri,
mikor lesz váltás,
nem lehet tudni.

Óv ürességtől,
unszol a lélek.
küzdés erőből,
naponta éled.

Igaz és hamis,
pöröl és vegyül,
rózsán a tövis
meg nem szégyenül.

Csak idő kimért
szigorú keret,
haszonbér testért
végül fizetett...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Vigyázok rá...

Most szétszórt szavakat szedegetek,
őrizgetek, gyűjtök, illesztgetek,
nem csak ennyi maradt...
hasadt, kettészakadt...
Emlékbe eltett csillagok fénye,
esténként visszateszem az égre.
óvjon azért adom,
míg álmom bogozom.
mert nappal kell, tovább melengetem,
írok róla, neked szeretgetem.
Lelkemmel színezem,
rejtem üzenetem,
s ha este majd felnézel az égre,
küldj egy sóhajt, szívemért cserébe.

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

A remény virágai

Hirtelen érzés, mikor rémületre színeket festesz,
kezed nyomán, kopár fák alatt, sárga virágok nyílnak,
s míg csillannak reményfoltok, közben félni elfelejtesz,
mint csillagok az éjszakában most teret hódítanak.

Lelked teljességével érzed, hogy ez nem csak káprázat,
a szívedből szakadt, lehetetlenből kiutat mutat,
s míg jelent jóságot, soha el nem vesző hitet, vágyat,
az akaratod a kilátástalanság ellen lázad.

Hiába a sötét, a vészt jósló árnyak,
a fény mindent átsző, beragyog, s te tudod,
ha hiszel benne, nem csak szűnő varázslat,
akkor is sugárzik, ha szemed behunyod.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Megrekedt...

Monoton kattogás. Örökölt véna?
Lecserélné rongyait a megszokott.
Mit levesz, szépen összehajtogatott,
hisz kell még szégyene, de vádja néma.

Jóképű méltóság, jólfésült szigor.
Itt a csend egy egyszerű parancsféle,
ahol ünneplőt húz torzult arcéle
alázatban, mosollyá éledt szobor.

Rossz és jó között, mint semmi vacog,
múlt és jövő között rekedt sehová.
Rétegek között vált hálás adóssá,
de belül még ordít az : Itt vagyok!!

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Egy elfelejtett dallam...

Játszik az érzék, csendül
egy elfelejtett dallam,
kottákba zárt vágyódás
még habselyem álmokban...

Szinte átég a sóhaj
a múltból a jelenbe,
leheletfinom szándék
korral megkérgesedve.

Megtörné idő gőgje
szeszélyes csönddel űzve,
csillagfényű varázsa
a tegnapokba rejtve...

...mégis néha rád talál
az elfelejtett dallam,
újra éled a vágy is
a fel csendülő dalban

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Kórtörténet

Hiszem, hogy szabadnak születünk,
lassan gyűlnek súlyos láncszemek.
Magunk alkotta s kész szabályok,
rövid póráz a sok "nem lehet."

Lehet -e örökké csak elfogadni?
A gerinc már túlhajszolt, erőltetett.
Kit dicsér a túl sok fejet hajtani?
Elferdülnek megkopott ígéretek.

A gondtalanság idegen érzés,
s, ha akad is, megtoroltan rövid.
Kínzóvá válik számolt belégzés,
kórtörténet jegyzi erényeit.

Nehezített szakasz a hegyre fel,
s közben leértékelték csúcsait.
A panoráma már akcióban
kiárusították a titkait.

Egyenlők vagyunk... Szép história.
Magasztos eszmék őrzik szavait.
Meséltem én is egykor a helyről,
hol nem lövik le az ég kék madarait...


Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

A csend völgye...

Most nem számolok lépést, sem ütemet,
nincs más ritmus; szívverés, s lélegzetem.
Elszürkült gyöngy a szó záloga,
nem mossa könny, csiszolja ígéretem.

Újjászületik kőbe vésett vigasz,
lepattanó lánc ég a pokol tűzén,
megtart a hűség perem szélén,
mint verejtékkel, tűzben hajlított acél.

Megbújok az értem verő szívben,
elhalványult csillag fel-felragyog,
bámulom az alkony csodás fényeit,
megköszönök minden napot, virradatot.

Menedék. A csend völgye otthonom,
ahol a visszhang is óv, elnémul.
Most nem számolok lépést, sem ütemet,
Talán így jó... létezni számolatlanul...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Értékrendfonák...

Elpazarolt, örökölt életstílus,
hol csomókban kuszálódnak szálak,
törékeny, örvénylő elméletek
egymást gúnyolják, uralkodnának.

Áhítattal megbámult korlátok,
márvány oszlopok, csodás erezet,
az irigyelt gőg példaértékű
mert, ami drága csak is jó lehet...

Savanyú szőlő szlogenek között,
fázik és éhezik a boldogság,
lepréselt négylevelű lóhere
a falon, édes-bús szánakozás.

Bekeretezett vágyak jó helyen,
elfogadás mellé csomagolva,
meszesedett önérzet a padlón
bár naponta végigsimogatva.

Szeretetfüggő lélek kincsei
egy kialakult értékrendfonák,
ahol mégis van tökéletesség,
s nem számít, hogy a lakás hány szobás.

Ajándék pillanatok, mit érezni,
érteni kell, nem bizonyítani,
s, ha a jó Isten is úgy akarja
talán marad idő kibontani...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Nincs kódfejtés...

Semmim nincsen és mégis van mindenem.
Mert nincstelen -e az áradó patak,
mi szívemben duzzad? Omlanak falak.
Vagyon ez, amit nem őriz tenyerem.

Éleszt, részemmé vált, visszakérdez.
Édes a kóstolt, boldog pillanat,
s a különös egyensúly megmarad,
megváltoztat, formál, erőssé tesz.

Összeérnek ujjaink. Látni tanít,
míg a lelke érinti a lelkemet.
Itt és most nem számít múlt, jövő. Vezet.
Jelenné váló impulzus bizonyít.

A legtisztább gondolat. Érezni jó,
még akkor is, ha furcsán rendezetlen.
Csillagom ott ragyog a szemében,
nincsen kódfejtés, csak őszinte szó...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /