A jelen

A múlt gyógyítható
gyógyszere a jelen.
Nincsen olyan tegnap,
ami mind bűntelen.

Fonákra fordítható,
ha nem ítélsz tévesen,
ha okulsz a hibákból,
nem vagy esélytelen.

Ha jelentős csorba is
esett büszkeségeden,
balga ki azt hiszi,
hogy ő tévedhetetlen.

Minden nap, minden reggel
tele van új esélyekkel.
Ne siránkozz örökké,
ráérsz még ezekkel...

Ebben az életben rád
osztották a főszerepet,
emelt fővel játszd hát,
érdemeld ki a sikeredet.

Ez a darab csupa esély
és sok benne a rejtelem,
de a Jóisten úgy alkotott,
nem vagy tehetségtelen.

Az utolsó percig hinni
hogy nincs reménytelen,
mert ez, az életünk, sírig
tartó örökös küzdelem...

Alkony

Első sugár

Mezítláb lépek a fűben a
talpamat harmat simogatja,
hűvös érintése,jólesőn
a fájdalmat nyugtatja.

Csillan a nap sugara,
káprázata most az enyém,
tökéletesíti az idillt,
itt a könnyek mezején.

Kedvesen felszárítja,
a bársonyzöld szőnyeget,
bearanyozza a tájat,
miközben felvidít engemet.

A harmónia megmozdul,
megelevenedik a táj... ,
zenélni kezd az erdő,
társ benne minden madár...

Alkony

Mindenkinek van

Nem nehéz érzéseket összetörni,
lelket megsebezni, meggyötörni,
mert, aki szeret tudja tűrni,
bármi áron elfogadni,elviselni.

Miért kell mindent megígérni,
ha nincs benne érzés szemernyi?
Szerelemmel ámítani, hitegetni,
majd megalázni, tönkre tenni...

Az érző szívet kihasználni,
majd gonosz módon sárba dobni
A szánalom az nem szeretni...
a tengernyi könny meg nem éri.

Nehéz mindig visszanézni,
de tudni kell tovább lépni.
Emberi jussunk a csalódni,
mindenkinek van köldökzsinórnyi.

Alkony

Tökéletes pillanat

Ha hiányzol

Nem találom a helyem,
az álom csak kerülget,
tán megállt az idő,
számolom a perceket.

Keres a kezem, bár
tudom nem vagy itt,
de játszik a gondolat
s ott nálad találkozik.

Oltalomért bújik hozzád,
mint máskor rendesen,
hiányzik a csendünk,
most magányosan ölel.

Üvöltenék, hogy meghalld,
de messze vagy nagyon,
randevúra hívlak éjjel,
mert rólad álmodom..

Alkony

Őrzöm

Emlékszel?

Szerelem volt?
Ugye emlékszel még...
Séta kéz a kézben,
csókok holdfénynél...
Elhangzott ígéretek
Elsuttogott szavak,
édes érintések,
csupa szép gondolat...

Elmúltak az évek?
Vajon mi változott?
Úgy érzed szereted,
mégis elhallgatod...
Nincs idő egymásra,
sem a szép szavakra?
Már ki sem mondjátok,
pedig él a gondolatba...

Mondanád, de mégsem teszed...,
elcsépeltnek látszik,
úgy gondolod bölcsebb,
pedig az érzésed játszik..
Ott van a nyelveden
a szó, hogy SZERETLEK.
Aztán mégsem mondod,
úgy érzed felesleg...

Milyen jó mégis hallani,
ha valaki kimondja...
Rájössz, hogy vágysz
az érzésre s a szavakra.
Nem számít hány éve,
sőt a kor sem lényeges.
A szó, hogy SZERETLEK,
soha nem lehet fölösleges.

Nem lehet, hogy elfogy
köddé válik az érzés..
Hogy kihal egymás között
a megértés és a féltés.
Ne engedd, elveszni,
hisz most is SZERETED.
Nézz a szemébe, lásd meg
a régi szerelmet...

Mondd el neki most is,
mint, akkor régen..
még ha nem is ragyog
éppen csillag az égen.
Érezze! Tudja !Mondd el,
újra és újra, százszor is!!
Hogy KELL neked! Hogy SZERETED,
SZÁMÍTHAT rád.., történjen bármi is!

