Búcsú jelenet...

A reggel tavaszízű,
mit madárdal fűszerez,
de a lépés még koppan,
fagyos szél, mi lengedez.

Dermeszt a tél csókja,
amit búcsúzóul szánt,
hamis még a mosolya,
bár tudja az útirányt.

Lassan szedi cók-mókját,
még kicsit ingerkedik,
tarsolyában kincset lel,
hópelyhekre is telik.

A tavasz nem küzd vele,
hisz övé már a szerep,
türelmesen mosolyog,
ez csak búcsú jelenet...

Alkony
Zagyi Gáborné

Újraépül

Nem bírta a súlyt, leomlott,
mi épült romokban hever,
egy magányosan foltozott
reményekkel kevert teher.

Fal, mit a sors formálgatott,
de meg is bontott ezerszer.
Adott hozzá vagy elkobzott,
réseit mosta könnytenger.

Újra épül, mi széthullott,
már nincs benne semmi kényszer,
s nem is minden kő válogatott,
de több kéz rakja szeretettel.

Alkony
Zagyi Gáborné

Tétlenül...

Betonba öntött generációs kór
mit beletörődés bűvölettel szór.
Köldökzsinórban kapott gőgös átok,
falak közé szorult életnyi zálog.

Soha át nem lépett állandóságok,
álmodott, meg nem élt bolondozások.
Szőnyeg alá söpört, baljós ómenek,
rögökhöz kötött, sínylődő becsület.

Alkony

Rekedt művész

Rikácsol a szajkó

figyelemre vágyik,

csalfa komédiás,

nem messze tanyázik.

Benéz reggelente,

röppen árgól-ágra,

mintha panaszkodna:

Nem volt vacsorája.

Csacsog önfeledten,

hozzá illeg-billeg,

hosszú előadás,

már-már be is reked.

Elmeséli nekem

milyen sok a dolga,

mennyi kudarc éri,

talán azt sorolja.

Véget ér a műsor,

rebben másik fára,

furcsa krónikáit

világgá kiáltja.

Zagyi Gáborné

Életízű...

A láng még lobban,
jussa igézet,
felkelő napban
titka nem éget.

Eleven szikra,
de selymesen lágy,
gyógyír átokra,
életízű vágy.

Ösztönből fakad,
léte a ritmus,
magával ragad,
lüktető impulzus...

Alkony
Zagyi Gáborné

Vagyok...

Elveszhetnék a könnyek tengerébe,
tehetnék pontot a mondat végére.
Lehetnék gyáva, lemondó sóhajtás.
De hang vagyok... Egy életnyi kiáltás.

Alkony
Zagyi Gáborné

Keringés

Megállás nélkül zakatol,
hol csöndes, hol erőltetett,
s mert áramlatokkal dacol,
sosem volt elkényeztetett.

Az irány sosem változik,
léte maga az utazás,
nincs finis, meg nem érkezik,
célja az út, nem az állomás.

Alkony
Zagyi Gáborné

Csak dobozdíj...

Csak dobozdíj...,
ajándék tartalom,
pár óra lélegzet,
dobbanó jutalom.

Csak dobozdíj...,
keserű pirula,
súlytalan szünetek,
rejtélyes cédula.

Csak dobozdíj...,
kimért diagnózis,
fanyar sorsú hála,
csendes analízis.

Csak dobozdíj...,
egy kapott döbbenet,
a szánalom kúra
talán csak átmenet...

Alkony

Folyamat...

Megroggyanó pillér,
korhadó szerkezet,
folyton szűkülő tér,
elenyésző jelek.

Elmosódó díszlet,
ajtók mögött titok,
a neon fény jelez,
EXIT tábla villog.

Alkony
Zagyi Gáborné

Zsákutca

Sehová nem vezet, már
megint egy zsákutcában..
tanácstalanul ácsorgok,
elveszve, a világban..

Másik útirány kell,
hol nem ütközök falba,
de fogytán az erőm..
feladom gondolatba.

Aztán összeszedem magam,
minden erőm, bátorságot,
megint visszafordulok,
s merre jöttem kitalálok..

Befordulok a következő
újabb ígéretes sarkon,
vakmerően lépek tovább,
hűen kísér az alkony..

Szaporázom lépteim ,
reménytelenül esteledik,
de már hiába keresem,
a járdaszegély virágait..

Megállok, nézek előre,
egy újabb szürke kőfal..,
fáradtan fordulok meg,
reménytelen álmaimmal..

Alkony
Zagyi Gáborné

Naptorna

Megszokott

Változzon

Jegyzet

Valóra válthatod

Érezted már ?

Ébredés

Kisiklott

Köldökzsinórnyi

Elgyengülés

Uralkodó szeszély

Ugyanazt a medret mossa,
útja mindig a megszokott,
a stílusa bizonytalan,
hol szelíd, hol zaklatott.

Néha haragvón nyugtalan ,
vágyakkal duzzasztott apály.
Néha jámboran ártatlan,
békéssé apasztott dagály.

Tekintélye tombolása
uralkodik, de változik,
szenvedélyes simulása
jólnevelté csillapodik.

Alkony
Zagyi Gáborné