Gyermek kérdések

Mennyi titok és rejtély,
amit meg kell fejteni,
mennyi csoda és varázs,
mit be kell bizonyítani.

Álomszerű, valós mesék,
és mesékbe szőtt valóság,
tenger cseppben mért kérdés,
mert tényekben az igazság.

Lehet fű, fa, virág, madár,
bogarak, állatok. Érdekes.
Mi, hogyan, miért, minek?
Mind egyformán lényeges.

Csak győzd szusszal, felelettel,
hisz ilyen minden kisgyerek,
szeme hálás pillantása,
válaszokért köszönet...  

Alkony
Zagyi Gáborné

A tél zavarban...

Ködfüggöny mögé bújik a tél,
szégyenlős, lányos zavarában,
apró virágok mosolyognak a
gomolygó pára misztikumában.

Hiszékeny ágon rügy pattan,
ám megtorpan szinapszisa,
álmosan pislog a szürkeségbe
a rászedett, előcsalt rózsa.

Erejét bizonygatva próbál,
metszőn, hajnali derengésbe,
de csak díszes csipkékre telik ,
megcsúfolja gyöngesége...

Nem adja föl, tudja megerősödik.
Borít még hótakarót a világra...,
ám titokban, mikor senki sem látja,
fájó könnye hull, a kíváncsi fákra...

Alkony

Amíg mesélek...

Apró kezek tartják össze,
lelkem ábrándos csarnokát,
mosolygó gyöngyök díszítik,
rideg valóra néző ablakát.

Édes érintések melegítik,
ösztönzik a dermedő keringést,
csillogó tekintetek varázsa
fonja szorosra, a kötődést.

Főszerepet játszom e különös,
ártatlan, gyermeki világban,
s amíg hallgatják a mesémet,
magam is hiszek a csodákban...

Alkony
Zagyi Gáborné

Hiába kérnék...

Hiába kérnék
csöndet,
a világ zajos,
rohan...

Hiába kérnék
nyugalmat,
őrület sodor,
dacosan...

Hiába kérnék
megértést,
tapossák egymást,
toleranciák..

Hiába kérnék
figyelmet,
takarnak, árnyékok,
tendenciák...

Hiába kérnék
gazdagságot,
életem könyvébe
nem ezt írták...

Hiába kérnék
boldogságot,
a létezőhöz, sors ír
fájó vonást...

Hiába kérnék
szeretetet,
az sugárzik vissza,
amit adok...

Hiába kérnék
megbecsülést,
megelégszem azzal,
amit kapok...

Alkony

Szeretem...

Érzek egy illatot, egy ízt,
látok egy képet, érintem...
Beindulnak a hormonjaim,
postásként súgják: szeretem... 

Megnyíló receptorokon át,
mint, ahogy kulcs a zárban,
fordul, kattan az érzék,
sodor, egy édes áramlásban...

Alkony

Ha majd hiányzom

Nehéz szívvel

Megérzed

Tehetetlenség

Szigorúan
terpeszkedik
körülöttem a köd.

Vágyam
a fény után,
lázasan ösztönös.

Időm síkján,
sorban állnak,
védtelen percek.

Vívódásom,
cseppekben
adagolt méreg.

Alkony

Életre melegít...

Lábunk alatt puha avarszőnyeg,
az erdő téli békéje frissítő,
a fák összesúgnak a hátunk mögött,
mintha megállt volna az idő...

Forró tenyered öleli ujjaim,
s bár látom megfagyó leheleted,
véred perzselő lüktetése átjár,
életre hevíti fázós lelkemet...

Alkony

Ugye emlékszel még

Szerelem volt?
Ugye emlékszel még...
Séta kéz a kézben,
csókok holdfénynél...
Elhangzott ígéretek
Elsuttogott szavak,
édes érintések,
csupa szép gondolat...

Elmúltak az évek?
Vajon mi változott?
Úgy érzed szereted,
mégis elhallgatod...
Nincs idő egymásra,
sem a szép szavakra?
Már ki sem mondjátok,
pedig él a gondolatba...

Mondanád, de mégsem teszed...,
elcsépeltnek látszik,
úgy gondolod bölcsebb,
pedig az érzésed játszik..
Ott van a nyelveden
a szó, hogy SZERETLEK.
Aztán mégsem mondod,
úgy érzed felesleg...

Milyen jó mégis hallani,
ha valaki kimondja...
Rájössz, hogy vágysz
az érzésre s a szavakra.
Nem számít hány éve,
sőt a kor sem lényeges.
A szó, hogy SZERETLEK,
soha nem lehet fölösleges.

Nem lehet, hogy elfogy
köddé válik az érzés..
Hogy kihal egymás között
a megértés és a féltés.
Ne engedd, elveszni,
hisz most is SZERETED.
Nézz a szemébe, lásd meg
a régi szerelmet...

Mondd el neki most is,
mint, akkor régen..
még ha nem is ragyog
éppen csillag az égen.
Érezze! Tudja !Mondd el,
újra és újra, százszor is!!
Hogy KELL neked! Hogy SZERETED,
SZÁMíTHAT rád.., történjen bármi is!

