Értékrendfonák...

Elpazarolt, örökölt életstílus,
hol csomókban kuszálódnak szálak,
törékeny, örvénylő elméletek
egymást gúnyolják, uralkodnának.

Áhítattal megbámult korlátok,
márvány oszlopok, csodás erezet,
az irigyelt gőg példaértékű
mert, ami drága csak is jó lehet...

Savanyú szőlő szlogenek között,
fázik és éhezik a boldogság,
lepréselt négylevelű lóhere
a falon, édes-bús szánakozás.

Bekeretezett vágyak jó helyen,
elfogadás mellé csomagolva,
meszesedett önérzet a padlón
bár naponta végigsimogatva.

Szeretetfüggő lélek kincsei
egy kialakult értékrendfonák,
ahol mégis van tökéletesség,
s nem számít, hogy a lakás hány szobás.

Ajándék pillanatok, mit érezni,
érteni kell, nem bizonyítani,
s, ha a jó Isten is úgy akarja
talán marad idő kibontani...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /
2015.08

A csend völgye...

Most nem számolok lépést, sem ütemet,
nincs más ritmus; szívverés, s lélegzetem.
Elszürkült gyöngy a szó záloga,
nem mossa könny, csiszolja ígéretem.

Újjászületik kőbe vésett vigasz,
lepattanó lánc ég a pokol tűzén,
megtart a hűség perem szélén,
mint verejtékkel, tűzben hajlított acél.

Megbújok az értem verő szívben,
elhalványult csillag fel-felragyog,
bámulom az alkony csodás fényeit,
megköszönök minden napot, virradatot.

Menedék. A csend völgye otthonom,
ahol a visszhang is óv, elnémul.
Most nem számolok lépést, sem ütemet,
Talán így jó... létezni számolatlanul...

Alkony /Ilona Zagyi Gáborné/
2015.08

Mitől más...

Szinte minden ugyanaz,
és mégis annyira más...
az emlék torz változat.
Miért gyötrő villanás?

Valami megváltozott.
A fű, a fa, a virág
tán más színeket kapott.
Mitől más most a világ?

Kínját feledi a test,
csodál mindent ami él,
látja, mi a lényeges,
az élet másképp mesél.

Hangok, képek, rét, erdő,
csupa-csupa létezés,
A nap, a felhő a szél,
hallható a lélegzés.

Kutatom a nyitját, hív...
hogy mitől kékebb a kék.
Mohón, lázzal ver a szív:
min-dent, min-dent látni még.

Most mitől más az értelem,
hisz csillan ezüst, reszkető...
Vállamon int a türelem;
figyeld... itt pihen az idő...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Nyúlok érte...

Nyúlok érte, hogy elérjem,
magam sem értem, hogy miért.
Revans álmokért, vágyakért?
Időm könnyelműn fecsérlem.

Látod, szógyöngyöket fűzök.
Sokat. Lehet semmit nem ér,
színes vagy fekete fehér,
díszítésül sorsból tűzök.

Minden érzést egybegyűjtök,
szemezett életolvasó,
de vigyázz, nem tanácsadó,
hiszen magam is szédülök.

Nyúlok érte, de jó lenne...
magam sem értem, hogy miért.
Súgják: Fizess több napfényért...
Ugyan minek... megégetne...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Az első Kicsi Kincsem mesekönyvem

Underground Kiado és Ilona Zagyi Gáborné.

május 3., 18:00 · 

Mesekönyv érkezett webshopunkba!
Ilona Zagyi Gáborné Gyökér-falvi történetek című verseskönyvét az alábbi linken érhetitek el.
http://undergroundbolt.hu/gyoker-falvi-tortenetek

Szabadabban...

Fizethetsz több, mint eleget,
tanulópénz számlálatlan.
Hálátlan, koldus, becsület,
a kamatok rémálmokban.

Vesszőfutás, csak hegymenet,
felvonó kihasználatlan...
Utad hosszúra tervezed,
blokkol az óra titokban.

Hűséged bőrödbe égett,
a napsütés aránytalan,
nehezülnek a lépések,
hogy meddig még, bizonytalan...

Érzed, tudod, hogy már elég,
s egy változó pillanatban,
mi talán még el nem késett,
élni tanulsz szabadabban...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Fóbiák...

