Karácsony Komlóskán

Most olyan, mint egy megálmodott kép,
de valóság volt... gyerek voltam még.
Annyira emlékszem arra a télre,
a forró, de kérges tenyerére,
ahogy melengette apró kezem
a hosszú úton, s mesélt szüntelen.
Annyi, de annyi története volt,
figyeltem rá... a vonat zakatolt.

Bámultam a tájat, a tereket,
fehér süvegű, büszke hegyeket,
s hogy ragyogott apám... " Itt születtem!
Jó volt itt élni, nagyon szerettem! "
Sietett. Csúsztam... hagytam, hogy húzzon
felfelé jeges, meredek úton.
A domb tetején fehérfalú ház,
nekem idegen volt... annyira más.

Az ajtóban felsóhajtott apám.
"Végre itthon! Itthon vagyok anyám!"
s nagymamám ölelte őt, boldogan.
" De jó már látni téged, kisfiam!"
Aztán engem is a karjába vett.
Megsimogatott, megölelgetett.
" Nagyot nőttél! Olyan rég láttalak,
hogy jössz, üzentem az angyaloknak."

Csodáltam mindent. A ház melegét,
nem láttam még sohasem kemencét,
a fejem fölött festett gerendát,
sem plafonról lógó karácsonyfát.
Efféle lócát, fából díszeket,
a régimódi ágyat, székeket...
Az asztalon gőzölgő tál, leves...
és az illat... fahéjas, fűszeres...

...hogy mik kerültek elő a sutból?
Tárgyak és történetek a múltból.
Varázslatos volt itt, ez az este.
Jöttek jelmezben egymást lökdösve,
három furcsa angyal és két öreg.
Kántáltak... más nyelven szólt a szöveg.
" A lányom magyar." nevetett apám.
" Ruszin. Áldás." fordított nagymamám.

"Adjon Isten több karácsonyi estéket,
Nem oly szomorút, de örvendetesebbet,
Bort búzát eleget, holtuk után lelki üdvösséget,
Azt kívánom az egész házi népnek."

Asztalhoz ültek, kaptak borocskát,
almát, diót és mákos bobajkát.
Jókat nevettek, ugratták egymást,
kaptam tőlük egy ezüstös lámpást.
Vállamra palást, s vittek magukkal.
" Te vagy itt most a legújabb angyal."
mamám kötött rám egy fehér kendőt,
s kántáltam velük a templom előtt.

"Karácsony estéjén szépen vigadjatok,
első órájában békében jussatok.
Valamennyi Isten házi lakosai vagytok,
Az Isten áldása maradjon rajtatok.
Legyen nektek bőven borotok,
búzátok, mennyből ékesítse aranykoronátok.
Tiszta szívemből ezt kívánom az egész házi népnek."

A fényképed nézem... emlékezem,
olyan vagy mint az emlék. Testtelen,
de idéz e szív... s forró tenyerem.
Hűlt helyed gyermekként melengetem.

Zagyi G.Ilona

Szól egy szaxofon

... /Adventi villanások/

Csillagokat rejt a hófelhő az égen,
táncolnak szökött pihék a lámpa fényben.
Üres a tér, már szinte kihaltnak látszik,
valahol egy zugban utcazenész játszik.
Szomorkás dallam, valami sanzon-féle...
édes-bús hang... s a kalapban néhány érme.
xxx
Egymásba fonódva állnak a peronon.
Mi is ez a dal...? Varázsol a szaxofon.
Most még azt sem bánják, hogy késik a vonat.
Az arcukra hó hull, meghitt a hangulat,
mert forró a csók, a kitudja hányadik...
a fejük felett fagyöngy, s észre sem veszik.
xxx
Isteni vacsora volt, jól főz az asszony.
jól játszik az a "csóró" az utcasarkon.
Rossz a szigetelés? A falon áthallom.
Jól játszik... kár érte... mert nem ócska sablon.
Talán kellett volna adni pár forintot,
mikor elment mellette s felé bólintott.
xxx
A parkolóban megáll, messze még a cél,
a csupasz fák között néha fel-feleszmél
a szél, s egy apró, fénylő holmit hintáztat.
Egyszerre érez jót és kínzó honvágyat,
olyan szép ez a dal... szinte figyelmeztet.
Valaki az ágra angyalkát függesztett.
xxx
Enyhe az idő, most nem fázik a padon,
jó vastag a kabát, s tetszik a dal nagyon.
Olyan kellemes... kezében forró leves,
ételt osztott egy hölgy és a tiszteletes.
Kalácsot is kapott. Mondták, holnap is lesz,
s kedvet hoz egy üveg bor az ünnepekhez.
xxx
A sírra egy aprócska műfenyőt hozott,
mécsest gyújt s közben időnként fel-felzokog.
Elmond egy imát, majd felfigyel a dalra.
- Hallod milyen szép! - a semmibe suttogja.
Még egy kicsit tesz-vesz, aztán haza indul.
Nehéz a szíve... meg-megáll, visszafordul.
xxxx
Idős pár ballag csodálva a fényeket,
vigyázva egymásra, csúszik az út, jeges.
A téren megállnak, mert csábító a dal.
Szép emléket idéz a zenész fiatal.
Hallgatják egy kicsit, egymást átölelve,
s tesznek néhány százast a kalap-perselybe.
xxx
Szobája mélyén ül, olvasna... elakad.
Beszűrődő zaj... majd hirtelen megszakad.
Az ablakhoz lép a könyvvel a kezében,
volt valami szépség ebben a zenében.
Pakol a fiú... Papucsban fut a térre...
Ne menj! Játssz még...! 

