Magamért szeret...

A szeretet itt ül a vállamon,
szinte érzem forró leheletét,
gondosan simítja rám békéjét,
mint takarót, alatta álmodom.

Az álom éber, valóságszőtte,
birtokolom édes tulajdonom,
s bár aggódón uralkodik, hagyom
irányítson, nincs titkom előtte.

Szégyellem a gyöngeségem. Nevet...
Gúnyol talán és csak irónia?
Nyaggatom, ki kell mondania :
- nincs miért ...,- mondja magamért szeret...

Alkony
Zagyi Gáborné

Beszédem Istennel...

Annyit kértelek Istenem,
segíts, egy kicsit figyelj rám...,
de más dolgod volt éppen, tán
utolsó voltam a listán.

Kerestelek a szívemben,
hívtalak, szólongattalak,
de fájón, üresen kongtak
nyomástól duzzadó falak.

Éreztem itt vagy valahol,
üzentél is, most is őrzöm,
majd jövök, ne félj, erős vagy...
és csak gyarapodott bűnöm...

Foghattad volna a kezem.
Irigyeljem kinek adatott?
A bénát, a vakot, szegényt?
Nem, irigy rájuk nem vagyok.

Azt is tudom el nem hagytál,
kevés erőm mindig akadt,
reményszikra sokszor lobbant,
szelíd békém tőled fakadt.

Látod kevesebbet hívlak,
azt is csak gyermekeimért,
esténként még imádkozom,
tégy a boldogságukért...

Alkony
Zagyi Gáborné

Ragaszkodó...

Lelkem még álmosan piheg
kelő nap unszol, megformáz,
majd megtöri lendületét
az izmokban duzzogó láz.

Büszke kolonc, pöffeszkedik,
gőgje naponta megaláz,
s bár nem hajtok fejet neki,
néma hatalma leigáz...

Alkony
Zagyi Gáborné

Fehér dália

Fejkendős néni árulta,
kis papírba csomagolva.
Vigye kedves, fehér dália!
Vigye csak, szép lesz meglátja!

Otthon cserepet kerestem,
a gumókat elültettem.
Fekete, erdei földbe,
s hogy legyen a közelembe,

.... ablakomban nevelgettem,
öntözgettem, szeretgettem.
Ma végre a szirmát bontja,
olyan, mintha mosolyogna...

Alkony
Zagyi Gáborné

Nem felejtem...

Akkor nem volt, aki rá kiáltson,
ne arra menjen, nem jó az irány...
Ártatlan tévedés, rossz mozdulat, 
s a mély sem elég, szakadék alján...

Sokáig még töröltem könnyeit,
s csak sajnáltam, ahogy ült ott bénán,
néztem a létezés pereméről,
szántam őt, gondoltam, visszahoznám.

-Repülj! - súgtam.- Most kapaszkodj belém!
Ne félj, erős vagyok, vigyázok rád!-
Megmozdult végre, kezét nyújtotta,
soha nem felejtem el mosolyát...

Alkony
Zagyi Gáborné

Tik-tak...

Tik-tak, tik-tak tik-tak...
nincs helye álmoknak,
tik-tak, tik-tak, tik-tak...
gyere, mozdulj, hívlak...

Tik-tak,tik-tak, tik-tak...
magammal sodorlak,
Tik-tak, tik-tak, tik-tak,
lépés új és újabb...

Tik-tak, tik-tak, tik-tak...
higgy a szavaimnak.
Tik-tak, tik-tak, tik-tak...
be soha nem csaplak...

Tik-tak, tik-tak, tik-tak...
ha nem jössz itt hagylak.
Tik-tak, tik-tak,tik-tak...
Nem szeretsz?... Megcsallak...

Alkony
Zagyi Gáborné

Magával ragad...

Életre kel lelkem
madár trillájában,
vonzó áramlásban,
a ritmust figyelem...

...aztán elcsendesül
de marad valami
kimondhatatlan vágy,
amit ki kell bontani...

Alkony
Zagyi Gáborné

Reggel a baromfiudvarban...

Büszkén harsan ébresztője,
ő a hajnal éber őre.
Tarka tollú, cifra kakas
a pitymallat üdvözlője.

Életre kel fészekalja
a kotlós kotyog, csipogás.
A csibéket ráncba szedi.
Csak szépen, sorban. Indulás!

Mocorog a tojó láda,
harsan reggeli kotkodács:
Gazdasszonykám gyorsan gyere,
mert még kihűl a friss tojás!

Furcsa pár is előtotyog,
az udvaron van egy tócsa,
míg fürödnek, tollászkodnak,
sápog, hápog a két kacsa.

Bari béget az akolban,
kéne neki friss füvecske,
a kánont énekeli hozzá
türelmetlen kicsi kecske.

Malacka az ólban röfög,
a moslékot lesi, várja,
türelmetlen, hangoskodik,
tálán elaludt gazdája.

Peckesen jár méltósággal,
felfújta magát a pulyka,
dehogy mérges, csak rémisztő
lógó orra, bibircsókja.

Szárny csapkodás, nagy a lárma,
gőgös libák gágogása.
Várja őket zöldellő rét,
a patakpart szabadsága.

Nyúlmama a ketrec mélyén,
már megérdemelten piheg,
a tucatnyi nyuszigyerek
elégedetten szendereg.

Eleven baromfiudvar
színes összevisszasága,
a napsugár is mosolyog,
a zajongó kavalkádra.

Alkony
Zagyi Gáborné

Becsülöm...

Becsülök minden egyes napot,
minden percet, minden szótagot.
A napot, a szelet, csillagot,
minden átélt, hallott dallamot.

Becsülöm mi volt, a tegnapot,
a kínt, mi túlélni tanított.
A magányt, mi velem virrasztott,
a hitet, mi meg nem tagadott.

Becsülök vágyat,indulatot,
az ösztönt, lázat, gondolatot.
A vihart, csendet, alkonyatot,
velem újuló virradatot.

Becsülöm, ahogy szemed ragyog,
őszinteség, mit visszakapok.
Féltésed, ami rám mosolyog,
tükör, melyben még érték vagyok...

Alkony
Zagyi Gáborné

Mozaik...

Mennyi apró mozdulat,
mennyi tett és indulat,
percről percre változik
készül bizarr mozaik...

Harag, kín és gyűlölet,
megtapadó őrület.
Hol szenvedő, halovány.
Nem festi át tudomány.

Mégis a sok könny után
itt-ott fényes szivárvány,
mert szeretet övezi,
színes, élettel teli.

Hol tiszta,hol zavaros,
hol békés, hol viharos.
Páratlan, különleges,
de hibátlan sose lesz...

Alkony
Zagyi Gáborné

Ágak között...

Tavasz nyomát őrzi a lombok árnya,
haragvóan zöld büszke koronája.
Kíváncsi a nap, mit rejthet az ága.
Hová nem jut el a nyár forrósága.
Próbál bejutni, tán valamit látna,
de nem sikerül, túl sűrű a sátra.
Segít kicsit a szél is, mert megszánja,
nem lesz abból baj, ha csak megcsodálja.
Rebben falevél, fény vetül titkára...
Hűs rejtekében, madár fiókája.

Alkony
Zagyi Gáborné

Kőbe zárt ritmus...

Érezted már, hogy kevés az óra minden perce,
hogy szükséged van még lázra, büszke lendületre,
hogy menni szeretnél, de már fáradtan rogysz össze...,
hogy rövidek a nappalok, s nem jutottál többre?

Gyermeked arcát, mosolyát szinte alig látod,
teljesítmény, előírás szigorú világod.
Takaród hosszát méred, örökké rövid, látod...
A ruhát rád szabták, az út is ismert, de járod...

Rég lejegyzett sorok. Olvasod, megéled újra,
indigó a sors könyvében, tán előírt csapda.
Kőbe zárt ritmus, erőltetett monotonsága,
korán elhasználódó test a léleknek dráma.

Egyenlőnek teremtődtünk, jöttünk a világra.
Mennyi fájó tapasztalat. Hol a tanulsága?
Örököltük, mégis mi is csak ezt hagyjuk hátra,
pedig tudjuk mi az, ami mindenkinek járna ...

Alkony
Zagyi Gáborné

Édes emlékeim...

Nem állok meg, s bár sokszor elesem,
s míg a dühét éli rajtam átkom,
csak távolodik, vágyott világom,
nem heverek a porban, keresem...

Keresem, kutatom, s ha megtalálom
a pillanat rejtette harmóniát,
megbecsülöm minden apró dózisát.
Mohó derűvel élem. Csomagolom...

Csomagolom a megszerzett jussom,
mint gyermek az édes vásárfiát.
Őrzöm színét, ízét az illatát,
s újra érzem, amikor kibontom...

Alkony
Zagyi Gáborné