Álmatlanul

Bámulom a sötétben játszó,

falon táncoló, lángok árnyát,

nem jön az álom, hogy elnyomja

szívem hangos zakatolását...

Ébren tartanak a felkavart

felejtésre ítélt lidércek,

mik csupán sajgó érzésekből

kirakott mozaikképek ...

Nem félem a néma kísértést ,

hisz rég elcsendesült haragom...,

mint, ahogy a láng is szelíd szolga,

ha nem tombolhat szabadon...

Alkony

Nem mindig...

Nem mindig vagyok túl jól nevelt,
hogy ki rontott el, s mit, nem tudom...,
néha durcás vagyok, mint egy kisgyerek,
s körömcipőben az utcán, a követ rúgom...

Nem mindig értem az életet,
pedig ifjúságom már messze integet,
szinte naponta eret vágnak zavaros,
se füle, se farka, furcsa képletek...

Nem mindig hiszem, amit látok,
mert díszlet takarja a tényeket,
de ki szereti mindig a sivár valót,
szívesen nézegetek színes képeket...

Nem mindig fogadom el a szót,
pedig szeretem a csengését,
van, hogy belém mar a fullánkja,
nem tűröm szótlanul mérgezését...

Nem tudok megalkuvó lenni,
épp ezért sokra nem is viszem,
s még, ha romlik is a látásom,
a dac ott lapul bennem és figyel...

...ám általában szelídségem szárnyaló,
megirigyelhetnék az angyalok... 
a szívem telve van jósággal,
de csak ennyim, amit adhatok... 

Alkony
Zagyi Gáborné

Csillanó reggel

A szokottnál csöndesebb az erdő,
az éjjel átöltöztek a fák,
ruhájuk üvegesen áttetsző
bilincset kapott minden ág...
Óvatosan halad most az őz
lépése mégis töri a csendet,
a nap sugara csillan a jégen,
mosolyognak ébredő vízcseppek...

Alkony

Majd holnap

A siker mindig fukar volt
verejtékemen pöffeszkedett,
míg gyötrődtem kétségemen,
fölülbírálta döntésemet.

Sajátot szerettem volna,
hogy életem végigkísérje,
mégis valamiért gáncsolt
ajándékát kapzsin mérte.

Okolhatnám a sorsot érte,
de hát a sors én magam vagyok,
minden lépésemet, tetteim,
aláírták a "majd holnap"-ok.

Olyan könnyű elveszni benne,
megpihenni a cél előtt,
elbukni, ha a jellem gyenge,
majd okolni a szűkre szabott időt...

Alkony

Utóhatás

Levetem az ünneplőmet
óvatosan összehajtom,
hétköznapi gondjaimmal
nehéz szívvel betakarom.

Mintha összement volna,
a takaró könnyebb lenne...
pedig semmi nem változott,
csak a hitem üzenete ...

Alkony

Ébredő...

Hálót szőtt körém a jelen,
törékenyen fátyolszerűt,
vergődőn rebben a csendem
lelkembe ír, vágyódó betűt...

...aztán még egyet, s még egyet,
kerekednek sóhajok, szavak,
egységgé formázott üzenet,
felráz, értékes szókapcsolat.

Ébresztőn sürgető mondatok,
bennem kiáltó, féltő indulat..,
a bénult homályon átragyog
egy új, reménykeltő gondolat.

Alkony

Tartalék

Egerészölyv

Őrhelyén a fa tetején posztol,
tekintete a tájat pásztázza,
Egyszerű méltósággal üldögél,
büszke szoborként mered a tájra.

Szárnyával széles légteret ölel,
ahogy repül a kiszemelt zsákmányra.
Hangja magas, panaszos, "hijü, hij jé "
messzire hallik a kiáltása

Tollazata változó, egyedi,
barna, fehér, ötvözött változat,
ahány példány, annyi verzió
nem a képzelet, ami kápráztat.

Nászrepülését márciusban tartja,
naphosszat kering revirje fölött,
hangosan sivít a ",klijjee-kiilje"
míg figyelem felkeltően köröz.

Felszálló, meleg levegőoszloppal
szinte a felhőkig emelkedik,
hogy párjának imponáljon
merész zuhanásokkal kérkedik.

Fészkel ágvillába, ágak között,
s költi tavasszal a tojásait,
lombkorona sűrű rejtekében
vigyázza, cseperedő kincseit.

Mint egy őrszem figyel, leskelődik,
felügyeli a vetést, réteket.
Elbűvöl, ahogy az égen siklik,
pedig csak épp eleséget keres...

Alkony

Buboréknyi gondolat

Koccanó poharak
csendülő nevetés,
ünnepi hangulat,
értékes ölelés.

Buborékkal szálló
sóhajnyi gondolat,
az álmokig röpít,
az édes pillanat.

Reményt hozó Új év,
mosolygó szerencse,
hozzon gazdag áldást,
s érzést a szívekbe.

Alkony
Zagyi Gáborné

Összekutyult...

Ha már eltöri magát
a korsó a kúton...
Ha a sánta kutyát
elütik az úton...
Ha elfogy a cérna,
mielőtt elszakad...
Ha az okos szamár
vígan alul marad...
Ha mielőtt betörik
gyógyítják a fejed...
Ha akkor érsz tovább
amikor épp sietsz...
Ha az ígérő szót
megtartod magadnak...
Ha a mester fárad
mert sok a gyakorlat...
Ha már takarékon fő
a hosszú élet titka..
Ha a bort prédikáló
csak a vizet issza...
Ha már a türelmet
szúrja rózsatüske...
Ha a vereség büszkébb,
mint maga a szerencse...

Alkony

Esztendők találkozása

Szilveszter éjszakáján,
hol esztendők paroláznak,
az emlékezés és az esély, 
most egymásra licitálnak.

Ajtók, ablakok csukódnak,
nyílnak helyettük újak,
az Ó és Újév ölelkezik,
itt nincs helye háborúnak.

A régi mutatja kincseit
némán, sebeit takarva,
hisz az új csábítón fehér,
vonzerejét meg nem zavarja.

Tisztasága sokat ígér,
benne vágy, óhajok halmaza.
Mennyi elsuttogott fohász,
számtalan könyörgő ima.

Áldást kérő gondolatok,
fogadkozó szép szavak,
ajándékul lehetőség,
bár nincs rajta selyemszalag.

Reménykedik ma éjjel,
a hittel burkolt fájdalom,
bizakodó vágy csillan,
gyötört, sápadt arcokon.

Mosolyog a szerencse
most szelíden simogat.
Az új esztendő sokat ígér...
Valóra váló álmokat...

Alkony

B.Ú.É.K

Kívánok!!

Árvának családot,
családnak áldást!
Áldott köteléket,
egymáshoz tartozást.

Gyermeknek álmokat
beteljesülőset,
szülőknek türelmet,
jóra nevelőset.

Hontalannak otthont,
didergőnek meleget,
a koldusnak kiutat,
éhezőnek kenyeret.

Szegénynek szerencsét,
jól fizető munkát,
pozitív gondolatot,
kőkemény kitartást.

Gazdagnak emberséget,
hozzá nemes szívet,
magányosnak ölelést,
gyengének védelmet.

Betegeknek gyógyulást,
elveszettnek hitet,
cselekvőnek sikert,
hozzá becsületet.

Fiatalnak bölcsességet,
öregnek tiszteletet,
s kívánok még: hosszú,
tartalmas, Boldog Életet...

Alkony
Zagyi Gáborné

Tiéd a pillanat

Még suttognak a szavak,
tűröd az idő játékát,
s bár lehullik az álarc,
nem kéred a múlt ajándékát.

Foltozod a léket kapott
élet tátongó hasadékát...,
a háborgó felszínen tartod
élhető, még épp maradékát.

A szélcsend szelíd békéje
feledteti a viharokat.
Jótékony homály fedi, a mélybe
vesző, könnyes sóhajokat.

Fellélegzel, nem volt hiába,
tiéd a megszerzett pillanat.
Nem vagy számkivetett lélek,
akinek kellesz, veled maradt.

Alkony

Búcsúm az óévtől

Kézen fog az Újév,
küszöbén megtorpanok,
nyúl utánam a múlt...,
kicsit vissza fordulok.

