Fóbiák...

Elesek folyton a cél előtt...
Kísértő, visszatérő álom
súlya húz... a félelem felnőtt,
de útját mégis újra járom.

Gyerekcipőt kinövő iszony,
megszégyenült mélység, repülök,
csábító látvány, lassan szokom
feljebb sosem török, szédülök.

Még lebegek kicsit a semmi közepén,
riasztanak velem született fóbiák,
hiányossá válik a kapott gyűjtemény,
megszelídített csakazértis trófeák.

Naponta fürdetem lelkemet,
húz kiszámíthatatlan örvény,
mégis egyre merészebb leszek,
táplál egy túlélőtörvény.

Alkony
Zagyi Gáborné

Rólunk szól

Rólunk szól...
Életre kelnek megfakult álmok,
édes érzés, mi átölel, átfog.
Rólunk szól...
A szívem ritmusából egy dallam,
kimondott igen, lüktet szokatlan.
Rólunk szól...
Hogy "SZERETLEK TÉGED" hallani jó,
egy újra tanult, elfelejtett szó.
Rólunk szól...
Nem kell más, oly mohón suttog a vágy,
vad szenvedély, de végtelenül lágy.
Rólunk szól...
Megélt magasság, kívánt gyöngeség,
velünk forog az óriáskerék.

Alkony
Zagyi Gáborné

Fej vagy írás...

Jó és rossz vegyül, éjek, nappalok,
feldobva érmék, s én választhatok.
Oly egyszerűnek kéne lennie...

Pánik, szapora pulzus, zűrzavar,
várni egy kicsit, múljon a vihar,
eltévedni könnyű sűrű ködben...

Fej vagy írás? Mielőtt lezuhan,
őrülten gyorsul, még csiszolatlan
a választás hirtelen... Veszteség...

Idő megmosolyog, nem rejtőzik,
rám simul, oktat, hozzám tartozik,
láttatja hibáim, újrajátszás...

Leülepszik mi felkavarodott,
átláthatóvá válnak pillantok.
Az érme ugyanaz. Én változok...

Már tudom a választ, tiszta légtér.
Kezembe zuhan, simul, megdicsér,
de, hogy írás vagy fej... már lényegtelen...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szabadabban...

Fizethetsz több, mint eleget, 
tanulópénz számlálatlan.
Hálátlan, koldus, becsület,
a kamatok rémálmokban.

Vesszőfutás, csak hegymenet,
felvonó kihasználatlan...
Utad hosszúra tervezed,
blokkol az óra titokban.

Hűséged bőrödbe égett,
a napsütés aránytalan,
nehezülnek a lépések,
hogy meddig még, bizonytalan...

Érzed, tudod, hogy már elég,
s egy változó pillanatban,
mi talán még el nem késett,
élni tanulsz szabadabban...

Alkony
Zagyi Gáborné

Őrzöm...

Az akarat tüzével magamat áltatom,
hitem rőzséit lassan mind máglyára rakom.
Figyelem, ahogy terjed, szökik a magasba,
szinte minden lelkierőm magába szívja.

Erősödik, de sok a lepattanó szikra,
földre hullva lassan kihuny, s csendesül titka.
Melegszem fényénél, de néha meg-megéget,
vacogásom gúnyolja fullánknyelvű végzet.

Tudom, nem ég örökké, kialszik idővel,
elfogy a tűzrevalóm, s éj takar kendővel,
de most még gyönyörködöm, enyém a látványa,
felhőkre raktam, az élet alkonyatába...

Alkony
Zagyi Gáborné

Miért is...

Értelmét keresed a rohanó világnak,
miértjét kutatod a létező hibáknak...
Hiszed, hogy fontos, de jó a kéreg mindig lehántva?
Hány fejű a sárkány, mi az élet mocskát okádja.
Tudod -e melyiket simogasd, melyiket pusztítsd el,
kakukktojás mindig marad, a sors kínosan ügyel...

