Mert látom

Csillog a szemed,
kutatom a titkát,
lelked angyalai,
íriszébe írták...

Elhallgatni akarod
a fájót, a rosszat,
ám a szívem érzi,
ki sem kell,
hogy mondjad...

Alkony

Hómanó Mikulása

Túl az Üveghegyen,
varázserdő mélyén,
éldegélt egy hómanó,
gyökér-lakban, békén.

Nagy bánata van idén,
szegény kis manónak,
egy szál hó sem esett,
a földre takarónak.

Csak az eső szemereg
minden nyirkos ködös,
az ablaka csupa pára,
s egyfolytában köhög.

Száraz hidegre vágyik,
roppanó friss hóra,
lassan itt a Karácsony is,
tán megjön végszóra.

Mindennap előbújik,
kémlelni az eget,
szomorúan visszaballag,
hogy még alszik egyet.

Álmodott a havas tájról,
hóembert is épített,
a jó öreg mikulásról,
ki a hóesésben lépkedett.

Eközben a télapóka,
áthajtott a táj fölött,
érezte a kívánságot,
segít neki, úgy döntött.

Megrázta a hószakállát,
a sok hópihe röpködött,
belepte a szürke tájat,
mi hófehérbe öltözött.

Mosolyogva tovalibbent,
szarvas szánján jó apó,
fog örülni hómanócska,
az ajándéka csudajó.

Reggel, ahogy szeme nyílik,
nagyot nézett hómanó,
az ablaka jégvirágos,
és minden csupa-csupa hó!

Kacag és hempereg,
már a füle is havas,
dehogy bánja a hideget,
olyan régen látott havat!

Tudja ő, hogy nem véletlen!
Mert bizony ma van Mikulás!
A csizmája is tele hóval,
ajándéknál így szokás.

Köszönöm jó Télapóka!
Hálás szívvel integet.
Siet mert most sok a dolga,
Viszont látásra gyerekek!!

Alkony 
Zagyi Gáborné

Hómanó és a Karácsony csillaga

Túl az Üveghegyen,
varázserdő mélyén,
hómanócska éldegélt,
gyökér-lakban békén.

Hómanócska várta már,
szerette a karácsonyt,
az ünnep lehelete,
melegséget varázsolt.

Kopogtak az ajtón
vendége érkezett,
Csinka volt a tündér,
ám nagyon sietett.

Baj van hómanócska,
de nem is akármilyen
a karácsonyi csillag
itt a földön hever!!

Kiszaladt a manó.
A csillag a hóban!
Sisteregve izzott,
már épp kialvóban.

Nehéz volt a csillag,
de gyorsan fölemelte,
bevitte a gyökér-lakba,
hogy megmelengesse.

Föléledt a csillag,
hangosan szipogott,
- Vissza kell jutnom,
mert bizony kikapok.-

Hómanócska hőálló
tarisznyába tette,
és elindult hősiesen
az erdő rengetegbe.

Talált egy nagy fenyőt,
nem is olyan messze,
mászott egész nap,
hogy a tetejébe tegye!

Onnan a kis csillag
felröppent az égre,
megmenekült a Karácsony,
nincsen már veszélybe.

Elfáradt a hómanó,
alig, hogy pihegett,
nem csoda, szegényke,
mert nagyon sietett.

Akkor döbbent rá,
neki nincsen fája,
az idén nem díszített,
idő nem volt rája.

Milyen a Karácsony
Karácsonyfa nélkül,
szomorúan üldögélt,
míg az ablak rezdült.

A karácsony csillaga
nézett be hozzája,
egy szépséges fenyőt,
varázsolt a szobába.

Drága hómanócska,
hoztam hálás szívvel,
Békés, Boldog Karácsonyt!
Sok sok szeretettel!

Alkony
Zagyi Gáborné

Három király

Fedi őket az idő homálya,
hogy a három király ki lehet,
kik a karácsonyi Betlehemben,
a jászolánál őrzik a kisdedet...

