Jóslatot keres...

Lehet -e mindig fölfelé nézni
csak taposnia a bölcsek kövén?
Rejtvény leleményes rébuszokban,
ellenfényben múlt, koravén regény.
Sikertelen, szürke lapok között
könyvjelző, becsült fejezeteknél,
egy érzőszívvel betöltött szerep,
mély erezet lüktet gyökereknél...
Ahol hajtás ered, ég felé nyúl,
töröl, majd átír bejegyzéseket,
idézett, elmosódott részeket,
hová bevési magát döbbenet.
Rideg maszkokra mosolysmink minek...
makacs merevgörcs a nyakizmokba.
Fölösleges csak fölfelé nézni,
jóslatot ki írt a csillagokba.

Alkony
Zagyi Gáborné

Kellenek a csupa tűz pillanatok...

Kellenek a csupa tűz pillanatok,
csak meglopnak a fagyott " majd holnap"-ok,
ahol vacog óhaj, könnyen jégbe fagy.

Kellenek a csupa tűz pillanatok,
a duzzogó vágyat, mely benned buzog,
szabadon engedni, röpülni lássad.

Kellenek a csupa tűz pillanatok,
éleszteni, figyelni, ahogy lobog,
érezni, egy kicsit elveszni benne.

Kellenek a csupa tűz pillanatok,
az adott és kapott, gyűjtött, halmozott:
bókok, csókok, mosolyok és szép szavak.

Kellenek a csupa tűz pillanatok,
a könnyű, felejthetetlen dallamok,
tedd le kicsit a súlyt, hidd el, ott marad.

Kellenek a csupa tűz pillanatok,
örömkönnyek, édes, gyermek kacajok,
kincs, amit soha, senki el nem vehet.

Alkony
Zagyi Gáborné

Ki válaszol, utat mutat

Időzített kérdés robban,
sok a talány: miért, honnan.
Formák, képek és szabályok,
csupa-csupa jó tanácsok.

A színekben is titok van,
fűben, fában, és virágban.
Minden, ami él és mozog,
kúszik, mászik vagy csak forog.

Vízen vagy a levegőben,
úton halad, s hány keréken.
Miből készült, honnan ered.
A felnőttek türelmesek?

Kell mindenhez magyarázat,
kíváncsiság sosem fárad.
Kicsi gyerek tanul, kutat,
ki válaszol, utat mutat.

Alkony
Zagyi Gáborné

Felnőtt mese

Rajthoz kényszerül az igazság,
nem érti versenyezni minek.
A tények kövén furcsa színek.
Kár, hogy hamis. Tetszetős máz.

Elkésett, már senki nem szurkol.
A távot végig kell futnia.
Mit is kell bizonyítania?
Szép ez a rózsaszín ködfátyol...

Az út hosszabb a tervezettnél,
töri sarkát kapott cipője,
adta valami jótevője,
le vele, mezítláb jobb ennél.

Érzi veszít, nem jár tisztelet,
de nem bánja érem hány karát,
megtöri, hogy elfordul barát,
s hazugság finisből integet.

Alkony
Zagyi Gáborné

Gribedli

Nem szegény, 
aki mosolyra képes,
akinek küldöd, 
annak is értékes. smile hangulatjel

Ha csak mosolyod
osztod szét a világba,
akkor is hagytál magad
mögött valamit hátra. smile hangulatjel

Talán erőt adott,
annak, aki látta,
s egy gribedli került,
cserébe arcára. smile hangulatjel

Ez a bájgödör
megszépíti az embert,
aki felismeri,
kincsre tett szert. smile hangulatjel

Minél többet gyűjtesz,
annál többet adhatsz,
ne spórolj vele,
ha örömet okozhatsz. smile hangulatjel

Kevesebb annak,
lelkében a bánat,
aki örülni tud,
a másik mosolyának. smile hangulatjel heart hangulatjel

Alkony
Zagyi Gáborné

Tréfás percek...

Kéne egy toronyóra lánccal,
aranyból, bár nem tudom minek,
hogy nemesen üssön az időm!?
A válság úgysem érinti meg!
Rohan, rám tukmálja perceit,
s csak sürget, többet, egyre többet,
ha megtartanék, nyújtanék, párat,
türelmetlen, mérgesen ketyeg.
Úgy tanítanám keringőzni,
hátra is lépni, egyet-kettőt,
de gőgös, szóba sem áll velem,
vagy dobjak be egy törölközőt.
Meg sem hatná, csak rám számolna,
talán még gyorsabban, mint máskor,
igyekszem hát lépést tartani,
de modora becsapott már párszor.
Nem kell nekem toronyóra lánccal,
csak helyet foglalna, nagyon sokat.
Megelégszem a napsugarával,
reggelt, delet, estét az is mutat...