Alkony
Zagyi Gáborné

Így is - Úgy is

Igaz vagy becstelen?
Űzöm vagy követem?
Szívom vagy lehelem,
mondom vagy megteszem.

Hidegen vagy melegen,
gyűlölöm vagy szeretem,
kiköpöm vagy lenyelem,
felveszem vagy levetem.

Akarom vagy tagadom,
hallgatok vagy kimondom.
ébren tart vagy álmodom,
valóm vagy árnyékom.

Viharos vagy szélcsend
zűrzavar vagy sorrend,
pogányság vagy Isten.
hitetlen vagy hitben.

Biztos vagy véletlen.
Színes vagy színtelen
véges vagy végtelen
szelíd vagy féktelen.

Átgondolt vagy hirtelen,
tervezett vagy véletlen,
testemben vagy lelkemben,
szegényen vagy bőségben,

Káosz vagy fegyelem,
völgyben vagy hegyeken,
Örök vagy képlékeny,
félholt vagy eleven.

Alkony
Zagyi Gáborné

IGEN álom...

Az álom hosszú volt csupa bólogatás,
sok-sok keserű igen, alkalmazkodás.
Lehajtott fejjel, tűrés, lázas akarás,
jelző táblák között céltalan bolyongás.

Beszűkült erek, a ritmus ver őrülten,
furcsa kínverejték, a semmi bőségben,
légszomj, tovább... még levegőt... FELÉBREDTEM,
tanultam valamit... kimondtam végre: NEM!

Alkony
Zagyi Gáborné

Szóseprés...

Sok a seprű, jól seper
mert a szemét rengeteg...
Hol varjú károg: Kár-kár
ott van seprő fergeteg...

Kontár a vesszőseprű,
csak a nagyokat viszi,
összerakja, így készül
a tarka-barka tracsi.

Cirok seprű kémkedik
apraját is felszedi,
a történet változik,
jajj annak, ki elhiszi...

Partiarc a partvis,
dolga oknyomozás,
a kispadon várja
mesét sző a pletykás...

Mi lett a szemétből?
bizony széjjel vitték,
hamisság és ótvar,
mind összefércelték.

Mégis van előnye,
tiszta lett az udvar.
Aki máshol sepert
szemét dombján kapar...

Alkony
Zagyi Gáborné

Megfizettem...

Megfizettem...

Szeszélyes játék volt,
s játszottam, hogy élek.
Rossz lapokat húztam,
de nem mutattam, hogy félek.
Riadt vagy vakmerő,
lékekbe zuhanó lélek,
kétkezi munkámért
zsebet gúnyoló fillérek.

Érdekel -e bosszú?
Hiszen egymást érik drámák,
nem pótolja semmi
a tegnapok igazságát.
Megbékéltem vélük,
de már kérném a fonákját,
élhető nyugalmat,
mert megfizettem az árát...

Alkony
Zagyi Gáborné

Egy rózsa...

Egy rózsa, ami sosem virágzott,
mi álmaimban kibontakozott,
képzelt szirmait a szélbe szórtam,
s hagytam elveszni az áramlatban.

Feledtem is, mégis viszont láttam,
tőled kaptam egy alkonyatban,
most sértetlenül kezemben ragyog...
talán összerakták az angyalok.

Mesél és mesél, hisz sokat látott,
nevetést, szerelmet, boldogságot...
Érzem az illatát, megérintem,
s az egyensúly furcsán helyrebillen.

Alkony
Zagyi Gáborné

Utolsó könnycsepp...

Örökké fázni súlyos jégfalak között,

némán vacogva, összeszorított foggal,

hol a tűrőképesség besűrűsödött,

mikor csak alkut kötsz nyomorúságoddal.

Csak dermedten létezni, életjel nélkül,

őrlődni, de vágyni meleg  leheletre,

mikor a szabott ritmus már-már elkékül,

sikolt a csend, de már nem vársz feleletre...