Kedves emlékeimből,
lelkembe csomagolok,
legyen mit kibontanom,
ha zátonyra jutok.

Még egy-két gondolat, mit
majd szívemben hordozok,
s végül egy halk imám,
mi köszöni a tegnapot...

Alkony

Írnék...

....ha írok...

... ha írok, olyan mintha lenne sok-sok barátom, akiknek elmondhatom örömöm, bánatom..., és ez jó... 

Hisz csak gondolat...

Szavaim értékét keresed?
Mondod babért nem arat...
Hisz csak rímekkel díszített,
strófákba szabott gondolat...
csupa élet írta közhely,
ami soha díjat nem szerez,
de attól még létezik,
még leírhatom, még érezhetek...

Esztendők találkozása

Szilveszter éjszakáján,
hol esztendők paroláznak,
az emlékezés és az esély, 
most egymásra licitálnak.

Ajtók, ablakok csukódnak,
nyílnak helyettük újak,
az Ó és Újév ölelkezik,
itt nincs helye háborúnak.

A régi mutatja kincseit
némán, sebeit takarva,
hisz az új csábítón fehér,
vonzerejét meg nem zavarja.

Tisztasága sokat ígér,
benne vágy, óhajok halmaza.
Mennyi elsuttogott fohász,
számtalan könyörgő ima.

Áldást kérő gondolatok,
fogadkozó szép szavak,
ajándékul lehetőség,
bár nincs rajta selyemszalag.

Reménykedik ma éjjel,
a hittel burkolt fájdalom,
bizakodó vágy csillan,
gyötört, sápadt arcokon.

Mosolyog a szerencse
most szelíden simogat.
Az új esztendő sokat ígér...
Valóra váló álmokat...

Alkony

...de itt vagyok...

Állok a sorsom hídján,
talán úgy középtájon,
Hiányzó részek.., alattam
egy szakadéknyi álom...

Nézek vissza a homályba
űznek könnyező fellegek.
Nézek az égre,fölöttem
igéző szivárvány lebeg.

Csalogat hívogató fény
ott messze, vágyódást érzek,
indulnék felé..., a látvány
újabb lépésre késztet...

Félek délibáb, ami játszik,
mégis hiszem a káprázatot,
a hiányzó darab sem rémít,
nagy lépés kell..., kockáztatok...

Már mögöttem a kelepce,
a talaj itt biztonságos,
az őrült szívverés enyhül,
vakmerőségem nem szokványos.

Pihennem kell, a cél messze
s a lábam sem bírja soká,
de itt vagyok, most átölel,
a lehetetlennek tűnő valóság...

Alkony

Szilveszteri-Újévi babonák

Ne maradjon üres: asztal
se hűtő, se kamra,
egész évben hiányt szenvedsz
ha valami elfogyna.

Lisztes edény, zsíros bödön,
cukor, só, fűszertartó,
legyen tele, ne csak félig,
mert a kevés ritkán jó.

Szárnyast azt nem ehetsz,
a szerencsénk szétkaparja,
ám halat se tálalhatsz,
mert messze úszik Fortuna.

A rétesed gazdag legyen,
az életed is gazdagszik.
Lencsét azt sokat egyél
pénztárcád így gyarapszik.

Mézed bizony legyen otthon,
hogy a csókot ízesítse,
mert a szerelem hosszú lesz,
ha méz ma az ajkad dísze.

Készíts gombócot, bele
cetliket, nevekkel főzendő,
ami a fazékban elsőként
jő fel, talán ő, a nagy ő.

Süssünk pogácsát, egyikbe érmét,
kié annak sorsa nem kordul,
ám el kell fogynia éjfélre,
mert biz visszájára fordul.

Kölcsönadni, kölcsönkérni,
talán a legtilosabb,
beosztani, amink van,
az a legbiztonságosabb.

A szemét az hagy maradjon,
most semmit ki ne dobj,
mert mi az , ami szerencsét hoz,
azt bizony soha nem tudhatod.

Ha teheted ne veszekedj,
mert egész évben azt teszed.
Ám igazán szerencsés, akkor leszel,
ha reggel az aranyvizet te mered...