Alkony
Zagyi Gáborné

Pörgés...

Futás fel a hegyre,
nem csak egy mászóka,
a próba erőből,
egy életnyi móka.

Ismétlődő ciklus,
test fárad, kimerül,
derű csak a csúcson,
nem ülhet tétlenül.

Gondolkodik, lát, fest,
betűvel, színekkel.
Hullámzó szenvedély
ismert tünetekkel.

Áradó elmélet,
mint bővizű forrás,
érzék és valóság,
szeszélyes a sodrás.

Négy évszaknyi pörgés,
start újra és újra.
Pókhálós tükör. Kép:
ferde toronyóra.

Mérsékelt éghajlat
felhők jönnek-mennek,
napra forgó mérték.
Lépték : többet, többet, többet...

Alkony
Zagyi Gáborné

10 embert ért el.

Ki érti miért...

Korosodó évek,
foszló délibábok,
két lábbal a földön,
tékozló vonzások.

Nem értett tartalom,
halmozott a dráma.
Hol a tűréshatár?
Az élet talánya.

Kopott a vészharang,
csendre vágyik lélek,
derűs, napos oldal,
ritkán járt ösvények.

Állandó keringés,
nap és éj fogócska.
Ki érti, miért sír
a porond bohóca.

Alkony
Zagyi Gáborné

Diósors

Csüngő, barkás virág,
tavalyi hajtáson,
apró, zöld gumócskák
a termő ágakon.

Érlelték évszakok
zöld héj oltalmában.
Nőtt és egyre duzzadt,
a fa lombsátrában.

Lassan feslő titok
megmutatja magát,
csonthéjas gyümölcsre
nem kell már a kabát.

A szél simogatja,
- Vártam a jöttödre!
Kicsusszan vakmerőn,
lehullik a földre,

A diót fölszedi,
megtöri kisgyerek,
markában lapulnak,
finom dióbelek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Kuszálódott szálak

Folyton csavarodik, kuszálódik a fonál.
Lejár határidő, bogozatlan csomókból
mindig van következő, mi megoldásra vár.
Nem szűnő leltár csonka részigazságokból.
Számolatlanul oldott, semmibe futó szál.
Befejezetlen sorvégi összecsengések.
Fals ritmus. Finomított szélek, fal körbezár.
Kész labirintus, muszáj-ból kereszt öltések..

Alkony
Zagyi Gáborné

Néha több a fájdalom...

Szedett-vedett csokor

Megélt és jelen pillanatokból
készítek egy különleges csokrot.
Mondod: Érdekes, furcsán idegen,
elemeznéd, részeire bontod.

Hiszen ez a rózsa gyönyörű!
Nem illik mellé a vadvirág.
Tüske és bogáncs minek bele,
a színe rontja az összhatást.

Vizsgálod egyenként a szirmokat,
szárat, minden ágat és levelet.
Nézlek. Mosolygok a buzgóságon,
csokrom megérteni így nem lehet.

Tudom, hogy ez így nem tökéletes,
s az alkotott egész nem eszményi.
Stílusosabb a szép is csúf nélkül,
ahogy kín nélkül, boldogan élni.

Nem érted, hogy miért teszem bele,
hisz a szemet nem gyönyörködteti.
Tudod: Benne minden szál én vagyok,
a szeretetem látod átköti.

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Elővett tételek...

Még vannak kidolgozatlan tételek.
Beteljesületlenek sorakoznak,
leporolt, rég elfelejtett, kopottak,
várnak cserbenhagyott törékenyek.

Felkínált, egyenként letisztogatott.
Egyszerűk, vágyszülte, gyermekálmodta.
Illúzióba zárt, sorsbénította,
szendergő, időtálló gondolatok.

Nyúlok érte, mindent kibontogatok.
Csetlek-botlok, amíg elemzem mohón,
s a jelen magyarázza, beszámolóm
tanulom is élni, mit átdolgozok.

Alkony
Zagyi Gáborné

Mert tudok hinni még...

Nézem, ahogy távolodik,
gomolyog, oszlik a térben,
azt hittem egyszer megértem,
s a szemem majd hozzászokik.

Kapaszkodtam az örvényben,
próbáltam megállítani,
tudtam erősnek látszani,
vakon veszni a sötétben.

Mennyi átélt, őrült vihar,
s lehet még elgyötört test épp,
ha csak a lelket tépi szét,
egy bénító érzészavar...

...de nem óv törékeny burok,
csak, hogy akarok hinni még,
s, ha gátol sok-sok szakadék,
élni a völgyben is tudok...

Nézem, ahogy távolodik,
gomolyog, oszlik a térben,
áttör fény a szürkeségen,
érzem, ahogy kibontakozik.

Alkony
Zagyi Gáborné