Szólj rám...

Oly sok mindent szeretnék,
még elmondani néked...,
de szólj rám nyugodtan,
ha túl sokat beszélek...

Csak életről, tetteim
szikráiról mesélek,
de szólj rám nyugodtan,
ha túl sokat beszélek...

Nem okosságok, egyszerű,
tények, vágyott remények,
de szólj rám nyugodtan,
ha túl sokat beszélek...

Lelkembe láthatsz, leírom,
olvashatod, amit érzek,
de szólj rám nyugodtan,
ha túl sokat beszélek.

Lehet szegényesen egyszerűk,
ám szívemből festett képek,
de szólj rám nyugodtan,
ha túl sokat beszélek...

Ha egy napon már nem hallod,
csak a csöndem köszönt téged,
már nem szólhatsz rám,
de üzenek..., soraim beszélnek...

Alkony

Adventi angyalok

Négy gyertya.... Zöldellő, díszes, koszorún,
hívogatón várják az advent angyalait,
négy vasárnap sorban gyúlnak bizakodón,
nem múló,örökölt hitet, őriznek lángjaik.

Első vasárnap:
Első gyertya ég..., kék köpenybe öltözve,
száll alá az első angyala,
lobban az első gyertya láng,
az úr ígéretének reménysugara.

Második vasárnap
Két gyertya ég..., piros palástba
öltözött angyal jő a menyből...,
kezében törékeny, finom szövésű serleg,
szeretetet gyűjt, érző szívekből...

Mikor telvén az óriási serleg,
az ott élő angyalok munkálkodnak,
az összegyűlt tengernyi szeretetből,
fény készül, ünnepi. Csillagoknak...

Harmadik vasárnap
Három gyertya ég..., fehér lepelben,
jő közénk , kezében fénylő fénysugár,
az angyal keresvén a tisztát a jót,
megérintve, kiben szeretetet talál...

Fény gyúl a szemekben, lehet bármily,
elesett, szegény, szerencsétlen...
megszállja a béke, a boldogság,
őszinte szeretet mélyen a szívekben...

Negyedik vasárnap
Négy gyertya ég..., lila lepelben,
lanttal kezében érkezik az angyal,
zenéje dallama bejárja a földet,
Figyeld! A békről, életről szól a dal...

Ha tiszta a szíved, meghallod,
a szunnyadó mag is hallja a földben,
ettől  sarjad majd tavasszal a vetés,
mint a hited, éltető örömöd, szívedben...

Már mind a négy gyertya ég...
Érzed szívedben az angyalok nyomát,
a lelked békesség, tiszta szeretet,
a karácsony szelleme járja át...

Alkony

Ha ismered

Ha láttál csúnyát,
csodálod a szépet.
Ha a sikert becsülöd,
kudarcban már volt részed.

Ha méltányolod a jóságot
a gonosz már kísértett.
Ha értékeled az igazságot,
a hamis már rád lépett.

Ha jóleső az együttérzést,
hagytak már magadra.
Ha ismered a vigaszt,
már vitt a fájdalom sodra.

Ha szívleled a biztonságot,
voltál már elveszve.
Ha marasztalod az örömöt,
lelked a bánatot érezte.

Ha hiszed a mosoly erejét,
hullott már keserű könnyed.
Ha tiszteled a szeretetet,
volt fájó közönyben részed.

Ha értékes az együtt szó,
volt már magány a társad.
Ha felismered a boldogságot,
tört már össze szívedet a bánat...

Alkony

Mesterséges ízű...

Mesterséges világot alkotunk,
imitálunk, mű színeket, mű érzéseket,
klimatizáljuk a kínzó létezőt,
másoljuk nyár forróságát, téli hideget.

Kizárjuk a természet zajait,
tomboló nyüzsgésre cseréljük,
feledésbe merül az eredeti,
értékeinket utánzatokban éljük...

Másoljuk az értékes ízeket,
mint magát a vágyott életet,
hamis falak közé kényszerítjük,
féljük az egyszerűt...,
vágyva igéző giccseket...

