Saját átkod

Remek páros

Sokszor gondolkodik
helyettem a szívem,
de nem látok mindent,
csupa rózsaszínben.

Már régóta szól a
riasztó a fejben,
- használd az eszed is
mert elveszejtesz engem.-

- Küzdj vagy menekülj! -
Szól a dilemma dala,
ha szívemre hallgatok,
édesebb a dallama...

Ha az eszemre figyelek,
stresszesebb leszek,
de ritkább a buktató,
kevesebbek a sebek.

A legjobb dolog lenne,
ha összedolgoznának,
kevesebb lenne a hibám,
és tán ritkább a bánat.

Az elme okos szavát
duruzsolná vérem,
bölcsebben dobogna a
nyugtalan szívem...

Alkony

Idézet

Mit is...

Mit ér a sok okos gondolat,
ha tanulságként a tegnapra sírod...
Mondd mit ér a bölcsesség,
ha betűit múlt lapjaira írod...

Mond mit ér a józan ész,
ha örökké kárt mér vihar után...
Mit ér a jelen csodája,
ha sínylődik letűnt kor rítusán...

Alkony

Áramlatok

Könnyezik az ég.Talán Bűnbánat?
Tisztára mossa a hibákat?
Netán újra és újra vétkezik?
Tisztuló kép, a homály eltűnik.

Felhő az esőt nem sírja vissza,
a föld a könnyeit mind elissza,
nyomán élet sarjad, fű, fa, virág,
ez a való, nem csak álomvilág.

...bár felleg mindig lesz , de másik,
körforgás az utolsó állomásig.
Boldog-boldogtalan állapotok,
egymást érik, különböző áramlatok.

Alkony

Idézet

Élethosszra kapott élet hangos-vers

Láttam hangos-vers

Lecke hangos-vers

Látom magamat hangos-vers

Eladó hangos-vers

Játszom

Soha nem játszom, mégis
mindennap versenyre kelek...
Idővel, sorssal. Életért...,
s mert még itt vagyok, NYEREK...

Alkony

Lehet csak egy pillanat...

Tudod örökké boldog nem lehetsz,
mégis kell, hogy megismerd a képletet,
az érzést, mi fantasztikusan elégedett...,
harmonikus tartalom, igéző ütemek.
Minden szó gyönge, leírni milyen lehet,
s nem szórja két kézzel, ki ilyet tervezett...
Lehetsz te tévedhetetlen, tökéletes,
meg nem állíthatod a fogaskereket.
Lehet bármily acélos tett, lendület,
sorsunk számol hozzá veszteségeket...

Alkony

A Mikulás rémálma hangos-mese

Világvége hangos-mese

A kagyló kincse...

Talán töredéknyi homokszem 
kicsiny, jelentéktelen semmiség,
csak egy betolakodó véletlen,
köré burkot alkot a védekezés.

Egy fényűző pazar börtönt,
pillérei hatszögletes oszlopok,
a fogház szelíd színekben játszó,
mit különös interferencia alkotott.

Nem mindennapi finom szerkezet,
rétegeiben lapulnak múló évek,
amiket szorosan összetart a kohin,
s egyedülálló értéket képez.

Kemény héjak, misztikus mélység
őrzi a titokzatos igazgyöngyöket,
csábít kihívó, igéző valósága,
mi vagyont ér, de lehet utolsó lélegzet...

Alkony

Láttam

Láttam születést
édes mosolyokat,
könnyes arcokat,
lázas reszketést...

Láttam épülő sorsot,
cseperedő jövőt,
megfáradt erőt,
elakadt mozdulatot.

Láttam kínzó bánatot,
keserű ítélkezést,
gyógyító érintést,
őszinte barátságot.

Láttam szerelmet,
meghitt ölelést,
fájó befejezést,
ismételt lendületet

Láttam hiszékenységet,
buzgó önámítást,
józan gondolkodást,
áramló őrületet.

Láttam jó szándékot,
segítő kezeket,
megértő lelkeket,
eldobott bűntudatot.

Láttam félelmeket,
riadt szemeket,
bizakodó hitet,
örökös reményeket.

Láttam értékeket,
szétfoszló tegnapot,
elveszett vagyont,
szívekben kincseket.

Láttam szegénységet,
egyszerűt élhetőt,
nyomort, szenvedőt,
gazdag bölcsességet.

