Őszi reggel

A tegnapot már homály fedi,
a derengő hajnal ködbe vész...
gondolatra apró súlyokat
rak, mindent belepő szürkeség.

Nap fénye után kutató tudat,
nem látni, makacsul szendereg,
bár hordaná még tenyerén az ősz,
nyirkosan hidegek a reggelek...

...de lám rian a felhő takaró,
apró darabokra hullik szét,
mosolyognak ébredő sugarak,
csillan a harmatos falevél.

Mint sok ezer darabra törött
tükörből vissza verődik fénye,
majd elnyeli az ősz alkotta
avarszőnyeg, száradó cselszövése...

Alkony
Zagyi Gáborné

A múlt hatalma

Időnként belém mar még a múlt fájdalma,
a jótékony idő nem elég gyors.
Azt mondják begyógyít minden sebet, amit
könyörtelenül hagy a szeszélyes sors.
Még nem érzem a kegyet, amit nyújtani tud
a vén komisz, most ellustult nagyon.
Szívembe vágják tüskéit az elmúlt évek,
s közben elhalkul minden mondatom.
Nem az idő az, ami gondomat megoldja!
Nekem kell tennem, küzdenem érte!
Mert bármit teszek is a múltam nem változik,
s marad mindig a jövőm része.
Tudom a sebek sosem forrnak úgy össze,
a lélek, ha sebzett sosem lesz olyan mint az új,
de a remény mindig él s megmarad, hogy ha
kedvesen bánnak vele, átalakul.
Türelem kell ,szeretet megértés és bizalom ,
egy igazi társ és sok-sok szép gondolat,
s ha új már soha nem is lesz, de élhetőbb
lesz a jövő, s vele minden pillanat.

/Alkony/

Zagyi Gáborné 

Őszinte szeretet

Részem vagy.
Mikor a jóban-rosszban
nem csak egyszerű mese,
mert együtt lépsz velem,
s nem nézed érdemes -e.

Részem vagy.
Vigasztalnak szavaid,
átmelegít, ha fázom,
ahogy lelkünk összeér,
megosztódik bánatom.

Részem vagy.
Ha érzem, hogy süllyedek,
ott vagy és nem hagyod...,
felszínen tart az érzés,
s én beléd kapaszkodok.

Részem vagy.
Szíved a menedékem,
s enyémben ott a helyed.
Összetartó hatalom:
az őszinte szeretet.

Alkony
Zagyi Gáborné

Mesélő szarkalábak

Lassan felmorzsolódnak tetteim,
szavaimat komótosan őrli a kor.
Sugárzó frissesség, üde fiatalság,
csak lelkemben csapong virradatkor.

A tükörből visszaköszön az ezüst,
bár tündöklése már-már erőszakos,
a ragaszkodó, még apró szarkalábak
térképén, napról napra újabb vázlatok.

A mester dolgozik, kíváncsian nézem,
szólnék, de csöndre int alkotóereje.
Minden apró vonása jól tervezett,
s remélem hosszú még a munkaideje.

Eltüntetni. Ugyan minek? Fölösleges,
hisz mindegyiknek külön története van.
Olyan mint fejezetek a könyvemben,
csak titkosan lapulnak, kódoltan.

Időnként olvasok közöttük, a múlt
köszön vissza általuk, emlékezem.
Van árka, melyből rég elapadt könnyem
feltör, s fájón belesajdul a szívem.

Van ám kacagó vonás is, számtalan.
Ölelő gyermek kezek történetei.
Részeit újra és újra olvasom,
mert ők életem legszebb emlékei.

Van helye a szerelemnek, még alkot,
a szelíd alkony csodája elbűvöl.
Békés nyugalommal még oltalmazón,
mosolygó szemem tükrében tündököl.

Hagyom dolgozni, hisz időm van még,
s tennivalóm is akad számtalan,
s boldog vagyok, ahogy rám nézel:
TE, aki olvasni tudsz vonásaimban.

Alkony
Zagyi Gáborné

Akard!

Sokáig festetted a képet,
míg a munkád félbeszakadt.
Felébredtél a révületből,
mert akkor valami elszakadt.

Verejtéked vérrel kevert,
mi szívedből jött rátapadt,
de egy napon rádöbbentél,
hamis a kép a festék alatt...

Hogy a munka fájt -e jobban,
vagy maga a fölismerés?
A jó ég tudja. Nem számít...,
holtpont itt az elmélkedés.

Vásznad most a tiszta égbolt,
a nap festi az alapszíneket,
a szél gyógyítja sebeidet
felhők hoznak rá könnyeket.

A sors kezében az ecset,
dolgozik még rendületlenül,
élesen rajzolódnak a betűk:
Akard, és vágyad még beteljesül.

Alkony
Zagyi Gáborné

Üzenet

Főszerep

Mindig egyszerű voltam,
talán túlzottan őszinte,
a jóhiszeműség madara,
kinek nyakát szegte a hite...

Hittem, amit én adok,
csak azt kapom vissza,
de jó is lenne, ha az élet,
ilyen nagylelkű volna...

Ha imáimra gondolok,
mély szomorúságot érzek,
kinek könnye arcát mosta,
gyertyája a körmére égett...

Oly sokat kértem esdeklőn,
hogy lássam a helyes irányt,
ám keserves ajándékként,
elgáncsolt a saját hibám.

Azóta tudom, tetteimtől
teremnek igazi csodák.
Elkönnyezett éveimért,
nem az ima a hibás...

A hit önmagában kevés,
mégis hasznos a gondolat,
ám csak akkor ér valamit,
ha kézen fogja az akarat.

Ha el is buktam százszor,
százszor fel tudjak állni,
a tapasztalat megtanít,
élni jöttem, nem statisztálni...

Alkony
Zagyi Gáborné
2014. 11.

Nincs kódfejtés...

Semmim nincsen és mégis van mindenem,
mert nincstelen -e az áradó patak,
mi szívemben duzzad. Omlanak falak.
Vagyon ez, amit nem őriz tenyerem.

Éleszt, részemmé vált, visszakérdez,
édes a kóstolt, boldog pillanat,
s a különös egyensúly megmarad,
megváltoztat, formál, erőssé tesz.

Összeérnek ujjaink. Látni tanít,
míg a lelke érinti a lelkemet,
itt és most nem számít múlt, jövő. Vezet.
Jelenné váló impulzus bizonyít.

A legtisztább gondolat. Érezni jó,
még akkor is, ha furcsán rendezetlen,
csillagom ott ragyog a szemében,
nincsen kódfejtés, csak őszinte szó...

Alkony
Zagyi Gáborné

Szabadon...

Pillangó a télikertben,
őrizgettem, szeszélyt tanult,
utat talált, kiszabadult,
kitárult tér, láz ütemben...

Szabadon a végtelenben
kíséri színes alkonyat,
egymásba olvadó szavak,
édes tavasz, őszben, télben.

Alkony
Zagyi Gáborné

Magnetit...(?)

Tán jótékony mágneses erő...
vágyott gyógyulási folyamat,
ha hiszel benne csillapulhat
sok fájdalom, bánat és harag.

Pozitív és negatív elegy
egy felerősített egyensúly,
két pólus finomhangolása,
hisz a régi már sosem lesz új.

Fékezhető burjánzó beteg sejtek...?
Befolyásolható vér áramlása?
Éled atyai tüzes életerő,
anyai víz finom energiája...

Ereje öngyógyító hitben...
Alku, mit szív és elme kötött,
Összhang a testben és lélekben,
érzelem és értelem között...

Alkony
Zagyi Gáborné