Ne állj meg...

Néha benned látom magamat,
ismétlődő tettek,mozdulat.
Sikolt bennem az intelem...,
most ne állj meg! Nem szabad!!

Keserű tapasztalat, fájó,
elgyöngülni látszó lendület,
ne hagyd, hogy erődet szegje
vereség, emeld fel a fejed...

Beletörődni túl egyszerű,
gyöngülő jellem kegyes jussa,
alkotni, tettekre születtél,
nem életnyi vigasztalásra...

Alkony
Zagyi Gáborné

...de itt vagyok...

Állok a sorsom hídján,
talán úgy középtájon,
Hiányzó részek.., alattam
egy szakadéknyi álom...

Nézek vissza a homályba
űznek könnyező fellegek.
Nézek az égre,fölöttem
igéző szivárvány lebeg.

Csalogat hívogató fény
ott messze, vágyódást érzek,
indulnék felé..., a látvány
újabb lépésre késztet...

Félek délibáb, ami játszik,
mégis hiszem a káprázatot,
a hiányzó darab sem rémít,
nagy lépés kell..., kockáztatok...

Már mögöttem a kelepce,
a talaj itt biztonságos,
az őrült szívverés enyhül,
vakmerőségem nem szokványos.

Pihennem kell, a cél messze
s a lábam sem bírja soká,
de itt vagyok, most átölel,
a lehetetlennek tűnő valóság...

Alkony
Zagyi Gáborné

Pár mondat rólam

Kedves olvasóm!

Köszönöm, hogy megtisztelsz az olvasással.
Egy pár szó magamról:
1967-ben születtem, egy kedves kis faluban:
Csécsén éltem 42 évig.
Jelenleg Szurdokpüspökiben lakom a hegyalján
egy kis házban az erdő szélén.
Mindig szerettem a verseket, sokáig csak olvastam őket.
Az élet sajnos nem kényeztetett el. Időm nem volt írni.
Pár éve, mikor változás következett
be az életemben mindenféle formában,
/azt hiszem ezt nem részletezném:
hétköznapi történet életről, betegségről./
kezdtem el lejegyezni a gondolataimat, verseimet.
Általában egyesszám első személyben írok.
Életről, emberekről, érzésekről, természetről állatokról
napi szinten. Akadnak fiktív gondolatok közöttük.
Nem az életemet írom. Ez az oldal nem életrajz.
Előfordul, hogy egy film, egy kép, egy jelenet, akár egy vadvirág,
egy történés, megfog és leírom, amit gondolok...
Ajánlom a hozzám hasonló egyszerű, érző embereknek.
Talán ennyi...
Végül köszönöm a figyelmedet!

Üdvözlettel:Alkony Zagyi Gáborné

Csak neked súgom...

Csak neked súgom...
Duzzogássom ne hallja más,
ne bontsa gúny a sóhajom.
Viszi a szél, nem vigyázom.
Széttépett nézet. Torzulás.

Csak neked súgom...
Értem szemed csillogását,
szíved ütemét figyelem.
Aggályom sorokba rejtem,
féltem, szavak szabadságát.

Csak neked súgom...
Néma, kínzó bennem a vád,
árnyát űzöm éjjelente.
Hajnal fonja más keretbe,
érzem a virradat csókját.

Csak neked súgom...
Földúton járok, sok a sár.
Madár énekét hallgatom.
Visszajár. Őz a tisztáson.
Ágon burukkol gerlepár.

Csak neked súgom...
Van ettől félelmetesebb,
ami széttörik betonon.
Teríték a konc-asztalon.
A vadon sokszor szelídebb.

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Feltörő könnyek

Jelenembe ivódik,
érződik minden cseppje.
Lelkem medrében a múlt
tengernyi, elsírt könnye.

Békésen hang-súlytalan,
zajtalan kompresszió.
Várakozón baljós,
még csendes remisszió.

Áramló jelfoszlányok,
a változás hirtelen...
Mélyről felszakadó kín,
ott lebeg a felszínen.

