Ég felé nyúló ágak...

Sehol-semmi légvár felhők felett...
életfa ága furcsán megnyesett.
A mű megoldatlan, kényszeredett,
álom és valóság között rekedt.

Lombja pókfonállal átszőtt idill,
szakad, foszlik, a sablon kész. Stabil.
Előírt fejlődési szakaszok,
esélyekkel varrt, sűrűn foltozott.

Múlik, gyógyul a láz, igazodik,
szomja behódol, cserepesedik.
Napszítta, elhasznált emlékezet.
Változó évszak..., nincs új fejezet?

Százszor, ezerszer átöltöztetett
szabály, forma csak a megengedett.
Féltve őrzött klisé megörökölt,
elő árverezett megtett mérföld.

Készen kapott, kezelt terápia,
testébe zárt klausztrofóbia.
Iszony, ami sűrűn túlpörgetett,
mérgezett lenne, veleszületett?

Miért kellene másnak látszódni,
hiszen csak azt lükteti: vágyódni.
Míg magas fokon képződnek hibák,
hiszi, hogy létezik az a világ...

Eszményit, üvegszerűt festeget,
utópiáról akril képeket.
Ég felé nyúló ágon képzelet...
Sehol-semmi légvár felhők felett..

Alkony
Zagyi Gáborné

Akaratrobbanás...

Adj bele mindent!
Sok a bajos nyűg... 
Már rezeg a léc, 
életkeret szűk.

Eltékozolt perc,
rámutat jelen.
Egykarú mérleg,
benne sors pihen.

Kimért egyensúly
őriz gőgösen,
míg a vágy uszít,
hív szerpentinen.

Nem beszélsz róla
néma holtjáték,
sok az üledék...
befagyott árnyék.

Kérdések, válaszok,
átélt szóhasadás,
tág terű mélységben
halk lélekrianás.

Tömény esszencia,
zsúfolt tapasztalás,
átvilágított tér,
akarat robbanás.

Nevenincs lendület,
mi felhőkig szédül,
s még próbálsz repülni,
csak úgy..., szárnyak nélkül...

Alkony
Zagyi Gáborné

Ott fakad...

Gyűjtögettem, tűrtem, elviseltem,
gondoztam a lélektöviseket.
Az elfogadás átkos áfium
szép lassan fölél, amíg tönkretesz.

Tagadásom, életízű stádium
különlegesen megváltozott strófa,
édes láz ez, mi nem ismer mértéket...
ott fakad, honnan méregtüskék kihúzva...

Alkony
Zagyi Gáborné

Köszönet..

Most nincs erőm kiáltani,
csak szél kapja fel szavaim.
Messzire viszi, szétszórja,
pereg idő hullámain.

A legtöbbje semmibe vész,
de néhány gyökeret ereszt,
s, ha szeretet nemesíti,
a magoncokért köszönet.

Alkony
Zagyi Gáborné
.(Olvasóimnak)

Bűnös a szél... / Elnehezült szavak /

Engem kérdezz, ha érdekel az életem,
hiszen nálam jobban senki nem ismeri.
Egyszeri ajánlat, a bőröm emberi,
és más kerítésére nem teregetem.

A sztori szürke, a hibák fájdalmasak.
Lelketlen, ki színezi, tarkára festi,
darabokra tépi, majd útnak ereszti,
s nehezülnek pihék, nyárilenge szavak.

Bűnös a szél. Mert viszi, s itt-ott megtapad.
Felhő szakad, vihar a színt is lemossa,
de nincs bűnbánat, mi mindet visszahozza.
Banális történet, súlytalan, súlyosak...

Alkony
Zagyi Gáborné

Farsang idény

Nincs álarcom, pedig kéne.
Örök a farsangi idény.
A síró maszk alatt vigyor,
s mosoly takar, gyászolt reményt.
Felszínen úszik a látszat,
idővonal túl egyenes.
Szónoklat díszes, üres szleng,
kottát írnak süket fülek.
Műsorfüzet csupa rébusz,
a hangsúly most a szemeken.
Búsásan fizetett vastaps,
vak vezet át a síneken.

Alkony
Zagyi Gáborné

Holló-színház

Árnyék suhan
holló várban,
hol nagy a cúg, 
klong-klong, krúg-krúg.
Szél körbejár.

Árkon-bokron,
ház falakon
furcsa móka.
Akrobata
a holló pár.

Mily mozgékony,
s tanulékony.
Sürgés-forgás,
Csőrcsattogás
Holló-színház.

Fecseg, csacsog,
nincs itt titok.
Füttyös koncert,
díjat is nyert
előadás.

Függöny gördül
taps felcsendül.
Jó műsorra
díszvacsora.
Vár a magtár.

Kicsi Kincsem / Zagyi Gáborné /
Zagyi Gáborné

Mitől sorvad...

Régen eltört már varázspálca,
nincs jóéjt puszi,
s még a gonoszt is a hideg rázza.

Mikor mást mutat, torzít a tükör.
Összetört álom...
A valóság minden jót kisöpör.

Mikor iszony csak, ami rád köszön.
gödör mélyén ülsz...
s közöny bámul rád a hideg kövön.

Az imakönyv rongyossá olvasott,
szakadt gyöngyfüzér,
s azt érzed, hogy réges-rég elhagyott.

Jel kell, legalább egyetlen egyszer...
Mitől sorvad hit...
Mire vársz, segíts magadon ember!

Alkony
Zagyi Gáborné

Vegye-vigye...

Tömött levelesláda,
télen, nyáron üdüljek.
Gyere! Csak az kínálja.

Mindig napos oldalon,
termál fürdőben ázva.
Most Akció! Olvasom.

Link özön a honlapon,
sok itt a vennivaló
út, idegenforgalom.

Baráti ár. Megéri,
csak rokkant járadéknyi.
Egy hónapig számolom.

Alkony
Zagyi Gáborné

Imát küldök neked...

Jó testvérem, fogadd el,
egy imát küldök neked.
Imát, ami bejárta,
az ismeretlen teret.

Szeretetbe mártottam,
féltésbe, aggódásba,
a kék ég felé küldtem,
hogy az Isten megáldja.

Rábíztam a szélre,
rá a napsütésre,
madarak szárnyára,
a gondviselésre.

Merre járt, elmondja.
Érzed? Ott van veled.
Fohászom suttogja
áramló vér, s erek.

Csak is a lelked látja,
érti, hogy mit üzenek,
mert láthatatlan kapocs...
Szívem fogja a kezed.

Alkony
Zagyi Gáborné

Ha beleolvasnál...

Ha szívesen beleolvasnál a megjelent 
verses könyveimbe. Elérhetők
Pásztó:
Teleki László Városi Könyvtárban
Salgótarján:
Balassi Bálint Megyei Könyvtár

Elég egy pillanat

Leszakadt kendő...

Az életen innen, s az élményeken túl,
új szólamot játszik a túlfeszített húr.
Bekötött szemmel áttapogatott évek,
jól nevelten gyúrt, rosszízű bölcsességek.

Várni az utolsó percig, hogy jobb lehet,
észre sem venni a halálos sebeket.
De meddig fut  vad, a betonrengetegben,
hal meddig él iszonyú, sáros örvényben?

Vérrel, könnyekkel tele írt napok. Sok száz.
Míg végül életre kel a leírt fohász.
Akar, érzi, tudja, jobb sorsra érdemes.
Száradó írás. Csak felkiáltójelek!!

Leszakad kendő, különös dioráma.
A ködfüggöny mögött a napfény látványa.
Megtalált egyensúly, lélek és test között,
mint szárnyat kapott madár, a revír fölött...

Alkony
Zagyi Gáborné

Egerészölyv

Fa tetején
az őrhelyén,
szép, nagy madár.
Vajon mit vár,
mint egy őrszem?

Erdőt, mezőt,
utat, őrző.
Díszes, tarka,
fehér, barna.
Figyel csöndben.

Mint egy vezér,
oly gavallér.
Ül napestig,
s nem kérik fel
keringőre.

Egyedül jár.
Nem szószátyár,
de nagy hangú.
Hi-jű, hí-jú,
zeng bérceken.

Ha vadászik,
vitorlázik,
együtt szárnyal
áramlattal.
Szétnéz réteken.

Prédát keres
Karma éles.
Csőre horgas,
bátor, tollas
veszedelem.

Nagy a fennsík,
pocok vagy gyík.
egér, sikló,
mindegyik jó.
Csak sok legyen!

Kicsi Kincsem / Zagyi Gáborné /

Zagyi Gáborné

Jellemszabás

Nem vagyok csak jó, de rossz sem.
A jóság velem született,
a másik, csak úgy rám ragadt,
megsebzett, s néha rászedett.

Sajátos módon átszabta
a lányos álmok igazát.
Rágombolt hamis szavakat,
gyűrte, vágta az anyagát.

Hanyagul, kínnal fércelte.
Vidám, élénk szín kifakult.
Átszőtte, újra hímezte,
a szerkezet átalakult.

Okkal nem hiszek el mindent,
meglátom a délibábot.
Felismerést, elfogadást
öltöttek rám, tanulságok.

Nincs revans, gőgös megtorlás,
amit kaptam őrizgetem.
Van még hely, elfér, csak félek,
hogy nem elég nagy a szívem.

Alkony
Zagyi Gáborné

Tavasz csalogató

Mint körbezárt érzés,
mindörökké dallam.
Ütemes létezés,
élet körforgásban.

Rianó jég alatt,
pulzáló áramlás,
mélyről forrás fakad,
ösztönös vágyódás.

Madárdala csendül,
hívja, csalogatja,
érzi, nincs egyedül.
Tudja visszakapja.

Álmát megtagadja
már ébredésre vár,
a rügyeit bontja
vadrózsa folyondár.

Alkony
Zagyi Gáborné