Szivárványba...

A holnapjobblesz kulcsa elveszett,
már nem keresem. Lerágott szavak...,
a sors bizarr játékot tervezett,
nincs időm, hogy folyton alkudozzak.

Nem kell a kesztyűje fel nem veszem,
bárhonnan nézem, csak veszíthetek,
tarka szivárványba kapaszkodom,
s amíg tart..., élvezem az életet.

Alkony
Zagyi Gáborné

Lehet édeni...

Vajon hol van az éden,
oda milyen út vezet?
Csak fantázia szülte
vagy a józan őrület ?

Festők lefestették,
költök is formázták,
meg is énekelték
a szenvedők, árvák.

Angyalok hirdették,
hitben titokzatban
a vágyak őrizték,
mágikus álmokban.

Felmérni képes -e
az egyszerű tudat,
hogy amit épp átél,
abból egy pillanat...

Alkony
Zagyi Gáborné

Elhidegülő érzések

Álmosan mocorog
a gyönyörű kezdet,
megszokottá válva,
sokkal csöndesebb lett.

Hűlőben a forró vágy
ritkábban kap lángra.
Néha ébresztik fel,
egy kis ragyogásra.

Némán szenved az: együtt,
mert olyan egyedül van.
Lelke mélyen hallgat,
a megnyílt hasadékban.

Régen minden más volt.
Eltűntek a szavak.
Egymásra mosolygáshoz,
kevés a gondolat.

Hová lettél édes,
meghitt pillanat.
A veled töltött órák,
most miért álmosak.

Apró hibák élednek,
taposnak egymáson.
Hová lettél megértés,
hogy a lélekbe lásson.

Mardosó rút kétségek,
el nem mondott gondolat,
könyörög az egyetértés,
de más mindig fontosabb.

Gondolkozik a türelem,
az idő miért kevés?
Az érzés megtorpan.
Boldognak lenni nehéz?

Vádlón néz a szeretet,
mindent veszni hagyunk,
hiszen együtt élünk,
mégis egyedül vagyunk...

Zagyi Gáborné
Alkony

Örökös rohanás

Még apró gyermekként,
vágytam a figyelmet,
hogy játszanak velem,
s a közös estéket.

A legkedvesebb az volt,
ha mesélt édesanyám,
röpítettek szavai
a csodák birodalmán.

Élete emlékei,
a legszebb történetek,
mégis a legjobb az volt,
hogy mellette lehetek.

Kevés volt az ideje,
s rövidek a nappalok,
de mindig volt egy mese,
amit meg nem tagadott.

De sokszor vágytam rá
többet legyen velem!
Mielőtt elalszom,
fogja meg a kezem...

Tudtam, hogy sorsa nehéz
fáradt volt kialvatlan,
elvesztek a meséi
szigorú áramlatban.

Megfogadtam akkor,
hogy én majd más leszek,
nekem több időm lesz,
mindenre figyelek...

Aztán anya lettem,
s bizony igyekeztem,
hogy betartsam, amit
magamnak ígértem.

Rohantak a napok
és vele az élet,
kemény munka kellett,
hogy eltartsam őket.

Nem is így terveztem
gyermeket nevelni,
időből több kéne
rájuk kétszer ennyi.

Kevésnek bizonyult
a huszonnégy óra,
s csak ígéret maradt
a gyermek altatója.

Kevés volt a játék
és kevés a mese,
hiába bűntudat ,
nem pótol semmit se.

Elszálltak az évek
fejem fölé nőttek.
Mára családosak,
gyermeket nevelnek.

Szomorúan látom
nincsen változás.
Az ő életük is olyan...,
őrült, örökös rohanás...

Alkony
Zagyi Gáborné

Átdolgozás :Családi élet

Érezni...

Magány mese

smile hangulatjel

Kiteszed még a táblát: KIADÓ...
Szíved riadtan kuksol : MIRE JÓ?

Hiszen a magány már rendet rakott,
mindenütt, gyógyult hegek,tapaszok.

Élvezi a jussát, uralkodik
birodalmán lassan alkonyodik.

Épp jeges érzéseit szürcsöli,
a megszűrt csendet is mérlegeli.

Felveri a zaj, ez már :HALLATLAN!
Menekül az őrült hangzavarban...

A lélek csengője cseng : RIADÓ!
Nevess, ölelj, az élet ÉLNI VALÓ!

Alkony
Zagyi Gáborné

Mosolyodból ...

 smile hangulatjel

Valamit kaptam tőled. Értéket,
amit magad sem tudod, hogy adtál...
Valamit, amit meg sem siratnál,
nem is csentem, bőkezűn fecsérled. smile hangulatjel

Jókedvet számolatlanul hoztam,
gyűjtöttem számtalan mosoly szikrát,
teleraktam lelkem tarsolyát
degeszre tömtem mohón, boldogan.

A hangulat kicsit részem maradt,
az, amit kaptam tőled értékes,
az ijesztő holnap, mi kérdéses,
mit félnem kéne, most alul marad...

Alkony
Zagyi Gáborné

Különös vagyon...

Lassan kialszik a lámpafény,
s vele kísértő lidércfények.
Lélekben megújult derengés,
oly szépnek tűnik, őszintének.

Talán nem kéne, de nem félek...,
ismerős, már megszokott zajok.
Távolodnak sötétlő színek,
rajtuk a nap fénye átragyog.

Nem kérek semmit, mégis kapok,
éled bennem a lázas ösztön,
most rám csókolja bűvöletét,
vagyon ez..., mind magamra költöm.

A napfény varázsát, erejét...,
vadvirágok édes illatát.
Csábító szeder fanyar ízét,
s az erdei fák hűs árnyékát...

Szél hóbortját, szeszélyességét,
a játékát, simogatását.
A hirtelen jött nyári záport,
kóborló felhők duzzogását.

Nem mérek értéket, mert enyém,
becsülök minden pillanatot,
mert élem, ajándékok ezek,
mit naponta kicsomagolok...

Alkony
Zagyi Gáborné

Ébren álmodok...

smile hangulatjel

Hallod a szívem ütemét?
Melletted rímekbe szöknek
az egyszerű sorok.

Látod a fényt a szememben?
A lelkem tükrét. Te bennem,
s én tiédben vagyok...

Tudom, hogy érzed, amit én,
a szó kevés, hogy elmondja...
Megálmodott titok...

Mesél az ég és a tenger,
a hullámzó végtelen kék...,
...most ébren álmodok...

Alkony
Zagyi Gáborné

Kell ...

Töltsd fel élettel,
ha üres a szíved.
gyűjtsd a szépséget,
ami körülvesz téged.

Ne várj nagy dolgokat,
csak szelíd apróságok,
de boldoggá színezik,
a szürke valóságot.

Egy meghitt pillanattól
nincs értékesebb emlék,
az embert megbecsüljék
és szívből szeressék.

Alkony
Zagyi Gáborné

Séta Primostenben...

Temető nyugszik a sziklás hegytetőn,
elbűvöl a kilátás, valamit súg
a szél, dallamot játszik sírok fölött.

Keringenek rikoltozó sirályok,
fölém tornyosulnak a fehér falak,
járok kőházak és szűk utcák között...

Az ablakokban pirosló muskátlik,
a pálmák és leander árnyékában
szerelmesen turbékoló galambok...

Sikátorok, hangulatos éttermek...
sültek, rozmaring és levendula,
a levegőben fűszeres illatok...

Állok a móló hullámtörő falán,
fehér hajó szeli a nagy kékséget,
szinte érint a déli romantika..

Szelíden, engesztelőn, simul hozzám
a tegnap még haragosan tomboló,
szeszélyes. Most végtelen harmónia...

Lassan megmártózik a vöröslő nap
a hűvös, de kristálytiszta tengerben,
a lázas morajlás suttogássá halkul...

Alkony
Zagyi Gáborné

Álom utak

Messzi utakra vágyott,
de csak álmai vitték oda,
csúfot űzött vágyaiból
a valóság rideg mosolya.

Kényszerűségből elfogadott,
szürke, egyszerű hétköznapok,
próbálta színezni őket,
de csak egy helyben topogott.

Szűkre szabott a lehetőség,
de azért álmodni még szabad,
éjjel a takaró is végtelen,
nyújtózva a csillagos ég alatt...

Alkony
Zagyi Gáborné

Egy falevél...

Ragaszkodó falevél az ágon,
amin még harmat cseppje csillogott,
lógva az utolsó vágyfonálon,
rajta alkonyat fénye ragyogott.

Erezték a megélt pillanatok,
viharok, mit napfény gyógyítgatott,
majd az ősz vetette avarágyán
megélt tavaszról, nyárról álmodott...

Alkony
Zagyi Gáborné

Kihajolni veszélyes...

Talán csak jelre várt holtvágányon,
utakról, szerpentinről álmodott...
Mint megakadt kép a mozivásznon,
akkor a könny az arcára fagyott...

Vigyázz! Itt kihajolni veszélyes...
Fogja a kezét nincs semmi mása...
A látvány festői, vadregényes,
lassan múlik kínzó szorongása.

A film tovább pereg, a sajátja,
de már más a szeme csillogása,
elmúlt a rettegés, éli, látja,
csodákra képes szelíd románca...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szúnyog blues :)

Sunyi kis semmiség,
csak a vérem kéne!
Szívod, ha teheted,
mert nem veszlek észre.

Foltokat hagysz bőrömön,
piros, kicsi pöttyöt,
mohóságod bajba sodor,
mégsem tartasz böjtöt.

Áldozatot akarsz,
rajtad vérem csillog?
Vakmerő vagy tudod -e,
gonosz, komisz szúnyog?

Halálod kívánom,
véremet véredért,
bosszút állok rajtad,
minden cseppemért!!

Ezentúl résen leszek,
figyelem a röptöd,
ha harc, hát legyen harc,
megbánod még jöttöd! smile hangulatjel

Alkony
Zagyi Gáborné