Láttam alkotásokat,
igazi mesterműveket,
életnyi becsületet,
hamis utánzatokat.

Láttam viharokat,
tomboló erőt,
áztató esőt ,
sarjadó virágokat.

Láttam létező színeket,
eltűnő szivárványt,
bűvös festőállványt,
kontárkodó természetet.

Láttam változó évszakokat,
zord telet, kikeletet,
nyarat, kínzó meleget,
festett, lehulló lombokat.

Láttam rohanó éveket,
gyermeket kacagót,
öreget, elmúlót...,
lobbanó gyertyafényeket...



Alkony

A Mikulás rémálma

Hasára sütött az Északi Sarkcsillag.
Riadtan nyitotta szemét. Elkésett?
Ablakán sürgetőn néztek be a hópihék,
talán nincs baj, szerencsére felébredt...

Sebesen felöltözött, ahogyan illik,
kedvenc sapkáját fejére igazgatta,
kunkorodó ősz tincseit elrendezte,
lábára kényelmes mérföldlépő csizma...

Odakint, köszönti a téli varázs,
álmosan bóbiskolnak a rénszarvasok.
A szánon ott a megtömött zsákja,
minden a helyén, már indulhatott...

- Hohoho-hó - hol vannak a krampuszok,
mi ez a csönd? A manókat sem látja.
Szólongatja őket - Ejnye teremtette!
Gyorsan ide mind!- de hiába kiáltja.

Nem várhat rájuk, nincsen rá ideje,
felül a szánra, mozdulnak a szarvasok...
- Hohoho-hó!- megcsendül az üveghegy is,
- csak szaporán, sehol meg se álljatok... -

Hét határon túlról, csak egy pillanat,
a fogat mint a villám olyan sebes,
szemvillanás alatt maguk mögött hagyták
a mesélő, zengő, erdő rengeteget...

- Hohoho-hó mi van itt? - Senki se várja?
Se apró, se kicsi, se nagy gyerek...
Se csizma, se zokni nincsen a szobákban,
- hol járok én? Mi történt itt emberek?-

Hiszen telis-tele volt a postaláda,
még sosem volt ennyi titkos kívánság.
Gyerekek nélkül mit ér a mikulás...
hová lettek, kik a levelet megírták.

Apró kezek ébresztgetik, költögetik.
Ébresztő! Útra kelni itt az idő!
Az ágyában van. Csak rém álom volt.
A Sarkcsillag mosolya sürgető...

- Hohoho-hó! Micsoda nap!- Manók,
krampuszok mind itt vannak körülötte.
Kinn a rénszarvasok toporognak,
s már röpül is a szán a fellegekbe.

- Hohoho-hó!- Ragyog mosolygós arca.
Ez az igazi mikulás este! Várják!
Elégedetten, boldogan simítja
végig, hólepte ezüstös szakállát..

- Hohoho-hó! - Amerre jár, nyomában
felcsendül a legcsodásabb üdvözlés,
ami a Mikulásnak a legszebb dallam:
vidám gyermek kacaj, csendülő nevetés...

Alkony

Sansz

Beszűkül a színtér,
mint meglopott sóhaj,
érintett, tűnő vágyálom,
bár képlékeny talaj...

Szaporodó érverés
nincs gát, ami blokkol
kapkodó lélegzetben,
a szív riadtan pózol...

...még nem veszíthet,
a sebesség mérhető,
beszáll a játékba,
de érzi összetörhető...

...csituló ritmus, még
rendezetlen szigor,
a megszokott mederbe,
üteme visszasodor...

Alkony

Eladó! :)

Eladnám az álmaimat
magasan jutányos áron,
kicsit agyon használtak,
de olcsón kínálom... 

Válogathatsz köztük,
széles a kínálat,
muszáj selejteznem,
mert árnyékuk eláraszt.

A rémesekből sok van,
azok az akciósak,
ijesztgetésre ajánlom,
nem álmodozóknak... 

Túl sok helyet foglalnak
szűkös memóriámban,
minden megvásárolt mellé
adok promócióban...

Adok el boldogságost,
szivárványból képet... 
Végig álmodtam én már
az egész álmos könyvet...

Sajnos elveszett rég
a használati utasítás,
azért ilyen leértékelt,
filléres kiárusítás...

Fizetned csak azért kell,
mert árút forgalmazok,
ÁFA értékek álmoknál
még nem ismert adatok.

