Legyetek türelmesek...

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd ,
elfelejtek már dolgokat,
ha próbálom idézni, de nem megy
a feledésbe merült, fehér foltokat.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
beszélek, s elakad a szavam,
ha a mondat közepén újrakezdem,
vagy, ha ismétlem önmagam.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd,
nehézkesen, lassan mozdulok,
ha riasztanak az akadályok,
és sokszor visszafordulok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd,
túl sokat panaszkodok,
ha nem értek egyet azzal,
amit mondanak az orvosok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
szenilis leszek és gyerekes,
ha az öregkori hanyatlás
nem lesz hozzám éppen kegyes.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
gyenge leszek, ápolásra szorulok,
akkor is, ha rigolyásnak,
fárasztónak bizonyulok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha már
nem boldogulok egymagam,
ne engedjétek el öreg kezem,
legyen , akármilyen haszontalan.

Legyetek türelmesek hozzám,
érezzem nem vagyok egyedül,
érezzem , hogy becsülnek, szeretnek,
hogy nem éltem értelmetlenül...

Alkony
Zagyi Gáborné

A múltból rám nevet

Van egy kedves fiókom,
lapul benne sok emlék,
mosolyog, ha kinyitom,
keblemben a büszkeség.

Tarka-barka sokaság,
rajzok és papír szívek,
ritka, értékes csodák,
mit gyerekkéz készített.

Érződik a lendület,
édes, lázas izgalom,
nincs is ettől ékesebb,
szívbe vésett alkalom.

Kincsek ezek, rajzokon
kis pálcika emberek,
cserépben nyíló virág,
festette a képzelet.

Látod kezem hogy remeg?
Kibontom a képeket,
most a múltból rám nevet,
egy szerető kisgyerek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Lopott versekért

Büszke legyek, vagy mérges?
Kérges a lelkem. Tüske.
Versnek nincs tisztessége?
Jóllakni kell tán éke?

Szeretem a csengését,
csak ez maradt meg nekem.
Verejték nincs, csak idő,
s a békém mezítelen.

Csillapítanak sorok
fájdalmat vagy éhséget?
Bőröm vennéd magadra?
Vidd, mert ADOM, HA KÉRED!

Hiszem, hogy jó a szándék,
s buta játéknak véled,
a nevem nem kell hozzá,
tán kísértene téged.

Dicséret kell? Nap fénye?
Mit fizet egy költemény?
A szó nincs széfbe zárva.
Írj hát! Járható ösvény?

Mennyi szépség! Gyümölcsös,
ahol sok alma férges.
Kérges a lelkem. Tüske.
Büszke legyek, vagy mérges?

/Minden versért, ahonnan eltűnt a (valódi)szerző neve/

Alkony
Zagyi Gáborné

Szerencsés leszek...

smile hangulatjel frown hangulatjel

Eldöntöttem idén szerencsés leszek,
emelem a tétet, s veszek sorsjegyet.
Bizsereg a vérem, érzem most nyerek,
remek alkalom , tönkrébb úgyse megyek.

Nem jó az a gép más számokat húztak,
tévém bedöglött, vehetek most újat,
csőtörés, füstöl a kenyérpirító,
ijesztőn krepeg a tejhabosító.

Kandallóm ajtaján elpattan üveg,
a hőálló drága. Használtan vegyek?
Térdemben a csavar szúr, s el is esek,
eldöntöttem idén szerencsés leszek...

Alkony
Zagyi Gáborné

Kis kosztosok

Nézd egy cinke!
Oly picinyke.
Röpül ágra,
dió várja,
s szalonna bőr.

Épp csipeget,
éhes lehet.
Aprók magok.
Hallom kopog,
a kicsi csőr.

Illeg-billeg,
kicsit cseveg,
társa akad,
jut is marad,
nincs ellenőr.

