Napköszöntő

Egész korán kezdődik a zajongás
itt, a kórház ablak fölső sarkában,
hol sárcsomónak látszó, de épített,
kidolgozott kicsiny lakás van.
Apró... elférne két tenyeremben,
mégis kissé sok a lakó benne.
Körötte kering, s cseveg lebegve
olyan öt-hat fecske, ficseregve
köszöntik az első sugarakat.
Nem értem, mégis valamit frissít
a gondtalannak tűnő csivit...
s bennem a vidámat csalja elő.

Zagyi G.Ilona
Saját kép:Pásztó Margitkórház ll. e

Leszakadt kendő...

Az életen innen, s az élményeken túl, 
új szólamot játszik a túlfeszített húr.
Bekötött szemmel áttapogatott évek,
jól nevelten gyúrt, rosszízű bölcsességek.

Várni az utolsó percig, hogy jobb lehet,
észre sem venni a halálos sebeket.
De meddig fut vad a betonrengetegben,
hal meddig él iszonyú, sáros örvényben?

Vérrel, könnyekkel tele írt napok. Sok száz.
Míg végül életre kel a leírt fohász.
Akar, érzi, tudja, jobb sorsra érdemes.
Száradó írás. Csak felkiáltójelek!!

Leszakad kendő, különös dioráma.
A ködfüggöny mögött a napfény látványa.
Megtalált egyensúly, lélek és test között,
mint szárnyat kapott madár, a revír fölött...

Zagyi G.Ilona

A körforgásban...

Miért születtem, miért halok?
Jöttem, láttam, s majd mindent hagyok
magam mögött...
Lét-forgatag, de el nem veszek,
csak elveszek vagy hozzáteszek,
leírt körök.

Bejárt szintek, megcsodált torony.
Megtartom, vagy csak kapaszkodom?
A föld dübörög?
Az érlelt gyümölcs néha férges.
A gyökerek közt tekervényes
átok zörög?

Toxikus légtér, nap megéget!
A honnan söpört törmeléket
nyelem, köpök.
Ültetek fákat, lesz majd erdőm,
túl látsz majd róluk a füstfelhőn,
ha nem törött.

Mesélnék róla, csupa jóság...
de emészti valami kórság.
Kér, nyöszörög.
Méreg mossa az árnyoldalát,
s félek, föléli saját magát,
nem lesz örök...

Lét-forgatag, de el nem veszek,
csak elveszek vagy hozzáteszek...
meg nem szökök.
Miért születtem, miért halok?
Jöttem, láttam, s majd mindent hagyok
magam mögött...

Zagyi G.Ilona

Tánc... kötéltánc

A kötél pörög és forog...
Föld fölött egyensúlyozott
tánc... kötéltánc.
Ott, ahol a láb aprócska
s a "körben állt egy kis lányka,"
Tánc... kötéltánc.

Lassú... lassú, gyors... gyors, gyors-gyors.
Fordulatszám: jobb és bal sors,
tánc... kötéltánc.
Tűzrőlpattant, csupa láng volt.
Könnye után derűs égbolt...
Tánc... kötéltánc.

Fent és lent, meleg és hideg,
felgyorsult korok, kész ideg
tánc... kötéltánc.
Verejték, gyöngyöző homlok.
Szédület, homályos pontok.
Tánc... kötéltánc.

Gyors-gyors, gyors... gyors, lassú... lassú.
Elérő szál, ősz illatú
tánc... kötéltánc.
Nem emlékbe kell a kék ég!!!
Onnan föntről látni még... még
tánc... kötéltánc.

Zagyi G.Ilona

Mindig van miért...

Elsimogatott álmok gyűrött lepedőn.
Sietősen beágyazott gyűjtött vágyak...
"Tudom egyszer jobb lesz" óvja védelmezőn.
s így épnek tűnik, tisztának.
Takarón átüt vádlón, figyelmeztetőn,
talán most van az a holnapja a mának,
s közöttük a magamnak tett ígéretem.
Előlem eltitkolt szó: a reménytelen...

...még tovább rohanok. Állandó fájdalom,
ami velem szédül. Túl nagy rám, elszabott.
Bőrömmel tépném csontig... s hagynám csupaszon,
de csak óhajba bújtatott
kín. Hány éve is mondják: tűrjek, s megszokom.
Kapszulákba zárt vigasz, mégsem siratok.
"Mindig van miért" lüktet, dobog intenzív,
hisz szeret, ez az érzőn-vérző, bolond szív.

Zagyi G.Ilona

Különös vagyon...

Lassan kialszik a lámpafény,
s vele kísértő lidércfények.
Lélekben megújult derengés,
oly szépnek tűnik, őszintének.

Talán nem kéne, de nem félek...
ismerős, már megszokott zajok.
Távolodnak sötétlő színek,
rajtuk a nap fénye átragyog.

Nem kérek semmit, mégis kapok,
éled bennem a lázas ösztön,
most rám csókolja bűvöletét,
vagyon ez... mind magamra költöm.

A napfény varázsát, erejét...
vadvirágok édes illatát.
Csábító szeder fanyar ízét,
s az erdei fák hűs árnyékát...

Szél hóbortját, szeszélyességét,
a játékát, simogatását.
A hirtelen jött nyári záport,
kóborló felhők duzzogását.

Nem mérek értéket, mert enyém,
becsülök minden pillanatot,
mert élem, ajándékok ezek,
mit naponta kicsomagolok...

Zagyi G.Ilona
2015.06