Az utolsó könnycsepp, mégis életre kelt,

szívedből fakadó, forró, még akar, kér...

 s a kéz amely letörli, lassan kiemel...

nem enged, pezsegni kezd a szunnyadó vér...

Alkony

Zagyi Gáborné

Mesélő szarkalábak

Lassan felmorzsolódnak tetteim,
szavaimat komótosan őrli a kor.
Sugárzó frissesség, üde fiatalság,
csak lelkemben csapong virradatkor.

A tükörből visszaköszön az ezüst,
bár tündöklése már-már erőszakos,
a ragaszkodó, még apró szarkalábak
térképén, napról napra újabb vázlatok.

A mester dolgozik, kíváncsian nézem,
szólnék, de csöndre int alkotóereje.
Minden apró vonása jól tervezett,
s remélem hosszú még a munkaideje.

Eltüntetni. Ugyan minek? Fölösleges,
hisz mindegyiknek külön története van.
Olyan mint fejezetek a könyvemben,
csak titkosan lapulnak, kódoltan.

Időnként olvasok közöttük, a múlt
köszön vissza általuk, emlékezem.
Van árka, melyből rég elapadt könnyem
feltör, s fájón belesajdul a szívem.

Van ám kacagó vonás is, számtalan.
Ölelő gyermek kezek történetei.
Részeit újra és újra olvasom,
mert ők életem legszebb emlékei.

Van helye a szerelemnek, még alkot,
a szelíd alkony csodája elbűvöl.
Békés nyugalommal még oltalmazón,
mosolygó szemem tükrében tündököl.

Hagyom dolgozni, hisz időm van még,
s tennivalóm is akad számtalan,
s boldog vagyok, ahogy rám nézel:
TE, aki olvasni tudsz vonásaimban.

Alkony
Zagyi Gáborné

Nyári románc:)

Ártatlanul váratlan
különös ismerkedés,
kíváncsin tapogatott
leheletnyi érintés...

Nem mozdult a karom
csak, hogy itt maradjon,
talán sosem volt még
hasonló kalandom

Kicsit kóstolgatott,
furcsán ízlelgetett,
izzadt, sós bőrömre
csókot sepregetett.....

Rajtam elidőzött,
de románcunk röpke,
még el sem búcsúzott...
csalfa, tarka lepke. smile hangulatjel

Alkony
Zagyi Gáborné
/Megtörtént :) és tényleg egy lepke volt :) /

Egy elfelejtett dallam...

Játszik az érzék, csendül
egy elfelejtett dallam,
kottákba zárt vágyódás
még habselyem álmokban...

Szinte átég a sóhaj
a múltból a jelenbe,
leheletfinom szándék
korral megkérgesedve.

Megtörné idő gőgje
szeszélyes csönddel űzve,
csillagfényű varázsa
a tegnapokba rejtve...

...mégis néha rád talál
az elfelejtett dallam,
újra éled a vágy is
a fel csendülő dalban

Alkony
Zagyi Gáborné

Gyűjtemény

Sorsára hagyott kín
száműzött sóhajok,
polcra rakott gondok.

Csendben megpihennek,
míg egy kicsit élek...,
s a nappal mosolygok...

Aranyló színekben
most még mohón ízlelt
nyári villanások.

Gyerekes csapongás,
édesen szertelen,
boldog pillanatok.

Egykor még lapra írt,
életre keltett vágy,
megvalósult álmok...

Halmozott izgalom,
szívem raktárába
begyűjtött tapaszok...

...miket hűvös estéken
majd didergő lelkem
sebeire simogatok...

Alkony
Zagyi Gáborné

Az élet lehelete

Úgy hittem nincstelen, kolduló vértelen,
megkövült esélytelen...
Szelíd patak mossa, lelkemet ringatja
érzem nincs reménytelen...

Hol egem karcolták, bűneimből sziklák,
most szétmálló kőhegyek...
Hitemből nőtt tölgyfák, gyökerei vájják
kínom szülte bérceket.