Alkony

Az én szerencsém

Az én szerencsém vak,
mert ritkán talált rám,
de elvétve megfeneklett,
az életem zátonyán.

Vendégem sosem volt,
csak pillanatra maradt,
Épp, hogy rám tekintett,
máris tovább haladt.

Még, ha dobott is néha
egy két koncot kegyesen,
két kézzel nyúlt érte,
valamit visszavegyen.

Sosem könyörögtem...
nem kell a szánalma,
pedig jól jönne néha,
gyógyító oltalma...

Azért egy kiskaput,
mégis nyitva hagyok,
ha még időben idetalál,
tán hoz egy csillagot...

Alkony

Akart

Egyszerre akart mindent,
jó módot, boldogságot.
Sokat is tett érte,de
talán túl sokra vágyott...

Szakadék tátongott előtte,
fölötte a híd lassan épült.
Szint beleroppant, mire
nehéz műve elkészült.

Fáradtan nézte az utat,
amit maga mögött hagyott.
Hol vannak a lepkék,
amit munka közben látott...

Hol vannak a virágok
elhervadtak hamar...
Nem lát gyerekeket,
nincsen gyerekzsivaj.

Hol van a nevetés,
amit néha hallott..
A szivárvány sincs már
régen feloszlott...

Nem vesztegetett percet,
most mégis sajnálja.
Nem állt meg ott, akkor,
hogy mindezt megcsodálja.

Már hiába kémleli, elszállt,
a pillanat már oda...
Boldognak kéne lennie,
de valahogy nincs rá oka.

Alkony

Ha mesélek

Ha mesélek

Csillog a szeme, mikor
a mesémet hallgatja.
szerető tekintete, 
szívemet simogatja.

Nem mindig ért egyet,
sokszor belekérdez,
úgy jó, ha megérti,
a gyerek a mesémet.

Nem mindent hisz el, mert
nagy a valóság érzete.
Mégis imádja őket,
mert ilyen a természete.

Óriási a tárhelye,
szinte mindent befogad,
királyfi, hercegnő, törpe,
de imádja az állatosat.

Egyé válik a gondolatunk,
amíg tart a történet,
közelebb kerülünk egymáshoz,
ez a boldogságérzet... 

Alkony

Kis kertész

Én egy kertet akarok!
Olyat mint a nagyok!
Majd én is locsolok,
ültetek és kapálok.

Sok, sok epret akarok,
most is vízért szaladok.
Haszontalan nem vagyok.
még a nap is ránk ragyog

Dolgoztak a kicsi kezek
Érnek már az eperszemek,
pirosak és szép kerekek,
pocakban lesz jó helyetek.

Alkony

Eltaposott szív (Mese?)

Megtörten hevert a porban,
mikor a talp rátaposott.
Nem sírt, nem könyörgött,
hisz hozott már áldozatot.

A szív fájón sóhajtott,
nyilvánvalóan szenvedett.
A cipőtalp tán megsebezte,
nem szólt, nem is könnyezett.

Túlélt már sok csalódást
némán figyelte az ütemet ,
míg a ledér talp büszkén,
új áldozatot keresett.

Az új szív kedves, vidám volt,
tetszett neki a hódolója.
Nem sejtette, jajj dehogy!
Lehet holnap ő kerül a porba.

Alkony

Ha megígéred

Ha majd hiányzom

Szemben az árral

Kék madár

Sosem kerestem a kék madarat, 
azt sem tudtam , hogy létezik, 
míg egy napon vállamra szállt ,
megpihentette rajtam szárnyait.

- Hosszú rabság volt ez - közölte,
- végre kinyílt ketrecem ajtaja ,
az akaratod zárva tartott, hiába
szállt a vágyad panaszos sóhaja.

Szíved mélyén éltem eddig bezárva,
majdnem elsorvadtak szárnyaim,
már azt hittem ez lesz a végzet,
ott veszek érverésed hullámain.-

Vádló tekintete, az elgyötört
panasza, fájón hasította tudatom,
de öröm volt látni, ahogy felröppent,
szárnyalt, boldogan, szabadon.

Nem szállt tőlem messzire, fölöttem
keringett vidáman, felszabadultan.
Mikor elfáradt, szívemben megpihent,
a rácsot,s a kulcsokat eldobtam.