Alkony / Zagyi Gáborné /

Merengő (Leltár)

Miért sirassam a szegénységem?
Hiszen élek. A szívem kőgazdag.
Vagyonom pont annyi , amennyi kell,
de súlyát értem gőgös szavaknak.

Szeretem a jót. Restellnem kéne?
Erénye tűrésnek dicséretes.
Ígéretes lelkem gyűjteménye,
becsületes számok, s a kéz üres.

Kéne csak egy kicsiny létemelés,
rés tömködés és nagytakarítás,
más sorrend. Kileng érzésmutató,
kézzelfogható némi szorongás.

Év végi számadás, hamar vége,
értéke pikk-pakk nullára futott.
Túlzok. Mérleg nyelve alá billen.
Atyaisten! A világ fordított...

Lehet, hogy valamikor szerződtem,
s már soha nem fagy be az a pokol,
leírom dühöm, másképp számolok,
a virág illatát leltározom.

Alkony
Zagyi Gáborné

Mű-szabászda

Lázadó lélek kissé divatja múlt,
kinyúlt már az eső után köpönyeg.
Értéket rejtenek az elfelejtett,
a már annyiszor kiforgatott zsebek.

Furcsa aukció, szétcincált egész,
műsebész mester, átoperált szöveg.
Minőség, módosított konfekció,
nézi -e, aki használtan veszi meg.

Ha lélekkönny áztatta. Díszítette,
hímezgette gyöngyé élete vásznán,
a látvány más, nem mindenki érti meg.
Irigy versengés, mint valami járvány.

Gondolat turkáló örökké nyitva.
Selyemsál fakul, fény lassan kihuny.
Summáját írja a megvalósulás,
alkotás szárnyal, mint könnyű hélium.

Alkony
Zagyi Gáborné

Csendélet

Kicsi ház az erdő szélén,
árnyékát ölelik a fák.
Békésen füstölgő kémény,
szerény otthon, de biztonság.

Borostyán fut a falakon,
szabadon fészkel itt madár,
lépések vadcsapásokon,
roppan hó, reccsen száraz ág.

Távoli moraj. Nagyvilág.
Boldogságot ígérő fények.
Sorsok édesek, mostohák,
vaddá szelídített élet...

Alkony
Zagyi Gáborné
/Az életem/

Tíz perc hírek...

Nézd! Saját tengerszem.
Egy lavórnyi vízen,
úszik egy papírhajó.

Ingyért a hullámok,
rokkant gazdaságos,
fapados illúzió.

Fagyhalál szép mese?
A rőzse szégyene...
ha befagy a vízió.

Kegyelem körbenéz.
A kenyéren penész.
Tán a szemétből való.

- Tessék, egy táska cucc,
mosolyogj, hogy, ha tudsz,
mert ez itt a híradó.

Marad a rémálom,
nincs mindig Karácsony.
Tíz perc hírek. Megható.

Alkony
Zagyi Gáborné

Ma is ugyanaz vagyok és mégsem...

Ma is ugyanaz vagyok és mégsem...
nézem azt a távoli csillagot. 
Ragyog. Ugyanúgy, mint akkor, régen,
felidézem azt a varázslatot.

A vágyat, s az elképzelt jóslatot.
Távolságot és mélységet érzek...
Amit viszek súlyos stafétabot.
Letenném csak. Nem adnám véremnek.

Sértetlen előttem még célszalag,
de kinőttem üvegcipellőkből.
Mezítláb lépek. Mérföldek kopnak,
s néha ordítok teli tüdőből.

Törekszem még. Hiszem az élet szép.
Szeretet és jóság belém karol.
Kikacagott végzet. Vakmerőség
velem lép, pedig nem jussa kínom,

Kezéből ittam, forrásvizéből.
Hitéből kapok, s ami békétlen,
gyönge, erőre kap ütemétől.
Ma is ugyanaz vagyok és mégsem...

Alkony / Zagyi Gáborné /

Reklám...

