Szívem dallama

A szívemben él még
egy őszinte dallam,
a szeretet zenéje
saját változatban.

Mikor megszülettem,
az élettel kaptam.
Ősrégi kottáját,
lelkemmel átszabtam.

Az üteme egyedi,
hallani nem lehet,
te mégis ismered,
mert érzi a szíved.

Alkony

Zagyi Gáborné

A játék elvont...

A színpad fölött szakadt függöny,
a díszlet már régen elavult,
rongyos, modernizált szövegkönyv
plasztikázott, mégis kifakult.

Elkorcsosult, kínos tanulság,
halmozottan abszurd helyzetek,
bukott cselszövések, intrikák,
tarkítják a csattanó gegek.

A darab csak egyszerű rutin
ősöktől kapott szeszély. Lüktet,
kell, mint cukrosnak az inzulin,
sikerben gyógyul, pár perc szünet.

Tapséhes, tömeges ritmusok,
a közönség unja a csengést.
Mű érteni alkalmatlanok
a kilóg a lóláb versengést

Alkony
Zagyi Gáborné

Frissítő... :)

- Két kávét kérek! -
- Kilencszázötven. -
Jajj az alzheimerem...
- Mondja. Mit is kértem? -

Alkony

Szedett-vedett :)

Az igazság fájdalmasan sántított,
ott ahol cigányútra ment a falat,
de eltévedt, mint Katiban a gyerek,
tótágast állt az út jelző gondolat.

Éhesen kaparta ki a gesztenyét,
ott ahol a nyúl csak ette a füvet,
nyakába kapott toronyórát lánccal,
köszönte, mint mókus az erdőtüzet.

Fojtotta alkoholba a bánatát
romokban hevert, mint régész sikere,
éber volt, mert az ördög sosem alszik,
szívével lát, mert karikás a szeme.

Társra akadt, a baj nem jár egyedül,
ha a bolond lyukból bolond szél fúj,
titokban elástak egy csatabárdot,
jó útra tért a betyárból lett pandúr.

Mindenhol jó, de mégis legjobb otthon,
messzire esett az alma a fától,
aranyat sem lelt, hiába kelt korán,
vak tyúkszemet talált a kóborlástól.

Alkony
Zagyi Gáborné

Mást tervezett...

...az alagút sötét
régóta járod,
keresed a fényt
mégsem találod.

Kinyílik egy ajtó,
árad a levegő,
a játszó sugarat
visszaveri a holtidő.

Kilépsz a fényre,
mélyen beszívod,
a keringés föléled,
a pillanat boldog.

Érzed az erejét,
átjár a melege,
szívesen maradnál
ha lehetne örökre.

Tovább kell menned,
az út másfelé vezet,
vissza a homályba,
a sors mást tervezett.

Alkony
Zagyi Gáborné

Szeretet

Szeretet? Egyfajta napfény,
ami szíved mélyére lát.
Ami sosem ítélkezik,
előtte nincsenek hibák.

Ami néha jobban kell,
mint egy falatnyi kenyér,
Lehetsz te vagyontalan,
ha tiéd, kincseket ér.

Veled tart a pokolba,
s az édent is ismeri,
nem mindig lát tisztán,
de jó szándék vezeti.

Nem tanítják sehol sem
szeretni hogyan, miért.
Benned..., veled születik,
akarnod kell és a tiéd.

Rabságban nem tarthatod
nem tűri a bilincseket.
A szeretet szabadságát
sem el, se meg nem veheted.

Ott van gondolatban,
szavakban, tettekben,
de ott van a csöndben,
beszédes szemekben.

Nem kér, adni szeret,
mégis, ha kap hálás.
Ha a szívedbe fogadod,
rád találhat az áldás...

Alkony
Zagyi Gáborné

Fölébredt...

Végre fölébredt...,
eddig fájó ábrándokban élt,
a szíve vérzett,
elérhetetlen álmokat remélt.

Míg titkokat keresett,
sötét, nehéz fellegek felett.
A pillanat elveszett
múlt lapjaira sírt könnyeket...

Hibákat boncolgatott
a tökélyről alkotott képbe,
kétszínű átkot látott
saját maga hozott ítéletébe...

Segélykiáltás volt,
lelke halódó könyörgése?
Eddig élettel dacolt,
míg felismerte ki az ellensége...

Hogy önmaga küzdőtársa,
víziói csak kirakatba valók,
lehetetlen a birtoklása
mert érezni, értékelni kell a valót...

Hiszen a láng sem érték,
csak annak, aki látja, érzi...
ki a melegét, fényét
becsüli, tiszteli, megérti...

Temérdek kincse lapul,
eltemetve mélyen a szívében,
mennyi lehetőség virul,
a létező másodperc töredékében...

Alkony
Zagyi Gáborné

Reggelem...

Ébred velem,
negédesen,
dédelgetem
türelmesen.

Nem sürgetem,
de figyelem,
békés csendem
még bűntelen.

Bár védtelen,
nem cipelem,
meg nem vetem,
terelgetem.

Nem lételem,
csak eleven,
néha selyem
kő szívemen.

Oson csendben,
lábujjhegyen,
kiált, üzen
érzelmesen.

Szól ékesen,
elképzelem,
tenyeremen
érinthetem.

Az ég kékjén
mosoly terem,
lepel legyen
bús lelkemen.

Alkony
Zagyi Gáborné

Még rám un...

Tétován fölöttem ásít,
naplómban nem jegyzett dátum,
mit a jelen visszahódít,
mégsem szűnő ultimátum.

Kóstolgatva megszégyenít,
sürgetne, de még rám un.
Békémben fürösztve nyüszít,
a szögre akasztott fátum.

Alkony
Zagyi Gáborné

Küldök