Elesek folyton a cél előtt...
Kísértő, visszatérő álom
súlya húz... a félelem felnőtt,
de útját mégis újra járom.

Gyerekcipőt kinövő iszony,
megszégyenült mélység, repülök,
csábító látvány, lassan szokom
feljebb sosem török, szédülök.

Még lebegek kicsit a semmi közepén,
riasztanak velem született fóbiák,
hiányossá válik a kapott gyűjtemény,
megszelídített csakazértis trófeák.

Naponta fürdetem lelkemet,
húz kiszámíthatatlan örvény,
mégis egyre merészebb leszek,
táplál egy túlélőtörvény.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Fej vagy írás...

Jó és rossz vegyül, éjek, nappalok,
feldobva érmék, s én választhatok.
Oly egyszerűnek kéne lennie...

Pánik, szapora pulzus, zűrzavar,
várni egy kicsit, múljon a vihar,
eltévedni könnyű sűrű ködben...

Fej vagy írás? Mielőtt lezuhan,
őrülten gyorsul, még csiszolatlan
a választás hirtelen... Veszteség...

Idő megmosolyog, nem rejtőzik,
rám simul, oktat, hozzám tartozik,
láttatja hibáim, újrajátszás...

Leülepszik mi felkavarodott,
átláthatóvá válnak pillantok.
Az érme ugyanaz. Én változok...

Már tudom a választ, tiszta légtér.
Kezembe zuhan, simul, megdicsér,
de, hogy írás vagy fej... már lényegtelen...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

Őrzöm...

Az akarat tüzével magamat áltatom,
hitem rőzséit lassan mind máglyára rakom.
Figyelem, ahogy terjed, szökik a magasba,
szinte minden lelkierőm magába szívja.

Erősödik, de sok a lepattanó szikra,
földre hullva lassan kihuny, s csendesül titka.
Melegszem fényénél, de néha meg-megéget,
vacogásom gúnyolja fullánknyelvű végzet.

Tudom, nem ég örökké, kialszik idővel,
elfogy a tűzrevalóm, s éj takar kendővel,
de most még gyönyörködöm, enyém a látványa,
felhőkre raktam, az élet alkonyatába...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /
2015.07

Így is - Úgy is

Igaz vagy becstelen?
Űzöm vagy követem? 
Szívom vagy lehelem,
mondom vagy megteszem.

Hidegen vagy melegen,
gyűlölöm vagy szeretem,
kiköpöm vagy lenyelem,
felveszem vagy levetem.

Akarom vagy tagadom,
hallgatok vagy kimondom.
ébren tart vagy álmodom,
valóm vagy árnyékom.

Viharos vagy szélcsend
zűrzavar vagy sorrend,
pogányság vagy Isten.
hitetlen vagy hitben.

Biztos vagy véletlen.
Színes vagy színtelen
véges vagy végtelen
szelíd vagy féktelen.

Átgondolt vagy hirtelen,
tervezett vagy véletlen,
testemben vagy lelkemben,
szegényen vagy bőségben,

Káosz vagy fegyelem,
völgyben vagy hegyeken,
Örök vagy képlékeny,
félholt vagy eleven.

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Napló lapjai között...

Megsárgult lapokon líra,
néhol rímelő jegyzetek,
tapasztalt lélek metszetek,
beszédes, sokat látott tinta.

Árulkodó betűk, fecsegés,
oly tisztán csengő álmodozás,
fakult, gyermeki lázadozás,
skicc, bájos vázlatok, tervezés.

Meg-megszakadó lendület,
hosszabb szünetek, vonalak,
vészjóslóan szaporodnak
gondolat és kérdőjelek.

Itt-ott elmosódnak a sorok,
érezhető furcsa reszketés,
panasz, az ujjakban remegés,
harag, háborgó indulatok.

Gyűlnek vigasztaló szavak,
száradó könny sorok között,
félelmét írja üldözött,
már nem sír, nem hisz álmoknak...

Új bekezdés... Határozott,
mosoly, sugárzó tartalom,
a túllapozott fájdalom
átüt, de alkalmazkodott...

Szabályossá váló ritmus...
Nem ígér, de mégis könnyed,
a megfelezett súly könnyebb...
Csendesül letisztult stílus...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /