Esti szép a "vízfogó" felett

(egy elengedett gyerekkori fóbia)

Esteledik... Már alkonyat festi át, 
aranyozza a zöldet, szürkét...
a víz tükrét ezüsttel vonja be.
Lépek... Múltból jövök. A jelenbe
cipeltem kicsi gyerek félelmét.

Mintha érinteném apró kezét...
itt, most, a "vízfogó" tetején,
s a sziklák alatt, ott, lent a mélyben,
nyúlt árnyék figyel az esti fényben,
óriás vagyok a gát peremén.

Lidércálmom hoztam... mást kívánok.
Sóhajjal száll el, mi megrekedt.
Nevet rám a nap e pillanatban,
cinkosan kacsint, s még szélesen villan
mosolya az összement táj felett.

Zagyi G.Ilona

Nem adod fel

Kóbor lélek a viharban,
játszik a fény és az árnyék.
Gyűlnek a fekete felhők,
cseppekben hullik rád még,
az elveszettnek látszó,
fájó, összetört világod,
míg keresed az ösvényt,
a káosz mélységét járod.

Lehetetlennek látszik, mint
röptéje szárnyatlan madárnak.
Bőrödön érzed leheletét,
a kínzó, sorstalan magánynak.
Kitartóan küzdesz, megtörsz,
mert egyedül gyönge az ember,
de a reményed veled él,
hogy boldog leszel egyszer.

Alkony
Zagyi G.Ilona
2014.06

Lássatok

Varjak serege szánakozón károg,
szárnycsapások, mint vészjósló fellegek…
Versengenek tán, mint gyászos ítészek…
a balsors az, mi ágakon kuporog?

Lássatok… s mint, aki üzenetet hoz,
holdtól a naphoz, mint apró égi jel.
Értsd a békém! Létezem, ne felejts el!
Egy hófehér galamb repül. Lássatok…

Csúnyában szépet, a rosszban jóságot,
valóságot vágyban, töröttben épet,
gyúló fényt, fekete között fehéret,
hálát a gyűlölet fölött, lássatok…

Hol édes álom angyalcsókot kapott,
hallják -e koppanni a koldus botját?
Nyílik -e szem, ott, ahol jobb a vakság,
imára kulcsolt kéz kér… ? Bűnbocsánatot.

Megtalálni a lélek egyensúlyát,
a háborút békévé csöndesgetni,
csitítani haragot, elengedni,
s szeretni, mint galamb a tiszta búzát.

Lássatok… s mint, aki üzenetet hoz,
holdtól a naphoz, mint apró égi jel.
Értsd a békém! Létezem, ne felejts el!
Egy hófehér galamb repül. Lássatok…

Zagyi G.Ilona
2015.
Kép:Simon András