Alkony
Zagyi Gáborné

Mértéktelen mérték

Keserű és édes.
Ízek összeérnek.
Tanulságként vegyül,
gyógyír és a méreg.

Bölcsességnek átka
időnként ölbe vesz.
Eséllyel cirógat,
de van, hogy tönkre tesz.

Kiforrott karakter,
végigkóstolt évek.
Felpróbált szerepek,
díjak, büntetések.

Számolgatott mérték.
Hány karát lendület?
Arany, bronz és ezüst.
Ötvözött szívügyek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Holdfényű boldogság

Vakító fényben fürdik a hold,
de látod -e sötét foltjait...
a békés szelídsége mögött
érzed - e rejtélyes titkait.

Háborítatlan csöndje vonzó,
pedig fénye nem is a sajátja,
mint kapott boldogságtól tündököl,
varázslata csillagok románca.

Jussa nem mindig hiánytalan,
a pompája csak időleges...,
ragyogó sugárzása, a nap
fénylő uzsorája, de tökéletes...

Mily hasonló életvidámságom,
amitől még szívem is mosolyog.
Ha szemeteket ragyogni látom,
boldog igazán, én akkor vagyok...

(Gyermekeimhez)

Alkony Verseim Gondolataim
Icus Zagyi Gáborné

Különös ragasztó

Sebeim története,
egyszerű hétköznapi.
Fölöslegesen mesélném,
tudok -e újat mondani?

Csorbuló valóságom
sok csokornyi strófa,
de szeretet a létem
pillanatragasztója...

Nélküle széthullanának,
az összetört darabok,
a hegek sem bántanak,
s ha nem is ép, erős vagyok.

A gyógyítás különleges,
hűen oda-vissza játszik,
mert ahonnan érzés fakad,
ragasztó nyom ott is látszik...

Alkony Verseim Gondolataim
Zagyi Gáborné

Szelíd tolvajok :)

Hová lesz a kukorica,
zsémbelődök magamban,
csak pár tyúkom kóricál,
kapirgál az avarban...

Megöntöm az etetőket,
reggel, amint fölkelek,
majd térülök, fordulok,
s lám a vályúk üresek...

Meglesem úgy döntöttem,
hová lesz a termény,
dehogy bánnám, ha nem
drága pénzen venném...

Az ablak mellé ülök,
mint egy jó detektív,
jajgatok és nyögdösök,
a reumám most aktív.

Látok cinegéket,
morzsát szedegetni,
díszes fácánkakast,
peckesen lépkedni.

Egy-két veréb csipeget,
ám elűzi a vércse,
később egy pár gerle
jő, potya eleségre...

Nem is nézem tovább,
túl sok itt a vendég,
az udvarra ballagok,
kicsit söprögetnék...

Megáll kezemben a söprű
itt költik a reggelit,
két suta látogató,
dézsmálja a tengerit...

Két, karcsú, szürkésbarna,
fehér pöttyös szépség,
nem szelelnek el,
bár meglep a közelség.

Tétován álldogál
a két szelíd tolvaj,
mosolygok rajtuk,
tán érzik, nincs baj.

Mátyásszajkó röppen,
éktelen lármával,
a két jószág mozdul,
sebesen elnyargal...

Nem kellett egy pillanat,
már se hírük, se hamvuk
csak az üres vályú jelzi,
a sok kosztost jól tartjuk... smile hangulatjel

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Ólomsúlyú...

Az élet rendje ez. Vigasztalnám magam,
de nincs szavam, fájdalom ül a lelkemen.
Széthullik a féltett ima. Tanácstalan
érzéseim foszlányait fércelgetem.

A sarokban félkész, faragott fakerék.
Büszkesége forgácsokkal kiseperve,
terve a bénult ujjaknak már vereség.
Árnyjátékot figyel a falon keserve.

Még szóra nyílnának a cserepes ajkak,
s becsapnak. Suttogását miért nem hallom?
Fejem lehajtom, nincs könnye a bánatnak,
szívemre száradtak rég. Vérzik az alkony...