Megtalálsz itt mindent
válassz igényed szerint,
fellélegzek kicsit, ha
csökken az álomszint...

Maradna végre időm
békés alvásra éjszaka,
ha végre ritkulna elmém
különös képanyaga... 

Alkony

Lecke

Annyi csoda vesz körül,
amit észre sem veszünk,
tálcán kínálja az élet, 
mellette mégis elmegyünk.

Védekezel: Nincs időnk,
az élet egy őrület.
Versengő hétköznapok,
vihar mindig fenyeget.

Rohanó nappalok,
kimerült mély álmok,
számítanak rád...,
nem lehet megállnod...

Védekezel: Nincs pénz,
a szegénység egy átok,
kútba dobált gondolat,
s csak mélyülnek az árkok...

... ha gazdagabb nem leszel?
Mindig ilyen maradsz?
Keserű és szomorú,
vérző tapasztalat?

Megéltem én is...,
nem vagyok kivétel,
sodródtam az árral
a napok őrületével...

Ma már sajnálom az időt,
amit elvesztegettem,
hogy a mondatok végén
a pontokat kerestem.

Szomorú tény, hogy
az ember elfelejt élni,
s el kell hozzá esnie,
hogy észhez tudjon térni.

Alkony

Eltévedt... :)

Amikor azt mondod az alvás
a legszebb dolog az életedben,
valamit összekutyultak odafönt
mert nem vagy a megfelelő testben... 

Alkony

Élethosszra kapott lélek

A test és a lélek tanul
edződik a fejlődésben...
Csodák rejlenek egy gyermek,
ártatlan egyszerűségében.

Tomboló érzelmek lázadnak,
kuszálódó sorsok hevében,
fiatal érző-vérző szívek,
lángra gyúlnak igéző jegyében...

Álmokat őrző felelősség,
jól-rosszul épített kötelékben,
virulnak-vesznek a hétköznapok,
kíméletlen süllyesztőjében.

Kallódó vagy nyert pillanatok,
élednek-merülnek feledésbe,
A lélek mindig messzebb jut,
mint a test vágyó törekvése...

Életnyi rohanás, küzdelem,
szánakozás, megállás nincsen.
Hajlott, kopott gerincek kortól,
fizikai túlterheltségben,

Még kér az aszalódó sorvadó
test, a holnapok reményében...
de már csak a lélek szárnyal,
egy utolsó sóhaj kíséretében

Alkony

Kegyes hazugság

Megépíti saját börtönét,
lelkét önként zárja rácsok mögé,
saját hitéből kovácsolódott
makacsságból, falat épít köré...

Magát ámítja, nincs ártó szándék,
önzetlensége csak jóságot takar,
hazugsága tiszta lelkű lepel,
belehímezve: nem lesz semmi baj...

Alkony

Átléptem

Átléptem egy határt,
mit saját elveim szabtak.
Kudarcba fúlt téveszméim 
a padlón szétgurultak.

Meg változott az irány,
értelme lett a gondolatnak,
a beszűkült látótér bővül,
már nem látszik átlagosnak...

Alkony

A túlélő...

Szél tépi a fákról az utolsó
még ragaszkodó leveleket...,
közelgő tél lehelete fest
a tájra rideg, szürke színeket.

A földön dermedt szárnyú méh,
küzd, erőtlenül próbálkozik,
merészsége a veszte tán,
de nem adja föl, viaskodik.

Szánakozik küzdelmén a nap,
bár most ő maga is gyönge,
s mert csókot lehel az aprócska
szárnyakra, életre kel még röpte...

Hazatalál. A kas élő melege,
hőszigetelő rezgése várja,
léte része, egy túlélésének...,
egy hőtakarónak, ami a családja...

Alkony

Látom magamat

Látom magamat:
hátranézve, ahogy rám lép
a fájó emlékezés...

Látom magamat:
a tegnapokban, ahol leláncol
egy kínzó ítélkezés...

Látom magamat:
a jelenben, ahol gyógyítgat
törleszt a cselekvés...

Látom magamat:
gondolatomban, ahol követel
még utasít a késztetés...

Látom magamat:
a pillanatban, ahol felértékel
megóv a megbecsülés...

Látom magamat:
az egészben, ahol rész vagyok
egy porszemnyi töredék...

Nem látom magam:
a holnapokban, mert nincs
fölösleges előre tervezés...

Alkony