Mozdul a természet

Tavaszkék az ég,
süvít szél panasza
blöfföl csalfán, kacér
a cinkék himnusza.

Kínálkozó fagyöngy
megtévesztő lombja,
lépre csalja őket,
tökéletes álca.

Fészket épít a sas,
buzgó kitartással,
röppen mátyásszajkó
rekedt rikoltással.

Magot keres veréb,
gerle őt figyeli,
egerészölyv kering
a tájat kémleli.

Mozdul a természet,
éled rügy és hajtás,
bár a hajnal deres,
beindul a zsongás...

Alkony

Tavasz a levegőben...

Farkas ordít az ablakon,
árnyékát keresi medve,
pacsirta a magaslaton
már trillázik berekedve.

A méhecske tanácstalan
csak ül búsan dideregve,
jégen csillan a napsugár,
de mosolyog erőlködve ...

Alkony

Néha elég egy szikra

A szív és az elme keres,
dinamikus életerő.
A lendület pazar döbbenet,
hol tett, gondolat vakmerő.

A bánkódás útja széles,
a könny örökségünk része,
s legyen bármily terebélyes,
csak kitérő a szeszélye.

Ne vessz el rajta, menj tovább
bármilyen apró a lépés,
törekvésed lobbanó láng
a fénye nem segélykérés...

Néha egy szikra is elég,
hogy értelmet kapjon lényed,
kitartásod tökéletesség,
tűz, mely soha meg nem éget.

Alkony

Fizess...

Önimádó fátum,
játéka elfogult,
őrült testamentum 
a karma rásimult.

Gyönge tartópillér,
amit tart plágium,
táncoló pengeél,
álszent statárium.

Vonzó kelepcéje.
Nagystílű gavallér.
Becsap a békéje,
vámot kér mindenért.

Árnyékként toporog
telhetetlensége.
Naponta bekopog
jussát visszakérje.

Könyörtelen bankár
figyel készenlétbe,
de nincsen könnyem már
hogy fizessek érte...

Alkony

A pacsirta éneke

Lélektapasz

Csak egy ártatlan sóhajnak indult,
aztán valahogy mélyebbről szakadt,
de meglepett, ami elszabadult,
a múló idő békéje rátapadt.

Furcsán higgadt, élhetőbbé csorbult,
simul rá jótékony lélektapasz,
mi lidércként űzött gyöngévé árvult,
már nincs hatalma, csitítja a tavasz...

Alkony

Érted...

Most is rád gondolok,
érted zakatol,
edzett, kemény burok
óvja, mit tékozol.

Távok, magaslatok,
dicsér vagy megcsúfol,
vonzó impulzusok,
s te velük utazol...

Életízű válaszok.
Átformál, változol.
Érett tanulságok.
Lendület felkarol.

Sors írta dallamok,
szívem mi szónokol,
érted imádkozok,
bárhol, bármikor.

Alkony

Ha elvész...

Féltem a széteső képeket,
hisz az egészet akarom,
a gyűjtött veszteségeket,
őrzöm, de nem bálványozom.

Megbékél sok kapott fiaskó,
de végre legyen már elég,
nem kell semmi drága, csillogó,
csak hagyd meg, ami még enyém!!

Lelkem tükre kér! Nem követel.
Mégis összetörni látszik,
szelíd alázattal térdel,
de csak filmszakadásig...

Hiába csitítgat sorsom,
a fényt nem érezni, látni akarom,
s esküszöm..., Istenemre mondom...
ha elvész, a teremtőm megtagadom...

Alkony

Holdfényű bodogság

Súlyos takaró

Még gyönge

Erőtlenül simogat a nap fénye,
adni még nem, csak ígérni tud.
Elnyeli a fagy gőgös büszkesége,
korai kezet fogni, nem köt alkut.

Utolsó, rideg fölényét éli,
s a várt mosoly már hosszabban vetül.
Nem vesztes ő, csak tisztelettudó,
gyönge léte alkonyba menekül,

Alkony

Fagyöngy

Csupaszon meredő villás ágak között,
gömbölyded formája pompázik titokzatosan,
bár fotoszintézise büszkén a sajátja,
gazdatest nélkül elveszik, meg nem fogan.

Parazita módon növekszik, fejlődik,
mégis mirákulummá neveli misztikuma.
Csodákat, legendákat ír kultikus múltja,
ártalmát cáfolja gyógyító pozitívuma.

Próbál megbújni, észrevétlenné válni,
de az őszi lombhullás mindig leleplezi.
A fagyöngy dísze ünnepeknek, szeretetnek,
s hiszik a szerelmet is megpecsételi...