Láttat értékeket, átsző halott teret,
hol hívságnak nincs helye.
Boldog pillanatok, mint csírázó magok,
az élet lehelete...

Alkony
Zagyi Gáborné

Egy sors naplójába...

Édes ébredés, vérbő álmokból,
fényre árnyékból, egy új bekezdés...

Tanult lélegzés, gőgös kínokból,
könnyek arcokról, monoton tűrés,

Lángoló kérdés, rész bizalomból,
leckék sorsokból, bűnért vezeklés.

Szinte semmiért, önszorgalomból,
megszokott dacból, átkos hűségért.

Veszett elvekért, fal szabályokból,
szöges drótokból, alamizsnáért.

Holnap kölcsönkért, becses tárgyakból,
foszló ruhákból, lélek árverés...

Újratervezés, csak indulatból,
út szakadékból, koldus számvetés.

Még építkezés, csak szivárványból,
virág romokról, az idő kevés...

Mosoly, ölelés, lepel titkokról,
sors bosszújáról megfelejtkezés ...

Alkony
Zagyi Gáborné

Gyökérfalva XI.rész Az esőtündér szárnya

Izzott a levegő,
nyár van gyökérfalván.
Régen esett eső,
siralmas a látvány.

Fakuló levelek,
hervadó virágok,
ilyen forróságot,
rák apó sem látott.

Csökken a víz szintje,
az erdei tóban,
rák apó pihegett,
a vízi kunyhóban.

Néha előmászott
az eget kémlelve,
az apadó tavat
aggódva figyelte.

Mi lesz, ha kiszárad,
hol lel majd otthonra,
mikor itt becsülik,
mindig akad munka.

Ahogy búslakodott
észrevett egy nyomot,
ici-pici láb volt...
- Kié ?- gondolkodott.

Egy fűzfa aljában,
rátalált,ki hagyta,
egy tündér üldögélt,
búsan szomorkodva.

Rá köszönt apóka
- Szép napot kedveském! -
Megijedt a tündér.
- Nincs baj, tőlem ne félj! -

- Dehogy nincs jó apó,
elszakadt a szárnyam,
így nem jutok haza,
sírok egyfolytában.

Ott lakom én messze,
túl a szivárványon.
Vajon édesanyám,
valaha még látom? -

- Ne sírj kicsi lányka
van tűm, cérnám, olló,
lesz majd másik szárnyad,
rák apó jó szabó.

Lepke hullott szárnya,
akad itt a parton,
méretre kiszabjuk.
gyorsan meg is varrom.-

Csattogott az olló
dolgozott a szabó,
jobb lett mint a régi,
rá adta rák apó.

Hálás volt a tündér,
gyorsan tova röppent,
apó tovább búsult,
a víz apadt, csökkent.

Épp aludni készült,
kopogást hallani,
- Rák apót keresem! -
kiabált valaki.

Elámult apóka
a szép jövevényen,
ezüstben csillogó,
szépséges tündéren.

- Jó estét rák apó!
Esőtündér vagyok.
A szivárványon túl
felhőket uralok.

Hálásszívvel jöttem,
lányom hazajutott,
tudom segítettél
ajándékot adok.

Teljesítem vágyad
kívánhatsz akármit.-
Álmélkodott apó.
- Hiszen épp volna mit...

Van is kívánságom,
nem is akármilyen,
csak az eső essen
aszály sose legyen...

Bólintott a tündér,
de el is tűnt nyomban,
legyintett rák apó,
- Ezt is csak álmodtam.-

Kiáltásra ébredt,
- Hurrá!! De jó, de jó!!-
Kimászott vackából,
s elámult rák apó.

Szakadt az eső, s mindenki
boldogan táncolt, ujjongott.
Felfrissült végre az erdő
éledtek fák és virágok.

Micsoda különös titok!
Rák apó büszkén somolyog,
s mintha valaki intene
ott, ahol szivárvány ragyog.

Alkony
Zagyi Gáborné