"Ámen" a margón

Betűk és szavak, csak az igazért,
ha sértő, csak tanulságként dobban.
A múltból hozott vastag szövegkönyv
titka a meggyűrt, szakadt lapokban.

Szótagok, szigorú, szabott keret,
hol margón az Ámen még gyöngyözött.
Ifjú szív sóhaja dicséretes,
helyét kereste szabályok között.

Sablont használt. Talán örökölte?
Későn érő gén? Hittel élt lényeg...
Nem kímélte, zúzta, őrölte,
átszakadó átka tévedésnek.

Egyszer minden a helyére kerül.
Meg nem semmisül hozott áldozat.
Alkonyat színezte új fejezet.
Értékre lelt késői éntudat.

Sebezhető, mert még mindig szelíd.
Eltorzult betű, gyönge, reszkető,
de ott a sorok végén az, a szó,
"Ámen" még most is felismerhető.

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Álom vagy valóság?

Apró darabokból rakom, 
s talán soha nem lesz kész.
Isten égisze oltalom,
hol minden parányi rész
egy egész, nincs két egyforma,
s e kéz sem építész. Vét.
Nem jelzi bűvös kintorna.
Csak a csend szánja bűnét.
Ablakba kitett szív törik.
Paradoxonok átszövik.
Nincs másik, ragaszkodom.
Angyal súg? Összerakom.

Oly egyszerűn eredeti...
álom. Vagy valóságos?
Giccs vidítja, melengeti,
összetartja jóságos.
Hittel, de lehet tévedek.
Van valami azon túl,
amit értek és ismerek...
hol kihuny fény, újragyúl.
Befalazott gondolatok,
súlyosak és súlytalanok.
Hasad. Repedő rések.
Élek... Vagy én kísértek?

Tánc... kötéltánc

A kötél pörög és forog...
Föld fölött egyensúlyozott
tánc... kötéltánc.
Ott, ahol a láb aprócska
s a "körben állt egy kis lányka,"
Tánc... kötéltánc.

Lassú... lassú, gyors... gyors, gyors-gyors.
Fordulatszám: jobb és bal sors,
tánc... kötéltánc.
Tűzrőlpattant, csupa láng volt.
Könnye után derűs égbolt...
Tánc... kötéltánc.

Fent és lent, meleg és hideg,
felgyorsult korok, kész ideg
tánc... kötéltánc.
Verejték, gyöngyöző homlok.
Szédület, homályos pontok.
Tánc... kötéltánc.

Gyors-gyors, gyors... gyors, lassú... lassú.
Elérő szál, ősz illatú
tánc... kötéltánc.
Nem emlékbe kell a kék ég!!!
Onnan föntről látni még... még
tánc... kötéltánc.

Zagyi G.Ilona

Árvuló vétek...

Most csak a szélnek súgom halkan,
s hagyom elveszni a viharban,
ne tudd, hogy félek...
Nincs titok, csak gyönge pillanat,
mi hirtelen feltör, fölszakad
árvuló vétek...

Felhők dühének továbbadom,
reményre elcserélt fáj-dalom,
"hisz érted élek..."
Ölel, ringat a "minden rendben",
s a végtelennek tűnő csendben.
megszűnik végleg.

Zagyi G.Ilona

Amíg angyalt rajzolok...

Mikor a kék átmegy szürkébe,
s kellene a trére egy angyal...
A kezem, lábam mozdul érte,
nyáron, ősszel, télen, tavasszal.
Jóban, rosszban s nem az égre.
Hóban, homokban terepasztal.
Rögökhöz kötött szárnyalásom,
csak szeplő a hibátlanságon.

Mi is hiányzik...? Holdfény kéne...?
Úgy szoborszerűn, ezüsthajjal...
felcsiszolt, kőszerű izékre
hasonlíthatnék zárt ajkakkal.
Élrevasalt hit peremszélre,
a szélbe kiáltott szavakkal.
Nézd! Nyomot hagyok, amíg játszom.
Nyit-zár, nyit-zár... kipróbálom.

Rögökhöz kötött szárnyalásom,
csak szeplő a hibátlanságon.
Nézd! Nyomot hagyok, amíg játszom.
Nyit-zár, nyit-zár... kipróbálom.

Zagyi G.Ilona

Egy régi kép...

Szakadt a kép, de a pillanat egész,
ha akarom... újra él, nem veszendő
míg a szívem körül megmelenget,
mint akkor, az a puha, fehér kendő,
mit öreg keze a fejemre kötött.

Mily rideg a szürke, gyászos fekete,
s hogy változik a kép az érzelemtől!
A szigorú arcán bujkáló mosoly
árulkodik féltésről, szeretetről...

Zagyi G.Ilona
(A kép Komlóskán készült kb 46 éve...és igen,
az a kis mosolyka én vagyok :) Drobnyák nagymamámmal)

Hullámok románca

Egy megálmodott kép, ahol állok.
Süvít, zúg a szél: megvalósulás...
felém nyúlnak csillanó hullámok,
érint az életre kelt látomás.
Forró a levegő szinte izzik,
a vízfelszín ezüstben ragyog,
hűséggel tükrözik a leckét,
mit megtörnek vonagló habok.
A látványa folyton változó,
hinné az ember, hogy végtelen,
oly igézőn magával ragadó,
egy táncoló, szeszélyes szerelem...
A parton a vad románc véget ér,
itt csapódva szigorú köveken,
fényes szilánkokként robbannak szét,
s érnek földet kihunyó cseppekben...

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Tánc... kötéltánc

A kötél pörög és forog...
Föld fölött egyensúlyozott
tánc... kötéltánc.
Ott, ahol a láb aprócska
s a "körben állt egy kis lányka,"
Tánc... kötéltánc.

