Szétkócolt

Valami ott maradt az én időmben,
a már fénytelen keretek között.
Halk szavú bájoló, csendes lüktetés,
ma egy koldus, ki úrnak öltözött.

Szabadon engedem
a sok rongyos igét,
szétdobált nyűgjeim,
mint könnyű tollpihét...

... vonzom őket. Miért ragaszkodom?
Fáradt öltés vagyok. A múltat vonszolom.
Ma játszom!
A foszló szivárványt színeire bontom...
ma újat festek.
Újat, ha mondom.

A jólfésültséget snasszul szertekócolom,
öntelté csúfítok szelídet,
s mint egészből csipkézek, tépek, belőle
ragasztok szeplőket a szeplőtelenségre,
Pacákat, foltokat a tiszta kékre.
Absztrakt formákat, amit magam sem értek.

Más nyelvel tanulok.
Lesz argó, "hótziher"
zsargonnal tarkítok falakat.
Aztán majd hagyom... hagyom szétgurulni
a szemtelen szavakat...

Zagyi G.Ilona

Az elfelejtettekért

Elrejt a föld, ijesztő mélység.
Pokoli zajt őriz a tárna,
omlás alatt a jóreménység
kihunyt fény, alvó bányászlámpa.

Nyers erő volt, cseng-bong az ércen,
"jó szerencsét" kering nyugtalan.
Itt visszhang kutat, mint békétlen
harang kong, mely ott fönt hangtalan.

Zagyi G.Ilona

Újra és újra... (2016)

Ősszel megöregszem mélabús sorokban,
rozsdás színekben, a kihűlt lábnyomokban.
Csodákat keresek gyermekként a télben.
Kacag egy hóangyal... játszom hóesésben.
Reszket a test, de forró a leheletem,
s olvadnak hópelyhek meleg tenyeremen.
Ifjúvá válok, a múzsám a kikelet.
Csupa reményt írok, mert újjászületek.
A világra nyílok nyári napsütésben,
majd elölről kezdem, s mindezt újraélem.

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Átmesélt

Kell -e emlékeznem könnyes éjszakákra,
a félelemre, a boldogtalanságra?
A tegnapra nyíló ajtó félig csukott... 
néha még átlépek rajta, visszajutok.
Múlt... mint fekete doboz, benne áldás, átok,
a hiányzó részek, s meg nem fejtett álmok.

Az ideán elemzett rész.
Miért hasadt ott az a rés?

Út. Isten szabta rám? Nem ígért előtte.
Tudni kell választani, s mi lesz belőle?
Leckékből tanulni, ez egy olyan mese,
hogy van múltja, jelene s jövőideje.
Hamisnak hét feje, úgy mint a sárkánynak,
de csak egyetlenegy jónak, igazságnak.

Mindig nyer a szegénylegény?
Mesevilág, csak költemény.

Szívembe írt jelek, túl minden dobbanáson,
amik úgy visszhangzanak, mint a sajátom.
Téphetetlen a szál; összetart, összeköt,
részem, s rész vagyok, mit naponta köszönök!
Gyermekkori vágyról meg van még a vázlat.
Felpróbálom néha fiókból a szárnyat.

Lehet vinne föl, magasra,
távoli csúcsra. Havasra...

...ha fáradok csak gondolatokkal játszom,
melegszem, s átölelnek, amikor fázom,
de festem a szivárványt... s tudom, azt hogy szép,
hisz ilyesmit álmodtam valamikor rég.
Nem adja vissza a lázas ifjúságot,
de már mosolygok kedves... mosolygok. Látod?

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Őszi vigasz

Gomolyog felhőkkel a hajnali pára,
bújik a hegycsúcs, mint puha paplanába.
Lebbenti, űzi szél, nem kell még rejtőzni,
hisz csak most kezdődik, s jó itt elidőzni.
Szárít őszi vigasz, mert csupa könny a zöld,
bús melankóliára napszíneket ölt.
Vöröses árnyalat élekre, fonákra,
mind egy emlékezés a nyár mosolyára.

Zagyi G.Ilona

...sodrás...

...táncolni hív
a rég passzív jel
vérrel lüktetés
volt van vele születés
s van az a dallam
figyelek hogy halljam
impulzív sodrás
forrás nem veszélytelen
lehet képtelenség
csak úgy hirtelen
keretek nélkül
hoppon a megfontolás
ki bánja ha kékül
élénkül a jelen
marad de nem legvégül
a nincs reménytelen...

Zagyi G.Ilona

Nagybetűsek...

A palackból jellem, koravén, bús-öreg.
Lehet túl sokat tud viseltes cipőkről.
"Mind jó rád" -ban feltört lélek és szívügyek.
Áttetszőn kész, mint vízüveg
megtapad, megszilárdul a kellő hőtől;
rád ég láztól, vágytól, kellő sugárzástól,
majd felpattogzik az eltúlzott csodáktól.

Zagyi G.Ilona

Zombieland

Az évágyat oltják és szítják,
vastagon sminkelt a sápadt hír,
s a fényt sötétre igazítják.
Anyanyelven szól a sok vámpír,
"egyensúly van, s olyan finom".
Étlapon vagy, a véred szívják.

"Transzfúzió, a'la postmortem,"
eleven, hogy maradjon pár csepp
a szolgalelkű gazdatestben,
ínséges időkre készleten.
Lüktessen tovább még nyersen,
hisz semmire sem jó üresen.

Zagyi G.Ilona
(Fantázia)