Alkony

Mókuskerék...

Pörög a mókuskerék megállás nincsen,
rohan az életünk megszokott szinten.
Beleszületünk csak véletlenszerűen,
tanulunk,átvesszük a ritmust az ütemben .

Ébreszt a nap, a hold altat útközben,
nagy utazás, honnan kiszállás nincsen.
Részt veszünk a forgásban a pezsgésben,
gyermekként, fiatalon , majd öregségben.

Nevetünk, sírunk, szenvedünk életünkben,
érzelmeink forognak szabálytalan körben.
Életet adunk, alkotunk forgás közben..
Létünk tartalmát mi szabjuk a kerékben.

Törvényt alkot minden a keringésben,
rohannak a napok, ahogy a vér az érben.
Aztán nem marad a lélek megfáradt testben,
körforgásba kerül a világegyetemben...

Alkony

Kinyílt decemberben...

Egy aprócska
leheletnyi kékség,
egy dacoló
viruló szépség.

Blöfföl az idő
enyhén zavarban,
nyíló ibolya
a téli avarban.

Alkony

Szelíd tolvajok :)

Hová lesz a kukorica,
zsémbelődök magamban,
csak pár tyúkom kóricál,
kapirgál az avarban...

Megöntöm az etetőket,
reggel, amint fölkelek,
majd térülök, fordulok,
s lám a vályúk üresek...

Meglesem úgy döntöttem,
hová lesz a termény,
dehogy bánnám, ha nem
drága pénzen venném...

Az ablak mellé ülök,
mint egy jó detektív,
jajgatok és nyögdösök,
a reumám most aktív.

Látok cinegéket,
morzsát szedegetni,
díszes fácánkakast,
peckesen lépkedni.

Egy-két veréb csipeget,
ám elűzi a vércse,
később egy pár gerle
jő, potya eleségre...

Nem is nézem tovább,
túl sok itt a vendég,
az udvarra ballagok,
kicsit söprögetnék...

Megáll kezemben a söprű
itt költik a reggelit,
két suta látogató,
dézsmálja a tengerit...

Két, karcsú, szürkésbarna,
fehér pöttyös szépség,
nem szelelnek el,
bár meglep a közelség

Tétován álldogál
a két szelíd tolvaj,
mosolygok rajtuk,
tán érzik, nincs baj.

Mátyásszajkó röppen,
éktelen lármával,
a két jószág mozdul,
sebesen elnyargal...

Nem kellett egy pillanat,
már se hírük, se hamvuk
csak az üres vályú jelzi,
a sok kosztost jól tartjuk... 

Alkony
Zagyi Gáborné

Bátorít

Ő is tudja

Beköltözött a fájó,
lelkem mélyére...,
nem űzi a holnap,
sorvadó esélye...

Még megölel, édesget,
ám hazug a vigasza,
el nem sírt könnyekben
úszik diadala...

Nincs hatalom, kegy,
amely kedvére tehetne,
szigorú szabályok,
márványba fektetve...

Szemébe nézek...,
s tudom, ő is tudja,
hogy készülnie kell,
az utolsó útra...

Tehetetlen érzés,
az imádság elakad,
már csak a szívem súgja,
a könyörgő szavakat...

Alkony
Zagyi Gáborné

Bűvös játék...

Apró gyöngyöket
rakott az ágakra,
a dermesztő reggel...

A tél mágiája:
csillanó ékkövek,
olvadó csöppekkel...

Mintha siratnák,
csupaszságukat a fák,
szomorú könnyekkel...

...ám csak éledő napfény
játszik szelíden,
túlhűlt ködcseppekkel.

Alkony

Mosolyogj

A hízelgő modor,
néha sunyi álca,
kétszínű szavait,
ő maga nem látja.

Jót nevet csak rajtad,
élvezi, hogy őrlődsz.
Mi vagy te kisgyerek,
a semmin tépelődsz?

A labdát visszadobni,
értelmetlen dolog,
vedd el a játékát,
azzal, hogy mosolyogsz...

Alkony
Zagyi Gáborné

Nincs alku...

Nem jön álom a szememre,
csak az óramutatót
hallom..., kattog sietve...

Az értelem csomókat bontogat,
szűkölő árnyak..., megoldás
kéne...,egyformán fontosak...

Minden itt van, hit, akarat,
ösztönös, késztető , mégis
elgáncsol, az egó alul marad.

Nem tudom áttörni a falat,
hiába vágyom rá, lelkem
burkának, fájdalmas feladat.

Alkut kötnék vele, mi élhető,
ám fájó egyezség, egy nem kért
szerep, melyben nincsen pihenő...

Gyöngülök, nincs hatalmam fölötte,
a szomatikus létezés, önzőn
kapzsi, mindent magának szeretne.

Fölényesen, gúnnyal taszítja a kezet,
nem érti, jajj, dehogy érti, saját
maga fölött hoz, ítéletet...

Alkony