Lassú... lassú, gyors... gyors, gyors-gyors.
Fordulatszám: jobb és bal sors,
tánc... kötéltánc.
Tűzrőlpattant, csupa láng volt.
Könnye után derűs égbolt...
Tánc... kötéltánc.

Fent és lent, meleg és hideg,
felgyorsult korok, kész ideg
tánc... kötéltánc.
Verejték, gyöngyöző homlok.
Szédület, homályos pontok.
Tánc... kötéltánc.

Gyors-gyors, gyors... gyors, lassú... lassú.
Elérő szál, ősz illatú
tánc... kötéltánc.
Nem emlékbe kell a kék ég!!!
Onnan föntről látni még... még
tánc... kötéltánc.

Zagyi G.Ilona

Gravitációm

Egy visszajátszott téboly, szemben a széllel,
elhulló szirmokat gyűjtöttem két kézzel.
Egy közhelyes szerep... az út kitaposott.
Teljesítmény vakon, morzsa mindig jutott.

Kerek világban rohantam körbe, körbe,
a vágyam eltorzult a görbe tükörbe.
Kopott a büszkeség túl sok meghajlástól,
regényt is írhatnék sok-sok lemondásról.

Nem nyúlik az élet, csak a mézesmadzag,
tapadó szilánkok folyton ráragadtak.
Fakult kínok, mind penészfoltok lelkemen...
úgy elmondanám, de nem bízok bárkiben.

Gyűltek a szívemben a felvarrott ráncok, 
talán ettől vagyok az, akinek látszok.
Hiszem, hogy kísér titokban egy angyal,
s elvisz egy-egy átkot, hogy bírjak a súllyal.

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Egyensúlyban...

Magam készítette lépcsőm,
hibák, már az alapokon.
Néhány fokom örököltem,
ezért folyton javítgatom.

Siratom néha, hogy korhad,
s leülök úgy középtájon,
Tűröm, hogy fájjon míg virrad,
de más korlátokra vágyom.

Naprakész vigasz szimering,
pomádé előírt szinten.
Kapaszkodni illatfelhő...
lehet valójában nincsen.

Fönt kovácsolt, nehéz ajtó.
Könnyű, mosolykilincs nyitja,
tilt belépés könnyezőnek,
de már tudom, mi a titka. :)

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Nincs hozzá ima...

Milliónyi fohász, egy éternyi sóhaj.
Könyörög, magyaráz. Állandó a moraj.
Örökké térdepel. Volt, van, és lesz miért.

Hiába özönvíz, százszínű a jellem.
Gőgös, keserű íz, örökké békétlen.
Jajj-szó csak hordalék, s elég mély a tenger.

Szürkül azúrkék-ég, de tán Isten lát még.
A sebzettek könnyét, a háborúk szennyét.
Nincs hozzá ima, ami tisztára mossa.

Alkony
Zagyi G.Ilona

Bűnös a szél... / Elnehezült szavak /

Engem kérdezz, ha érdekel az életem,
hiszen nálam jobban senki nem ismeri.
Egyszeri ajánlat, a bőröm emberi,
és más kerítésére nem teregetem.

A sztori szürke, a hibák fájdalmasak.
Lelketlen, ki színezi, tarkára festi,
darabokra tépi, majd útnak ereszti,
s nehezülnek pihék, nyárilenge szavak.

Bűnös a szél. Mert viszi, s itt-ott megtapad.
Felhő szakad, vihar a színt is lemossa,
de nincs bűnbánat, mi mindet visszahozza.
Banális történet, súlytalan, súlyosak...

Alkony
Zagyi G.Ilona

Talány

Nem tudom hová, meddig és mennyi.
Tanultam sírni, tudok szeretni.
Féltem, de voltam vakmerőn bátor.
Nem vagyok más, csak egyszerű vándor.

Nem tudom hová, meddig és mennyi.
Lelkem útját hányszor kell megtenni?
Most még itt vagyok, még visz a lábam.
Kiszabott út. Fohász a zsoltárban.

Szeretnék látni, kérdés ezernyi.
Libben a kendő, csak egy leheletnyi.
Nem tudom hová, meddig és mennyi,
fény leszek -e, vagy csak oszló semmi.

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Mélypont

Ismerem a mélypontot,
merültem tengerébe,
ismerem a titkait,
már néztem a szemébe.

Érzéketlen zuhanás,
mikor nem számít semmi,
mikor egyetlen vágyad,
csak végre megpihenni...

Egy elgyöngült süllyedés 
hol érzés már nem éget...,
majd dermedten megtorpan, 
hol csonttá fagyna lélek.

Egy utolsó dobbanás
felráz, életre hevít,
majd élesen beléd mar
durván megszégyenít.

Sikolt a felismerés,
fel miért nem adhatod...
Hátat fordítanál annak,
ki szívébe fogadott.

Mindig lesz veszteség,
ne koldulj ítéletet...
Életre ráz a végzet
Ember, éld az életed!!!

Alkony /Zagyi G. Ilona/
2015.01

Jellemszabás

Nem vagyok csak jó, de rossz sem.
A jóság velem született,
a másik, csak úgy rám ragadt,
megsebzett, s néha rászedett.

Sajátos módon átszabta
a lányos álmok igazát.
Rágombolt hamis szavakat,
gyűrte, vágta az anyagát.

Hanyagul, kínnal fércelte.
Vidám, élénk szín kifakult.
Átszőtte, újra hímezte,
a szerkezet átalakult.

Okkal nem hiszek el mindent,
meglátom a délibábot.
Felismerést, elfogadást
öltöttek rám, tanulságok.

Nincs revans, gőgös megtorlás,
amit kaptam őrizgetem.
Van még hely, elfér, csak félek,
hogy nem elég nagy a szívem.

Alkony /Zagyi G. Ilona/