Alkony
Zagyi Gáborné

/Apámért/

Zöldikék

Valamit rejt a borostyán,
surrognak, mozognak levelek,
majd életre kelt a diófám,
rajta sárgásszürke, zöld színek.

Zajongó madárkák serege,
tyü, tyü,tyü,tyű, pereg a csőrük,
szinte minden ágon Zöldike,
nem félnek, itt nincs ellenségük.

Vajon merre, hová tartanak?
Ráérősen néznek szét nálam,
mint akik helyet választanak,
hol teleljenek biztonságban.

Tollászkodnak a napsütésben,
enyhén fúj a novemberi szél,
olyan, mint egy kedves mesében,
hol a vándor, végül hazaér.

Kicsi Kincsem
Icus Zagyi Gáborné

Jótékonyan

smile hangulatjel
smile hangulatjel
Legyen jó, vidám legyen!
Legyen mosoly arcodon.
Bánatom ott fürdetem
derűdben megmosdatom.

Mert naponta életre kelek,
lelkesedek miattad, érted.
Bűvöletét érzem napestig,
akkor mindig újabbat kérek.

Nevetsz rám, s nevetek én is.

Kell a dózis. Nincs itt Titok.
Endorfinok oda-vissza,
nagy részüket tőlem kapod smile hangulatjel

Alkony
Zagyi Gáborné

Tehetetlenség

Részlet

Meddig...

Vágyálmokból megőrzött víziók,
milliók sóhaja utcazajban
veszik, mint tű a szénakazalban,
félelmüket suttogják vajúdók.

Féltett jövő köldökzsinórban.
Túlsúlyban a kényszerű képletek.
Örökölt vétkek. Ők vezekelnek,
s csak az altató választott dallam?

Gyűlnek, éleződnek ellentétek.
Gyengébb a jó, aki alázatos,
aki egy bogarat el nem tapos.
Ki tisztel másokat, s az életet.

Meddig tud tűrni, hamisat, mohót?
Jeldús góc. Túlfeszül, beleremeg
a gerincvelőben futó ideg.
Félelmüket suttogják vajúdók.

Alkony
Zagyi Gáborné

Fizess...

Önimádó fátum,
játéka elfogult,
őrült testamentum 
a karma rásimult.

Gyönge tartópillér,
amit tart plágium,
táncoló pengeél,
álszent statárium.

Vonzó kelepcéje.
Nagystílű gavallér.
Becsap a békéje,
vámot kér mindenért.

Árnyékként toporog
telhetetlensége.
Naponta bekopog
jussát visszakérje.

Könyörtelen bankár
figyel készenlétbe,
de nincsen könnyem már
hogy fizessek érte...

Alkony
Zagyi Gáborné

Részlet

Néha elég egy szikra

Látom magamat...

Képre írt

Ő is tudja...

Beköltözött a fájó,
lelkem mélyére...,
nem űzi a holnap,
sorvadó esélye...

Még megölel, édesget,
ám hazug a vigasza,
el nem sírt könnyekben
úszik diadala...

Nincs hatalom, kegy,
amely kedvére tehetne,
szigorú szabályok,
márványba fektetve...

Szemébe nézek...,
s tudom, ő is tudja,
hogy készülnie kell,
az utolsó útra...

Tehetetlen érzés,
az imádság elakad,
már csak a szívem súgja,
a könyörgő szavakat...

Alkony
Zagyi Gáborné

Döbbenet...

Érző lelkekben döbbenet.
Az őrület ítélete
ártatlan emberek felett.
Ez nem Isten üzenete.

Sikoltó gyász. Kik és Miért?
Tettét dicséri ki vért ont...
Mélypont. Lehet -e érteni
fagyott csendben büszke tébolyt?

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Hiszed, hogy így jó....

Jó és rossz benned összecsap.
Segítesz, s hiszed, hogy így jó...
Ma még nem tudhatod... holnap
megmar befogadott kígyó.

Alkony
Zagyi Gáborné