Búcsú...

Elmegyek... Ne hulljon értem könnyetek,
csak a meggyötört testem siratjátok...
Nem búcsúzom, mert itt vagyok veletek,
s ha rám gondoltok, érezni fogjátok...

Érezni fogjátok, bárhol is járok
büszke leszek szerető szívetekre.
Nézek rátok, mint a nap, a csillagok,
szavakat bízok esőre, szelekre...

Vigyázzátok értékes kincseimet.
Az örökül hagyott, küzdelmeimet,
kitartásom, végtelen meséimet,
gondoskodásom és galamb-lelkemet...


Egy gondolat édesapám temetésére...

Alkony
Zagyi Gáborné

Gyászom bontom...

Fekete most ez a karácsony,
a gyászom bontom, csitítgatom.
Értenem kéne, vagy tán tévedek...

Tűz gyullad, ott hamvad, itt árva
üdvösségért a gyertyám lángja,
s a szél velem sírja át a csöndet...

Dermesztő most a csillanó fény,
sok-száz fokon jéggé fagy remény,
mint a fagyos földre hulló könnycsepp.

Már nem fáj semmid... ez a vigasz,
a mennyben jársz, hiszem, hogy igaz...
Örök tavasz... s a lépésed könnyed...

Már csak emlék az arc, s minden tett,
de nem felejt, aki szeretett...
Szívünkben élsz tovább, itt a helyed.

Alkony
Zagyi Gáborné

A jelent üti...

Elfogadni vagy tenni,
továbbmenni merészen.
A jelent üti, jelzi,
óra farmer zsebében.

Csak a képzelt lánc csörög.
Kötélből feszül ideg.
Üresek a rótt körök,
semmiért kín? Tünetek.

Apró szemenként gyűjtött,
gyöngyként fűzött villanás.
Szétnéz a felhők fölött
egy-egy megvalósulás.

Fényezi, rendezgeti,
ad-vesz a sors útközben,
s a jelent üti, jelzi,
óra, farmer zsebében.

Alkony
Zagyi Gáborné

...

...

Ott, ahol elveszik a jelen,
hiszem, hogy létezik másik part,
s e drága lélek most arra tart. 
Árnyék és fény között... int nekem...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szeretném hinni

Léteznek-e vajon lélekárnyak?
Alkonyi fény csillan a temetőn.
Úgy szeretnék hinni az imáknak.
Lehet túllátni sűrűn szemfedőn?

Alkony
Zagyi Gáborné