Bent maradt szó...

A kirakatban mosolygós szmájli,
belül piheg az őszinte csend...
hogy mit érzek kell -e másnak látni.
A bent maradt szünet tiltakozó.
Üvölteni kéne... csak néhány szó...
Szakadjon fel! Kéne kiáltani...
de itt, most... csak az eső csöppent...

...ez a vihar kitörni képtelen,
s a némaságot csak te érted,
hogy a haragom miért íztelen.
Százszor keserűbb az álszent jóság,
rég felébredtem... ez a valóság!
Szeretek! Ez nyílik a lelkemen,
mi semlegesít minden mérget.

Zagyi G.Ilona

Dallam a bús égre

Ha felnézek az égre,
s a világmindenségre
gondolok.
Tudom, egy parányi rész,
s egyszer majd semmibe vész,
hogy vagyok.

Látok, hallok és érzek,
s ha nem is mindent értek,
telt tüdő.
Lélegzem... pulzál, lüktet,
magával sodor, sürget
az idő.

Közép tájon, mondanám,
éppen a sors vonalán
haladok.
Születő lét, körforgás,
színek, illatok, ízek
és zajok.

Gyűjtök minden érthetőt.
Szerethetőn éltetőt
számolok.
Napfényem a bús égre,
gyerekek nevetése...
dúdolok.

Erő... újrakezdéshez,
hogy mindig volt, van és lesz
hihető.
Fák, lombok suttogása...
Forrás, víz csobogása
hűsítő.

Madár fészkel, költ, s itt hagy
dallamot: Nem magad vagy,
tudhatod.
Szárnyal vágy itt és távol,
s az otthon, lehetsz bárhol,
visszahoz.

Zagyi G.Ilona
2016.07

Megfestett tavasz

Új lendülettel festi a kék eget...
trillák hangszínét, mely ott ring az ágon.
Dúdolja, míg kezében fut az ecset.
Feltörni készül... ami kell, hogy látsszon,
s életre keljen élettelen vásznon.
Ígéretként, mi a télből átvezet.
Vigaszként csillan sarjadó fűszálon,
melengetve a didergő lelkedet.

Zagyi G.Ilona
Festmény:
Laluk György: Tavaszi fák

Szétosztott színek

Szinte csak érinti... lassan ér földet.
Vágyát simítja rá, de egyre többet.
Még... még zöldet... majd szabadon engedi
a létezés frissülő tarkaságát,
fölé teríti díszes lepkeszárnyát,
s széthulló színeit a rét elnyeli.

Zagyi G.Ilona
Kép:
Josephin Vall: Tavasz