Kereslek

Mikor elmentél, el sem köszöntem,
hogy mivé lettél és hol, nem tudom.
Mintha nevetnél, mikor bámulom
az eget, tán mosolyogsz fölöttem.

Még kereslek... a nap sugarában,
felhők könnyében, szél erejében.
Hold fényében, Imák erdejében,
s érezlek a vihar tépte fákban.

Még kereslek... szélcsengők hangjában,
zajokban, a természet csendjében.
A vadak, őzek tekintetében.
Illatokban, kicsiny vadvirágban.

Még kereslek... madarak dalában.
Tavaszban, nyárban, őszben és télben.
A szívemben, az áramló vérben,
s érzem, itt vagy minden változásban.

Érezlek... kérnek és illeszkednek
ragaszkodó képek. Itt vigyázlak...
Ha akarom mindig megtalállak,
csak a földben nem... ott nem kereslek.

Zagyi G.Ilona

Fából faragott falu /Az utolsó munka/

Azt mondta: hintaszéket farag...
annyira hitte, lesz ereje...
Eltervezte, kell hozzá anyag,
s talán mozdul annyit a keze...
Békések az itt maradt szavak,
pedig már nem volt rá ideje.
Nem hajoltak a béna ujjak,
sorvadtak a tervek, pusztultak...

...mégsem törte meg sejtek átka,
kisimogatott görcsök... lesz más...
Egy pár, falura való házra
gondolt. Erőt ad az alkotás.
Míg faragta, őt belül rágta
a kór... de feladni nem szokás
nálunk, ismételgette halkan...
mi ott maradt minden darabban.

Nem mestermű, kissé elnagyolt,
de nekem nincs tökéletesebb.
Míg faragott el-elbóbiskolt...
látom a verejtékcseppeket,
a szálkát mi bőrébe karcolt,
és az erőfeszítéseket...
Fából faragott, kicsi, házak.
Tárva-nyitva, valakit várnak...

Örökséggé vált a kis falu.
Ragaszkodást őriznek falak...
könnyen nyílik itt a kis kapu,
s értem, miért nyitva az ablak.
Amíg tudom, megőrzöm apu...
vigyázom melegét álmodnak...
Ha gyermekmosollyal színezlek,
ha simogatnak... ugye érzed...

Édesapám emlékére

Zagyi G.Ilona

Apáknak

Nyíló rózsa

Feslik a bimbó, nyílik a rózsa,
könnyeket szárít kelő nap róla.
Illik a csókja titokra, zöldre, 
elkölti vágyát égő vörösre.

Hajlik a fűszál, bókol előtte.
Szolgája lenne, szőnyeget szőne.
Lángoló szirmok, rezgő levelek,
szél csente illat, édes lehelet.

Zagyi G.Ilona