Vendégem, mert a szeretet itt tartja,
céltudatos hitemből táplálkozik,
együtt éli velem a napjaimat, de
éjjel fölrepül egészen a csillagokig...

Alkony /Zagyi Gáborné/

Festmény

A festmény lassan elkészül,
viharos színtere szelídül.
Az ecsetvonások ritkulnak,
a paletta kínálata gyérül.

Lázasan dolgozik az idő,
tettével még nem elégedett,
újra és újra átfesti még,
mert megszépíti az emlékezet.

Vannak most is üres foltok rajta,
a holnap jótékonyan beszínezi,
egy nap minden a helyére kerül,
s sorsunk a festést ,befejezi.

Alkony

Vallomás

Kettőnkben

Nehéz

Nemesít a munka. Mondják
Az állítás igaz, de érdekes...
Ki szakadásig dolgozik,
miért nem érzi ezt?

Ki pénzét most két keze
erejével keresi,
nem karriert épít,
csak életét tengeti.

Mikor hulla fáradt,
kedve miért nem remek?
Belerokkan idő előtt.
Ettől nem lesz nemes.

Nem lesz előkelő, inkább
csak kiszolgáltatott,
pihenő ideje nincsen,
élete nehéz, zaklatott.

Állj meg ember nézz szét!
Pihenj kicsit!...Nem lehet.
Otthon várja a család,
a felelősség, a gyerekek.

Mi az élet szépsége?
Nem kerget lepkéket...,
nem is ábrándozik már,
nem néz bárányfelhőket.

Hajnalban kel fel,
este zuhan az ágyba.
Semmire nincs idő,
pláne saját magára.

Robotol, párjával
kevés a párbeszéd.
Növekszik a távolság,
óvni kéne, ami szép...

így egyensúlyozik,
a megélhetés peremén.
Csak a csorbát érzi,
ólomsúlyú büszkeségén.

Hiába tanult, értéke
nem vehető most észre,
nincs alantas munka,
szüksége van a pénzre.

Míg verejtéke haszna másé,
nemet mondani nincs joga.
De tán soha meg nem tudja ,
milyen súlyú a koldus botja...

Alkony

Bedrótozva

Kém szerkóban volt,
szívem, a rafinált.
kiderítsék,mikor,
mit, miért csinált.

Néha elveti a sulykot,
nincs meg az összhang.
Mást akarok én, és mást
a vészcsengő visszhang.

Szándékosan hátráltat,
de azért ő szalad...,
lelassít, így küzdelmem
a csapdájában marad.

Kaptam kis zsebrádiót,
a derekamra kötve,
okos kis elektródákat
ragasztottak a bőrre.

A kópé titkos terve,
így rejtve nem marad,
a lehallgató készülék,
káderezi azokat.

Sunyin lapul a drót alatt,
ez a különc szervem.
- Miért is kellett nekem
össze-vissza vernem...-

Tétován mozdul most,
megriadt a szentem.
Még az is lehet megjavul,
s nem kell többé mennem...

Alkony

Szeretem

Szeretem, ha nevet a szemed,
látom íriszében képzeletemet.
Ha csábító fénye elvarázsol,
szerelmed szikrája benne táncol.

Megmártózom lázas tengerében,
partot érek szíved közepében.
Megpihenek a lágy fuvallatban,
elveszek az édes gondolatban.

Élesebbé válnak most a fények,
talamuszig szálnak a jelzések.
Végre tisztán látom a képet...,
nincs többé vakfolt..., mert nézlek.

A fekete-fehér, színesre változott,
szivárvány váltja a szürke árnyalatot.
Hazatalálnak a kóbor, vágyódó álmok.
Most ÉLNI tanulok.., a szívedbe LÁTOK!

Alkony

Ha a falak mesélni tudnának

Ha a falak mind mesélni tudnának,
nagyon sok titkot elárulhatnának.
Könnyes gyermekszemek esdeklése,
elfojtott sikolyok halk könyörgése.

Erőszak szülte félelem, mi ott ragadt,
bár elmúltak, visszhangozzák a falak.
Csendes zokogás, hogy senki ne hallja,
égbe kiáltó könny, lélek sebét marja.

Agresszív, alkoholgőzös lehelet,
a szelídség ellenfele nem lehet,
gonoszul tapos azokra akiket "szeret"
ott a józan ész nem játszik szerepet.

Falak közé zárt tragikus sorsok.
Értelmetlen tűrés, elfogadott átok.
Örülj, ha nem érted..., ha sosem látod.
Miért tűrik annyian a megalázottságot...

Alkony (Újságcikk ihlette...)

Hogy is van ez?

Csak ennyi

Mit is szeretnék?
Kellenek a szavak...?
Csak nézz a szemembe,
ott láthatod azt...

Szeretnék még sok
boldog pillanatot,
majd kicsit őrzöm ,
s mindent visszaadok...

Nyitott könyv vagyok,
ha úgy akarod...
Tiszta vizű tó,
ha fel nem kavarod.

Mosolygós szivárvány
eső után az égen.
Csak vigyázz rám!
Kérlek szépen...

Alkony

Lomjaim

Sok lomot gyűjtöttem,
amire semmi szükség,
Nehéz napok súlyos terhe
megannyi fájó emlék.

Bánat,szomorúság,könny,
baljós szerencsétlenség.
Akad közte,hitevesztett
űzött reménytelenség.

Évtizedekig gyűltek már,
az ólomsúlyú relikviák.
míg egy napon a sorsom,
takaritásra invitált.

A felesleges kacatokat
összeraktam egy zsákba.
Bedobtam a felejtésem
legmélyebb szakadékába.

Fellélegezve hagytam,
hagy menjenek kárba,
sosem segítettek, csak
lehúztak a sárba.

Nem mondom, hogy nem
maradt itt-ott szikrája...,
de másabb így az élet,
több a logikája...

Alkony

Őrangyalt

Megkértem egy angyalt,
legyen mindig veled.
Vigyázzon helyettem rád. 
Már nem fogod kezemet.

Megkértem egy angyalt,
mert aggódik szívem,
akármilyen erős vagy,
veled legyen hitem.

Megkértem egy angyalt,
bár felnőttél tudom,
őrizze a lépteid,
kanyargós utadon...

Megkértem egy angyalt,
mert ismeri a jó irányt,
terelgessen arra,
segítse a gondolkodást.

Megkértem egy angyalt,
teremtsen harmóniát
körülötted, békességet,
űzze a negatív energiát.

Megkértem egy angyalt,
óvja meg lelkedet,
tegye széppé napjaid,
töltse be a szeretet.

Megkértem egy angyalt,
ha elalszol este,
nyugtató álmot,
bocsásson szemedre.

Megkértem egy angyalt,
őrizzen az éjjel.
Cirógassa lelked,
gyógyító kezével.

Megkértem egy angyalt,
sose hagyjon magadra,
védelmezzen helyettem,
mintha jóanyád volna...

Alkony

Mosoly csere

Ajánlok egy cserét,
remélem élsz vele.
Mosolygok most rád,
küldj te is cserébe.

Egyszerű gesztus
nem kerül pénzbe,
felbecsülhetetlen
mégis az értéke.

Kelendő árucikk,
s nem az ára miatt,
kit mosolyogni látsz,
cserémre ráakadt.

Nem is bonyolult,
ez a kereskedelem.
Az adok-kapok boltot,
nagyon szeretem.

A sok mosolytól
nő az önbizalom,
ezért a boltomat,
bővítem, továbbadom...

Alkony

Naplemente

Nincsen könny a szememben,
titok sem a szívemben.
Benne élek az álmomban,
elfelejtett sóhajomban.

Mire vágytam a hajnalban,
valóra vált az alkonyban.
Nem üres vízió,káprázat,
tőled fakad a varázslat ...

Az alkonyat színei csodásak,
fénye szemed ragyogásának
tükre, amit most birtokolok,
igézet ez.Boldog vagyok...

Illúzió, hinné az ember. Téved.
Mert valóság festi a szépséget.
A naplemente lenyűgöző bája,
összetört szívek, gyógyító csodája.

Alkony

Rólad szól

A holnap embere vagyok... ,
azzá tesz, amit ma alkotok.
Holnap már csak emlékként kapod,
mit most, tollamból itt hagyok.

Vannak, közte okosak, válaszok,
de hagyok hibát, javítsd, ha tudod.
Nem csaplak be, az igazat kapod,
de sose azt nézd, én mit akarok.

Az emberi tett sosem tökéletes,
hibát, mindig talál, aki keres.
Nincs olyan, aki sosem hibázik,
más bukása javunkra nem válik.

