Az utcán

Kopott rongyokban,
didergő ujjak,
rétegző fájdalmak
lelkében tolulnak.

Őrlődő pillantásban,
kérdések halmaza,
mégsem kér választ,
az igaz nem vigasza.

Sebzett önérzet,
sértett büszkeség,
másoktól kapott,
használt bölcsesség.

Megvető sajnálkozás,
nyomora itésze,
más úgy sem érti,
nem lát a lelkébe.

Karton papír otthon,
életéhez kellék,
benne lelki társa,
egy magányos árnyék.

Alkony

Placebo hatás

Azt mondja az egyik
agysejt a másiknak:
ha te hiszel, én is
hiszek a vágyadnak,
gyógyító erőt kaphat
a láncreakció,
valósággá válhat,
miről hitted vízió...

Ha hiszed a jót,
talán vonzod is,
amit nem látsz,
nem biztos, hogy hamis,
a sok kis sejtecske
egymáshoz viszonyul,
a pozitív hullám
hasznosnak bizonyul...

Alkony

Egy gondolat...

Csillogó díszek, kirakatok,
fülében csengő kérések,
lelkében megalázó érzés,
kezében árvuló fillérek.

Bizony lehozná ő az égről,
azt a mosolygós csillagot,
ami most olyan együtt érzőn,
fájón, szánakozón ráragyog...

Masnit tenne rá aranyat,
a fa alá tenné ajándékba,
mit meg nem tenne érte, hogy
gyermekeit boldognak lássa...

Alkony
Zagyi Gáborné

Hómanó meséi hangos-mese

A Karácsony éke hangos-vers

Csillagszórónyi pillanat hangos-vers

Karácsonyi várakozás hangos-vers

Várakozás

Ujjacskáján számol,
hogy ennyi, meg ennyi,
ám az idő nem akar
gyorsabban telni.

A türelme fogytán,
micsoda izgalom...!
karácsonyi égők,
fákon és házakon.

Ámulva nézi végig,
minden áldott este,
ábrándozó szívvel,
csillagokat lesve...

Közeleg az ünnep,
más ez mint a többi,
angyalokat láthat,
csak oda kell figyelni...

Lesz majd Karácsonyfa,
alatta sok ajándék!
Amikor mindenki mosolyog,
az az este, meseszép!!!

Lát majd csillagszórót,
ami csupa-csupa varázs,
csak még egy kis türelem,
még pár nap várakozás...

Alkony

Ennyi...

Tovább...

Dermesztő akadályok, áramlatok,
didergő, törékeny gondolatok.
A sors fagyos lehelete bénító,
talán úgy, ahogy télen befagy a tó...

Ám a pulzáló, szeszélyes mágus,
hol csöndes, hol törtető ritmus,
melegen tartja az érző takarót,
óvja, készteti a vágyat, a rianót...

Hagyja, hogy érintsen a gyöngeség,
ám engesztelőn súgja - Élni szép!
Az élet taván örökké ott a jég,
néha vékony, néha rideg, kemény...

Forró, boldogulni vágyó szív,
nem enged veszni, életre hív.
Minden dobbanás, harsogó ütem,
Tovább!Tovább! Ösztönzőn üzen...

Alkony

Ha hiszed...

Ma este, mikor fölnézel az égre,
ha engedni látja az éj sötétsége,
ha ragyogóbbnak érzed a csillagot,
az angyal ma sikerrel járhatott...

...aki ma tiszta szeretetet gyűjtött,
napsugárból szőtt serlegébe töltött,
s, ha szívedben hiszed a varázslatot,
csillagok fényében viszont láthatod...

Alkony

Kopott hit

A szemellenzőm széles,
nem mindenben hiszek,
tükröt állít a valóság,
ahol az igazság rideg.

Nehéz sorsú emberek,
családok süllyesztőben,
éhező, kolduló árvák,
a bűn becsületében...

Foltozott erkölcsök,
csak pillanatnyi öröm,
az élet skáláján,
diadalt ül a közöny.

Zárt ajtók mögött
cinikus ítélkezés,
kifosztott érzések,
szelektált büntetés.

Zsebre tett kezek,
szemrehányó gondolat,
a föléledt vágy, csak
elfojtott indulat...

Álmodik a megalkuvó,
talán egy szebb világról,
majd új fejezetet ír,
szolgalelkű sorsáról...

Alkony

Karácsonyi kívánságom...

Még meg sem pihent az aggódó fájdalom,
a reményt darabokra töri a végzet,
nincs könnyem, csak ólomsúlyú bánatom.
nincs már nagylelkű, hamis ígéret.

Tudom eljön majd az utolsó nap,
azt érzem összetörnek a tények,
s már talány lesz minden holnap...,
mosolygok, nem mutatom, hogy félek.

Lassan karácsonyi fények gyúlnak,
szívemben most kívánságként éled...
súgom Istennek s az angyaloknak,
csak egyetlen dolog :ennyit kérek.

Legyen még alkalmam elmondani:
Boldog Karácsonyt kívánok
Szeretettel jó apám tenéked!!!

Alkony

Súlyos takaró

Súlya van a csöndnek,
ébren tart a bánat,
nem szán meg az álom
hogy elűzze az árnyat.

Könnyezik a szívem,
fájdalom a takaróm,
sors szőtte minták,
simulnak szánakozón.

Lázad még a lelkem,
de tudja, hogy hiába,
ám mégis könyörög,
egy elfúló imába...

Alkony

Csak egy sóhaj

Az egyik szemem sír,
míg a másik nevet.
Az ember csak boldog,
miért nem lehet?

Érzem kezed melegét,
szíved szeretetét,
a féltő ölelésed,
biztató üzenetét.

Érzem gyermekeim,
értékes kötődését,
a kellő ragaszkodást,
a kedves megbecsülést.

Érzem apám, s anyám
örök aggódását,
őszintén szerető,
meleg pillantását.

Oly szép is lehetne,
ám az élet alkot,
fájdalom, betegség,
törvényszerű gondok.

Még kezemben tartom
a reszkető, féltő kezeket,
ám félem a holnapot, hogy
már csak emlékezhetek.

Az egyik szemem sír,
míg a másik nevet.
Az ember csak boldog,
miért nem lehet?

Alkony