Alkony

Anyákért

Őszinte szó

Gyökérfalva IX rész: A szörnyecske

Túl az üveghegyen
varázserdő mélyén,
aprónép éldegélt,
nyugalomban, békén.

Éjszakai útján járt
Jánoska a rend őre,
a tó partra ballagott,
vízi ellenőrzésre.

Megint sok a lim-lom,
amit a víz hozott,
de kincsekre bukkant,
amíg takarított.

Talált csorba bögrét,
félig törött lakatot,
lámpát, virágtartót,
páratlan papucsot.

Volt ott egy érdekes
furcsán kusza halom,
neki állt kibogozni.
Micsoda izgalom!

Ahogy leszedte róla
a rátapadt moszatot,
a különös kupacban
valaki sóhajtott.

Ijedten röppent arrébb
a rend bátor őre.
Talán szörnyet talált?
Villogott vészjelzője.

Megmozdult a valami,
csúnyácska volt szegény.
- Hogy kerültem ide
és mi ez a furcsa fény?

- Csak én világítok. -
közölte Jánoska.
- Azt hiszem a víz hozott,
ez itt Gyökérfalva.-

Megsajnálta a riadt,
zöld színű rémséget,
hiszen a varázserdő,
mindenkinek ad menedéket.

Gyökér-lakba hazavitte,
szörnyecskéjét elaltatta,
gondoskodón betakarta,
csúfsága már nem zavarta.

Jánoskát a reggel
a tóparton érte,
igencsak elfáradt,
most már pihennie kéne.

Látta Bodobácsot,
messziről integetett,
Gyorsan gyere Jánoska
nálad vajon ki lehet?

- Itt találtam a víznél
azt a zöld szörnyecskét,
olyan kimerült volt,
hazavittem szegényt.

- Én nem szörnyet láttam,
egy csodás pillangót,
szerintem aludnod kéne,
az éjszaka hosszú volt.-

- Csak tudom mit láttam.-
dohogott Jánoska,
sietett haza,
Bodobács a nyomába.

A háza előtti padon
egy szépséges lepke,
de hová tűnt, hol lehet
a csúnyácska szörnyecske.

Mosolygott a pille
még, hogy ő szörnyecske,
errefelé nem tudják
miből lesz a lepke?

- Hiszen csak álca volt,
óvott, míg fejődtem,
most jött el az idő,
végre levethettem.-

Szivárvány színei,
díszes szárnyaiban.
Rebbent az ég felé,
csodálták mindannyian!

Micsoda egy kaland,
nevetett rájuk a nap,
mert lám a valóságban
nem minden varázslat.

Zagyi Gáborné
Alkony

Nem elég...

Nem elég mondani: SZERETLEK,
azt érezni kell!
Nem elég a szavakat kimondani,
azt átélni kell!!
Nem elég az érzést elfogadni,
azt viszonozni kell!!
Nem elég egymás mellett élni,
figyelmesség kell!!
Nem elég a törődést elvárni,
megértés is kell!!
Nem elég csak együtt élni,
IGAZI TÁRS KELL!!

Alkony

Gondolat-túra

Gondolat-túra

Zárja az ajtót, útra kész gondolat,
repül felhők fölé, szárnyat bontogat.
Tengert látni óhajt, csak még egy pillanat,
előbb birtokba veszi a Pireneusokat.

Kicsit bámészkodik hólepte hegygerinc fölött,
csodál havasi gyopárt , bámul szirti sast, ahogy köröz.
Aztán gleccserrel sodródik jégtömbök között,
majd hatalmas vízesésben gyönyörködött,

Pihent kicsit az Ordesa kanyon völgyében,
a sziklába vájt házak ódon rejtélyében,
s majd rebbent tovább, hogy sziklaszirten üldögéljen,
s megállt az idő, tengerben csillanó napkeltében...


Alkony

Másodpercmutató

Komótosan ballag, járása ütemes,
sosem lép nagyobbat, kimérten türelmes.
A ritmus szabálya józan, becsületes,
méretaránya gőgös, nem könyörületes.

Lassan, de tovább ér, elhagy kicsit, nagyot,
soha nem bánja, mit maga mögött hagyott.
Nem töpreng tetten, nem őriz pillanatot,
tegnapja soha nincs, csak űzött holnapok...

Alkony

Farsang

Huncut pillantások,
kíváncsi tekintetek,
álarc mögött a mosoly
pajkosan elégedett.

Színes konfetti eső,
formabontó effektek,
mókásan bolondozó,
páratlan karakterek.

Vidám télbúcsúztató,
őriz ősi jelleget,
míg tart a "farsang farka",
kacag kicsi és nagy gyerek.

Alkony

Mert visszatér...