Napfény az üvegben

smile hangulatjel

Ragyog megint a nap fénye,
szükséges gyógyszer adagom,
ilyenkor már megbecsülöm,
nyáron mindig túladagolom.

Amikor sok van belőle,
sok ember csak nyöszörög,
mert a hőből megárt a bőség,
de télen érte könyörög.

Az évszakok maguk szabják,
mikor mennyit kaphatunk.
Ebbe nincsen beleszólás,
mi csak alkalmazkodhatunk.

Kár, hogy nem lehet eltenni,
télire befőttes üvegbe,
hogy a hideg hónapokba,
mindenkinek melege lehetne.

Talán egyszer feltalálják,
konzerválni, hogy lehet,
csökkennének a rendelőben
a depressziós betegek. smile hangulatjel


Alkony
Zagyi Gáborné

Tudom, milyen lehetne...

Néha jó lenne egy életszűrő,
szigorúan ellenőrzött rosta,
fennakadna minden, ami gyötrő,
csak jó szándék folyhatna át rajta.

Mégis hiszek emberi jóságban,
akkor is, ha megtéveszt ,megvezet,
sok a tövis koldus igazságban,
nincsen szűrő, sem varázsfőzetek.

Ismerem a valódi világot,
de azt is tudom milyen lehetne,
ám a közöttük húzódó árok
csak mélyül, sose lesz betemetve.

A lelkembe égett tapasztalat
sokszor sikolt, kioktat, intene,
láttat tanulságból épült hidat,
figyelmeztet, tudom megmentene...

Alkony
Zagyi Gáborné

Az óvoda ablakában...

Integet, ameddig csak lát,
mindennapos elszakadás,
látom csillogó szemeken
tudja, jövök majd, szeretem.

Mindig elérzékenyülök,
s szívem hangosan dübörög.
Már nem sír, mint eleinte,
biztat mosolya, őszinte.

Édes kincsem, boldogságom
visszaintek, amíg látom.
Óvodásom, kicsi gyerek,
jövök hamar, majd sietek.

/A reggel érzékeny napszak,
meséli óvoda ablak.
Könnyes sóhaj, intő kezek,
nyomot hagynak leheletek./

Zagyi Gáborné
/Ahogyan megéltem én is egykor...smile hangulatjel /

Az élet vizén...

Látod, ott ring a tengeren

az a viharvert, kis hajó!
Rongyossá tépett vitorla,
szélcsend, most nincs félnivaló.

Kétfelől part, múlt és jövő,
jelenben békésen pihen.
Csodás alkony széles vásznon,
gyönyörködik színeiben.

Közel még a múlt mólója,
borítja homály, nehéz köd,
hírt hoz arról fehér galamb
repül a víztükör fölött.

A jövő kikötő messze,
de csábítja kínálkozón,
körvonala már-már látszik,
segít a szél tanácsadón.

Életre kel szakadt vászon,
nehéz horgonylánc nyikorog,
burukkolva pihen galamb...
tovább viszik áramlatok.

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Nyakon csípett alkalom

Hogy kértem, hívtam vissza...
Elszalasztott alkalom.
Ajkamon lassan elhalt
a sóhaj, sirathatom.

Vázlatom elmosódva.
Nincs ígéret: Megkapom.
A könnyeső elmosta,
mégis újra rajzolom.

Hibákból tanulságot
keverek, új színeket.
A múltba kapaszkodás
elrontja a terveket.

Édes szóval csalogatom,
majd elkapom, nyakon csípem,
ajánlatát elfogadom.
Soraimba beleszőttem.

Alkony
Zagyi Gáborné

Szívünkbe írt...

Ahogy rám nézel, nem lát úgy más,
nincs pillantás, ami így éget,
részed vagyok, lelkedben élek,
felszabadult, édes tékozlás.

Szertelen, csak adni akarás,
birtoklás nélküli, bűntelen,
nem számolgatott, mert végtelen,
szívünkbe írt összetartozás.

Nincs rabság, csak szabad akarat.
- Röpülj! - mondod, s érzem, hogy féltesz,
igazodom lélegzetedhez.
Elengedlek, tudom itt maradsz.

Alkony
Zagyi Gáborné

Hiba jelentés

 smile hangulatjel frown hangulatjel

Csak sötét. Üresség. Nincs jel,.
üzemel, de kódolt adás,
fontolgatás megfizetve,
tán műhold helyváltoztatás...
Egy némán villogó ikon,
grafikonon statisztika
rossz ómen, ec-pec kimehetsz...
csiga-biga fullos technika.
Szerver azonosítás kész,
nincs műszerész kisujjában
áramlás, misztikus hiba,
menj moziba, alkonyat van.

Alkony
Zagyi Gáborné

Csak ennyi...

Változás

Velem született

Tenyeremben furcsán kusza rajzolat.
Üzennek vele sorsom írnokai?
Az élet, fej, szív, sors, siker útjai,
mondják jövőt jósolnak a vonalak.