Alkony

Adventi koszorú

Négy advent vasárnap,
négy fénylő gyertya...,
örökzöld, díszített ágyon,
kék, piros ,fehér, lila...

Egyenként fogalmat rejtenek:
hit, remény, szeretet, öröm.
Lángjuk: egy-egy angyalért ég,
jöttüket köszöntjük a földön.

Mind a négy alkalommal egy eljő,
üdvözli a gyertya hívogató fénye,
szívünkben erősödik a szeretet,
s általa az ünnep, boldog meghittsége...

Alkony

Adventi koszorú készítése

Ne menj messzire, kincset rejt
erdők, mezők tágas színtere,
fenyőág, magyal, toboz, moha,
makk, mogyoró, van itt piros csipke.

E sok értékes színes kincstől,
szépül most adventi koszorú,
míg készül, vággyal telik szíved,
az otthon békéje fenyőillatú...

Három színkompozíciója, zöld, piros
sárga-arany, sokat sejtető alkotás...
a zöld a termés, a piros az élet,
a sárga-arany a fény, igéző parázs...

Jöhet hozzá különös illatkavalkád,
babérlevél, csillagánizs, szegfűszeg,
s a fahéj megszokott harmóniája, az
ünnepi hangulattal összeölelkeznek...

Végül a négy gyertya a koszorú éke,
adventi vasárnapok angyalait várja,
a hit, remény, szeretet, öröm,
hírnökeit otthonában szívesen látja...

Lágyan körülleng az ünnep szelleme,
megérinti lelkedet a várakozás,
betölti szívedet a szeretet,
az igazi öröm, a karácsonyi varázs...

Alkony

Örökérvényű

Szívem karácsonyfája

Karácsony táján
átjár az izgalom.
Ünneplőbe öltöztetem
minden gondolatom.
Vajon milyen lenne
szívem karácsonyfája,
ha az érzéseim mind
felraknám rája?
Feldíszíteném sok,
színes szeretettel,
csupa kedves gondolattal,
igaz érzelmekkel.
A sok-sok díszem
elférne-e rajta?
Amit érzek irántatok,
vajon hogy ragyogna?
Az ilyen karácsonyfa
boltban nem kapható.
Nem is lenne hozzá
méltó és hasonló.
Mert igazi értéke a karácsonynak,
ami legbelül lakik a szívekben.
Ott van az irántatok érzett
szeretetemben.
Adni-venni nem lehet
ilyen ajándékot.
Kicsinek és nagynak
ez hoz boldogságot!

Alkony (2013)

Átmelegít

Ma nem az égen sütött a nap,
szemedben véltem ragyogását,
éltetőn csillanó sugarai,
szívembe lopták varázsát...

Dérlepte borús gondolatok,
mint túlhűtött páraszemek,
cseppekké oszló jégbevonat,
egyé váló remény tengerek...

Meleg ujjak fonódnak enyémre,
az áramlás magával sodor...,
olvadó jégkristály kéreg,
erekben száguldó élő bíbor...

Alkony

Ajándékba kérek...

Az idén igényes ajándékokat kérek,
nem filléreskedő, fukar semmiséget.
Felszabadult, vidám mosolyt, kedveset. 
Időt! Együtt töltött, meghitt perceket.
Kacagást, gyermekek boldog tekintetével...
Főként ölelést, szívek meleg szeretetével...

Alkony

Leheletfolt

Várta, hogy eljön, reménykedve
figyelt, nézett ki az ablakon,
látni vélte az utcán közeledve,
játszó képzelete vetült árnyakon...

Nem jön, hiába..., sóhajtott halkan.
Talán majd holnap, holnap is várom...
Nincs más, csak egy elmorzsolt könnycsepp,
s egy lehelet folt az ablakon ...

Alkony

Télbeforduló

Elköszönt az ősz, még letépte 
az utolsó reszkető falevelet.
Becsomagolta tarka színeit,
s búcsút csókolt, ködleheletet.

A tél még komótosan, ráérősen
teregeti a hideg, rideg szürkét,
díszes dérszegéllyel körbeölti
az útszélén didergő apró levélkét...

Készül... Hóbundáját szövögeti,
néha leszórja a fölösleget,
aztán, ha az egész elkészül,
betakar vele házakat, földeket.

Dermesztőn csendes hajnalok,
csak a szél zenél, ha kedve támad,
hű bérence, örök megfigyelője,
az évszakok váltakozásának...


Alkony

Kitartó félelmek

Ragaszkodón simulnak
a múlt szenvedései,
tapadnak tegnapok
hű szennyeződései...

Tolakodón köszön
jelen aggodalma,
nem tűr harmóniát
nyugtalan hatalma.

Halmokban torlódó,
furcsa kérdőjelek...,
bennük jövő félelmei...,
szűkölve semmibe vesznek...

Alkony

Áramlás

Megállít a vádló felismerés,
némán mélybe hulló téveszme,
hazugságok sikoltó közönye,
segélykéréssé vált elmélkedés.

Járatlan úton,veszett remény,
rosszul kitűzött paraméterek
test börtönében dacoló lélek,
illúziót tép, pusztító örvény...

Visszaköszönő árnyék harcok,
felhőket idéző-űző gondolatok.
Tisztuló képek, konzekvenciák,

ébreszt kíméletlen valódiság.
Bomló félhomály, békés léghullám,
vihar előtti csend lapul, némán...

Alkony

Végletek

Utak.
Rejtettek,
kínálkozók.

Lépések.
Véletlenek,
kiszámíthatók.

Tettek.
Erőltetett,
célirányos.

Jellem
Különleges,
általános.

Egyéniség.
Képmutató,
igazságos.

Hangulat
Letargiás,
boldogságos.

Érzések.
Ború látó,
mosolyt idéző.

Gondolatok.
Múltba vesző,
jövőbe néző.

Alkony

Jelek...

Mosolyog rád a szívem,
bár nincsen külön oka,
víg kedélyű, ölelkezős
bíbor folyóm gondnoka.

Mosolyog rád a szemem,
igéző a pillanat,
hívogató lélektükör,
benne látod titkomat.

Mosolyog rád a szám,
nincs szó, néma üzenet,
édes röptű gondolat,
vonzza, érti a lényeget...

Alkony

Különös montázs

Kettőnk érzése,ami
azonos elvekben éled,
egymásra kopírozott
filing, eleven kísérlet.

Kettőnk élete,ami
lebontja az egészet,
új szerkezetet épít,
mit összefon a végzet.

Kettőnk mozdulata, mik
közös utakon visznek,
egymás felé, egymásért,
értéket képeznek...

Kettőnk lelke, ami
együtt alkot épet,
egy különös montázs,
egy értékes képlet.

Alkony

A kő... ?

Mosolyogva nézte ajándékát,
mi egyszerű volt, sima és kerek,
ott lapult meleg tenyerében... 
- Vajon ez a kő, mitől becses?

- Esténként mielőtt elalszol,
ne feledd, vedd kicsit kezedbe,
kívánd azt, ami először,
elsőként jut az eszedbe.-

Kedvesen bolondos ötlet,
mókásan furcsa vásárfia,
talán mert keveset van itthon,
ezért e komikus irónia...

Fáradtan ért haza este,
kimerülten zuhant az ágyba,
mikor eszébe jutott a kő,
hogy mit tud: kipróbálja...

Közönséges darabnak tűnt,
rögtönzött első látásra,
aztán megérintette lelkét
a kő, különös varázsa...

Tapintása selymes volt, meleg,
kellemes, bársonyos érintése...
Az első, ami eszébe jutott,
szerettei meghitt ölelése...

Gyermekei ölelő karja...,
párjával együtt töltött évek...,
szívében ott volt a kívánság,
ami röpke pillanatra éledt.

Mind itt legyen körülötte,
egészségben, biztonságban,
lehet -e nagyobb szerencséje,
ebben az őrült, rohanó világban.

Alkony

(I)gazság...

Ködbe vesző tévedések,
semmiből nőtt miliők...
elkobzott életnyi sorsok, 
csak sóhajokban mérhetők...
A fedhetetlenné válót,
rejtélyes homály takarja,
míg szégyen táblán
virít, a bolti szarka...

Alkony