Akik Jézus bölcsőjénél állnak,
kezükben arany,tömjén és mirha.
Egy hívogató fény vezette őket,
a Betlehem igéző Csillaga.

Az egyik Gáspár:
Tán hatalmas király volt,
gazdag és elkényeztetett,
ki ráunt a fölös élvezetre,
tetteiben értelmet keresett.

Aznap este ablakánál állt,
a ragyogó csillagot nézve,
vonzotta a távoli ismeretlen,
útnak indult, tanácsot remélve.

A második Menyhért:
Talán egy híres orvos volt,
aki jósággal, szívvel gyógyított,
a gyógyíthatatlan kin, szenvedés,
lelkében fájdalmat okozott...

Hitte, hogy válaszra lel,
a szenvedésnek gátat szabhat,
hogy egy ember, vagy hatalom,
majd valaha irányt mutathat.

Meglátta ő is a csillagot,
egyszer régen olvasott róla,
hogy a csillag fénye oda vezet,
tudta ez, az ő útmutatója.

A harmadik Boldizsár:
A bőre színe fekete volt,
talán szerecsen király,
kit kikosarazott egy fehér
bőrű, kényes királylány .

- Keress magadnak egy csillagot,
mosd le bőröd rút feketéjét,
talán, akkor hozzád megyek...-
gúnyos szavak tépték önbecsülését.

Meglátta a fénylő csillagot,
szívében új remények gyúltak,
- Itt az idő! Ez a sors keze. -
gondolta, ezért indult útnak.

Találkoztak egy kereszteződésnél
így hárman a három király,
s mivel céljuk egy és ugyanaz,
már együtt haladtak tovább.

Hamar rátaláltak a barlangra,
ami közepén egy jászol állott,
mellette ült Mária és József,
az újszülött álmára vigyázott.

Engedélyt kértek, hogy láthassák
az édesdeden alvó gyermeket,
kíváncsin, érdeklődve nézték,
ám az újszülött megremegett.

Fázik...döbbent rá Gáspár,
de hisz itt a jó meleg palástja,
hamar a gyermekre borította,
s megérintette egy érzés csodája.

Rájött mi a baj, hogy mi hiányzott,
adni tiszta szívvel, örömöt okozni,
a gyermek ajándéka: szelíd mosolya,
- EZ AZ! -.szeretné világgá kiáltani.

Nézte Menyhért csodálkozva,
miközben a kicsi jövendőjét látta,
Jézus ember okozta földi szenvedését,
ki önzetlenül a kínokat megváltja...

Holnap visszatér szegényei közé,
hirdeti, amit látott: az IGÉT,
hogy nem csak orvosság a gyógyír,
hogy létezik Gyógyító, aki megvéd.

Nézte Boldizsár.
Meglepve látta a sugárzó,
ránevető, bájos arcocskát,
lám nem riassza, mosolyog,
nem féli a fekete arcát.

Minek neki megváltozni,
ha így is lehet szeretni.
Vidám lett a szíve, szinte
megölelne most mindenkit.

Idő múltán elköszönnek,
a három király haza indul,
kíséri őket a kis Jézus csodája,
amitől az életük jobbra fordul.

Alkony

Csak egy sóhaj

Az egyik szemem sír,
míg a másik nevet.
Az ember csak boldog,
miért nem lehet?

Érzem kezed melegét,
szíved szeretetét,
a féltő ölelésed,
biztató üzenetét.

Érzem gyermekeim,
értékes kötődését,
a kellő ragaszkodást,
a kedves megbecsülést.

Érzem apám, s anyám
örök aggódását,
őszintén szerető,
meleg pillantását.

Oly szép is lehetne,
ám az élet alkot,
fájdalom, betegség,
törvényszerű gondok.

Még kezemben tartom
a reszkető, féltő kezeket,
ám félem a holnapot, hogy
már csak emlékezhetek.

Az egyik szemem sír,
míg a másik nevet.
Az ember csak boldog,
miért nem lehet?

