Dallam a bús égre...

Ha felnézek az égre,
s a világmindenségre
gondolok.
Tudom, egy parányi rész,
s egyszer majd semmibe vész,
hogy vagyok.

Látok, hallok és érzek,
s ha nem is mindent értek,
telt tüdő.
Lélegzem... pulzál, lüktet,
magával sodor, sürget
az idő.

Közép tájon, mondanám,
éppen a sors vonalán
haladok.
Születő lét, körforgás,
színek, illatok, ízek
és zajok.

Gyűjtök minden érthetőt.
Szerethetőn éltetőt
számolok.
Napfényem a bús égre,
gyerekek nevetése...
dúdolok.

Erő... újrakezdéshez,
hogy mindig volt, van és lesz,
hihető.
Fák, lombok suttogása...
Forrás, víz csobogása
hűsítő.

Madár fészkel, költ, s itt hagy
dallamot: Nem magad vagy
tudhatod.
Szárnyal vágy itt és távol,
s az otthon, lehetsz bárhol,
visszahoz.

Zagyi G.Ilona

Emlékek között

Álmodtam róla... csupa zűrzavart,
nem valósat.
Létező ritmus, ami felébreszt.
Siet...mintha űzné a fikciókat,
de csak lassan törlődnek a képek.
Türelem... tudom, majd elmosódnak.
Csak a hiány nem, amit érzek.

Egy csomó a zsebkendője csücskén
árulkodó.
Feledte tán mikor, miért kötötte.
Titok marad, örök várakozó,
mint ő, emlékfoszlányaim öltögetve.

Bár jó szava itt hagyott,
de a lelkem része,
mert azt, hogy ringatott,
az idő sem zárja be.

Zagyi G.Ilona

Bohém szeptember

Túlérnek, változnak a nyári illatok,
a zöldbe ivódik a lángolás árnya,
s míg lassan hűlnek, vacognak a hajnalok,
tarka subát ad a nyughatatlanságra
az ősz, hogy a hervadása bohém legyen.
Ne unott, kedveszegettül reménytelen.

Mint elmentett mosoly a napsugarától,
egy lassan terjedő, festett naplemente,
mely érzékeny, gyöngül a simogatástól,
de elragadó, tájba, ízekbe rejtve.
Gyönyörködni benne! Kóstolni, szeretni!
Nem számít mennyi, olyan vonzó tud lenni.

Ma eleven még a nyár bódulatától,
s derűs jussából csakis adni szeretne.
Legyen káprázat a lassú lombhullásból,
ne legyen csak úgy könnyen elvesztegetve.
Túl sok a könny? Idillt teremt, így jót mulat
színes esernyőkön az őszi hangulat.

Zagyi G.Ilona

Kép:Internet