Hogyan írhatnak élettörténetet
a puhán simuló, bújó szálai,
a szelíd barázdák, megtört ágai,
hiszen ez a vázlat velem született.

Alkony
Zagyi Gáborné

Örökölt dallam

Sosem láttam a kottát, nem olvastam szövegét,
nem tudom, kik alkották, éreztem üzenetét.
Csendült jó anyám ajkán, csendben, szótlan figyeltem.

Láttam égni szemében, megbecsült emlékeit,
varázsolt a szívemben, átéltem hangjegyeit,
s míg dúdolt, énekelt, tanultam, a szót jegyezve.

Egy egyszerű dallam volt, és mégis tökéletes,
mit lelkem kicsomagolt. Hegedű sírt, szépséges,
pendült láthatatlan húr, mélyre nyúlt a gyökere.

Nagymamám pillantása, mosolya, érintése,
a szeme sugárzása, s a forró ölelése.
Dalban éledő csoda, egy különös hagyaték .

Dúdolom. Csak az enyém, és mégis mindenkié.
Lobban az ismerős fény, tekintet gyermekemé,
aki hallja, megérti, el nem némul örökség.

Unokák tekintete, egy magyar lélek tükre,
hallja, olvas benne, megkapja, hogy melengesse,
énekli, dúdolgatja, tán fennmarad örökre...

"Erdőben eprező kisleány ül,
az erdő csendes most kívül, s belül,
csak egy kis madárka ring az ágon,
aranyos pillangó a virágon.

Ki nékem megfogná a madarat,
eprező kosaram neki adnám,
ki nékem megfogná mind a kettőt,
szívemből tudnám én szeretni őt."

Az idézett részlet egy dalból van , amit édesanyámtól tanultam el, aki szintén az édesanyjától, aki.....

Alkony
Icus Zagyi Gáborné

Pinty

Jókedvűn gondtalan a Pink-pink,
revir felett, pjü-pjü hallatszik,
a fején kékesszürke sapka,
nincsen rangja, csak néhány csíkja.
Fészkük valahol a fasorba,
fiókák kirepültek sorba,
még valamikor júniusba.
Csendül az esőhívó hangja.
Borul, eső csöppen tollára,
párja már várja vacsorára,
röppen, s útközben elmondja,
ugyan miért járna a boltba,
a csemegéjét fölkapkodja,
csőrében bogár, friss magocska.

Zagyi Gáborné

Megkopott...

Ültettem egy fát
valamikor régen,
lassan cseperedett,
kertem szegletében.

Először sínylődött,
az agyagos talajban,
de gyökeret eresztett
éledt a hajtásokban.

Először csak két ág,
majd évről évre több ,
vastagodott a törzse,
termés bújt lombok között.

Megéltünk sok nyarat,
hólepte zord teleket.
Madárdalt, lehulló lombot,
mindig jött újabb kikelet.

Óriássá nőtt azóta,
néhol elhaltak ágai.
A vihar sokszor átszabja...
nem tud fejet hajtani...

És csak múlnak az évek,
megkopunk mind a ketten,
ő korhadó fakéreg alatt,
s én e fájó, gyötrő testben...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szenvedély hangjegyek

Megtalálja helyét minden részlet,
életre kelnek összefüggések,
egy igéző dallamot alkotva.

Testben lélek komponálta stílus,
jel erekben lüktető impulzus,
kész a ritmus, szívek írta kotta.

Sejtelmesen lágy, vágy beleremeg,
s míg születnek szenvedély hangjegyek,
édes a láz, ami körbefonja.

Alkony
Zagyi Gáborné

Múltból hozott láng...

Amíg létezik a nemzetnek múltja,
fiatal öregnek a kezét nyújtja.
Gyöngül az elfogyó gyertya lángja,
lobban egy másikon újra gyúlva.

Mesél, elevenné válik útja,
fény és sötét, öröme és búja,
születés és halál, sorsát tudja,
bízik benne, lesz mindig utódja.

Lesz, aki a lángot tovább viszi,
őrzi, kikacagja, megkönnyezi.
Becsüli, tán tönkre sose teszi,
nem felejti el, ha félreteszi.

A csengő himnusz, nem követel, kér,
amennyit adni tudsz, annyit ígér.
Mit jelent a zöld, piros és fehér,
szívedben égő láng, mondd meddig él...

Alkony
Zagyi Gáborné

Más kertjében tökéletes...

Időnként visszahozza a szél
darabokra tépett szavaim,
vázlataim életre kelnek. 
Viszontlátom a virágaim,
de más kertjében növekednek.
Nézem, keresem az illatát...
Olyan, tökéletesnek látszik,
más kézjegye, nem az én betűm.
Ostoba szív hamisan játszik
e kopott, elhasznált billentyűn.

Alkony
Zagyi Gáborné