Saját életed egyedi történet,
nem kellenek hozzá példaképek.
A szíved diktálja az ütemet,
az ész játssza hozzá a szerepet.

Ha az összhangod megtalálod,
nem kell tanácsokra várnod.
Más helyetted úgy sem éli meg,
egyedül te érzed mi a helyes.

Túl fontos, ahhoz az életed,
hogy más hibáit kutasd, keresd.
Önmagad légy, hisz vág az eszed.
Éld meg a jelent,ÉREZZ,SZERESS!!

Alkony

Célállomás

Célállomás?  

Olvastam minap:
Az élet célállomása.
Elgondolkoztatott.
Lehet ilyenem, míg életben vagyok?
A véget jelenti?
A csúcsot? S azon mikor vagyok?
Honnan tudjam,
hogy, akkor éppen ott vagyok?
Ha célt értem már,
lesznek újabb napok, ha benne vagyok?
De megnyugtat a tudat:
Nem, én még nem ott vagyok ... 

Alkony

Itt vagyok

Pecsét

Pecsétet tettem a szívedre.
Azt jelzi: FOGLALT ÖRÖKRE.
Időtálló rajta ez a viasz,
semmi nem oldja, enyém maradsz. 

Alkony 

Láss..

Aki mer az...

Anyai érzés

Egy ösztön,
ami veled születik a világra.
Egy érzés,
ami örökre szól, nincs párja.
Egy mozdulat,
ami csak érted, neked szól.
Egy küzdelem,
ami óvni akar a világtól.
Egy tett,
ami lehetetlent nem ismer.
Egy gesztus,
ami mindig ott van kéretlen.
Egy hűvös kéz,
ami a lázas homlokod érinti.
Egy ölelés,
ami a szíved felmelegíti .
Egy sóhaj,
ami csak miattad hangzik el.
Egy élet,
ami az utadra készít fel.
Egy gondolat
ami nélküled sosem múlik el.
Egy tekintet
ami, távolról is téged figyel...

Alkony

Elmondják?

Elmondhatjuk.Beszélhetünk róla,
de elmondható az érzés?
Szavak formájában létezik,
aggódás, szeretet, megértés?
Beszélhetünk szerelemről,
elmondhatjuk, hogyan érzünk.
Beszélhetünk csalódásról,
fájdalomról, hogy belül vérzünk.
Beszélhetünk gyászról, elmúlásról,
könnyekről, az életuntságról.
Beszélhetünk, együttérzésről
életre szóló, barátságról.
Beszélhetünk anyaságról,
féltésről, gyermeki szeretetről.
Beszélhetünk a megtörtént, átélt,
érzelmi szerepekről.
Beszélhetünk, de a szó még
önmagában nem elég, kevés...
A szavak nem mondják el,
az érintést, az ölelést...

Alkony

Még nem ismerem

Volt idő, mikor vágytam rá, 
/most nevethetsz, bírálhatsz/.
Tengert, óceánt látni, bár
még nem ismertem a hazámat.

Munkával teltek a mindennapok
nem volt más csak az alázat,
kevés bérből, erre nem jutott,
még nem ismertem a hazámat.

Néha kirándultunk, bejártunk
zegzugos járatlan utakat,
az idő röpült a vágy maradt,
még nem ismertem a hazámat.

Gyönyörű tájak, amit az
ember képeslapokon láthat.
Még mindig várnak rám,
még nem ismerem a hazámat.

A Mátrát láttam, itt lakom,
a Bükk és a Bakony csábítanak,
a Balaton is csalogat.
Még nem ismerem a hazámat.

A sok csodás gyógyfürdő,
vízesések, misztikus várak.
Megannyi festői arborétum,
még nem ismerem a hazámat.

A széles nagy Alföldet,
a delelő gulyákat,
minden nagy folyónkat,
még nem ismerem a hazámat.

Templomok, az építészet
remekművei, káprázat.
Ott a skanzen, múzeumok,
még nem ismerem a hazámat.

A sok magyar dicső helyszín,
ami felidézi a múltat.
Mind, mind látni akarom,
még nem ismerem a hazámat

Nem csábítanak messzi tájak.
Itt, OTTHON mindent lássak.
Egy egyszerű vágy ez.Mert,
még nem ismerem a hazámat.

Bár hajamban csillannak már
az őszülő ezüstös szálak,
valóra váltom az álmaim,
talán még megismerhetem a hazámat.

Alkony

Harkály

Bekopogott hozzám,
a tetőről lógott.
Feketés tarka tollú,
s piros sapkát hordott.

Figyelemfelkeltő,
méretes madár volt,
finomságot keresett
a lécek között kotort.

Még nem láttam ilyet,
gyönyörködve néztem,
bánatomra észre vett,
ijedten tova röppent..

Alkony 

Hétköznapi

Férfi:

Nézte őt, ahogy épp a
mosogató fölé hajolt...
Elszabadult tincsei,
összefogott haja alól,
pajkos táncba fogva
keretezték szép arcát,
de így is látszott rajta
fáradtsága, a szomorúság.

A keze túl vörös volt,
kissé dagadt és eres.
- Sokat dolgozik mostanában,
és itt vannak a gyerekek. -
Átkozódik magában.- Miért?
Miért ilyen keveset keres ? -
Pedig ő is sokat megy,
életük mégis szégyenletes.

Többet szeretne adni,
nyugodt, szép életet,
- boldoggá tenni, bearanyozni,
mert ő arra érdemes.
Itthon lenne a helye,
a házimunka sem kevés.-
Alig vannak már együtt,
ritkul a meghitt párbeszéd.

Letenni néha a gondot,
kicsit kalandozni,
Sóhajt: értelme sincs
a jelenben erről ábrándozni.
Nincs idő, fáradtak, s kevés
az ölelésre az alkalom .
- Hagyom pihenni őt
látom fáradt nagyon...-

Nő:
-Lám meg sem szólal, már
nem szeret tudom, érzem.
Fagyos a levegő,pedig,
vágyom rá, hogy átöleljen.
Eltávolodik tőlem, már
nem lát biztos szépnek.
Se idő se pénz magamra,
hiányoznak a beszélgetések.

Biztos van más, aki
vigasztalja őt - gondolja.
- Rég fogta már a kezét - ,
könnyét elmorzsolja...
- Neki csak a gyerekek
jutnak meg a házimunka,
De jó lenne visszamenni
csak kicsit a múltba...-

Szótlanul telnek a percek,
és eszükbe sem jut... ,
hogy hangosan kimondják,
érzésük, gondolatuk...

Alkony

Egyszer fent egyszer lent

A valóság és a vágy
útja ritkán párhuzamos,
az élet tengere lehetne
áttetszőbb, de zavaros.

Mikor tisztul kicsit,
mindig jön egy hullám,
majd egy újabb szélcsend
javít a pusztításán.

Törvényszerűen követi,
olyan mint a világrend.
Kudarcok és sikerek,
egyszer fent, egyszer lent.

Alkony

Okos ember elme

Okos ember elme alkot, játszik,
fölényes teremtő vágya ösztönöz.
Elmélete csodákat gyárt, amit
a technika, a színvonal is tükröz.

Fejlődünk általa, erősödünk,
mégis pusztít alkotó ereje,
a mű van, hogy egy pillanat, ám
egy élethosszig küzdhet ellene.

Sok a zseniális lángelme, mégis
az emberiség egy helyben topog.
Mert nem tűnik el a háború,
a nyomor, s az éhező zokog.

Mert büszke, akkor lehetne az ember,
saját gonosz vágyait legyőzné végre.
Békés, szeretett világot teremtene,
hol minden ember elégedetten élne.

Alkony

Érted van...

A fájó emléket nem tudjuk kidobni,
az agy kéretlenül raktározza őket.
A saját akaratunk dönti el, hogy
ott bent miképp, mivé fejlődnek.

Szenvedhetünk fájón könnyezve,
újra és újra átélve, felidézve.
Semmit nem old meg a kesergés,
talán csak magadba fordulsz tőle.

Nézd a jelent!Látod hogy csábít?
A tiéd, s a holnap még érintetlen.
Figyelj a világ zajára : Mert
ÉRTED! MIATTAD van itt MINDEN!!!

Alkony

Itt vagyok

Én hallgatlak!
Mondd el nekem mi bánt,
nem jó ha bent marad.
Segítek! Űzzük el 
együtt az árnyakat.

Én itt vagyok!
Mindig is leszek neked,
még, ha nem is látsz,
akkor is találjon rám,
hívjon a képzeleted...

