Álom vagy valóság?

Apró darabokból rakom,
s talán soha nem lesz kész.
Isten égisze oltalom,
hol minden parányi rész
egy egész, nincs két egyforma,
s e kéz sem építész. Vét.
Nem jelzi bűvös kintorna.
Csak a csend szánja bűnét.
Ablakba kitett szív törik.
Paradoxonok átszövik.
Nincs másik, ragaszkodom.
Angyal súg? Összerakom.

Oly egyszerűn eredeti...
álom. Vagy valóságos?
Giccs vidítja, melengeti,
összetartja jóságos.
Hittel, de lehet tévedek.
Van valami azon túl,
amit értek és ismerek...
hol kihuny fény, újragyúl.
Befalazott gondolatok,
súlyosak és súlytalanok.
Hasad. Repedő rések.
Élek... Vagy én kísértek?

Ilona Zagyi Gáborné

Fáj-dalom

Gazdagon piheg mellettem,
míg a jajj szavamat gyűjti.
Koldusból lett úr felettem,
esélyt kócol, töri, gyűri.
Álmot, reményt csikar, ráncol.
A láncommá összefűzi.
Rab legyek, ki nem szabadul,
könnyemtől hajt, bogáncs virul.

Nem idegen. Jól ismerem,
hisz annyi arcát láttam már.
Marad, mondja, véglegesen.
Kitiltanám, de hazajár.
A jövő, hang és képtelen...
Lesz még szép... dalol kismadár...
minden cseppje ellenméreg,
s fürdik benne hittel, lélek...

Ilona Zagyi Gáborné

Semmi kis madárdal...

Tisztán betölti a teret. Kereng,
körüllengi, öleli a házat.
Olyan, mint egy vágyam írta vázlat.
Tervezetlen és mégis összecseng.

Szinte érthető, bár álomszerű
derűt ébreszt lelkemben a visszhang.
Elnyeli s visszaveri a szívhang.
Különös rezgés, egy ütemszerű.

Szinte hasít sötétet, mély csendet.
Új! Kezdet!Terjed a hang, irányít.
Aranyszínű napot ígér. Csábít.
Fájdalomhoz simul, megmelenget.

Semmi kis madárdal a zeniten.
Kincsem nincs, dalolja vidám, szelíd...
oly vádló a hangja. Megszégyenít,
mégis fölemel, hogy messze vigyen...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /