Monológ

...fél emberben egy egész lélek.
Csoda e hát, hogy nem férek bent...
Lánc a lépteimen, hiányzik a tánc...
nincs kulcs a bilincseken,
s az, hogy nem nyílik a zár,
még mindig orvosolatlan titok...

...azért még is hiszek kora reggel,
s teszem, mindig ugyanúgy, amit kell.
Érzem, hogy segítő a szándék,
s nem csak játék... tombol körülöttem.
Fürdök szemek fényében,
a rám villanó mosolyban.

Szeretek... dúdolom, suttogom,
s hogy kiáltok észre sem veszem.
Kapaszkodom, pedig nem is félek,
hogy rám szakad a fene nagy kékség.
Édes vétségek... kívánom,
hogy legyek még, s akarjalak.

Születtem... vagyok a köztes idő,
most is életkedvvel simogatva.
Nézd, szedegetek szétszórt igéket.
Nap beteljesül... lassul lendület,
s este álomba ringatom
a még függőben maradt vágyat.

Zagyi G.Ilona

Ha alkonyodik...

Elmúlt idő, halványodó képek...
szépek, csúfak, jótettek és vétkek.
Érzések, igék, rémült szívverés...
Múlt. Beborítja az emlékezés.
Kendő, átütő színárnyalatok,
alatta gyűlnek boldog (s) talanok.
Gyűröttek és ránctalanul simák.
Gyermeki hittel megőrzött imák.
Mélyről fakadt, örökifjú ízek,
kell még a vágy, s nem ünnepi dísznek.
Változás... látható és érthető...
alkonyodik, szinte érinthető.
Most van idő megcsodálni...
nem siratni, elherdálni.
Ver ez a szív ütemesen,
szeretni jó, s ez a jelen...

Zagyi G.Ilona

Maradékból egész...

Kerestem a helyem a sorban...
lehajtott fejjel, türelmesen.
Gőgtelen vágy lágy fonatokban
elhalni kész, ha szükségtelen...
Az a kéreg a méreg,
hol a felhorzsolt lélek
már feladni kénytelen,
s csak pusztul törékenyen.

Most itt vagyok... pedig jártam ott...
lehunyt szemmel a mélypontokban.
Átértékelt az ami ártott...
nem mást, csak magamat vádoltam.
Mert bűnöm a tétlenség...
s nem adják úgy, hogy: - Tessék!
Ha fájt, csak megsirattam,
s vártam a holtomiglant...

Az a bizonyos jel bent fakad
a szétrobbanó elemekkel.
Az újra rakott énkép szabad...
s nem baj, hogy tele van sebekkel.
Ízek, színek. Más világ!
Tovább, még, még! Bátorság!
Büszke vágy lobban, ég...
Egész, ez a maradék.

Zagyi G.Ilona