Ha szeretnéd ezeket az írásokat könyv formájában
Itt vásárolható:
l. rész: http://undergroundbolt.hu/alkony
ll. rész: http://undergroundbolt.hu/alkony-ii
lll. rész : http://undergroundbolt.hu/alkony-iii
lV rész: http://undergroundbolt.hu/alkony-iv
V.rész: http://undergroundbolt.hu/alkony-v

És természetesen én is tudok segíteni 

smile hangulatjel

Az uzsorás sors....

Egy felszabaduló sóhajnyi lélegzet,
még ködön átderengő őszi napfény,
zálogba kapott remény ujjaim között,
félve próbálom őrizni, még becsülném…

Könyörtelen holt-ág figyelmeztet,
Rések közt kifolyni látszik az idő,
elakadó, bénuló mozdulatokban,
vészjelzőn int a vesztegelő jövő.

Uzsorás vagy te sors, rókalelkű,
a kevés , amit adsz duplán kéne vissza.
Mire bőkezűséged hálám köszönné,
már nincs mit, megrabolsz újra és újra…

Csábítón simogattál, reménykeltőn,
hittem neked, a szívem mosolygott…
de te most is cinkelt lapokkal játszol,
s nem kérdés, a győzelem a tiéd,
………… életem átdolgozod…



Alkony
Zagyi Gáborné

Nem mindig

Nem mindig vagyok túl jól nevelt,
hogy ki rontott el, s mit, nem tudom...,
néha durcás vagyok, mint egy kisgyerek,
s körömcipőben az utcán, a követ rúgom...

Nem mindig értem az életet,
pedig ifjúságom már messze integet,
szinte naponta eret vágnak zavaros,
se füle, se farka, furcsa képletek...

Nem mindig hiszem, amit látok,
mert díszlet takarja a tényeket,
de ki szereti mindig a sivár valót,
szívesen nézegetek színes képeket...

Nem mindig fogadom el a szót,
pedig szeretem a csengését,
van, hogy belém mar a fullánkja,
nem tűröm szótlanul mérgezését...

Nem tudok megalkuvó lenni,
épp ezért sokra nem is viszem,
s még, ha romlik is a látásom,
a dac ott lapul bennem és figyel...

...ám általában szelídségem szárnyaló,
megirigyelhetnék az angyalok... smile hangulatjel
a szívem telve van jósággal,
de csak ennyim, amit adhatok... smile hangulatjel

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Ahogy megalkotta...

Ki sokáig sötétben élt

szeme megszokja a homályt,

nem látja, de mégis érzi

a vonzó, csábító irányt.

Az éhséget a fény után,
vágyat derűs melegségre,
óhajt, hogy vakká tett
dühét, jósággá színezze.

Simává, gyalulni
rögös szabályokat.
Láthatóvá tenni
elvont határokat.

Egésszé kovácsolni
széthulló szilánkokat,
reménnyé gyógyítani
gyilkos fullánkokat.

Élhetővé torzítani
az édeni tökéletest,
hasznossá békíteni
háborgó gyűlöletet.

Gyöngévé édesgetni,
hamis hitványságot,
pőrére csupaszítani
ékesített igazságot.

Egyenlővé csorbítani,
esélyeket, méltóságot.
Ahogy Isten megalkotta,
úgy látni a világot.

Alkony
Zagyi Gáborné

Csak azért is...

Csak azért is!
Mondom, súgom, kiáltom,
amíg itt vagyok, amíg élem
az édes-keserű világom...

Csak azért is!
Érted, miattuk, magamért,
ha hallod hangom, kárpótol
a ki nem mondott szavakért...

Csak azért is!
Nevetek, mosolygok, jajongok,
keveredik panasz és öröm,
könnyet ne várj, már sírni nem tudok...

Csak azért is!
Amíg látok, érzek, akarok,
hangot, képet, érzést, csöndet,
magamhoz ölelem, amit kapok, ...