Alkony

Kicsi Karácsony felelős :)

Mennyit kell még aludni?
A kérdés tán ismerős...
izeg-mozog faggatózik,
ő a Karácsony felelős...

Sorban nyílnak ablakok
az adventi naptárban,
ragyognak a gyermekszemek
az édes várakozásban...

Így az esték vidámabbak,
mert holnap újabb nyílik,
röpíti az álma éjjel,
a Karácsony csillagáig...

Alkony

Karácsonyi várakozás

Emlékezem:
Gyermekkorom karácsonya,
az a boldog várakozás,
mikor a gyermek szíve
még csupa vágyakozás...

Csupa kaland, rejtély,
annyi titok lappang,
a mikulás útjában,
s míg csendül a harang...

Karácsonyi fények...
Jézus születése, imák,
nem ajándékba mértük,
az ünnep gondolatát...

Emlékezem:

Elmúlt évek Karácsonya,
oly sok a fájó emlék,
csak a gyermekeim mosolya,
mik kedvessé színezték...

Az a boldog bizakodás,
mindig minden évben,
bár gazdag sosem volt, de
ott volt szívben, ölelésben.

Most érzem:

Nem számít mi volt,
minden fájó gyönge,
az egyetlen ünnep,
ami megmaradt örökbe.

Az egyetlen, ami megérint,
ott mélyen legbelül..,
a szeretet mindent kisöpör
és nem hagy védtelenül...

Készülődés az ünnepre,
az a sejtelmes varázs,
kifogyhatatlan ötletek,
ragyogó arcocskák...

Amikor túlcsordul bennem,
és ebben sosem hibázok,
mintha magamhoz ölelném
szinte az egész világot.

Ölelés melege, gyermekkacaj,
sziporkázó,csillanó fények,
amik közül a legszebbek,
szeretteim szemében égnek.

Alkony

Lángos

Langyos tejes vízben,
feléledt élesztő,
unszolja a lisztet,
felkelni! Ébresztő!

Észbe kap a tészta,
szökni kéne innen...,
a tál szélére kúszik
szét néz ingerülten.

A terve fuccsba ment
a kéz észre vette,
szegény menekülőt,
több darabra tépte.

Majd forró olajban
ropogósra sütötte.
Mosolyog a tányéron:
Vajon enni jössz -e? 

Alkony

Elszakadva

Mintha hajótörött lennék 
egy titokzatos szigeten,
eltávolodva a világtól,
a furcsa idill magához ölel...

Mintha nem is létezne káosz,
most békésen suttognak a fák,
pedig csak karnyújtásnyira
a pezsgő, lüktető realitás...

Karjába zár a nyugalom
otthonom e szelíd vidék,
mintha csak álmomat élném,
különösen harmonikus a kép...

Tanít a természet csöndje,
a tomboló, zúgó viharok,
itt minden annyira más...,
másképp látok, másképp gondolkodok...

Lenyűgöz a vadvilág élete,
amit látok, számomra csodák,
bogarak, madarak, őzek, rókák.
csiszolatlan, de őszinte világ...

Megérinti lelkem az egyszerű ,
az impozáns színek, a nyugalom,
a különbséget csak akkor érzem,
ha időnként magam mögött hagyom...

Testem, lelkem érzi a változást,
a valóság színterétől fáradok,
kétkedve nézem a rohanó életet...,
s rájövök: milyen szerencsés vagyok...

Alkony

/Saját fotó/

Megfelelni

Dimenziónk

Megosztom veled a csöndet,
te szavak nélkül is értesz,
most beszédesebb a lélegzet,
csak a tekinteted kérdez.

Ölelkeznek a gondolatok,
egy harmonikus keringőben,
határtalan, végtelen síkon,
szürreális térben és időben...

Tisztán rajzolódó képek,
eggyé váló körvonalak,
ez a kettőnk dimenziója,
csak miénk a pillanat...

Kizárjuk a valóságot,
osztozunk szívdobbanásban,
s ha kétfelé húz az áramlás,
megkapaszkodunk egymásban...

Alkony