Egy fabatkát kérő vers

Van nevem, arcom... tessék, én magam,
s hogy nem mérem súlyra minden szavam
talán bűn... ítélet terheli.
Hangszín... meg-megszakadt fonalvégek.
Kötöm, bogozom, s hogy mennyit érnek
nem számolom... Olcsón emberi.

Csakis ennyi. Írhatnád javamra!
Licitált juss... nem elég aranyra,
vagy egy sorsmegváltós izére...
Csak EGY fabatka kéne legalább!
Igényt tartok rá, s nem adom alább!
Kell íze forrásom vizébe!

Álmodom... most kicsit hagyj magamra.
Parafrázis nem ül az ágyamra,
csak para, frázis... gyűrögetem.
Fabatkáért lelkem rávasalom.
Rag-rím kancsal, átsüt az anyagon,
semmivé lesz szürke köveken.

Zagyi G.Ilona