Csak azért is!
Mert lásd önző nem vagyok, smile hangulatjel
csekély jussom, mi részem,
reményeimből adok egy darabot... smile hangulatjel

Alkony
Zagyi Gáborné

2015.01

Ébredő...

Hálót szőtt körém a jelen,
törékenyen fátyolszerűt,
vergődőn rebben a csendem
lelkembe ír, vágyódó betűt...

...aztán még egyet, s még egyet,
kerekednek sóhajok, szavak,
egységgé formázott üzenet,
felráz, értékes szókapcsolat.

Ébresztőn sürgető mondatok,
bennem kiáltó, féltő indulat..,
a bénult homályon átragyog
egy új, reménykeltő gondolat.

Alkony
Zagyi Gáborné

Amit a szívem kapott...

Valaki hiányzik...

Már csak egy kép a falon... Emlék itt belül.
Csendül a szó, s, mintha velünk mosolyogna.
Itt vagytok mind... súgja a szeme, ragyogja...
Forró a könny, mely arcomon végig gördül.

Valaki hiányzik, de mintha itt lenne,
figyelne minden lépést és mozdulatot,
s mi mind tudjuk, hogy valami megváltozott,
nem maradt más, csak a vidám tekintete...

Gyermekkacaj. Lelkemre simul gyógyítón,
s én koldulón gyűjtök minden egyes csöppet.
Édesmorzsák. Megtörik a kínzó csöndet,
figyelmeztetnek, hogy még van tennivalóm.

Tudok nevetni, megpihennek a könnyek,
de lelkem sebe friss és a fény is sápadt,
most felszakadt, ami rég szívemre száradt.
Együtt a szülői házban, de nélküle...

Már csak egy kép a falon... Emlék itt belül.
Csendül a szó, s, mintha velünk mosolyogna.
Itt vagytok mind... súgja a szeme, ragyogja...
Forró a könny, mely arcomon végig gördül.

Alkony
Zagyi Gáborné

Az alkony üzenete...

Anyám

Az arca sápadt, elgyötört,
mégis, ahogy meglát mosolyog,
tekintetében a fény megtört,
elárulva titkolt bánatot.

- Tudod fiam nehezen indulok, -,
szinte csak súgja a szavakat,
- azért valahogy boldogulok. -
kedvesen ölel, megsimogat...

Oly gyönge keze érintése ,
szeme sarkába könny szökik,
mint fájdalma szégyenkezése,
barázdált arcán végigfolyik.

Beszél és beszél, ömlik a szó,
meseként szövi valóságát,
mi bántja, tudom kimondva jó,
figyelek rá, hallgatom szavát.

Már elveszíti sokszor a fonalat,
mégis követi a történéseket.
- Fájdalmas, - mondja - minden mozdulat .-
Értem, mert már érzem ezeket...

Érzem a gyötrelmeit. Rám lépnek,
súlyos, örökölt tendenciák,
a genetika eleme a születésnek,
kegyetlen jussban rejlő csapdák.

Elveszik a mondatok között,
keresem benne régi önmagát,
az asszonyt, ki folyton küzdött,
dolgos feleséget és anyát.

Lassan elszívja erejét a kor,
fejet hajt egykori büszkesége,
s míg konok módon rajta tipor,
pironkodik tehetetlensége.

Mégis valamije sosem változott,
örökre övé szívem tisztelete,
az idő árkában soha el nem kopott,
aggódása, hűen ragaszkodó
szeretete...

Alkony
Zagyi Gáborné
2015.01

https://www.youtube.com/watch?v=-QWcJEdnx3k&feature=youtu.be

Óhaj

Higgy nekem!
Bízz bennem!
Nem csak kérem,
viszont érzem.
Bizalmadért,
van ki megért!
Fogom kezed,
veled leszek.
Örökre hűen,
csak egyszerűen,
szeress engem,
érezd lelkem.
Tiszta szívvel,
szerelemmel!

Alkony
Zagyi Gáborné

2014.01