Én megértelek!
Ne rejtsd előlem el
fájó lelked sóhaját.
Csitítsuk együtt,
háborgó viharát.

Én szeretlek!
Soha el nem múló,
féltő a gondolat,
szívem erei rajzolják,
mindennap arcodat.

Alkony

A lepke végzetes vágya

Szegény kicsi lepke,
mikor eljött az este
fény után kutatott,
riadtan repkedve.

Csillogó lámpafény,
csábítón hívogat.
Vigyázz kicsi lepke,
megégeted magadat...

Ám boldogan repül,
igéző a ragyogás.
Későn veszi észre,
végzetes csapdáját.

Riadtan vergődött,
még bízott erejébe,
hiszen csak jót akart,
nem lehet még vége.

Kimerülten küzdött,
a sugárzó hőségtől,
menekült volna már,
a lámpa bűvköréből.

Hiába a tusája,
a látvány kegyetlen,
perzseli a szárnyát,
s a lepke védtelen.

Tudja itt a vége,
megöli a vágya,
inkább maradt volna,
örökké homályba.

Ártatlan kis lepke,
porbahulló léted,
tündérálom kísérjen,
emeljen fel téged...

Alkony

Benne látlak

Benne látlak téged,
szemében tekinteted.
Hangjában felismerem,
szavad s a nevetésed.

Mozdulata idézi,
az egykori kicsi lányt,
ki bájos miértjeivel ,
a múltból visszatalált...

Mintha téged látnálak,
most pörög kacagva...,
boldogsággal tölt el,
életünk közös darabja...

Alkony

Mégis megérte

Eljutottam oda, hogy
semmim nem maradt,
mégis vagyonosnak 
mondhatom magamat.

Gondtalan és gazdag
szerettem volna lenni,
a hatalmas vágyakból
valahogy nem lett semmi.

Előbb keltem mint a nap,
a hold küldött aludni,
míg rövidült az éjszaka,
nem volt idő álmodozni.

Még sem lettem tehetős,
nem ez volt megírva,
az álom elsikkadt lassan,
beolvadt a múltba

Csak az időt sajnálom,
amit elvesztegettem,
hogy akiket szerettem,
keveset öleltem...

Felesleges már a sóhaj
és , ha rátok nézek,
nem sajnálok semmit,
tőletek szép az élet.

Szemetekben ragyog
az én nagy vagyonom,
értetek megérte,
ez igazi hatalom...

Alkony

Mesekönyv

Mikor a mesekönyv a helyén
a polcon, olvasatlan marad,
egyszerűsödnek a kérdések,
s válasz rájuk könnyebben akad.

Elmúlik lassan a gyermekkor,
eltűnnek a jóságos tündérek.
A mesék ártatlan kuszaságát
átírja a realitás, az élet.

De sosem múlik el nyomtalanul
a mese bölcsessége, tanulsága.
Mert ott lapul a sorok között,
a valóságos élet igazsága.

A könyv magánya nem sokáig tart.
Újra és újra gyermek kézbe kerül,
a lapok közt őrzött bölcsesség, egy
kis időre, édes semmiséggé csendesül...

Alkony

Talán ilyen

Nem legenda az igazi,
gőz erővel törhet rád,
mert, hiszen a szerelem
nem ismeri a logikát.

Mondják róla, hogy vak,
s talán nem is hiába.
Nem lát, nem hall az ember,
nem figyel a hibákra.

Váratlanul kel életre,
az ereje hatalmas,
míg uralkodik feletted,
könnyen megváltoztathat.

Ekkor születhetnek
a legnagyobb tettek,
a legeslegszebb dolgok,
a legcsodásabb versek.

Karjában tartja az ember
szinte az egész világot.
Ha rá talál a szerelem,
nem fájnak a szilánkok.

Van, akinek sikerül,
hozzájut mindjárt elsőre,
de létezik olyan is,
kinek sosem jut belőle...

Kik szeretik egymást,
tudnak összecsiszolódni,
ebből látszik igazán,
hogy az érzés valódi.

Igazivá, akkor válik,
ha örökre megmarad,
ha megbecsült az érzés,
és óvod a másikat.

/ Diadalt arat, ha a
kitűzött cél ugyanaz,
ha együtt élitek meg
a vágyott álmokat./

Alkony