Talán elég lesz lakbérre.

Zagyi G.Ilona

Szívkopogtató

Fenyőág és gyertya lángja,
múltban járó gondolatok,
érintések és illatok...
Varázs... A jelen múzsája.

Ígéretek és jóslatok.
Máz csak a mézeskalácsra,
dísz sem kell a kívánságra.
Igénylik -e a csillagok?

Ha a szívedben ott vagyok
a legkedvesebb ajándék.
Vigyázok rá, örök vendég,
s mindig vár egy" Isten hozott".

Alkony /Zagyi G. Ilona/

Imát küldök neked...

Jó testvérem, fogadd el,
egy imát küldök neked.
Imát, ami bejárta,
az ismeretlen teret.

Szeretetbe mártottam,
féltésbe, aggódásba,
a kék ég felé küldtem,
hogy az Isten megáldja.

Rábíztam a szélre,
rá a napsütésre,
madarak szárnyára,
a gondviselésre.

Merre járt, elmondja.
Érzed? Ott van veled.
Fohászom suttogja
áramló vér, s erek.

Csak is a lelked látja,
érti, hogy mit üzenek,
mert láthatatlan kapocs...
Szívem fogja a kezed.

2015

Zagyi G.Ilona

Adj nekem...

Feltöltődés...

· 

Most kéne egy kis önvizsgálat,
de játszadozom, mint egy kisgyerek.
Szeretem az adventi lázat,
a szép, karácsonyi fényeket.

Fűszeres ízű, felélt bűnök,
mind szép lassan összeszámolom,
belőlük tarka láncot fűzök,
s hófehér ingemre gombolom.

Kis kincsem súg: Angyalok élnek!
Szívemben hangzik faltól-falig.
Ünnepelek és amit érzek,
tart háromszázhatvanöt napig.

2016. november 28. 

Zagyi G.Ilona

Hívó szó

Elkopnak a színek, falja szürke, rideg,
lecsupasztott fákon itt-ott madár piheg.
Nincs már nyoma ágakon dús lombtetőnek,
mélyebbre húzódnak vadak és az őzek.
Nyíltabb a félelem, kevesebb a rejtek,
nem is a hidegtől, életéért reszket.

Erősen gyöngék, hiszen sebezhetőek.
Tegnap borja veszett elevenszülőnek,
ki nem adja föl... reccsen az ág, keresi.
A deres avarszőnyeg a zajt elnyeli.
Sírva jár... a fájdalmát az erdő érzi,
zeng az a hívó jel, s csak a szél kíséri...

...de nem veszett oda, csak messzire futott,
nem lett áldozat, mert menekülni tudott.
Elült a harci zaj... a táj ismeretlen,
olyan túlhajszolt, fáradt, hogy visszamenjen.
Szinte összeroskad, nem bírja a lába,
tudja pihenni kell, s az éj borul rája.

Riadtan lapult, lassan elszenderedett,
álmodott a helyről... arról, hol született.
Amikor kölyök volt a sugárzó nyárban,
a melegről, ha összebújtak ők hárman.
Mily élethű az álom... itt van az anyja...
de nem, nem álom ez, ez az anyja hangja!

Zagyi G.Ilona

2016

Festmény: Fucskár József

Csendélet

Kicsi ház az erdő szélén,
árnyékát ölelik a fák.
Békésen füstölgő kémény,
szerény otthon, de biztonság.

Borostyán fut a falakon,
szabadon fészkel itt madár,
lépések vadcsapásokon,
roppan hó, reccsen száraz ág.

Távoli moraj. Nagyvilág.
Boldogságot ígérő fények.
Sorsok édesek, mostohák,
vaddá szelídített élet...

Alkony / Zagyi Gáborné /

Miért fenyő?

A gonoszok elől bujdosott Krisztus.
Dús lombok alatt fáradtan megpihent.
Riadtan űzték a fák. "Nincs lombköpeny!
Menj tovább! Mert mi is veled pusztulunk!"

Befogadták a szúrós fenyőágak,
óvták, betakarták a menekülőt.
Köszönte Krisztus, áldotta a fenyőt.
"Légy öröme embernek, s a világnak.

Soha ne hullajtsd el a leveledet,
a legdélcegebb légy, s a legszívósabb.
Virulj, zöld tüskéid legyenek dúsak,
aki lát érezze e békességet. "

Alkony
Zagyi G.Ilona

2015.12

Interneten talált történet alapján

Szívem karácsonyfája

Karácsony táján
átjár az izgalom.
Ünneplőbe öltöztetem
minden gondolatom.
Vajon milyen lenne
szívem karácsonyfája,
ha az érzéseim mind
felraknám rája?
Feldíszíteném sok,
színes szeretettel,
csupa kedves gondolattal,
igaz érzelmekkel.
A sok-sok díszem
elférne-e rajta?
Amit érzek irántatok,
vajon hogy ragyogna?
Az ilyen karácsonyfa
boltban nem kapható.
Nem is lenne hozzá
méltó és hasonló.
Mert igazi értéke a karácsonynak,
ami legbelül lakik a szívekben.
Ott van az irántatok érzett
szeretetemben.
Adni-venni nem lehet
ilyen ajándékot.
Kicsinek és nagynak
ez hoz boldogságot!

Zagyi G.Ilona
2014.dec